Nem látjuk egymást

Vajon miért van ez az őrült nagy szakadék férfi és nő között? Miért a szembenállás, erőfitogtatás és küzdelem? Vajon miért az a kapcsolatok jó részének a mozgatórugója, hogy ki tudja erősebben érvényesíteni az akaratát? Azt gondolom, hogy már az alapokra sem nézünk jó szemmel: férfira, nőre, önmagunkra és így a kapcsolatra sem.

Az a baj, hogy önmagunkat nézzük a másik helyett, és így nem láthatjuk a másikat. Igazán nem. A másik tükrében pedig saját magunkat sem. Csak a különbözőségeit látjuk és azt jócskán föl is nagyítjuk. Pedig ő mondja, de mi arra figyelünk, hogy a saját hangunkat hallassuk. Azt, hogy nekünk mi nem jó, mi nem tetszik, mit és hogyan kellene csinálnia, és hogy mi mit szeretnénk. És találunk ezer okot, kibúvót és mentséget, hogy „elhagytam, mert nekem kevés volt”, „költöttem a pénzét, mert mást nem adott”, „megcsaltam, mert nem szeretett” és „kizártam, mert nem bízott bennem”. De ez nem működik, nem is fog. Mert nem én vagyok a lényeg, hanem ő.

Mennyivel boldogabb lenne a világ és benne az ember, ha csak egy kicsit a másikat néznénk! Mert mindent elárul a másik magáról és rólunk is. Csak figyelni kellene. Kíváncsian és nyitottan. Ha nem önmagunkhoz mérnénk a másik viselkedését, hanem saját magához, akkor máris egy teljesen más világban találnánk magunkat. Az ő világában. És onnan nézve saját magunkra pontosan láthatnánk, hogyan érez, mit miért tesz és miért úgy, mi motiválja, és hogy mit jelent neki a kapcsolat. És így azt is pontosan láthatnánk, hogy ennek a világnak szeretnénk-e továbbra is a részese lenni, avagy sem. S amíg ezt nem látjuk, hisszük, hogy megoldást hoz az oly szívesen hangoztatott önmunka és önszeretet. Csak sajnos az áhított boldogsághoz nem jutunk közelebb. Mert hiába hiszünk magunkról erényeket és működéseket, akkor is a másik vált ki valódi reakciókat és érzéseket. És hiába szeretjük magunkat a világon mindennél jobban egy másik ember nélkül mindez nem több gyáva menekülésnél. Viszont, amint megértjük a másik cselekedetét és viselkedését, azonnal megértjük önmagunkat is, az érzéseinket is és a reakcióinkat is. És amint megszeretjük a korábban ítéletünk béklyójába zárt tulajdonságait, azonnal megszeretjük magunkat is. Igazán.

De hát miért is tekintenénk kapcsolati gondjainkra ilyen szemmel, hiszen soha senki nem mondta, mutatta, hogy a különbözőségen kívül lehet más nézőpont is? Pedig van más út, és mi magunk vagyunk a nyitja. Mert, ha elfelejtenénk kicsit önmagunkat és az elvárásainkat, akkor megláthatnánk végre Őt. Akkor megláthatnánk, mennyi mindent tesz, vagy épp nem tesz a kapcsolatért.

Teljesen felesleges tehát azon sopánkodni, panaszkodni és vitatkozni, hogy ki a „megnemértettebb”, elnyomottabb, önfeláldozóbb fél. Nem vezet célra. Tekints inkább egységként férfira és nőre, akik éppen így, különbözőségükben lenyűgözőek. Amit az egyik tud adni, azt a másik tudja fogadni. Ilyen végtelenül egyszerű. Önmaga különbözőségében mindkettő szárnyaszegett. Ahelyett, hogy szüntelenül azt vizsgáljuk és mérlegeljük, mit tudunk kapni egy kapcsolattól, arra kellene helyezni a fókuszt, miben tudjuk a másikat kiegészíteni. Ideje lenne elcsöndesednünk kicsit, hogy meghalljuk a másikat. Mert mondja. Sőt üvölti.

Belicza Bea újságíró

Köszönjük szépen a Férfiak Klubja Női Támogató Körének az aktivitását!

Fotók: h.koppdelaney via Foter.com / CC BY-ND

Hernan Piñera via Foter.com / CC BY-SA

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk