„Egy csepp mézzel több legyet lehet fogni, mint egy hordó ecettel” – interjú Kerényi Lajos atyával

Kerényi Lajos piarista szerzetessel, pappal beszélgettünk Körkérdés című rovatunkban, melyben ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel interjúalanyainknak, hogy lássuk és össze is tudjuk hasonlítani, miről mit gondolnak.

Mi volt a legnagyobb gyerekkori butaság, amit csinált?

Kettőt említenék. Az egyik: nyolc-tíz éves lehettem, amikor virágzó bokrok között bujkálva egyszer csak felfedeztem egy kis fészket, s abban egy pöttyös tojást. Én azt kivettem és a kövek közé dobtam. Ma is fáj ez a tettem. Valami gonoszság lappangott akkor bennem. A másik: egy alkalommal szenteste inget kaptunk fiútestvéremmel. Az ő ingjén a gombok pirosak voltak, az enyémen fehérek. Ekkor eldobtam az enyémet és elkezdtem sírni. A kis önző ösztönlény ekkor alapos eligazítást kapott remek keresztény szüleitől.

Mi a legfontosabb életbölcsesség, amit az édesapjától tanult?

Apukám két fontos bölcsességet adott át nekem. Hatéves koromtól horgászni vitt bennünket a Dunára. Még útunk elején voltunk, és én elkezdtem nyafogni: „Apukám, szomjas vagyok.” „Jó – mondta ő, – menj vissza. Az úton szemmel vigyázok rád. Otthon idd tele magad, de nem jöhetsz vissza.” Aki nem tud lemondani ideig tartó dolgokról, nem lesz alkalmas nélkülözések elegáns átvészelésére. Micsoda erőt adott nekem ez a nevelés 18–20 éves koromban, az orosz szénbányában, hogy össze ne törjek! Pappászentelésem utáni években, amikor hazamentem, mindig nyafogtam, hogy milyen sok tennivalóm van. Édesapám, aki nagy munkabírású vasutas ember volt, egyszer csak megsokallta, és ennyit mondott: „Elég legyen! Egy Kerényinek ezt bírni kell!” Hatalmas erőt ad ez nekem rengeteg tennivalóm között.

Mi a legfontosabb üzenet, amit mindenképpen szeretne átadni a jövő generációnak?

Az alacsonyabb értékrendeknél nehogy leálljanak, hanem mindig lépjenek a magasabbra! A leállás visszafejlődés. Régi latin közmondás: „Qui non proficit, deficit.” Aki leáll, azonnal csúszik visszafelé. Három értékrendet kell meglépnünk. Az első a „krumpli, liszt, bableves”. Igen, kiskaliberű világ és értékrend. Az csak ennyi! Ezek szükségesek, de nem elégségesek. Akik az ösztönök világába – e három jelző ezeket szimbolizálja – „beketrecelik” magukat, szánalomra méltó, terméketlen emberkék lesznek, boldogtalanok és rabszolgái ezeknek – függők. Terhek ők önmaguknak és az embereknek. A második a „kincs, a hír és a gyönyör”,  talán kissé magasabb értékrend, jelképei a pénz, karrier, evés, ivás, szex. Vörösmarty Mihály így jellemzi ezeket A merengőhöz című versében:

„Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön,

A telhetetlen elmerülhet benne,

S nem fogja tudni, hogy van szívöröm.”

Az eddigiekre szükség van, de tovább kell haladnunk, hiszen célunk a fejlődés az igazi boldogság felé. Itt még mindig nem lehet megállni. El kell jutni a személyes boldogsághoz, őhozzá: Jézushoz.

Ön szerint jó a koedukáció vagy érdemes lenne bizonyos életkorban a lányokat és a fiúkat külön oktatni?

Hatalmas feladat a szülőknek, nevelőknek a koedukáció! A Teremtő Jóisten férfinek és nőnek teremtett bennünket. Parancsba adta, hogy sokasodjanak. Ezért hatalmas vágyat, vonzódást oltott belénk a másik nem felé. Állatoknál, növényeknél is ugyanígy van. Ez az úgynevezett szaporodási ösztön a fiatalok életében kezd kibontakozni a hormonok törvénye szerint. Ez a vágy egyre nagyobb erővel irányítja őket egymás felé. Ha nincs szívükbe oltva a tiszta élet eszméje, az öröklés valósága, ha nem képes „kigyakorlatozni” az erényeket, ha nem tanult meg szeretetből – nem félelemből – bízni Isten segítségében, az ösztönös vonzódás és a testi egyesülés vagy önkielégülés szinte elkerülhetetlen. Az egyházi iskolákban, ahol koedukáció van, igen nagy probléma ez. Feladat, hogy e szent erőket okosan, ízes erkölcsi neveléssel jó irányba lehet és kell terelni.

Egy egyházi gimnáziumban három végzős osztályt tanítok.  Név nélküli írásos vallomásuk szerint körülbelül 40 százalékuk vallotta, hogy uralja ezt a szent ösztönt. A többi 60 százalék vergődik, küzd vagy megadta magát, és olyan kielégülést végez, amely után újra és újra kielégületlen lesz. A koedukáció nehéz „vállalkozás”. Mégis lehetséges a Jézus szerinti megoldás az ő segítségével.

A csak egynemű iskolákban, úgy látom, jobb a fegyelem; fegyelmezettebbek, odafigyelőbbek a diákok. Ott sok problémát jelent az örök szép NŐI-nek és az örök szép FÉRFI-nek a megjelenítése. Nagy feszültségek és jogos vágyak gyúlnak a fiatalok szívében, és úgy érzik, hogy el vannak zárva egymástól. Okos nevelés nélkül eltorzultan fordulnak aztán a másik nem felé.

A nevelésben, otthon vagy az iskolában nem szabad kihagyni a szexualitás helyes értelmezését. Mert ez az ösztön nagyon szent.

Ajánló: „A hősök akkor jelennek meg, amikor a történelmi idők a felszínre hívják őket” – interjú Kassai Lajossal
További cikkekért kattints rovatcímeinkre: A férfi útjaAz FK Női Támogatói Köréből (női szerzőink írásai), Férfiérték történetekKörkérdés (interjúk), Férfiegészség.

El tud képzelni olyan helyzetet, amikor jogos lehet az erőszak?

Ha rideg erőszakkal akarnánk bármit is erőltetni – tanulás, misére járás, gyónás-áldozás – igen nagy károkat tudunk okozni, és legtöbbször az ellenkezőjét érjük el. Dacot váltunk ki. Remek ez a régi bölcsesség: egy csöpp mézzel több legyet lehet fogni, mint egy hordó ecettel. A szülők, sokszor a nagyszülők is gyakran megszégyenítik, sőt megalázzák a gyermekeket, az unokákat. Aki emiatt a legtöbb esetben éppen az ellenkezőjét fogja tenni, mint amit várnak tőle. Elkeseredik, talán még a hite is veszélybe kerül.

Mégis: a fiatal nemzedék nevelésénél szinte nélkülözhetetlen az úgynevezett drill – erőszak. Sokat tanultam az egyik iskola negyedik osztályában. Amikor éppen figyelni kellett volna, Ferike a pad alatt autós matricákat ragasztgatott. Kértem, hagyja abba. Nem tette. Mikor harmadszor kértem eredmény nélkül, mérges lettem, és kiabálva elvettem kezéből a matricát. Erre ő dühösen lehajtotta a fejét, és durcás arccal maga elé nézett. Kis idő után odamentem hozzá, mellé hajoltam és ezt mondtam neki: Ferikém, tudod, hogy szeretlek, kár volt ezt tenned. Akkor megszépült az arca és elkezdett sírni.

A Jóisten kegyelmét kell kérni, hogy a szeretet és a szigor között megtaláljuk az egészséges harmóniát.

Egyetért-e azzal, hogy a nehéz helyzetekben jobb, ha egy férfi nem sír, szerencsésebb, ha megőrzi a hidegvérét?

E kérdésre a választ a lélektan megfigyelései sejtetik meg. Igazában ez típus kérdése is. Van olyan adottságú férfi, aki tud sírni és elérzékenyülni. Ám tegye. Biztos, hogy lelkileg megkönnyebbül. Jézus is sírt, amikor Lázár meghalt, meg amikor a halála előtt a Gecsemáné kertben gyötrődött. Még vért is verítékezett.

Mégis! Veszélyek idején a férfiaktól várjuk el a megerősítést, az események lényegének meglátását és a bátorságot is. Jó, ha a teremtés koronája erős jellem, művelt, sokak támasza és optimista. A gyenge jellemű férfi bárhol is tevékenykedik, nagy csalódásokat tud okozni. Az igazi férfi égi ajándék családokban, munkahelyeken. Különösen, ha még mosolyogni is tud.

Milyen típusú munkamegosztást tart ideálisnak férj és feleség, férfi és nő között?

Óriási horderejű kérdés ez. Talán a legfontosabb tanács: meg ne alázzák egymást. Az együttlétük eleje szinte költőien szép. Oly megnyugtató az egymás iránti bizalom, minden dolgok megbeszélése, a kisbaba fürdetése, a hibák elnézése, a férfi figyelmessége és gyengédsége. Esketéskor a szentbeszédemben meg szoktam kérdezni a násznép immár több éve házas férfijait: férfi testvéreim, ugyan mikor vittetek legalább egy szál virágot nejeteknek mondván, szeretlek ám? Az asszonyokat is megkérdezem: Mikor főztetek neki kedvenc ételt azzal, hogy fogadd szívesen, hiszen én nagyon szeretlek? Ó, az a megszokás! Hogy el tud szürkíteni! Mi az, mi kimarad, ami elhomályosít? Kimarad a hűség és a felelősségtudat, elhomályosítanak a megalkuvások és a kacérkodások. Gyakran emlegetett szlogen a fórumaimon: Vállaltad vagy nem vállaltad azt a nőt vagy férfit / a keresztény világnézetet / az iskolát /a munkahelyet? Ha pedig vállaltad, akkor ne „nyivogj”, hanem valósítsd meg! Lekvár és megalkuvó emberekkel nem lehet jövőt vagy boldogságot építeni.

Szokott-e rendszeresen házimunkát végezni, és ha igen, mit?

Noblesse oblige, vagyis a nemesi származás kötelez, mondja a francia. Hatalmas kitüntetés, minden nemesi rangot felülmúló: a férfi és a női méltóság. Valahol nagyon is egyek, hiszen ugyanegy Teremtő remek műhelyéből kerültek ki. Ezért vannak közös tennivalók még a házimunkában is.  Magam, mint pap sem vonhatom ki magam az ilyetén szolgálatokból. Jézus is szolgálni jött. Szívesen kaszálok, söprök, takarítok. Ha kell, mosogatok. Sőt, néha ételt is készítek. Nagyon béna az a férfi, aki nem veszi észre, hogy sok mindenben igen nagy jókat tud tenni a konyha vagy a ház körül. Aki komolyan elkötelezi magát a házas életre vagy a papi, szerzetesi életre, és aki szolgálatkész az emberekhez és Jézushoz, annak az úgynevezett „alantas” szolgálatok sem jelenthetnek nehézséget. A szétesett, gyenge fajsúlyú emberkék csak elégtelen osztályzást kaphatnak.

Mennyire érzi a saját életében problémának, hogy túl sokat dolgozik?

Semmiképpen nem szerencsés, ha az ember „tovább nyújtózkodik, mint ameddig a takarója ér”. A takaró itt: az egészség, a képesség, a siker vagy az anyagiak mohó hajszolása. Vannak nemesebb érdekek is. Például a papi hivatással járó feladatok: állandó felkészülések, betegek látogatása, az ifjúság nevelése.  Bizony sokszor vétkezem e téren. Többször kapok figyelmeztetést az illetékesektől, mondván, hogy többet ér egy egészséges egér, mint egy beteg oroszlán. Igyekszem időt szakítani sportra, horgászásra, rokonokra. Igyekszem megtalálni az egészséges középutat.

Ön szerint mi a házasság értelme, célja?

Az egységesülés. Az egész világ, ami „nincs készen” megállíthatatlanul halad egy cél felé. Ady Endre így énekel e célról:

Nem volna csak ennyi:

Imádni az Istent

És egymást szeretni…

Karácsonyi rege

Ha valóra válna,

Igazi boldogság

Szállna a világra.

Ez hosszú küzdelmek, szakadások után be is fog következni, hiszen Jézus így jövendölt: „Majd egy akol lesz és egy Pásztor”, és „Isten lesz minden mindenben”. A kibontakozás egyedül nem megy. „Jaj annak, aki egyedül marad” – mondja a Bölcsesség könyve. Egymást szerető házastársak, értékadó fórumok, közösségek építik az emberiséget egyesítő nagy családot, Krisztus testét.

A házasság másik célja, hogy ketten lehetőséget teremtsenek Isten számára új és új személyek megjelenítésére. Ezt parancsolta az Örökkévaló a történelem kezdetén. Szükséges, hogy ezt minden szempontból egyre tisztultabb férfiak és nők valósítsák meg. A felelőtlen össze-vissza kapcsolatok, a válások, a féltestvérek nem szolgálják ezt a szent célt.

Ajánló: „Gyerekkorom egy részét feláldoztam a sportért, ezt szeretném most bepótolni” – interjú dr. Kiss Gergellyel
Kattints ide: Körkérdés rovat! Nézd meg, kikkel készítettünk interjút, ajánljuk, hogy olvasd el, és ha tetszett, kérjük, oszd meg másokkal is!

Ha újra kezdhetné az életét, mindent ugyanúgy csinálna?

Igen! A Mennyei Atya mindenkinek megírja a forgatókönyvét. 93 év távlatából megállapíthatom, hogy remek életút volt az enyém: telve szeretettel, nevelő célzatú szenvedésekkel, és irgalmas Jézussal, aki bűneimet mindig megbocsájtja. Remekmű, isteni csoda volt eddig az életem. Kérem Jézust, hogy továbbra is vezessen, szeressen és egyre magasabbra emeljen.

Van szükség ma hősökre, és ha igen, milyenekre?

„Hadd legyünk mink is tiszták, hősök, szentek, hazánkat így mentsd meg” – énekeljük gyakran. A hősöket Jézus szavaival szentnek nevezzük. Edith Stein fiatal vértanú Hitler egyik haláltáborában így ír a hősök küldetéséről – A kereszt lábánál: „Mindazok, akik az idők folyamán nehéz sorsukat a szenvedő Üdvözítőre gondolva hordozták vagy önként vállalt vezekléseket végeztek, eltöröltek valamit az emberiség hatalmas adósságtömegéből”. Majd így folytatja: „Vezeklő szenvedésre csak az képes vágyakozni, akinek lelki szemei nyitottak a világ történéseire, természetfeletti összefüggéseire”. Gyönyörű a befejező mondat: „Csak az isteni fővel való egyesülésből tud az emberi szenvedés vezeklő erőt nyerni.” Köszönjük, Jézus, gyönyörű választ adtál a feltett kérdésre!

Van olyan gyerekkori álma, ami teljesült?

Kilencéves koromban volt egy érdekes élményem Jézussal. Almásfüzitőn nőttem fel. Kis gyártelep volt a Duna mellett. Csak vasárnapokon volt mise. A szomszéd város plébánosa szokott eljönni. Mi négyen kis ministránsok szoktuk várni szépen felöltözve. Egy alkalommal álomféle jelenésem volt. Az atya helyett maga Jézus jött be a kis sekrestyébe. Egyenesen hozzám lépett, mélyen a szemembe nézett, a nagy piros misekönyvet idaadta, és ezt mondta: „Te fogsz nekem ministrálni.” Extatikus boldogságban ébredtem fel, tértem magamhoz. Megsejtettem, hogy Jézus azt az óhaját fejezte így ki, hogy majd legyek pap.

Ezután hatalmas megpróbáltatások értek. A háború minden szenvedése rám zúdult. Az olajgyár bombázásai, majd érettségi előtt frontszolgálat, harcok. Végül szovjet fogságba estem és kivittek egy szénbányába. Nagy nehezen hazaengedtek. A sok halott és szenvedők, valamint a romlások eszembe juttatták Jézus meghívását. Pap lettem. Az ÁVO elkezdett üldözni. Megaláztak, meghurcoltak Jézus miatt, hiszen a gyerekek és a betegek százaiban Őt szolgáltam és szolgálom. Ezt a papi életet, a fogságot nem adnám senkinek semmiért. Neked pedig Jézusom, megköszönöm, hogy akkor 9 éves koromban meghívtál ministránsodnak.

Ha bárkivel találkozhatna – legyen szó akár élő, vagy nem élő személyről – ki lenne az?

Magával Jézussal. Ó, igaz, hiszen minden nap találkozom vele. Ő vezet, eligazít, és ha szükséges, üzen. Papként, ötéves szolgálatomban, 1957-ben már javában üldöztek. Százával történtek a feljelentések, megfenyegetések. „Nagy” bűneim a betegek kórházi látogatása és az ifjúsággal való foglalkozás volt. Ekkor elmentem a hivatalos püspökömhöz, és megkérdeztem tőle, hogy mit tegyek. Ekkor Jézus üzent a Főpásztorom által, imigyen: „Atya, csak a lőtt területekről kell visszavonulni, de csak amíg lövik. Atya, nincs megfutamodás!” Megértettem Jézust: maradjak hűséges ministránsa! Találkozom drága Meghívómmal a kórházakban is szinte naponta, a magukra hagyottak és a haldoklók között is. Egy 40 év körüli haldokló asszony ezt suttogta felém: „Vizet, vizet.” Vittem neki. Ő szívószál segítségével egy-két kis kortyot lenyelt. Felemeltem kis fejét, hogy könnyebben ihasson. És akkor úgy láttam, hogy Jézus ő. Közben nedves lett a tenyerem az ő halálverítékétől. Meghatódva értettem meg Jézus, amit mondtál: „Amit egynek tesztek a kicsinyek és szenvedők közül, nekem teszitek.”

Ajánló: „Olcsón nem lehet boldognak lenni” – interjú Papp Miklóssal

Mit jelent önnek az, hogy „szent”?

Unio Cum Deo! Szent az, aki és ami valamilyen módon egységben van Istennel. Objektíve, tárgyi szempontból, létvalóságában minden és mindenki szent, hiszen Isten teremtményei vagyunk. Ő maga mondta mindenre, hogy jó, hogy hibátlan, hogy szent. Mi szabad akaratú lények azonban szubjektíve – alanyi, személyes voltunkban – megtagadhatjuk szent voltunkat, amikor bűnt követünk el. Mert a bűn lényege, hogy saját akaratomat Isten akarata ellen fordítom. Önmagammal kiváltom Istent. Az ember tragédiája nyelvezetével, Madách Imre drámai költeményéből idézve: „Önmagam levék. Enistenemmé, és amit kivívok, Méltán enyém. Erőm ez, s büszkeségem.” A bűnös, Istentől és a szenttől elszakadt lélek objektíve ezért marad szent.

NÉVJEGY

  • Piarista szerzetes, pap, haldoklók fáradhatatlan látogatója.
  • Szőnyön született 1927. június 1-jén.
  • 1946-ban lépett be a piarista rendbe, 1952-ben szentelték pappá Vácon. Papi szolgálatát Budapesten, az alsó-krisztinavárosi templomban kezdte, majd Ásványrárón, Budapest-Herminamezőn, Szécsényben, Rimócon, Csolnokon, Dunakilitin, Lábatlanban, Nagymaroson, Angyalföldön tevékenykedett. 1976-tól a külső-ferencvárosi Szent Kereszt-plébánia káplánja, majd 1996-tól 2017-ig plébánosa.
  • A nagymarosi és egerszalóki ifjúsági találkozók életre hívója. 1990-től a Szent Margit Gimnázium tanára. Számos könyv szerzője. Vasmiséjét Erdő Péter bíboros jelenlétében koncelebrálta 2017. június 25-én, utolsó szolgálati helyén.
  • Díjak, elismerések: Ferencváros díszpolgára (2004); Parma fidei – Hit pajzsa kitüntetés (2007); Nagymaros díszpolgára (2008); A Magyar Érdemrend lovagkeresztje (2011); Szent Gellért-díj arany fokozat (2012); Európai Polgári Díj (2015); Mindszenty-emlékérem (2019).

Az interjút készítette: Antal-Ferencz Ildikó

*

Írják meg, kire lennének kíváncsiak Körkérdés rovatunkban!

Körkérdés rovatunkban ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel interjúalanyainknak, hogy lássuk és össze is tudjuk hasonlítani, miről mit gondolnak. Nem csak egyfajta véleményre vagyunk kíváncsiak, hanem éppen hogy nagyon sokfélére, ezért igyekszünk a társadalmi, politikai, kulturális élet széles spektrumáról megszólítani válaszadókat. Mivel a legkülönfélébb válaszokra számítunk, ezért a rovatban megjelenő vélemények nem feltétlenül fogják tükrözni a Férfiak Klubja álláspontját, de tulajdonosukról nagyon sokat elárulnak majd.

Írják meg itt hozzászólásban vagy az info@ferfiakklubja.hu e-mail címre, kire lennének kíváncsiak új, Körkérdés című rovatunkban!

Fotók: vasarnap.hu – Kürtös Kata

magyarhirlap.hu

ujbuda.hu

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk