„Erkölcsösségből, tisztességből, méltóságból példát mutató emberekre van a legnagyobb szükség” – interjú Gryllus Vilmossal

Gryllus Vilmos kétszeres Kossuth-díjas magyar zenésszel, előadóművésszel, zeneszerzővel beszélgettünk Körkérdés című rovatunkban, amelyben ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel interjúalanyainknak, hogy lássuk és össze is tudjuk hasonlítani, miről mit gondolnak.

Mi volt a legnagyobb gyerekkori butaság, amit csinált?

Egyszer nagymamám leszaladt valamiért a földszinten lakó testvéréhez, minket otthagyott egyedül Danival. Mi persze verekedtünk, ami – bár amúgy jó testvérek voltunk – gyakran megtörtént, és a verekedés hevében egy földön heverő ollót felkaptam, és beleszúrtam Dani combjába. A vérnyomon mentem aztán utána a földszinti lakásig. Szerencsére megúszta. Nehezen tudtam volna elszámolni ezzel, ha valami komolyabb baja történik.

Mi a legfontosabb életbölcsesség, amit az édesapjától tanult?

Édesapám inkább példamutatásból volt jeles, minthogy életbölcsességeket tanított volna nekünk. Idősebb korában, kedvenc mondása volt ez: „Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk” (Zsoltárok Könyve). Ezen nagyon jól el lehet gondolkozni, én is igyekszem megfogadni. Amit igazán lehetett tanulni tőle, az inkább példamutatás: az ember méltósággal élje az életét, bármilyen körülmények közé is kerül.

Mi a legfontosabb üzenet, amit mindenképpen szeretne átadni a gyerekeinek?

Én sem vagyok az az ember, aki azt mondaná: „Édes fiam, ezt a tanácsot jól fogadd meg”. Én is leginkább jó példát igyekszem mutatni, és ha megfogadják, annak örülök. Például azt, hogy az ember lehetőleg olyan dolgot csináljon, amit szeret és úgy, hogy mindenkinek öröme teljen benne. Ehhez persze szerencse is kell; nekem az volt. Ha csak ennyit adok át, már nem kevés. Amit én tudtam a gyerekeimnek adni ezen kívül, az a saját időm.

Ön szerint jó a koedukáció vagy érdemes lenne bizonyos életkorban a lányokat és a fiúkat külön oktatni?

Nem hinném, hogy érdemes lenne. Ha jó a pedagógus, akkor bármit meg tud beszélni úgy, hogy a fiúk és lányok is jelen vannak. És sokat szenvedtem attól, hogy sok mindent nem tudtam – otthon nem volt divat erről beszélni, szüleim ezt az életre, iskolára hagyták. De ami talán ennél sokkal fontosabb: ne csak a gyerekek legyenek koedukáltak, hanem a tanárok is. Nagy szükség van férfi tanárokra.

El tud képzelni olyan helyzetet, amikor jogos lehet az erőszak?

Természetesen. Önvédelem, ami nemcsak a magam, hanem a családom, a közösségem, az emberiség védelmére vonatkozik. Ha bejön egy férfi fegyverrel egy bevásárlóközpontba, és én hamarabb le tudom teríteni, minthogy ő lőjön, akkor azt hiszem, jogos megtennem. Bármilyen olyan helyzetet, amiben csak erőszakkal tudja megvédeni magát vagy szeretteit az ember, azt jogosnak gondolom.

Interjúajánló: „Kellenek olyanok, akik feláldozzák magukat a közért” – interjú Gryllus Dániellel
További cikkekért kattints rovatcímeinkre: A férfi útjaAz FK Női Támogatói Köréből (női szerzőink írásai), Férfiérték történetekKörkérdés (interjúk), Férfiegészség.

Egyetért-e azzal, hogy a nehéz helyzetekben jobb, ha egy férfi nem sír, szerencsésebb, ha megőrzi a hidegvérét?

Nehéz helyzet sokféle van. Valaki elveszti szeretteit, mást nem tehet, mint siratja őket. Semmiféle hidegvérre nincs szükség. Ugyanakkor, ha az ember gyermeke leesik a magas fáról, akkor jobb, ha hidegvérrel felméri, mi a teendő, és csak utána fakad sírva. De nem tartom semmi módon gyengeségnek azt, ha egy férfi sír.

Milyen típusú munkamegosztást tart ideálisnak férj és feleség, férfi és nő között?

Két ember között az az ideális, amit kölcsönösen el tudnak fogadni és közös életük érdekében jónak tartanak. Ezt rettentő sokféleképpen lehet csinálni. Például úgy, hogy az egyik csak házon kívül dolgozik, a másik pedig minden házimunkát elvégez; és lehet úgy is, hogy mind a kettő végzi a maga dolgát, odakint és otthon is. Nem tudok olyan munkát elképzelni, amire azt mondanám, hogy tipikusan női vagy férfimunka – kivéve azt, amelyhez olyan fizikai erőre van szükség, ami a férfinak megvan, a nőnek pedig nincs. És persze a szülést és szoptatást – irigylem is a nőket ezért a kivételezett helyzetükért, de ezen úgysem lehet változtatni. A többi viszont mind megbeszélés kérdése. Persze vannak olyan feladatok is, amelyeket mindenki utál, de akkor is meg kell csinálni, ezért legjobb, ha ezeket elosztják egymás között.

Szokott-e rendszeresen házimunkát végezni, és ha igen, mit?

Én vagyok az, aki házon kívül többet dolgozik, tehát ezt beszámítva, én is kiveszem a részemet a dologból. Nagyon szeretek főzni, ha kell, el is mosogatok. Vasalni speciel nem szeretek, de nem is szoktam – szerencsére van ebben segítségünk is, nem kell mindent magunknak végeznünk. Nagyon szeretek kertészkedni, és van egy nyaralónk is, amit gyakorlatilag én tartok rendben és karban, és ez is elég sok munka, amire mostanában kevesebb időm jut.

Mennyire érzi a saját életében problémának, hogy túl sokat dolgozik?

Mostanában talán igen, de általában nem. Több mentségem is van: 67 éves vagyok és sok minden történt már velem, amikor azt hittem, vége van az életemnek, de nem lett. Hogy meddig kapok időt arra, hogy végezzem azt, amiről úgy érzem, feladatom az életben, a családom mellett, azt nem tudom. Amennyit egészséges határok között lehet, igyekszem erre fordítani az életemből. Borzadállyal tölt el az a gondolat, hogy valakinek hosszú évek munkája után azt mondhatják: te most már ne gyere dolgozni, menj haza, maradj otthon és legyél nyugdíjas. Erre nehéz reagálni. Nem tudom, mit csinálnék, ha valaki azt mondaná, hogy tegyem le a lantot és csak kertészkedjek.

Ön szerint mi a házasság értelme, célja?

Ha a házasságot nem az – örökösödés célból létrehozott – papír kiváltásának értjük, hanem két ember elhatározásának, hogy együtt éli le az életét, akkor annak két oka van. Az egyik az, hogy az ember szerelmes és megtalálta énjének másik felét, akivel együtt könnyebb lesz leélnie az életét, mint nélküle. A másik a gyerekek, mert az életnek mégiscsak az az egyik feladata, értelme, célja és gyönyörűsége, hogy az ember gyerekeket nevel. Ezt lehet egyedül is, de együtt sokkal könnyebb, és egy gyerek mindenképpen többet kap két felnőttől, mint egytől. Ismerek olyanokat, akik remekül helytállnak ebben a feladatban egyedül is, de mindenkinek jobb, ha ketten vannak.

Interjúajánló: „Abból legyen sok, aki adja és kapja a pofont, ne abból, aki csak lesi a verekedést” – interjú Koncz Gáborral
Kattints ide: Körkérdés rovat! Nézd meg, kikkel készítettünk interjút, ajánljuk, hogy olvasd el, és ha tetszett, kérjük, oszd meg másokkal is!

Ha újra kezdhetné az életét, mindent ugyanúgy csinálna?

Azokat a cselekedeteimet biztosan nem, amelyek a borzasztó kishitűségemből, önbizalomhiányomból fakadtak, mert ezekről tudom, hogy nagyon megnehezítették az életemet. Például megszöktem az iskolai csellóversenyről, de más, sokkal nagyobb dolgok elől is megszöktem vagy kihátráltam, és nagyon sok időmbe és tapasztalásba telt, míg rájöttem: nem kell mindig magamra hallgatnom. Ezektől megszabadulnék, de egyébként szívesen elfogadnám még egyszer ugyanezt az életet.

Van szükség ma hősökre, és ha igen, milyenekre?

Klasszikus hősökre ritkán. Hős az, aki a saját életét kockára téve vagy feláldozva, hasznára van másoknak. Például, az előző hasonlatnál maradva: lelöveti magát az áruházi sorozatgyilkossal, azért, hogy mások megmeneküljenek. Vagy szeptember 11. kapcsán, volt olyan gép, amelyen az utasok fellázadtak, vállalva azt, hogy ők lezuhannak, de nem pusztítanak el más embereket. Ezek kiélezett helyzetekben adódnak, erre nem lehet készülni, lehet, hogy a leggyávább teszi meg. De példamutató emberekre – ha őket hétköznapi hősöknek nevezzük – sokszor szükség van. Erkölcsösségből, tisztességből, méltóságból példát mutató emberekre, akik példája, ha szerencséjük van, el is jut másokhoz.

Van olyan gyerekkori álma, ami teljesült?

Lehet, hogy erre nem tudok válaszolni. Nem emlékszem, hogy gondoltam-e ennyire előre a gyerekes elképzeléseken túl. Volt egy idő, amikor szívesen lettem volna zenész – nagyapám tanított csellózni és voltak előttem olyan követendő példák, hogy a zenével való foglalatosság szép élet. Részben a kishitűségem is hozzájárult ahhoz, hogy erről letettem, és tulajdonképpen kerülőúton lettem zenész, hiszen építészmérnökként végeztem. Lehet, hogy építészként is boldog életem lenne, de nagyon örülök, hogy végül mégiscsak zenész lettem.

Ha bárkivel találkozhatna – legyen szó akár élő, vagy nem élő személyről – ki lenne az?

Nem tudom, talán egy valós személy jobban érdekelne, mint egy képzeletbeli, de hogy ki... Élőkkel még akár találkozhatok is, ezért inkább olyat választanék, aki már nem él: Johann Sebastian Bachnál érdekesebb embert nem nagyon tudnék elképzelni. Talán Petőfi Sándorral is találkoznék.

Mit jelent önnek az, hogy „szent”?

Nem használom ezt a szót. Az ember természetesen ima közben használja, de nem nagyon gondol bele. Nem vagyok katolikus, a szentség fogalma és a szentek közössége számomra idegen. Nagyon tiszta életű emberekről lehet szó, de én ezt a fogalmat csak Istennel kapcsolatban használnom, ha egyáltalán. Isten és a Szentháromság azért szent, mert tökéletes.

Interjúajánló: „Nem tudok mással üzenni a két fiamnak, csak azzal, ahogy az életemet élem” – interjú Nemcsák Károllyal
További cikkekért kattints rovatcímeinkre: A férfi útjaAz FK Női Támogatói Köréből (női szerzőink írásai), Férfiérték történetekKörkérdés (interjúk), Férfiegészség.

Mennyire változott meg az élete a koronavírus-járvány hatására?

Nagyon megváltozott! Már eddig is rengeteg fellépésemet mondták le, és hol van még a vége! Pedig nekem ez az életem egyik mozgatórugója, a közönséggel való kapcsolat, a közös éneklések, a katartikus pillanatok... Ilyen lehet talán, ha valakit egyik pillanatról a másikra nyugdíjaznak. Még jó, hogy kirándulni, biciklizni még most is lehet, és persze otthon is találok tennivalót, sokat vagyunk együtt... Szóval próbáljuk a jó oldalát nézni a dolognak – ha van! Kaptam minap egy levelet, egy szülő írta benne, hogy a gyerekük mostanában így énekli a Karácsonyi angyalok című dalomat: „Együtt van az egész család, s köztük én is ott vagyok, olyan jó, hogy karantén van, karanténi angyalok!”

NÉVJEGY

  • Kossuth-díjas magyar zenész, előadóművész, zeneszerző.
  • Budapesten született 1951. október 28-án.
  • 1969-ben megalapította a Kaláka együttest.
  • 1976-ban a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán szerzett diplomát.
  • 1991-től Levente Péterrel közösen készítették a Magyar Televízióban bemutatott Égből pottyant mesék sorozatot.
  • 1996-tól ismét a Kaláka együttessel lép fel megzenésített versekkel.
  • Díjak: Kossuth-díj (megosztva, 2000); Prima Primissima díj (Kaláka együttes, 2004).
  • Nős, négy gyerek édesapja.

Az interjút készítette: Antal-Ferencz Ildikó

*

Írják meg, kire lennének kíváncsiak Körkérdés rovatunkban!

Körkérdés rovatunkban ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel interjúalanyainknak, hogy lássuk és össze is tudjuk hasonlítani, miről mit gondolnak. Nem csak egyfajta véleményre vagyunk kíváncsiak, hanem éppen hogy nagyon sokfélére, ezért igyekszünk a társadalmi, politikai, kulturális élet széles spektrumáról megszólítani válaszadókat. Mivel a legkülönfélébb válaszokra számítunk, ezért a rovatban megjelenő vélemények nem feltétlenül fogják tükrözni a Férfiak Klubja álláspontját, de tulajdonosukról nagyon sokat elárulnak majd.

Írják meg itt hozzászólásban vagy az info@ferfiakklubja.hu e-mail címre, kire lennének kíváncsiak új, Körkérdés című rovatunkban!

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk