„A halála után tanultam apámtól a legtöbbet” – interjú Farkas Dénessel

Farkas Dénes színésszel beszélgettünk Körkérdés című rovatunkban, melyben ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel interjúalanyainknak, hogy lássuk és össze is tudjuk hasonlítani, miről mit gondolnak.

Mi volt a legnagyobb gyerekkori butaság, amit csinált?

Például eszembe jutott az, hogy az általános iskolában, akár védekezésből, akár kedvtelésből bánthattam másokat, akár fizikailag és lelkileg egyaránt, például valakinek a gyengeségét a szemére hánytam nagyközönség előtt – ezeket végtelenül haszontalannak tartom és bánom, azért is, mert a saját példámból kiindulva mai napig emlékszem a gyerekkorban engem ért sérelmekre, és máig folyamatos küzdést jelent azok megemésztése.

Mi a legfontosabb életbölcsesség, amit az édesapjától tanult?

Író-költő édesapámmal különös kapcsolatom volt. Érdekes, a halála után tanultam tőle a legtöbbet, amikor az írásait egészében elolvastam – mindent, amit ő gondolt a világról: sok hasznos gondolatot, tanácsot, rálátást. Amikor például szüleim között vitahelyzet alakult ki, és édesanyám cikizte valamivel, apám csak nevetett, és azt mondta nekem: „Fiam, soha ne vegyél el okos nőt!” Szerintem ezzel éppen azt akarta üzenni, hogy ennél ne adjam lejjebb.

Mi a legfontosabb üzenet, amit mindenképpen szeretne átadni a jövő generációnak?

Hogy mindenféle szempontból elfogadóak és kíváncsiak legyenek magukkal és embertársaikkal szemben. Hiszen a különbözőségeink nem széttartanak, hanem összehozhatnak bennünket. Ha önmagunkban megtaláltuk a békét, akkor minden tőlünk független vagy távol álló dolog kíváncsiságra adhat alapot, és gyarapodunk, fejlődünk azáltal, ha megismerünk új embereket, új helyzeteket, új érzéseket és új hozzáállásokat az élettel kapcsolatban.

Ön szerint jó a koedukáció vagy érdemes lenne bizonyos életkorban a lányokat és a fiúkat külön oktatni?

Ez egy jó kérdés. Nálunk az általános iskolában egy időben külön voltak a tornaórák, és ez jó volt. Olyan szituációkban, amelyekben a lányok és fiúk közötti különbségek, akár fizikai adottságaik kapcsán megnyilvánulnak tanórán, látom funkcióját a külön oktatásnak. Egyébként hasznosnak tartom a koedukációt, érdemes mielőbb megismerni a másik nemet, tanulni attól – bőven van mit –, és így készülni a nagybetűs életre.

El tud képzelni olyan helyzetet, amikor jogos lehet az erőszak?

Semmi esetre sem, kivéve egyetlen egyet: az önvédelmet. Egyébként nincs olyan szituáció, amikor az erőszak működőképes, csak akkor talán, amikor az ember rákényszerül arra, hogy megvédje magát, környezetét, szeretteit. De akkor is inkább először próbálkozzunk kommunikációval, érvekkel, és ha ez nem megy, akkor inkább is csak leszerelni, mintsem bántani a támadót. Attól különbözünk az állatoktól, hogy képesek vagyunk kommunikálni és a konfliktusokat szavakkal elrendezni. Ezt folyamatosan tanítom magamnak is. Az erőszak egyébként saját magunk felé is irányulhat, például azzal, hogy valamit magunkra erőszakolunk – lehet, hogy ez csak játéknak tűnik a szavakkal, de én ezt sem tartom jónak: minden, ami leuralást és erőből való megoldást jelent, az távol áll az emberi alapmoráltól és minden olyan helyzettől, amiben az ember fejlődhet.

Egyetért-e azzal, hogy a nehéz helyzetekben jobb, ha egy férfi nem sír, szerencsésebb, ha megőrzi a hidegvérét?

Nem előnyösebbnek tartom, hanem természetesnek. A sírás például nekem nehezebben megy, mint nőtársaim többségének – sokszor találkoztam ezzel a helyzettel nők körében –, és ez azért van így, mert így vagyunk berendezkedve. A férfiak kevésbé az érzéseik révén szemlélik a problémákat, nem úgy, mint a hölgyek – ez ügyben sokat tanulhatnánk tőlük. Ennek ellenére színészként nekem munkaeszközöm a sírás, de folyton sírdogálni a színpadon nem kell, viszont egy odaillő férfisírás megemelheti a pillanatot – szoktam és igyekszem is használni ezt a színészi eszközt. De visszatérve a kérdésre, a hidegvér megőrzése fontos egy olyan szituációban, amelyben mindenki mást elkapnak az érzelmek, de ez a valaki nem feltétlenül kell, hogy férfi legyen. Például édesanyámról sokat tudnék mesélni.

Milyen típusú munkamegosztást tart ideálisnak férj és feleség, férfi és nő között?

A szocializációmból fakadóan határozott elképzeléseim voltak a házi munkamegosztással kapcsolatban, és ezeket megpróbáltam érvényesíteni, de ezeket mindig felülírták a nők. Azt javasoltam: én hozom a pénzt, cserébe rendet és ételt várok, de kiderült, hogy ez teljes hülyeség, ez nem így működik. Rendet és ételt is kell csinálnom magamnak, mert – hál’ Istennek – olyan civilizáltabb világban élünk, amelyben a nők egyenrangúan tudnak létezni, munkát vállalni, eltartani magukat. Megteremtődött tehát a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség ilyen szempontból. Mindenki azt végzi, amire képes, azt csinálja meg, amit tud, és ezt szépen megbeszéljük, egyeztetjük. De azért látok csodákat és szépségeket is: vannak olyan helyzetek, például egy ünnep kapcsán, amikor egy nő meghittebb hangulatot tud teremteni – én ezt örömmel rájuk hagyom.

Szokott-e rendszeresen házimunkát végezni, és ha igen, mit?

Nem igazán szoktam. Sokat dolgozom, és ha van szabadidőm, azt szeretem passzív pihenéssel tölteni, ezért a házimunkához van, hogy segítséget veszek igénybe. Viszont a macskám almát rendszeresen ki szoktam takarítani – tudomásul vettem, hogy bárkivel is élek együtt, ez mindig rám marad. Főzni viszont nagyon szeretek.

Mennyire érzi a saját életében problémának, hogy túl sokat dolgozik?

Az én munkám nagyon hektikus és kiszámíthatatlan: van úgy, hogy hat napot forgatok, hetet játszom és nyolcat szinkronizálok egy héten – ilyenkor azt se tudom, hol áll a fejem, máskor meg jóval több szabadidőm van. De a túl sok munkát problémának érzem, mert szerintem minden embernek szüksége van arra, hogy ne csak a munkájával és a karrierjével foglalkozzon, hanem próbálja megélni azt is, amit magánéletnek hívunk: minőségi időt eltölteni magával és a szeretteivel – emiatt van értelme az életnek, és emiatt dolgozunk.

Ön szerint mi a házasság értelme, célja?

Én 33 éves vagyok és nőtlen, azonban párkapcsolatban élek. De a házasságot valósnak tartom. Szerintem az esküvő értelme az, hogy a legközelebbi hozzátartozóink és barátaink előtt felvállaljuk azt a másik embert, akivel összekötjük az életünket, és felvállaljuk a közös érzéseinket egymás felé – ez egy nagyon fontos gesztus. A házasság értelme pedig az egzisztenciális közállapot kialakítása, a terhek és a felelősség megosztása egymásért és gyermekeikért.

Ha újra kezdhetné az életét, mindent ugyanúgy csinálna?

Természetesen nagyon sok hibát követtem el, sokszor mentem tévútra, de ezekből mindig tanultam. Ilyen tekintetben semmit nem változtatnék, de a kérdésre mégis az a válaszom, hogy nem ugyanúgy csinálnék mindent, mert például azokat az embereket, akiket nagyon szerettem, de eltávoztak közülünk, talán figyelmeztetni tudtam volna, egy-két jó tanácssal ellátni őket, amivel talán elkerülhették volna azt, ami velük történt.

Van szükség ma hősökre, és ha igen, milyenekre?

Persze, hősökre mindig szükség van, a felnőtteknek is, nemcsak a gyerekeknek, és azért, mert követendő példát mutatnak számunkra, és olyan különleges képességek birtokosai, amelyek a felnövekedésünk, felnőtt életünk morális alakulása szempontjából fontosak. Ezek általában olyan emberek, akik valami közjót tesznek, soha nem önös érdekek vezetik őket, segítenek a nehezebb helyzetben lévőknek. Azt gondolom egyébként, hogy a színész is hős, népnevelési szándékkal dolgozik. Én is szerencsés fizikai, szellemi és érzelmi adottsággal rendelkezem, amiket igyekszem fejleszteni, és felelősséggel bánni velük. Emellett olyan emberektől tanultam, akik ezeket segítettek kibontani, jó irányokat mutattak, és ezek után az én dolgom az, hogy ezeket a hősöket bemutassam saját eszköztáramon keresztül a színpadon és a filmvásznon, hogy talán segítséget nyújtsak és példát mutassak másoknak a hétköznapokban, nehéz helyzetekben. Több olyan történetem van, amikor ez valóságosan megtörtént, büszke is vagyok rájuk.

Van olyan gyerekkori álma, ami teljesült?

Színész szerettem volna lenni, ez teljesült. Nagyon szeretnék családot, egy engem szerető ember mellett élni és őt viszontszeretve boldog és kiegyensúlyozott lenni – ez még nem teljesült. De fog.

Ha bárkivel találkozhatna – legyen szó akár élő, vagy nem élő személyről – ki lenne az?

Leonardo di Caprióval szívesen összefutnék. Különösen erős, jó képességű színésznek tartom, de mivel annyira nem tudok angolul, hogy ízesen elbeszélgessünk, így nem tudom, mit kezdhetnénk egymással; úgyhogy inkább az apámat választom, végigdumálnánk egy napot, megkérdezném tőle, mit gondol arról, ahol most tartok.

Mit jelent önnek az, hogy „szent”?

Nemcsak emberre, hanem témákra, tárgyakra is szoktam használni ezt a jelzőt – olyanokra, amikkel nem packázhatunk, amiket nem kérdőjelezhetünk meg, mert már bizonyított, így nem kell kérdéseket megválaszolnia, létjogosultságát igazolnia. A színház például szent számomra, ahogy az édesanyám is, a barátaim is. De szent dolog számomra az is, hogy figyeljünk egymásra. És az egészségem, az is szent dolog.

NÉVJEGY

  • Budapesten született 1988. január 5-én.

  • A Vörösmarty Mihály Gimnázium drámatagozatán érettségizett. 2010-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SzFE), Gálffi László és Ács János osztályában. Azóta a Nemzeti Színház tagja.

  • Legfontosabb színházi munkái: Brecht Baal (SzFE, 2009, Baal); Sirály (Nemzeti, 2013, Trepljov); Szentivánéji álom (Nemzeti, 2014, Puck); Körhinta (Nemzeti, 2015, Farkas Sándor); Cyrano (Nemzeti, 2016, Chistian); Csíksomlyói passió (Nemzeti, 2017, Az ördög); Otello (Nemzeti, 2018, Jágó). Önálló est édesapja (Osztojkán Béla) verseiből (2015, Hazát és szerelmet keresek).

  • Legfontosabb tévés munkái: Töredék, magyar játékfilm (2007), Sweet Sixteen, a hazudós, magyar tévéfilm (2010); A halálügyész, magyar történelmi játékfilm (2019); Drága örökösök, A mi kis falunk magyar sorozat (2019); Keresztanyu, magyar sorozat (RTL Klub 2021).

  • Legfontosabb díjak: Sinkovits Imre-díj (2017); Farkas Ratkó-díj (2018).

  • Nőtlen.

Antal-Ferencz Ildikó

 

Antal-Ferencz Ildikó újságíró, három gyermek édesanyja. Írásainak fő témája a család, de sok más is érdekli: interjúk közismert emberekkel, beszámolók kulturális eseményekről és jótékonysági ügyekről, riportok közéleti témákról (élet- és gyermekvédelem, oktatás, hit, fogyatékossággal élők). Blogot ír Ígyírokén címmel, több interjúkötetbe írt szerzőként, rádióműsorokat szerkesztett és vezetett, valamint házigazdaként kerekasztal-beszélgetéseket és konferenciákat.

*

Írjátok meg, kire lennétek kíváncsiak Körkérdés rovatunkban!

Körkérdés rovatunkban ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel interjúalanyainknak, hogy lássuk és össze is tudjuk hasonlítani, miről mit gondolnak. Nem csak egyfajta véleményre vagyunk kíváncsiak, hanem éppen hogy nagyon sokfélére, ezért igyekszünk a társadalmi, politikai, kulturális élet széles spektrumáról megszólítani válaszadókat. Mivel a legkülönfélébb válaszokra számítunk, ezért a rovatban megjelenő vélemények nem feltétlenül fogják tükrözni a Férfiak Klubja álláspontját, de tulajdonosukról nagyon sokat elárulnak majd.

Írjátok meg itt hozzászólásban vagy az info@ferfiakklubja.hu e-mail címre, kire lennétek kíváncsiak új, Körkérdés című rovatunkban!

Fotók: Farkas Dénes Facebook-profilja 

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk