„A színpadon nem lehet hazudni, az egy borzalmas kínvallató hely” – interjú Kaszás Gézával

Kaszás Géza színésszel beszélgettünk Körkérdés című rovatunkban, melyben ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel interjúalanyainknak, hogy lássuk és össze is tudjuk hasonlítani, miről mit gondolnak.

Mi volt a legnagyobb gyerekkori butaság, amit csinált?

Anyukám mindenképpen szerette volna, hogy zeneiskolába járjak. A legkönnyebb hangszert is kiválasztotta nekem – gitározzak, ha már zongorázni semmiképp nem akarok –, és erőnek erejével elcibált a zeneiskola kapujáig, de ott már olyan hangerővel ordítottam és olyan ellenállást tanúsítottam, hogy kénytelen volt feladni. A mai napig nem tudom, miért nem akartam, mert azóta is hiányzik a zenei alaptudás az életemből, ami később jól jött volna. Nagyon értékelem a zene minden formáját, de sajnos csak műkedvelőként. Két gyerekem viszont szívesen és ügyesen zongorázik. A Jóisten így korrigálta az én butaságomat.

Mi a legfontosabb életbölcsesség, amit az édesapjától tanult?

Édesapám egészen más világban nőtt fel, egészen más beállítottságú ember. Tanyáról járt iskolába, télen sültkrumplival a zsebében, délután pedig már derékig érő hóban ment haza. Egyszer elaludt a hóban, nagyapám lovon ment érte, és az utolsó pillanatban mentette meg. Ez a történet, ahogy az ő egész élete nagyon fontos példa a számomra. Ha az ember nem tanul, ha nincs összetartó családja, akkor nem éli túl – ez az élet nagy igazsága. A Horthy-korszakban volt diák, amikor a tanfelügyelők járták az iskolákat és feljegyezték azoknak a gyerekeknek a nevét, akikre érdemes volt odafigyelni. Apámat így emelték ki, így végzett a Ludovika Akadémián pilótaként, még Horthy Istvánnal is repült kötelékben. Abban az időben ez hatalmas dolog volt, a pilóta minden szempontból a társadalom elitjéhez tartozott; megtanították őket könyvvel a hónuk alatt enni, 12 váltás egyenruhájuk volt, a szerelőruhától a nagyestéjiig. Olvasom a háborús naplóját és egészen döbbenetes, hogy a félelemnek még csak nyoma sincs benne. Ez egy ma már nem létező világ, tele regényes fordulatokkal, de ők még valóban így gondolkodtak. Később utolérte őt a történelem, és a szobi szörpgyárba került segédmunkásnak, onnan kezdte el újra felépíteni a karrierjét, aminek csúcsán egy külkereskedelmi cégen keresztül külföldi konzervgyárak építését vezényelte, miközben az arabok „fehér varázslóként” tisztelték. Emlékszem, amikor a fülem hallatára elküldte a fenébe az őt beszervezni próbáló ügynököt. A '70-es évek elején pedig kilépett a pártból. Tudomásom szerint egyiknek sem lett retorziója a számára.  Apám hitt a tudományban, ugyanakkor érzelemgazdag ember is volt. Nagyon sok mindennel próbálkozott, és mindenben ügyes volt, a házunkban mindent ő maga csinált-intézett: fűtés, villanyszerelés, bútorok. Családunkban nagyon erős volt a szeretet, a ragaszkodás, ami ugyan nem mentett meg minket a konflikustoktól, de erős mintaként szolgált, mint például az is, ahogy türelmes tudott lenni. Apám jelenség volt. Amikor bemutattuk a János királyt az Ódry színpadon, Kerényi, a rettegett rendező észrevette apámat az aulában és fontosnak érezte, hogy bemutatkozzon neki, anélkül, hogy tudta volna kicsoda. Amikor pedig megtudta, akkor újra odament hozzá és neki mondta el, mit gondol rólam, mint színészpalántáról. Röviden, amit én tőle kaptam: az egyenes beszéd és tartás, fizikai és mindenféle értelemben.

Mi a legfontosabb üzenet, amit mindenképpen szeretne átadni a gyerekeinek?

Számomra a legfontosabb az, hogy az előbb említett kultúrából át tudjak nekik valamit adni, olyan szinten, hogy az lételemükké, vérükké váljon. A világot nem lehet kizárni, dömpingben árad a baromság, a Marvel-bosszúállók, a Csillagok háborúja... El kell mennem velük moziba, és látom, hogy mennyire gagyi, nincs története, kínos nézni is, hát még játszani benne. A fiam odavan érte, viszont ha sokszor elmondom neki a véleményem és súlyosan lepontozom a filmet, akkor nagyot csodálkozik, de el is gondolkodik rajta, hogy vannak más szempontok is.

Ön szerint jó a koedukáció vagy érdemes lenne bizonyos életkorban a lányokat és a fiúkat külön oktatni?

Tökéletesen működtek a külön fiú- és lányiskolák. Gazdasági okai vannak a változásnak, amit értek, de nem fogadok el. A fiúk fiúk között nevelődnek, a lányok lányok között. Ha nem adunk lehetőséget arra, hogy a saját nemük közegében szocializálódjanak, és ne a másik nemhez mérjék magukat, hanem sajátjukhoz, akkor valami elromlik. A tizenéves fiam csak akkor játszott lányokkal, ha egyedül volt fiúként egy lánytársaságban, de ha már volt még egy fiú, akkor biztosan vele játszott. Meglehetősen érzéketlennek kell lenni, hogy ne vegyük észre, mindenféle szakirányú képzettség nélkül is, hogy másként működnek a lányok és a fiúk. A fiúknak a fiúvá váláshoz fiúbarátokra és apára van szükségük, a lányoknak barátnőkre és édesanyjukra. A kettő nem keverhető, legalábbis nem gyermekkorban. És az, hogy a gyerek maga döntse el, milyen nemű szeretne lenni, a legnagyobb baromság. A kulturális szokások hagyományozódnak, példákból jönnek át. Azt, aki a gendert kitalálta, valószínűleg egy víziló szülte. Ettől mereven el kell zárkóznia egy egészséges társadalomnak, viszonya sem lehet hozzá. Tehát messzemenően támogatnám a szeparált iskolarendszer visszavezetését.

El tud képzelni olyan helyzetet, amikor jogos lehet az erőszak?

A családom védelmében igen. A színészet – ahogy általában a művészetek – szenvedélyből jön; azért is nagyon szeretem, mert időnként büntetlenül szabadjára engedhetek bizonyos indulatokat. A színpad nagyon jó hely a pszichés vagy akár fizikai öngyógyító folyamatokra. Én konkrétan azért jöttem erre a pályára, hogy megtudjam: mi ez a rendszer, amiben élek és ki vagyok én benne. És megtaláltam azt az egyetlen helyet, ahol csak magammal kell foglalkoznom, semmi mással. A színpadon nem lehet hazudni, az egy borzalmas kínvallató hely és nagyon tanulságos, még a mai napig meg tudok lepődni magamon. Visszatérve a kérdésre: van olyan helyzet, amikor nem lehet megúszni az erőszakot, amikor akár az önfeláldozásig is el kell menni valami fontos védelmében, és ez számomra a családom. Más olyan helyzetet nem tudok elképzelni, ami ne lenne megoldható erőszak nélkül. Van egy mondás: „hülyékkel nem érdemes vitatkozni, mert lerángatnak a szintjükre”. Érdemes trükközni. Például egyszer, színművészetis koromban, a Piafban egy maffiózó elkezdte pofozni mellettem a pultoslányt. Mellette állt egy hústorony, így nem sok esélyem lett volna, ha erőszakkal lépek fel, de tudtam, hogy abba kell hagyatni, így odaszóltam valamit, amivel kibillentettem. Hajnalig beszélgettünk, a végén már a saját verseit olvasta fel nekem. A művészi véna legyőzte benne a vadállatot. A hústorony ott állt mellette mindvégig, szótlanul.

Ajánló: „A hősök akkor jelennek meg, amikor a történelmi idők a felszínre hívják őket” – interjú Kassai Lajossal

Egyetért-e azzal, hogy a nehéz helyzetekben jobb, ha egy férfi nem sír, szerencsésebb, ha megőrzi a hidegvérét?

Sírunk a színpadon és néha az életben is. Ha megaláznám magam ezzel, akkor nem sírnék. De előfordult már. Egyszer egy barátom teljes temetését én rendeztem, a családnak nem volt rá pénze, még a beszédet is én mondtam – nagyon megviselt, megkönnyeztem. Amikor a Vakok és Gyengénlátók Intézetébe mentem, majdnem sírtam, amikor a vak gyerekek autógrammot kértek tőlem; le kellett írnom nekik a nevemet, amit ők soha nem fognak látni... Ugyanezen a helyen néptáncot adtak elő, amiben nem a tánc minősége volt a fontos, hanem az az elképesztő odaadás és egymásra figyelés, ahogy mozogtak és kezükkel figyeltek egymásra. 

Milyen típusú munkamegosztást tart ideálisnak férj és feleség, férfi és nő között?

A munka az munka; szerintem nincsen házimunka és másfajta munka, hanem elvégzendő feladat van. A házimunkát azért végezzük el, mert olyan körülmények között akarunk élni, amit elvárunk magunktól, és amit meg akarunk mutatni a gyermekünknek, hogy ez így jó. Környezetünk a belső világunk kivetülése. Élünk egyfajta időbeosztásban a családon belül, és ehhez úgy alkalmazkodunk, hogy mindenki azt végzi el, amire ideje van. Ha valakivel arra szövetkeztem, hogy együtt éljük le az életünket, akkor a feladatokat is meg kell osztani vele.

Szokott-e rendszeresen házimunkát végezni, és ha igen, mit?

Amikor a gyerekek kicsik voltak, hajnalban én keltem fel hozzájuk, mert én jobban bírtam, mint a feleségem. A férfiak által annyira megvetett mosogatás semmilyen problémát nem jelent számomra. Ahogy a rendrakás, takarítás sem. Annyira kaotikus körülöttünk a világ, hogy amikor hazamegyek, akkor legalább ott legyen meg az a nyugalom és rend, amit elvárok magamtól. Most fogom portalanítani egyenként a könyveinket, mert most van egy olyan, egyébként nem jellemző időszak, amikor kevesebb a munkám és jobban ráérek ilyesmire.

Mennyire érzi a saját életében problémának, hogy túl sokat dolgozik?

Ahogy említettem, most egy nyugodtabb időszak van, de nemegyszer volt másféle is. Nekem jellemzően kampányszerű munkáim vannak. Próbaidőszakban egész napra, forgatás esetén napokra-hetekre eltűnök otthonról. Ilyenkor a feleségem csinál mindent, rokonok-barátok segítségét igénybe véve, de nincs egy szava sem, mert tudja, hogy ahol éppen vagyok, ott kőkeményen dolgozom valamin. Ami az egészségmegőrzést illeti, évente egyszer elmegy az egész család egy teljeskörű kivizsgálásra, ami eddig minden alkalommal azt mutatta, hogy minden rendben van velem. Na és pihenni nagyon fontos, különösen az éjfél előtti órákban. Néha fennmaradok egy-egy meccs vagy film miatt, de egyébként mindig időben lefekszem.

Ön szerint mi a házasság értelme, célja?

A házassággal hitelesítjük a vérvonalainkat. Nagyon fontos, hogy akit elveszel, azzal együtt örökíted tovább azt, amit kulturális és genetikai örökségként magad is kaptál. Ezt hitelesíteni kell ember és Isten előtt. Például erősen imádkoztam, hogy református legyen a feleségem. Sokáig házasságellenes voltam, de most már fennen hirdetem, hogy kell a házasság. Az együttélés nem jelenti ugyanazt az összetartozást, és ez nemcsak az aláírt papír miatt van így, hanem mert teljesen másként élsz a házasságban, például nem akarsz menekülő utakat.

Ha újra kezdhetné az életét, mindent ugyanúgy csinálna?

Biztosan elmennék zenét tanulni és kihagynám az agráriskolát, amelyben üzemszervező- üzemmérnöknek tanultam, ami teljes tévút volt. A legfontosabb – és erre szeretném a gyermekeimet is nevelni –, minél hamarabb el tudják dönteni, mi az az egy dolog, amivel foglalkozni szeretnének, és arra készüljenek – ez a felismerés sokkal előrébb fogja vinni őket.

Van szükség ma hősökre, és ha igen, milyenekre?

Rendkívül nagy szükség van hősökre, a megalkuvás nélküli helytállásra. Az ember nem a könyvekből és a tanárok szavaiból tanul, hanem a példából. A hősök a példaadás szentjei. Ha nem látjuk magunk előtt, nincs motivációnk, nem tudunk eligazodni és elveszünk a világban.

Van olyan gyerekkori álma, ami teljesült?

Igen, a lovaglás és a színészet. Én a mai napig egy istállóban lakom, amit még Széchenyi építetett Dunakeszin, amit a kommunista rendszer alatt alakítottak ki lakásokká. A színészet nem ilyen konkrétan volt vágyam, inkább arra vágytam, ami a sikeres színészettel együtt jár, hogy központba legyél, figyeljenek rád, példát tudjál mutatni, megnevettesd az embereket.

Interjúajánló
„Van felettem valaki, aki megsegít, hogy jó döntést hozzak” – interjú Trill Zsolttal
Kattints ide: Körkérdés rovat! Nézd meg, kikkel készítettünk interjút, ajánljuk, hogy olvasd el, és ha tetszett, kérjük, oszd meg másokkal is!

Ha bárkivel találkozhatna – legyen szó akár élő, vagy nem élő személyről – ki lenne az?

Nagyon hosszú lenne a sor... Szívesen élnék Ruga király udvarában, és akkor valószínűleg Bendegúzzal és Attilával is kapcsolatba kerülnék, a hun birodalom fénykorában, átélve a hunok világpolitikai, kulturális és haditörténeti jelentőségét.

Mit jelent önnek a „szent”?

Szentnek lenni az élet legnagyobb minősége. Szentnek lenni nem egy önmagában létező fogalom, hanem egy folyamat, amikor valaki a legmagasabb szinten válik tudóvá, látóvá, mesterré. A szenteknek mindenféle kultúrában más tere van, de a jelentősége mindenhol ugyanaz. A szentségekre szükségünk van, bármennyire is próbálják ezt kiölni belőlünk. Szent például a koronánk, mert ilyen a viszonyunk hozzá, és ezt nagyon fontosnak tartom. Ahogy azt is, hogy a II. János Pál-i minőség szentként menjen tovább. Halálával fura módon elveszett belőlem valami. Hihetetlen, amit a kereszténységgel tett és hihetetlen, mennyire nem tudják folytatni az utódai. Szükségünk van tehát a szentekre, a szentségekre, és arra a magatartásra, ahogy ezekhez viszonyulunk.

Mennyire változott meg az élete a koronavírus-járvány hatására?

Ez a vírus kemény próbatétele az emberiségnek, de a karantén élet sok mindenre felhívja a figyelmet: hogy a legfontosabb a család, a gyerekeink, hogy milyen kevés az értékes idő, amit velük töltöttünk, hogy ideje visszalassulni, hogy sokkal többet kell önmagunkkal foglalkoznunk, hogy a közösség ahová tartozunk, milyen nagy szerepet tölt be életünkben, hogy mennyire tud hiányozni, hogy felelősek vagyunk érte, minden tagjáért.

NÉVJEGY

  • Budapesten született 1957. március 31-én.
  • Érettségi után a gyöngyösi mezőgazdasági főiskolán üzemszervező üzemmérnöki oklevelet szerzett. Színészi pályáját a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után 1986-ban a Szegedi Nemzeti Színházban kezdte. 1989-től a Független Színpad tagja. 2014-ben játszott a Turay Ida Színházban, jelenleg az Új Színházban. Karakterszínész, aki sikerrel alakít romantikus hősöket.
  • Rengeteg színházi és filmszerepe volt, ő rendezte A lovasíjász című dokumentumfilmet.
  • Nős, két gyermeke van.

Az interjút készítette: Antal-Ferencz Ildikó

*

Írják meg, kire lennének kíváncsiak Körkérdés rovatunkban!

Körkérdés rovatunkban ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel interjúalanyainknak, hogy lássuk és össze is tudjuk hasonlítani, miről mit gondolnak. Nem csak egyfajta véleményre vagyunk kíváncsiak, hanem éppen hogy nagyon sokfélére, ezért igyekszünk a társadalmi, politikai, kulturális élet széles spektrumáról megszólítani válaszadókat. Mivel a legkülönfélébb válaszokra számítunk, ezért a rovatban megjelenő vélemények nem feltétlenül fogják tükrözni a Férfiak Klubja álláspontját, de tulajdonosukról nagyon sokat elárulnak majd.

Írják meg itt hozzászólásban vagy az info@ferfiakklubja.hu e-mail címre, kire lennének kíváncsiak új, Körkérdés című rovatunkban!

Fotó: ujszinhaz.hu

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk