„A sírás az érzelmi erő jele” – interjú Süveges Gergővel

Süveges Gergő újságíróval, műsorvezetővel beszélgettünk Körkérdés című rovatunkban, melyben ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel interjúalanyainknak, hogy lássuk és össze is tudjuk hasonlítani, miről mit gondolnak.

Mi volt a legnagyobb gyerekkori butaság, amit csinált?

Nem voltam valami égedelem gyerek. Életveszélyről nem tudok, még csak sérülésveszélyről sem igazán. Ha mégis választanom kell: innen visszanézve nem volt túl megfontolt döntés a gimnáziumban latin-biológia szakra mennem, mert sosem akartam orvos lenni. De valahogy ez a kanyar is kiegyenesedett végül. Hiszen ha nem abba az osztályba járok, talán nem jutok el a Szent Imre plébániára, nem kezdek el közösségekhez tartozni, talán nem a bölcsészkarra megyek, és nem jutottam volna el a Duna Televízióba sem – és még Margittal, a feleségemmel sem biztos, hogy találkoztam volna. Szóval ez legyen a legnagyobb butaságom az életben.

Mi a legfontosabb életbölcsesség, amit az édesapjától tanult?

Inkább magatartásformát, mintát, viszonyulást tanultam mindabból, ahogyan ő élte és éli az életét. Például azt, hogy nem kell mindig főszereplőnek lenni; érdemes időnként csendben maradni, hallgatni és másokat meghallgatni; jó olykor a másiknak teret adni; elismerni, empatikusnak lenni – és mindenekfelett a józan észt és a kíváncsiságot megőrizni.

Mi a legfontosabb üzenet, amit mindenképpen szeretne átadni a fiának vagy a lányának, a jövő generációnak?

Újságírói vezérmondatom George Orwelltől való: „Lehetünk tárgyilagosabbak az átlagnál, ámde csak komoly erkölcsi erőfeszítések árán.” Nemcsak újságíróként, hanem emberként is szeretnék felnőni ehhez a mondathoz – és felnőve megmutatni, hogyan érdemes ennek mentén élni az életünket. Vagyis a helyzeteket, a bennünket körülvevő világot alaposan megismerni, sok oldalról körüljárni, a nézőpontokat feltérképezni, a másik helyébe magamat odaképzelni; nem engedni, hogy a pillanatnyi érzelmeim vagy az erős, mégis szubjektív vágyaim magukkal sodorjanak; kicsit kívülről vizsgálni, a megvezethető butaság csapdáját elkerülni, gondolkodni, kérdezni, előítélet nélkül kíváncsinak lenni – azaz: tárgyilagosabbnak lenni az átlagnál. Hiszem, hogy ez erkölcsi kötelességem. Milyen jó lenne, ha többször sikerülne.

Ön szerint jó a koedukáció, vagy érdemes lenne bizonyos életkorban a lányokat és a fiúkat külön oktatni?

Röviden: igen, jó a koedukáció. És: igen, érdemes a lányokat és a fiúkat külön oktatni. Nem ezen múlik a boldogság. Három gyerekünk koedukált iskolába jár, egy pedig lánygimnáziumba. Mindegyikük maga szeretett volna ott tanulni, ahol tanul, és mindegyikük jól érzi magát a saját helyzetében. Van előnye ennek is, annak is. Nem hiszem, hogy bármelyik iskolatípus „megnyomorítaná” a gyerekeinket. Ezzel szemben egy széthulló család, egy agresszív apa, egy játszmázó anya – netán ezek kombinációi, és még annyi minden rettenetes körülmény – sokkal nagyobb kárt okoznak a gyermek lelkében.

El tud képzelni olyan helyzetet, amikor jogos lehet az erőszak?

Ha a „jogos” azt jelenti, hogy a bíróság nekem ad igazat, akkor persze: csak fel kell csapni a büntető törvénykönyvet, ott sorakoznak a jogos erőszak feltételei.

Ha azonban a „jogos” azt jelenti, hogy jól érzem-e magam utána, akkor nem. Irtózom mindenféle erőszaktól, alapvetően konfliktuskerülő típus vagyok, és tartsanak bár mulyának, de leginkább az Arany János-i „félreálltam, letöröltem” magatartásmintát érzem a sajátomnak. Biztos, hogy nem minden esetben ez a leghatékonyabb.

Ajánló: „A Cozma-gyilkosság után nekem kellett annak a láncszemnek lenni, aki erőt mutat” – interjú Mocsai Lajossal

Egyetért-e azzal, hogy a nehéz helyzetekben jobb, ha egy férfi nem sír, szerencsésebb, ha megőrzi a hidegvérét?

Lehet hidegvérrel is sírni. Az a gyanúm, hogy ez két különböző dolog: az egyik kérdés az, hogy tudok-e nyomás alatt, csalódás közepette, stresszhelyzetben higgadt maradni, döntést hozni, a kiutat keresni, a megoldásra koncentrálni. Fontos tulajdonság – férfinak és nőnek egyaránt. A másik kérdés az, hogy sírhat-e egy férfi. Már hogy a csudába ne sírhatna. És ezt nem csak azért mondom, mert kifejezetten nagy bőgő vagyok: nekem már az is elég, ha egy népmesében elhangzik az „ásókapanagyharang”. Ettől függetlenül hiszem, hogy a sírás nem a gyengeség jele, hanem az érzelmi megérinthetőségé. Az erő jele: az érzelmi erőé. Szerintem a nők is örülni szoktak, ha egy férfinak vannak érzelmei is…

Milyen típusú munkamegosztást tart ideálisnak férj és feleség, férfi és nő között?

Pont olyat, amelyik kölcsönösen, mindkettejük számára elfogadható és működtethető. Ahány pár, annyiféle megoldás létezhet: a lényeg az egyenrangúság, a segítőkészség és a jóakarat.

Szokott-e rendszeresen házimunkát végezni, és ha igen, mit?

Naná. Ami épp adódik. Hazaérek, körülnézek, nekilátok. Mosogatok, elpakolok, ágyat húzok, mosást indítok, teregetek, porszívózom, vécét pucolok, füvet nyírok, rózsát metszek. Jó, ez utóbbit csak egyszer csináltam. Aztán a feleségem megkért, hogy többet, ha lehet, ne…

Mennyire érzi a saját életében problémának, hogy túl sokat dolgozik?

Nem a munka sok, hanem az idő kevés. Negyvennyolc órás napokkal például egészen ideális is lehetne. Egyszerűen túl hamar lemegy a nap.

Ön szerint mi a házasság értelme, célja?

Hogy betöltsük a hivatásunkat. Isten férfinak és nőnek teremtett bennünket, a saját képére és hasonlatosságára. Vagyis amikor a férfi és a nő egy test lesz, nagy lépéssel közelebb kerülünk ahhoz az eszményhez, amelyet Isten rólunk megálmodott. Nagy hála van bennem, hogy Margittal húsz éve egyre erősebben tapasztalhatjuk ezt a formálódást: a házasság gyógyító és úton tartó erejét.

Ajánló: Aki ma képes arra, hogy kedves az embertársaival és tisztességesen végzi a munkáját, az számomra már hős – interjú Scherer Péterrel
Kattints ide: Körkérdés rovat! Nézd meg, kikkel készítettünk interjút, ajánljuk, hogy olvasd el, és ha tetszett, kérjük, oszd meg másokkal is!

Ha újrakezdhetné az életét, mindent ugyanúgy csinálna?

Nem. Annak a huszonöt évvel ezelőtti lánynak a kezét már két évvel korábban megfognám, magamhoz húznám, és nem engedném el. Így is ez történt, de ma már nehezen értem, minek vacakoltunk annyit.

Van szükség ma hősökre, és ha igen, milyenekre?

Emberekre van szükség. Önmagukkal békében és harmóniában élő, kapcsolataikban önzetlenül kiteljesedő, kétely nélkül segítőkész, áldozatra is hajlandó, szilárd gyökerekből táplálkozó, mégis szabadon szárnyaló emberekre. Akik képesek hősnek lenni, ha épp arra van szükség, de képesek – kívülről marha unalmasnak tűnő – kispolgárként is létezni, ha a környezetüknek épp azzal teszik a legjobbat. Olyanokra, akik nem azt kérdezik: hogyan lehetek boldog én, hanem azt: hogyan tehetlek boldoggá téged.

Van olyan gyerekkori álma, amely teljesült?

Nagy bajban lennék, ha teljesültek volna a gyerekkori álmaim… Teljesült viszont a lényeg; az, amiről akkor még azt sem tudtam, hogy álmodnom kellene róla.

Ha bárkivel találkozhatna – legyen szó akár élő, vagy nem élő személyről – ki lenne az?

Midőn e sorokat írom, épp Margittal. Reggel elmentünk itthonról, aztán mindketten tapostuk a malmot egész nap, közben tornyosodtak azok a kérdések, eldöntenivalók, amelyekhez ketten kellünk. Lassan középsúlyos este van, de Borkának még el kell intézni a… Marcinak meg kell válaszolni a… Annamarinak meg kell rendelni a… Andris pedig kinőtte a holnapra kellő… Súlyosító körülmény, hogy én meg, ahelyett hogy intézném az összes …, e sorokat írom. Vajon van esély arra, hogy végre találkozzam a feleségemmel?

Cikkajánló: Az én „Farkasokkal táncolóm” a pszichológia – interjú Lázár Gergellyel
További cikkekért kattints rovatcímeinkre: A férfi útjaAz FK Női Támogatói Köréből (női szerzőink írásai), Férfiérték történetekKörkérdés (interjúk), Férfiegészség.

Mit jelent önnek az, hogy „szent”?

Olyasvalaki, aki személyes, bensőséges kapcsolatban van Istennel. Látja és érti, hogy Istenben élünk, mozgunk és vagyunk, és hogy Ő keres bennünket, hív, átölel és megbocsát. Szent az, aki képes válaszolni erre a hívásra: határozottan az Atya házába tart. Mindegy, milyen messziről indul el, és az sem számít, most épp hol tart. Csak tartsa az irányt.

NÉVJEGY

  • Budapesten született, 1976. szeptember elsején
  • Tanulmányok: József Attila Gimnázium; ELTE Bölcsészettudományi Kar; PPKE Hittudományi Kar; Eszterházy Károly Egyetem Neveléstudományi Doktori Iskola
  • Legfontosabb munkái:
    • média: hír- és hírháttér-műsorok (MTV, Duna TV), magazinműsorok (Kossuth Rádió)
    • egyházi közösségek támogatása: ncd.hu
    • könyvek: Thália és teológia; Apa-kép-írás; Pál apostol; Apaszem; Csík zenekar; Moha bácsi meséi (szerk.)
  • Legfontosabb díjai: Prima-díj (2012, magyar sajtó kategória); Mindszenty Emlékérem (2017); Kopp–Skrabski-közönségdíj (2017, feleségével közösen).
  • Nős, négy gyermeke van.

Az interjút készítette: Antal-Ferencz Ildikó

*

Írjátok meg, kire lennétek kíváncsiak Körkérdés rovatunkban!

Körkérdés rovatunkban ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel interjúalanyainknak, hogy lássuk és össze is tudjuk hasonlítani, miről mit gondolnak. Nem csak egyfajta véleményre vagyunk kíváncsiak, hanem éppen hogy nagyon sokfélére, ezért igyekszünk a társadalmi, politikai, kulturális élet széles spektrumáról megszólítani válaszadókat. Mivel a legkülönfélébb válaszokra számítunk, ezért a rovatban megjelenő vélemények nem feltétlenül fogják tükrözni a Férfiak Klubja álláspontját, de tulajdonosukról nagyon sokat elárulnak majd.

Írjátok meg itt hozzászólásban vagy az info@ferfiakklubja.hu e-mail címre, kire lennétek kíváncsiak új, Körkérdés című rovatunkban!

Fotók: Erdélyi Gábor

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk