Szavak, melyek szívet törnek – Miért tűrjük el a verbális agressziót?

Gyáva-e a párkapcsolati terror áldozataként élő ember, aki képtelen kilépni a mérgező életkörnyezetből? Szakaszokat él át, elvisel, kivár, húzza az időt, új esélyt ad, elbátortalanodik, újra bízik. Közben igyekszik felépíteni egy merőben új ént, újratervezi, majd megvalósítja új önmagát. Először belül keresi a hibát, biztosan valamit ő csinál rosszul, helytelenül, hibásan látja az élet dolgait, az ő világlátásával van probléma. Alázatos, alkalmazkodó és megfelelni vágyó lesz, aztán egyre méltatlanabbnak érzi helyzetét, világosan látja, ebből nem lesz kiút, a megoldás kulcsa ő maga. Változtatnia kell. Ha valaki megkérdezi tőle, miért pazarol el ennyi évet egy rossz kapcsolatban, tud racionális indokot felhozni? Csupán nyugtázza a tényt, hogy éveket herdál el, elvesztegeti az esztendőket a nem megfelelő emberre, a napok romjain ül tétlenül, változás és változtatás nélkül, készségesen átfordítva napjainak homokóráját, ha azon megint leperegnek a szemek.

Nem mindenki olyan tudatos, hogy a kezdet kezdetén felismerje, nincs jó helyen és valami nagyon nincs rendben. Nem mindenki képes azonnal meghallani a vészharang kongását a fejében, és nem tud időben felállni, cselekedni. A verbális, fizikai, vagy gazdasági terrorban élő ember bonyolult pszichológiai mélységeket és magasságokat él meg, amikor egy lépést előre lépne végre, előfordul, hogy kettőt lép hátra, így stagnál, vagy inkább hátrafelé halad.

A szavak ütnek, és kegyetlenül célba találnak

Mit takar pontosan a verbális agresszió fogalma? A szóbeli bántalmazás eszköztára kimeríthetetlen, lehet szimpla viccnek álcázott leszólás, a szavak mégis ütnek, és kegyetlenül célba találnak, aztán a bántalmazó sátáni mosollyal az arcán közli, hogy csak viccnek szánta, és mily szörnyű, hogy már a humorérzékünket is elveszítettük.

Műmosoly, heves bólogatás, látszólagos együttműködés, álharmónia. Idegesítő csendek, szurkálódó beszólások, áskálódás, intrika, szarkasztikus ugratás, tőr a szívbe. „Hogy te mennyire nem érted a humort! Csak vicceltem, most miért fújod fel ennyire? Mindent túlreagálsz.”

Ferdítés, halogatás, szétmálló adott szó, ellenérvek visszadobása, folytonos kibúvó keresés. A bántalmazó észérvekkel alátámasztva, szépen elmagyarázza, hogy miért neki van igaza. Az áldozat érzékeli a fölé magasodó, domináns magatartást, és bólint, megadja magát, mert nem találja többé a szavakat, nincsenek már érvei, sőt még ő kér bocsánatot.

A zsarnok szeret bagatellizálni. Társának karrier, vagy bármilyen területen elért sikerei teljesen hidegen hagyják, dicséret, bók, elismerő szó soha nem hagyja el a száját. Inkább toxikus mondataival úgy manipulál, hogy a másik végül elhiszi, a siker nem is az ő érdeme. A verbális bántalmazó hibáztat, de önmagában sosem keres hibát, hisz ő makulátlan. Egyoldalú szónoklatai során a vita tárgya végül a semmibe vész, számára csupán a hatalom fenntartása, az összezavarás és a megalázás a cél.

Aki szavakkal becsmérel, nem tekinti egyenrangúnak a másik embert, nem is a konfliktus rendezése, és az újbóli béke megteremtése a célja, hanem hogy a manipulatív, mérgező szavak újra és újra emlékeztessenek dominanciájára. Ha hűtlenségére, hazugságára fény derül, akkor letagad, terel, fenyeget, fogalma sincs, miről beszélsz, ő ezt egy percig sem hallgatja tovább, egyébként sem tűri, hogy méltatlan helyzetbe tegyék. Ismerősek a mondatok? Az elszenvedő végül mindig elhiszi, hogy ő csinált bolhából elefántot, ő a betegesen féltékeny.

A szóbeli bántalmazás önbizalomhiányból fakad

Intelligens emberek tűrik el nap mint nap, hogy a szavak mérgezzék, rombolják önbecsülésüket. Miért? Mert a bántalmazónak nem ez az egyetlen kommunikációs csatornája. Néha egészen kedves, sőt ritkán dicsérő, elismerő szavakat is odavet. Ebből lehet táplálkozni, ettől feltűnik egy reménysugár, hogy mégis létezik kölcsönös szereteten, tiszteleten, megbecsülésen alapuló emberi kapcsolat. Aztán újra jön a felismerés, a jeges víz az arcra, mert vele az érzelmek hullámvasútján utazol, egy nap imád, és megfojt a szeretetével, másnap érthetetlenül távolodik, rideg és elutasító.

A szóbeli bántalmazás önbizalomhiányból fakadó, amolyan „majd én megmutatom ki az úr a háznál” játszma. A tét a hatalom birtoklása. Alattomosan van jelen a párkapcsolatban és a családban, a gyermekek szemében porig rombolva az anya vagy apaképet.

Verbális bántalmazó ugyanúgy lehet nő és férfi, de a „gyengéd erőszak” nagymesterei éppen a nők, állítják pszichológus szakértők. A piszkálódások, a sértő, degradáló megjegyzések áldozatai főleg férfiak, akik hajlamosak magukba zárni a problémát, mert nem akarnak gyengének, férfiatlannak tűnni. Pedig a lelki terror és a folyamatos elfojtás, tagadás, életfogytiglan tűrés nem csak a párkapcsolatot mérgezi módszeresen, hanem pusztító hatással van az elszenvedő fél egészségére is, és állandó, feldolgozhatatlan stresszt jelent.

Hogyan manipulál a bántalmazó? Finom szenzoraival megérzi a gyengeséget, és érzelmi megfélemlítéshez folyamodik. Gúnyolódik, mérgező szavakkal, nyilvános hisztikkel, elszigeteléssel, emberi kapcsolatok leépítésével próbálkozik, neki olyan emberrel van maradása, aki hagyja, hogy ő a vérét szívja, kicsontozza, sőt aki önként, önbecsülését, önbizalmát végképp elveszítve egészen picire töpörödik. Számára a gyenge, támaszkereső személyiség a megfelelő ember, kizárólag lelki, szellemi dominanciával lehet rá hatni.

Milyen lehetőségeink vannak a romboláson, felszámoláson kívül?

Csoportok, segélyszervezetek, alapítványok, vészhívó vonalak állnak készenlétben, hogy a bántalmazott nőknek azonnali segítő kezet nyújtsanak. De mi történik a lelkileg terrorizált férfiakkal? Amíg egy bántalmazott nő hosszú vívódás után végre segítséget kér, addig egy férfi gyakorlatilag láthatatlan marad, elfojt, tagad, és magába zár mindent, talán nincs is tudatában annak, hogy miben él.

Mondják, a rombolás áldás, és az egyetlen út az újrakezdéshez. De mégsem a rombolás, a menekülés, a végső istenhozzád az elsődleges feladatunk, ha párkapcsolatban folytonos szóbeli bántalmazás áldozataivá válunk. A negatív párkapcsolati kommunikáció sajnos a minden bántalmazás melegágya. Minél kevésbé vannak meg a kommunikáció íratlan, de nagyon is elvárt keretei, annál kevésbé vannak rákényszerülve a párok, bántalmazó és bántalmazott egyaránt, hogy érzéseiket átgondolják, és higgadtan kommunikálják egymás felé. Ez egy játszma, amihez két ember kell. Éppen ezért a változás is kettőnk munkája kell, hogy legyen. Milyen lehetőségeink vannak a romboláson, felszámoláson kívül? Egyéni, vagy csoportos pszichoterápia, illetve családterapeuta segítsége, melyhez ingyenesen is rendelkezésre állnak lehetőségek. Nagyon szeretnénk, hogy a másik megváltozzon, ám ezt mégsem tudjuk kontroll alatt tartani. Az egyetlen, amit tehetünk, hogy MI megtanuljunk a szeretet nyelvén, asszertívan kommunikálni, higgadtan érvelni, megvédeni magunkat, határokat húzni, hogy eddig és nem tovább. Az asszertivitás az arany középút a passzív, behódoló, alárendelt, illetve a fenyegető, agresszív, domináns magatartásforma között. Érzelmileg kibillenthetetlen maradok, nem drámázok, és nem hagyom, hogy az egom vegye át az irányítást, ne veszek semmit személyes támadásnak. Ezáltal úgy érvényesítem akaratomat, elképzeléseimet, szükségleteimet, hogy azzal nem bántom meg a társamat, és hozzásegítem ahhoz, hogy az ő érdekei se sérüljenek. Valódi szeretet, empátia és elfogadás akkor lesz a kapcsolatban, ha mindkét fél képes felismerni és tiszteletben tartani a saját és a másik határait.

„Az egészséges önbizalom alapjait a gyermekkorból kellene hoznunk”

A szóbeli bántalmazás nem csak párkapcsolatokban van jelen, hanem szülő-gyermek kapcsolatban, itt még pusztítóbb és mérgezőbb, hiszen a gyerek a személyiségfejlődésének még a legelején jár. Egyes szülőknek, vagy tanároknak fogalmuk sincs, mekkora pusztítást végeznek a gyerek törékeny énképében.

Az egészséges önbizalom alapjait a gyermekkorból kellene hoznunk, a dicséretek, a pozitív megerősítés, az elfogadó szeretet, a segítő, nem erőszakos terelgetés által. Azok a kicsik, akik korán megtanulják, hogy szerethető és értékes emberek, felnőtt korukban is jobban fognak bízni önmagukban. Nekik kevésbé lesz szükségük mások elismerésére és jóváhagyására ahhoz, hogy jól érezzék magukat a bőrükben, jobban tudnak majd értékes, egyenrangú kapcsolatokat kialakítani, sikeresebbek lesznek a problémák megoldásában is, és könnyebben képesek nemet mondani méltatlan élethelyzetekben. Már gyermekkorban éreznünk kell az alkalmasság érzését. Egy gyereknek éreznie kell, hogy támaszkodhat képességeire, hogy jó valamiben és boldogan, felszabadultan kiteljesedhet benne. Az a gond, hogy a legtöbb felnőtt még mindig nem érzi ezt, sokan szenvednek az alkalmatlanság érzésétől.

Cikkajánló: Bocsánat, köszönöm, elfogadlak – három egyszerű szó a boldog kapcsolatért

Az a felnőtt, aki gyerekként nem tapasztalta meg saját értékét, abban mindig ott bujkál majd az alkalmatlanság negatív élménye, és kínzó megfelelési vágy, párkapcsolati függőség, gyötrő szeretetkoldulás lesz a keresztje, vagy nagyobb valószínűséggel válik lelki, vagy fizikai terror áldozatává.

Király Eszter

Köszönjük szépen a Férfiak Klubja Női Támogató Körének az aktivitását!

Fotók: stux via geralt via Pixabay.com

bykst via Pixabay.com

NeuPaddy via Pixabay.com

Hattcina via Pixabay.com

janeb13 via Pixabay.com

Küldés
Hozzászólások (1)
  • ...

    Ildy0310

    2017. szeptember 16 09:56
    A jó ember az ő szívének jó kincséből hoz elő jót; és a gonosz ember az ő szívének gonosz kincséből hoz elő gonoszt: mert a szívnek teljességéből szól az ő szája. (Lukács 6:45.) Akkor fogunk mi jó kincseket előhozni, ha a legmegfelelőbb forrásból gyűjtögetünk. Hogy miért tűrjük el a verbális agressziót? Mert az Írás azt mondja: a gonoszt jóval győzd meg!
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk