„A művész egy fokkal érzelmesebb és érzékenyebb, mint az átlagember” – interjú Kautzky Armanddal

Kautzky Armand Jászai Mari-díjas színművésszel, szinkronszínésszel beszélgettünk Körkérdés című új rovatunkban, amelyben ugyanazt a 15 kérdést tesszük fel interjúalanyainknak, hogy lássuk és össze is tudjuk hasonlítani, miről mit gondolnak.

Mi volt a legnagyobb gyerekkori butaság, amit csinált?

Alapvetően nem voltam sok csínyt elkövető rossz gyermek. Leragasztott szemüveges kölyök voltam, ez rögtön meghatározta a viselkedésemet. Szüleim színészek voltak, elég extrém körülmények között éltem, próbákra jártam, sokszor a színházban aludtam el, nem egy átlagos életmódot éltem. Nekem ez volt a normális, de grundszerű közösségi élményeim, amikor csínyeket követhettem volna el, nem voltak. De ha mindenképpen keresnem kell egyet, akkor ez jut eszembe: egyszer valami nem tetszett nekem, és tiltakozásképpen a negyedik emeleti erkélyünkről lepisiltem az utcára.

Mi a legfontosabb életbölcsesség, amit az édesapjától tanult?

Nehéz néhány pontban megfogalmazni, rengeteget tanultam, lestem el tőle. Őszülő halántékkal és felnövő gyerekekkel most már kezdem látni, megérteni a példamutatás, mérceföltevések fontosságát, amit én is tanultam tőle. Ha ki kell emelnem kettőt, akkor az egyik a világ és az emberek iránti kíváncsiság lenne, ami a mai napig a véremben van, a másik pedig a minőség. Fiatalkoromban nem igazán értettem ennek a jelentőségét, de ahogy haladok előre a korban, érzem fontosságát az élet minden területén: emberi kapcsolatokban, szellemiségben, szakmaiságban és táplálkozásban is.

Mi a legfontosabb üzenet, amit mindenképpen szeretne átadni a gyerekeinek?

Ugyanaz a kettő, amit édesapámtól is tanultam: a kíváncsiság és a minőség.

Ön szerint jó a koedukáció vagy érdemes lenne bizonyos életkorban a lányokat és a fiúkat külön oktatni?

Mind a kettőnek van pozitív és negatív hatása is. Egyetértek azzal, hogy alapvetően jó a koedukáció, de a gyerekeimen is látom, hogy van egy bizonyos életkor, amikor érdemes őket külön választani, mert különböző dolgok iránt érdeklődnek, másként nézik a világot, és szülőként sok mindent kétféleképpen kell megfogalmaznom számukra. Ez természetesen egy koedukált iskolában is megoldható, de figyelni kell rá.

El tud képzelni olyan helyzetet, amikor jogos lehet az erőszak?

Annyira erőszakellenes vagyok minden ízemben, hogy rögtön azt válaszolom: nem. És mégis, ha folytatom, akkor igenis el tudom képzelni „soha ne mondd azt, hogy soha” alapon. A színházban sokkal gazdagabb életet élek, mint a való világban – a gyilkosságtól az erőszakos viselkedésig mindent megéltem már, és megtapasztaltam, hogy azoknak is megvan a maguk magyarázata, a maguk igazsága. Válaszom tehát: nem lehetetlen, hogy jogos legyen, de kizárólag csak valami jó érdekében.

Egyetért-e azzal, hogy a nehéz helyzetekben jobb, ha egy férfi nem sír, szerencsésebb, ha megőrzi a hidegvérét?

Klasszikus gondolkodású emberként azt gondolom, hogy a férfi ne sírjon és őrizze meg a hidegvérét, de mivel emberek vagyunk, nem jelenteném ki, hogy egy férfinak nem szabad sírnia. Van olyan élethelyzet, amikor az ember győz a férfi – vagy a nő – felett. A művészember, mint embertípus általában egy fokkal érzelmesebb és érzékenyebb, mint az átlagember, nagyobb amplitúdóban éli meg az érzelmeit: könnyebben sírva fakad, érzelmesebben reagál; és így hamarabb és könnyebben vállalja fel azon érzelmeit is, amelyeket egy hétköznapi ember inkább elrejt magában.

Milyen típusú munkamegosztást tart ideálisnak férj és feleség, férfi és nő között?

Nehéz erre röviden válaszolni. Nagyon sokat változtak a nemi szerepek és a munkamegosztás, korszakonként és élethelyzetenként. Száz, de akár ötven évvel ezelőtt is elképzelhetetlen lett volna a mai életforma, a férfiak és nők egymással szemben támasztott igényei. Régebben sokkal pontosabb definíciója volt egy férfi és egy női attitűdnek. Mivel azonban a női emancipációs többletvállalás – szavazati jog, tanulás – a korábbi szerepek – nőiesség, házimunka, gyermeknevelés – mellé – és nem helyettük – érkezett, ennyit már nem bírtak el a nők – muszáj volt, hogy ebbe beleálljon a férfi is. És jönnek az anomáliák, a klasszikus női feladatok elvállalása, amitől borulnak a klasszikus szerepek: a férfi porszívóz, mosogat. De ez önmagában nem baj, ez mindig két ember között dől el, a kettőjük megállapodásán múlik.

Szokott-e rendszeresen házimunkát végezni, és ha igen, mit?

Nekem egy diplomám van, a feleségemnek négy. De leteszem az újságot és felállok a focimeccs mellől, hogy kivegyem a kezéből a szatyrot, vagy be is vásárolok, ha szükséges. És ha én nem vagyok otthon, de csöpög a csap, akkor a feleségem fogja megoldani, ő fogja hívni a szerelőt és nem én. Ha pedig ő nincs otthon, akkor én készítem a reggeli szendvicset és én főzök. Rendszeres házimunka számomra a vasalás – ez az én nagy családi vállalásom, kreatív dolognak érzem, és nagyon szeretem.

Mennyire érzi a saját életében problémának, hogy túl sokat dolgozik?

Nagyon komoly problémának látom, mivel kiszolgáltatottan élünk. Ha Örkény Tótékjának életét élném, akkor csak annyit gyártanék, amennyi a család számára egészséges. De mivel a dobozok számát nem én határozom meg, hiszen felkérésre dolgozok és elég szélsőséges időbeosztásban, ez bizony káros hatással van a családi életemre. A család próbálja elfogadni, de nem könnyű.

Ön szerint mi a házasság értelme, célja?

Ezt is nehéz röviden megfogalmazni, de hosszú kifejtés helyett egy afrikai mondással válaszolnék: „Ha egyedül megy az ember, gyorsabban halad; ha társsal megy, akkor tovább ér”.

Ha újra kezdhetné az életét, mindent ugyanúgy csinálna?

Alapvetően igen, mert elfogadom az életemet és a világot, de mivel hiszek a fejlődésben és abban, hogy mindig lehet – és kell is – valamit még jobban csinálni, ezért ha újrakezdhetném, bizonyára lenne olyan terület, amit jobban, szebben, hatékonyabban csinálnék – mondom ez most, ahogy már van rálátásom az életemre.

Van szükség ma hősökre, és ha igen, milyenekre?

Hősökre, példaképekre mindig szükség van, és hála Istennek mindig vannak körülöttünk. Ma nem nagyok tudok olyan embert mondani, aki minden területen abszolút példaképem tudna lenni, de nagyon sok területen vannak olyan embertársaim, kollégáim és barátaim, akiknek adott munkája vagy cselekedete számomra példaértékű. Erre nekem is szükségem van: felnézni arra és követni azt, aki a fényt viszi előttem. Tulajdonképpen ez a célom: valaki számára én legyek a követendő példa.

Van olyan gyerekkori álma, ami teljesült?

Nagyon sok: tulajdonképpen mindegyik; vagy ami meg nem, arra nem emlékszem. Nekem már a negyven éves kort megélni is egy álom volt, és akkor nem beszélek a családi és szakmai helyzetekről.

Ha bárkivel találkozhatna – legyen szó akár élő, vagy nem élő személyről – ki lenne az?

Lehetne mondani a múltbeli felmenőim közül például a szüleimet, akikkel nagyon szívesen találkoznék, vagy olyan nagyszerű művészeket, mint Bach vagy Shakespeare, akikkel szívesen elbeszélgetnék arról, hogyan látták világot és hogyan alkottak, de ha egyetlen egyet kellene mondani, az a dédunokám lenne. Vele találkozni valószínű már nem lesz lehetőségem, pedig nagyon kíváncsi lennék, mennyi maradt benne belőlem, mit meséltek neki rólam, mennyire kíváncsi rám.

Mit jelent ön számára az, hogy „szent”?

Kicsit misztifikálva van ez a szó, pedig úgy gondolom, vannak szentek köztünk is. Számomra az a szent, aki érdek nélkül tesz jót másokkal – és ezzel közelebb is hoztam azt a rengeteg embert, aki a környezetemben eszerint él. Nem kell félni rájuk azt mondani, hogy szent emberek. És ezt nem egyházi hivatal dönti el, hanem én érzem így, azáltal hogy az illető önzetlenül tesz jót másokkal.

NÉVJEGY

  • Jászai Mari-díjas színművész, szinkronszínész.
  • Egerben született, 1964. november 12-én.
  • 1989-ben végzett a Színház- és Filmmûvészeti Fõiskolán, frissdiplomásként a Madách Színházhoz szerződött, melynek azóta is tagja.
  • Jelenleg a Körúti Színház tagja is, valamint a Retro Rádió, a Juventus Rádió, a Helikon Rádió, az HBO és a Moziverzum csatorna hangja.
  • Nős, két gyermek édesapja.

Az interjút készítette: Antal-Ferencz Ildikó

*

Írjátok meg, kire lennétek kíváncsiak Körkérdés rovatunkban!

Körkérdés rovatunkban ugyanazt a 15 kérdést tesszük fel interjúalanyainknak, hogy lássuk és össze is tudjuk hasonlítani, miről mit gondolnak. Nem csak egyfajta véleményre vagyunk kíváncsiak, hanem éppen hogy nagyon sokfélére, ezért igyekszünk a társadalmi, politikai, kulturális élet széles spektrumáról megszólítani válaszadókat. Mivel a legkülönfélébb válaszokra számítunk, ezért a rovatban megjelenő vélemények nem feltétlenül fogják tükrözni a Férfiak Klubja álláspontját, de tulajdonosukról nagyon sokat elárulnak majd.

Írjátok meg itt hozzászólásban vagy az info@ferfiakklubja.hu e-mail címre, kire lennétek kíváncsiak új, Körkérdés című rovatunkban!

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk