Sok bennem a hiba, ha benned kevés a szeretet

Senki nem tökéletes, mégis vannak, akik tökéletessé válnak egymás számára. A boldog párok nem a tökéletességet várják el egymástól, hogy legyen minden olyan, mint a romantikus filmeken, és ez a kapcsolódás teljesítse be minden álmukat, hanem úgy próbálják közös életüket élni, hogy együtt többek legyenek, feljebb léphessenek önmaguknál, és így a legjobbat tudják kihozni egymásból.

Együtt fejlődve, dicséretekkel, konstruktív kritikákkal és támogatással, pozitív visszacsatolásokkal kölcsönösen segítik egymást abban, hogy rátaláljanak ideális énjükre, ahelyett, hogy a képzeletükben élő idealizált társat próbálnák erővel, kétségbeesetten kifaragni a másikból. Így történnek meg a nagybetűs, igazi Találkozások, amikor egymás közelében biztonságot, nyugalmat, kiegyensúlyozottságot élünk meg: otthon vagyunk. Együtt emelkedünk, fejlődünk, „felfelé szeretünk”, kreatív energiáink szárnyalnak, építjük és emeljük egymást. Nem kell ahhoz sok idő, hogy csak a hibáit lássuk a másik embernek. A nőt minden pillanatban gyönyörűnek láthatja a mellette álló férfi, és a férfi minden pillanatban lehet félisten, akitől odavagyunk. A kifogáskeresés, a „másfelé álmodás” csak annyit jelez, hogy valami baj van velünk. A szerelem egy állapot, mely hol eltűnik, hol felperzsel újra, de az elkötelezett kapcsolat egy életre szólhat, melyben mindig jelen van a tisztelet, a megbecsülés, a hűség és a feltétlen bizalom. A fizikai közelség, szenvedélyes érintések, figyelem, őszinte elkötelezettség, hűség, tiszta kommunikáció, többek között ezek működtetik a kapcsolat motorját. Ha csak egyikünk működteti, rövid időn belül elfárad, kifullad, megszűnik létezni.

A szerelem kezdetben rózsaszín illúzió, mégis egyre inkább azt látjuk, hogy az igazán boldog párok sok év elteltével is bizonyos mértékben kitartanak a rózsaszín illúzió mellett. Mert akit szívből szeretek, azt mindig szebbnek, többnek, szeretetreméltóbbnak, jobbnak, nemesebbnek látom majd, mint ami és aki valójában, és ez így van rendjén, kár tagadni, vagy belemagyarázni bármi mást. A boldog párok olyan szintű erősségeket látnak egymásban, amelyeket mások talán nem vesznek észre. A pozitív attitűd, az, hogy hiszünk egymásban, meglátjuk a rejtett értékeket egyfajta önbeteljesítő jóslatként kezd működni, és az idealizált társ elkezd eszerint is viselkedni. Tehát ennek alapján mondhatjuk, hogy a „szerelmes látásmód”, a rózsaszín illúzió melletti kitartás lehet a párkapcsolati boldogság egyik kulcsa? A boldog párok valóban sokkal több erősséget látnak meg egymásban, így tudnak fejlődni, egymást folyamatosan emelni. A felelősségünk azonban a másik szerelmes látásmódjának fenntartásában rejlik, vigyázzunk arra a kevéske rózsaszín illúzióra, ne tékozoljuk el!

Ha folyamatosan látjuk a másik ember értékeit, megmentheti a kapcsolatunkat. Tekintetünk időnként megpihen egymáson, és ki tudjuk mondani: szeretlek, mert sok év elteltével még mindig ugyanúgy látom az értékeidet. Látom és értékelem azt a rengeteg szépet, ami egymás nélkül nem létezhetne. És látom az időnkénti árnyékos oldalt is, a szürkét, a színevesztett, mogorva, némán lepergő napokat, amikor cseppet sem vagyunk szerethetők. Mégis, mindennek ellenére minden nap egymást választjuk. Ám ahhoz, hogy párkapcsolatunkban sikeresen jussunk túl egy krízisen, arra van szükség, hogy ne vagdalkozva, vádaskodva, hanem a szeretet nyelvén tudjunk kommunikálni egymással. A kapcsolatunk csak akkor tud fejlődni, ha visszajelzéseket adunk és kapunk, hiszen az őszinteség és sebezhetőségünk megmutatása érzelmi biztonságot teremt, közel hoz. És ha megfelelően fogalmazzuk meg szükségleteinket, akkor indulhatunk el igazán egymás felé, megérthetjük a másik szempontjait, visszajelzést adhatunk és kaphatunk.  

Minél inkább látjuk egymás értékeit, annál hálásabbak vagyunk a közös életünkért, és annál nagyobb valószínűséggel maradunk együtt egy harmonikus kötelékben. Dicsérjük meg egymást gyakrabban, figyeljünk a pozitív tulajdonságaikra, hiszen az az ember, aki annyi pozitív változást, szépet és jót hozott az életünkbe, még mindig ott van mellettünk, csak lehet, hogy már nem látjuk őt a szeretet szemüvegén át. Ha engedjük, hogy kiüresedett kapcsolatok csendjében létezzünk, akkor egy idő után lehet, hogy már észre sem vesszük egymást. Eljön az üres kagylóhéjkapcsolatok stagnálása, a hozzászokás állapota, amikor már nem is emlékszünk arra, miért is választottuk a mellettünk vegetáló embert.

Cikkajánló: Két embert a hasonlóságuk hoz össze, de a különbözőségük tartja fenn az érdeklődésüket egymás iránt

Minél kevesebb bennünk a szeretet, annál több hibát találunk majd a másikban. Ne engedjük, hogy elhagyjuk önmagunkat, hogy testi-lelki nemtörődöm, szeretetlen állapotba kerüljünk, mert neki úgyis mindegy, mert jelenléte oly magától értetődő és kiszámítható, mert mindig ott lesz, mint egy bútordarab, ami mellett naponta elmegyünk szótlanul, mert megszoktuk a látványát. Akit nem szeretnek, az nem tud fejlődni. Az megreked, stagnál, és éveket pazarol el. Akit nem szeretnek, az elveszti életkedvét, és ellenségessé válik, a szeretetlenség zsémbes, gonosz, rosszmájú embert formál bárkiből. Akit viszont úgy szeretnek, és annyira, amennyire arra szüksége van, az életörömöt, és sikereket talál élete más területein is, és boldogabbá válik számára a világ.

Király Eszter

Köszönjük szépen a Férfiak Klubja Női Támogató Körének az aktivitását!

Fotók: pixel2013 képe a Pixabay -en. 

StockSnap on Pixabay.com

Thomas AE on Unsplash

Küldés
Hozzászólások (1)
  • ...

    Tamás_

    2019. június 22 08:13
    Rendben van ez a cikk!
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk