Tíz mondat, ami fontosabb és beszédesebb a szeretlek szónál

Nők vagyunk. Bújunk, dorombolunk, simogatunk, gondoskodunk, kényeztetünk, kieresztjük vadmacskakörmeinket, aztán újra törleszkedünk, leszünk befogadó, odaadó, homlokránc elsimító pihenőhelyek.

Gondolhatunk a saját örömünkre is, van autonóm női birodalmunk, ahonnan feltöltődve térünk haza egymáshoz. Kiteljesedhetünk nőiességünkben, mert ő úgy szeret, hogy élni, fejlődni enged, teret ad, szabad levegőhöz juttat, vagy éppen szelíden egy egészen más út felé terel, ami máshogyan szép, máshogyan épít. Mi nők érte, miatta ragyogunk, de inkább úgy fogalmaznék, vele szebb, erősebb lesz a fényünk, mert megtanultuk, hogy borús napokon, egyedüllét periódusainkban is kiszínezzük önmagunkat.

Szeretjük, hogy ő minden arcunkat szereti, reggel nem kell sminkálarcot igazítanunk, lehetünk azok, akik vagyunk, rajta hagyhatjuk az álom barázdáit, a lepedő nyomát, életünk vonalait. Szeretjük, amikor egy férfi teljes szívvel tud szeretni, akkor is, amikor elfogyott a lendületünk és a hitünk, akkor is, amikor nehéz szeretni. Akkor is, amikor önmagunkat sem szeretjük. És adódik olykor, hogy nagy érzelmi túltelítettségünkben legszívesebben percenként a szeretett férfi fülébe búgnánk, hogy úgy szeretlek. És ő magához von, hosszan átölel, álmában is, öntudatlanul is, ezernyi mozdulat, megnyilvánulás súgja, hogy ő is, persze, hogy igen. Mert ő ott van, jelen van. Elkísér, ottmarad, betakar, átölel, virraszt, gyászol velem, megvéd, kiáll mellettem, figyel, beszéltet, megdicsér, felemel. Csupa olyan tett, amiben nincs helye a szónak, mégis világosan üzeni, a kapcsolatunknál nincs fontosabb. De valamiért mégis a varázsszó kell, hogy kimondja hosszan a szemünkbe nézve, a vallomás pedig rajzolja szép szabályosra és satírozza pirosra a szíveket sziluettünk körül.

Mégis, a szeretet, a gondoskodás, az elkötelezett felelősségvállalás másféle szavakkal, vagy tettekkel történő kinyilatkoztatása sokkal erőteljesebb és beszédesebb, mint egy szimpla szeretlek.

Biztonságot nyújtok

Az érzelmi biztonság érzelmi védőrendszer, amiben a másik fesztelenül önmaga lehet. Azt jelenti, hogy a társam megért, elfogad és érzelmileg támogat. A figyelmen keresztül lehet a legkönnyebben megadni az érzelmi biztonságot, mert akire figyelnek, az tudja, hogy ő fontos, szerethető, alkalmas, törődnek vele. A figyelem jelenlétet jelent: aki szeret, az jelen van. Tud, ismer, figyel, megjegyez, és nem csupán társ, barát és szerető, hanem a másiknak minden szerette és jóakarója egy személyben.

Elköteleztem magam melletted

Az Ént felváltja a Mi. A tényt, hogy a szívében helyet kaptam, semmi nem bizonyítja jobban, mint hogy megváltozik a szóhasználata: tervez velem a jövőben, és a terveiben már nem ő áll egyedül a középpontban, az életének origója nem önmaga, ahogy eddig, hanem mi ketten. Az „én” helyébe a „mi” lép a szavak szintjén is. Sokunknak nem is olyan könnyű egycsapásra MI-ben gondolkodni. Átállítani a kapcsolót a szívünkben egyfajta társidentitásra, megszokni a tudatot, hogy egy másik ember jelen van az életünkben, és vele minduntalan relációba kerülünk. Féltjük önmagunkat, mindez az énhatárainkat feszegeti, vajon vele feladhatjuk független identitásunkat? Ezek normális érzések kezdetben, de az elmélyüléssel, a bizalom szilárdulásával, a kötődéssel ezek a megélések változnak, és észrevétlenül megtanuljuk a többesszám használatát.

Tisztellek

A szeretetben tisztelet is van. Tudsz-e szeretni olyan embert, akit nem tisztelsz? Az egymás felé kimutatott tisztelet azt jelenti, hogy mindketten esendő emberek vagyunk, lehetünk gyengék, tévedhetünk, követhetünk el hibákat, de ezt mégis anélkül tesszük, hogy egymás emberi méltóságát valaha is semmibe vennénk. Meghallgat, megbecsüli és komolyan veszi az észrevételeimet, elfogadja az ízlésemet, türelmes a hangulatváltozásaimmal, komolyan veszi a problémáimat, kikéri a véleményemet, és a döntéseiben helyt ad nekik. Egy nő olyan férfi mellett marad, akit a nehéz időkben is hitelesnek tart, és képes tisztelni. Mi hódítja meg végleg a női szívet? Ha azt látjuk, hogy a férfi, akit választottunk hiteles és jó ember, méltó a bizalmunkra, méltó a tiszteletre. A nő, ha szeret, akkor tiszteli férfit. Abban a pillanatban, amikor nem képes tisztelni többé, megszűnik szeretni.

Megbocsátok neked

A megfelelő bocsánatkérés és megbocsátás óriási lehetőség kapcsolataink rendbehozatalára, amivel mindenképpen élnünk kell. Lebontja a sérelem, a düh és az elégtétel vágyának falait, és ezzel megnyílik az út a bizalom helyreállítására. Minél hamarabb engeded el a haragot, annál könnyebb a megfelelő, tiszta, és egyszerű szavakra rátalálni.

Beismerem, hogy hibáztam

Bocsánatot kérni csak érzelmileg érett, kellő határozottságú és öntudatú ember képes. A bocsánatkérés azt jelenti, hogy valaki felnőtt módon képes felelősséget vállalni a saját tetteiért. Érzelmileg közelebb hoz, akitől bocsánatot kérnek, bizonyosságot szerez arról, hogy szerethető, az érzései számítanak, és hogy a másik ember elkötelezett, és hajlandó erőfeszítést tenni a meglazult kötelék megerősítéséért.

Megvédelek

A világ előtt felvállaljuk egymást, tessék, mi ezek vagyunk, és büszkék arra, hogy összetartozunk. Védjük egymást, a kapcsolatunkat szóval és tettekkel, felbecsülhetetlen az érzelmi biztonság, amit egymásnak nyújtunk. Fontosnak tartjuk egymás véleményét, múltját, emberi kapcsolatait, munkáját, ambícióit, jövőképét, megteremtett értékeit, és szilárdan kiállunk mindezek mellett.

Érted hajlandó vagyok kompromisszumot kötni

Ha az ő jólléte, boldogulása érdekében kompromisszumot kötök, ha saját vágyaimat háttérbe szorítom, nem elvesz belőlem, hanem éppen hozzátesz a közös életünkhöz. A lemondás ereje tesz még erősebbé, kettősünket teszi megbonthatatlanná.

Megosztom veled a dolgaimat, mert fontos vagy

Megosztom veled az örömömet, a negatív érzéseimet, az erőforrásaimat, a pénzemet, az otthonomat, a tapasztalataimat és mindent, amivel kapcsolatunk erkölcsileg gazdagodik. Milyen szépen érzékelteti mindezt Gyurkovics Tibor Hajnal című versében: „Szeretlek. Gyöngyöm a gyöngyöd/Tiéd a sóm, kanalam/mezítlen kell idejönnöd, /hogy rádadjam, ami van.

Szeretek a közeledben lenni

Egy szeretetkapcsolatban soha nem felejtődhet el az ölelés, a rendszeres, szeretetteljes testi kontaktus, a bújás, az érintés, amely nem kizárólag szexuális együttlétre utal, hanem intimitásra, közelségre, meghittségre, bizalmasságra, egy bensőséges közös percre. Mindez olyan természetes igény kellene, hogy maradjon, mint ahogyan a levegőt vesszük. Az intimitás, az érzelmi és fizikai közelség az, ami szeretetkapcsolatainkban valójában összeköt bennünket, egy jóleső érintés, az oxitocin, a szeretethormon felszabadulásával, megerősíti a bizalmat és a kötődést, azt jelenti, összetartozunk, közünk van egymáshoz.

Cikkajánló: Hogyan menti meg a kapcsolatokat, ha a párok folyamatosan látják egymás értékeit?

Engedlek győzni

Ha a társad igazán szeret, akkor ő a legnagyobb rajongód. A te boldogságod az ő boldogsága is, együtt örül veled minden sikerednek, és a karjaiba menekülhetsz, ha bánat ér. Nem fog mindig mindennel egyetérteni, de ő az, aki ott lesz, és támogat. Nem tekint versenytársnak, nem akar legyőzni, az igazát hajtogatni, minden áron dominálni. Aki igazán szeret, az veled együtt akar odaérni.

Király Eszter

Köszönjük szépen a Férfiak Klubja Női Támogató Körének az aktivitását!

Fotók: Ashley Schulze on Unsplash

Priscilla Du Preez on Unsplash

Carly Rae Hobbins on Unsplash

Brooke Cagle on Unsplash

Free-Photos on Pixabay.com

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk