Csőre Gábor: „A »szobraink« és emlékeink a gyerekeinkben élnek tovább”

Csőre Gábor Jászai Mari-díjas színművésszel, szinkronszínésszel beszélgettünk Körkérdés című új rovatunkban, amelyben ugyanazt a 15 kérdést tesszük fel interjúalanyainknak, hogy lássuk és össze is tudjuk hasonlítani, miről mit gondolnak.

Mi volt a legnagyobb gyerekkori butaság, amit csinált?

Az egész gyerekkorom a túlélésről szólt. Csepel bicikliből cross-biciklit gyártottunk, olyat, amilyen az E.T. című filmben volt. Amikor meglett a motorom, kimentünk vele a Hungaroringre. Indiános filmeket néztünk, nyilakat készítettünk, drótból tüskéket raktunk a hegyére, és azzal lövöldöztünk egymásra. Csoda, hogy túléltük, és sosem voltak komoly baleseteim, pedig egyszer, amikor a motorral kihajtottam az útra, mellettem húzott el egy kamion. Isten keze rajtam volt. Naplófelelősként naplót hamisítottam, egyeseket négyesre – kaptam is érte jó pár pofont az osztályfőnökömtől és teljesen igaza volt. Szóval sok olyan dolgot csináltam, amiről most szülőként azt gondolom, hogy hatalmas ostobaság volt.

Mi a legfontosabb életbölcsesség, amit az édesapjától tanult?

Sok mindent tanultam a sváb gyökerekkel rendelkező édesapámtól, például: „Nem az a lényeg, mennyit keres az ember, hanem mennyit bír belőle megtartani”. Állandóan dolgozott, most is azt teszi, de nem azért, hogy neki jobb autója legyen, hanem azért, hogy a családja számára biztonságos élethelyzeteket teremtsen. Ez a kulákmentalitás jellemző az ő generációjára; szerintem sok magyar ma is így gondolkodik.


Csőre Gábor gyerekként

Mi a legfontosabb üzenet, amit mindenképpen szeretne átadni a gyermekeinek?

Épp mostanában gondolkodtam ezen és szeretnék is beszélni erről a fiammal. A legfontosabb szerintem az, hogy mindenképpen végezze el a dolgát, a lehető legjobban, és csak utána jöhet minden más. Az emberek általában annyit tesznek, amennyit muszáj, de nem annyit kellene, hanem a maximumot, és akkor nem érheti szó a ház elejét; akkor nem lehet azon gondolkodni, hogy miért úgy alakult az életem, miért van a másiknak több, jobb, stb. Tegyünk meg mindent és akkor nem kell szemrehányást tenni magunknak. Ha viszont nem tettünk meg mindent, akkor hiába nyafogunk. Állandóan rajtra készen, versenyformában kell állni. Egyébként az élet is ezt diktálja. Röviden: én nem vagyok tücsök, bár szeretem őket.

Ön szerint jó a koedukáció vagy érdemes lenne bizonyos életkorban a lányokat és a fiúkat külön oktatni?

Én a színes világban hiszek: ez is jó lehet, az is jó lehet. Szerintem a választás lehetősége a legfontosabb. Az uniformizálással nem értek egyet; szerintem az a jó, ha nagy a merítés, nagy a választási lehetőség. Persze nem korlátok nélkül, hanem bizonyos ésszerű határokon belül.  A jó ég tudja, hogy az egyes gyerekek számára mi a jó és mi a rossz. Hosszú idő, amíg kiismerjük a gyerekeinket, és még akkor is kérdés, hogy jól ismerjük-e őket, és tudunk-e nekik jó „recepteket” adni.

El tud képzelni olyan helyzetet, amikor jogos lehet az erőszak?

Igen. Gyerekek, a saját életem és családom védelmében ne lenne az? Vagy olyan ügy védelmében, ami fontos és magasztos?

Egyetért-e azzal, hogy a nehéz helyzetekben jobb, ha egy férfi nem sír; szerencsésebb, ha megőrzi a hidegvérét?

Nem. Egy férfi nyugodtan sírhat és utána őrizze meg a hidegvérét.

Milyen típusú munkamegosztást tart ideálisnak férj és feleség, férfi és nő között?

Hiszek abban, hogy vannak  dolgok, amikhez a nők jobban értenek, mint a férfiak; ez nálunk is így van. A feleségem és a gyerekeink között olyan kapcsolat van, ami után én csak loholok. De a köztem és a gyerekeim közötti kapcsolatot a feleségem nem tudja reprodukálni, és ez így van jól.

Szokott-e rendszeresen házimunkát végezni, és ha igen, mit?

Ez nálunk mindig is helyzetfüggő volt. Ha úgy adódott, akkor én vásároltam be. Imádok mosogatni, jól kikapcsol, de sajnos most már van mosogatógépünk. Szívesen elszöszmötölök otthon: a füvet én nyírom, a szilvát én szedem le. Néha kiadnak nekem ezt-azt, amit utálok, de azt is megcsinálom. A család egy csapat, ezért magamtól és a gyerekeimtől is elvárom, hogy eszerint működjenek.

Mennyire érzi a saját életében problémának, hogy túl sokat dolgozik?

A mi szakmánkban két lehetőség van: vagy túl sokat vagy túl keveset dolgozol; a kettő között nincs optimális állapot. Van egy mondás: a színész nem választó, hanem választható. Ha sokszor választanak, az exponenciálisan sok munkát jelent; ha viszont nem választanak, akkor baj van, akkor más szakmát kell keresni. Ha pedig egy munkát lemondunk, akkor azzal együtt öt másik munkát mondunk le – ezt viszont nem tehetjük meg. De ezt nem csak én, az apám sem tehette meg, hiszen ő is vállalkozó volt.


Csőre Gábor (balra) gyerekként a Kismaszat és a Gézengúzok című tévés produkcióban

Ön szerint mi a házasság értelme, célja?

Lehet, hogy propagandaszövegnek hangzik, de szerintem a gyerek. Én egyáltalán nem akartam gyereket, engem a feleségem győzött meg. Akkor nem tudtam elképzelni, hogy apa legyek, most meg nem tudom elképzelni, hogy ne legyek apa. Ostobaság lett volna erről lemondani. Van, aki saját szobrokat és emléktáblákat épít, de szerintem az egy rossz mellékvágány. A mi szobraink és emlékeink a gyerekeinkben élnek tovább, ahogy a szüleinké, nagyszüleinké bennünk.

Ha újra kezdhetné az életét, mindent ugyanúgy csinálna?

Semmit. Biztos, hogy megpróbálnám máshogy. Tudom, hol vannak a hibák, amiket elkövettem: például nagyon szeretem a matematikát, és tudom, hol vesztettem el azzal a kapcsolatot. Lehet, hogy régész vagy történész lettem volna. A családomat persze nem cserélném le, de azt sosem lehet tudni, ha valamit másképp csinálok, akkor hogyan alakul a magánéletem. Egy dolog viszont determinál: kik a szüleid és honnan jössz. Erre törekszem én is a gyermekeimnél: legyen egy általam meghatározott iránya az életüknek, de legyen meg a saját szabadságuk is. Vagyis a tölcsér szája nyitott legyen.

Van szükség ma hősökre, és ha igen, milyenekre?

A hétköznapi hősökre szükség van; olyan emberekre, akik olyan példát mutatnak, amit gyakran nem is veszünk észre. Civil emberekre, akik fáradtságot nem ismerve például egy gyönyörű temetőt ápolnak, pedig nem rokonai az ott elhantoltaknak, vagy akik egy elesett embert ápolnak, vagy akik egy nélkülöző családot támogatnak. Olyan tanárok, akik a munkaidejükön kívül is programokat szerveznek a gyerekeknek. Tanárnak lenni óriási feladat és felelősség – mint papnak, költőnek vagy színésznek lenni. Nem kell heroizálni őket, de nagyon fontos, hogyan nyilvánulnak meg a hétköznapokban. Vagy hős az is, aki bevallja, hogy függő volt és miután lejött a szerről, segít másokon azzal, hogy elmondja. Hősök a tiszai műanyagszedő emberek is. Még az is hős, aki felszedi a csikket egy természetvédelmi területen.

Van olyan gyerekkori álma, ami teljesült?

Igyekszem mindent beteljesíteni, amit csak lehet. Nem álmodtam családról, gyerekekről, de lettek. Nem gondoltam, hogy színész leszek, de az lettem – bár még most sem tudom, hogy valóban az vagyok-e. Gyerekkori álmomra nem emlékszem, de arra igen, hogy amikor Marton László húszévesen bevitt a Vígszínházba, nagyon szerettem volna egyszer a színpadán játszani. Megvolt, nem is egyszer.

Ha bárkivel találkozhatna – legyen szó akár élő, vagy nem élő személyről – ki lenne az?

Winston Churchill. Biztos elküldene a fenébe, de szívesen ott ülnék egy társaságban, amikor ő mesél.

Mit jelent az ön számára az, hogy „szent”?

Minden olyan dolog, amit egy közösség annak tart.

NÉVJEGY

  • Jászai Mari-díjas magyar színművész, szinkronszínész, az M5 kulturális csatorna műsorvezetője.
  • Budapesten született, 1971. augusztus 11-én.
  • 11 éves korában a Magyar Rádió Gyermekstúdiójához került, ahol rádiójátékokban szerepelt. Először az Ascher Oszkár Színpad , majd 1989-től a Nemzeti Színház Stúdiójának növendéke; 1990-ben a Bodnár Sándor Drámai Akadémián folytatta tanulmányait, majd 1993-ban felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. A főiskola után a Vígszínházhoz szerződött, melynek azóta is tagja. Vendégként szerepel a Kassai Magyar Színház, az Óbudai Társaskör, a Gózon Gyula Kamaraszínház és a Pesti Magyar Színház előadásaiban.
  • Filmen először az 1984-ben készült Kismaszat és a Gézengúzok című tévés produkcióban szerepelt. A Bambi gyermekei és az Álmodik az állatkert című hanglemezen is közreműködött.
  • Rendszeresen szinkronizál, rádiójátékokban is hallható. 1999 óta Adam Sandler állandó magyar hangja, de már korábban is többször szinkronizálta őt. Jake Gyllenhaal is általában az ő hangján szólal meg magyarul. A Minimax gyerekcsatorna hangja.
  • Díjak, elismerések: Ruttkai Éva-emlékdíj (2002, 2014); Hegedűs Gyula-emlékgyűrű (2004, 2014); A kiscsillag is csillag díj (2010); Roboz Imre-díj (2013); Ajtay Andor-emlékdíj (2014); Jászai Mari-díj (2016).
  • Nős, feleségével, Lengyel Katával, két gyermekük van. 

Az interjút készítette: Antal-Ferencz Ildikó

*

Írjátok meg, kire lennétek kíváncsiak Körkérdés rovatunkban!

Körkérdés rovatunkban ugyanazt a 15 kérdést tesszük fel interjúalanyainknak, hogy lássuk és össze is tudjuk hasonlítani, miről mit gondolnak. Nem csak egyfajta véleményre vagyunk kíváncsiak, hanem éppen hogy nagyon sokfélére, ezért igyekszünk a társadalmi, politikai, kulturális élet széles spektrumáról megszólítani válaszadókat. Mivel a legkülönfélébb válaszokra számítunk, ezért a rovatban megjelenő vélemények nem feltétlenül fogják tükrözni a Férfiak Klubja álláspontját, de tulajdonosukról nagyon sokat elárulnak majd.

Írjátok meg itt hozzászólásban vagy az info@ferfiakklubja.hu e-mail címre, kire lennétek kíváncsiak új, Körkérdés című rovatunkban!

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk