Kellenek férfiközösségek! Mintát adtak, összetartották a társadalmat – interjú Agócs Gergellyel

Agócs Gergely néprajzkutatóval, népzenésszel, népzenekutatóval beszélgettünk Körkérdés című rovatunkban, amelyben ugyanazt a 15 kérdést tesszük fel interjúalanyainknak, hogy lássuk és össze is tudjuk hasonlítani, miről mit gondolnak.

Mi volt a legnagyobb gyerekkori butaság, amit csinált?

Attól függ, mit nevezünk gyerekkornak... A gyerek nem felelős a saját döntéseiért, és nem is tudatosan hozza meg azokat, sokkal inkább ösztönösen, ezért aztán könnyen csinál butaságot. Én viszont nem emlékszem, hogy csináltam volna nagy butaságokat; nagyon hamar kezdtem tudatos döntéseket hozni, például nyolcévesen megtetszett egy könyv a kirakatban, megvettem és elolvastam. A Robinson Crusoe volt cseh nyelven; abból tanultam meg csehül. (A. G. a néhai Csehszlovákiában született – szerk. megj.) Jó gyerek voltam, nem volt pubertáskorom, ajtócsapkodó felnőttekkel szájaló korszakom, de ha mindenképpen el kell valamit mesélnem, legyen ez a történet: elsőévesen otthagytam a főiskolát, és mivel féltem, hogy elvisznek katonának, ezért önként jelentkeztem a parancsnokságon, hogy hosszabbítsák meg a kötelező sorkatonai szolgálatom megkezdése alóli felmentésemet. Ők megnézték a papírjaimat és így szóltak: „Magának négy évre megvolt a felmentése, de mivel most otthagyta a főiskolát, szeptember elsején várjuk”. Így vesztettem el több mint másfél évet az életemből; két évre vonultam be és '89-ben a fordulatkor elengedték a maradék fél évet, így kerültem haza '90 áprilisában. Ezt megspórolhattam volna.

Mi a legfontosabb életbölcsesség, amit az édesapjától tanult?

Nem ismerem az apámat. Nagyapám lépett az ő helyébe, aki egy vígkedélyű, okos, de nagyon szerény ember volt és számomra örök példa. Ő szokta mondani: „Ha nincsen benned akarat, még az élet is kifolyik belőled”. Sok hasonló okosságot mondott, de ez a legfontosabb.

Mi a legfontosabb üzenet, amit mindenképpen szeretne átadni a gyerekeinek?

Sok ilyen van. A legfontosabb üzenet ugyanaz, mint amit én kaptam: mindig akarjál valamit. A mai ifjú korosztályra jellemző céltalanság, motiválatlanság nagyon káros és veszélyes. Az én gyerekkori ismerőseim többsége azt csinálja, amit még tizenévesen elkezdett: aki akkor néptánccsoportba járt, most néptánccsoportot vezet; aki agyagozni kezdett, most agyagművész, aki fotózni kezdett, most fotóművész. De nem fontos ugyanazt csinálni; ez változhat, a lényeg: mindig tudjad, mit akarsz és tegyél érte! Én először környezetvédő, erdész meg zoológus akartam lenni, aztán földmérőnek adtak; s végül néprajzkutató lettem. De mindig tudtam, mit akarok.

A másik: sose vegyük fel a kesztyűt. Ha olyan a helyzet, arra kell törekedni, hogy a másik vegye fel az én kesztyűmet, azaz ha már konfliktus alakult ki, arra kell törekedni, hogy a „játszmát” az általam diktált játékszabályok szerint játsszuk le. Aztán a mostani internetes világban különösen fontos jó tanács: a kutya ugat, a karaván halad, azaz nem szabad foglalkozni azokkal a véleménybajnokokkal, akiknek egyebük sincs, csak véleményük. Csak a jól megalapozott érvekkel szabad foglalkozni. Az érvek-ellenérvek ütköztetése hasznos lehet, de a tudás, tapasztalat nélkül megfogalmazott vélemények tömkelegével nem szabad foglalkozni. Órákat el lehet tölteni közösségi oldalakon, teljesen feleslegesen. Velem is megtörtént egyszer, hogy hosszasan vitatkoztam valakivel, akiről később kiderült, hogy egy tanulatlan suhanc, akinek még nagyon sokat kell, kellene fejlődnie ahhoz, hogy olyan nagyívű véleményeket fogalmazzon meg rólam, a világról vagy magáról, mint amilyeneket leírt. Régen is volt az ostoba embernek véleménye, csak nem volt lehetősége azt közzé tenni. És végül: teljes őszinteség. A vélemény, a kritika megfogalmazásában nyilván nem mindegy a közlési mód; fontos, hogy úgy mondjuk el, hogy a másiknak minél kevésbé fájjon, de akármennyire is fáj, csak az őszinteség a célravezető. Rövid távon lehet, hogy nem kifizetődő, hosszú távon viszont csak ez visz előre.

Ön szerint jó a koedukáció vagy érdemes lenne bizonyos életkorban a lányokat és a fiúkat külön oktatni?

Mint annyi mindent, az Úristen vagy az anyatermészet – kinek hogy tetszik – pontosan megoldotta ezt is. Ha megnézzük a gyermekjátékokat a hagyományos kultúrában – a világ összes kultúrájának hagyományában –, akkor azt látjuk, hogy a gyerekek nullától tíz-tizenegy éves korig együtt játszanak, aztán serdülőkorban szigorúan külön, aztán valahol tizennégy-tizenöt éves kor körül robban a hormonbomba, és először csak félénken elkezdenek érdeklődni egymás iránt, aztán tizenhat-tizenhét éves kortól már egyértelműen mindent ismét együtt csinálnak. Ezt nagyon szépen lekövették Klebelsberg Kunó iskolarendszerének rendelkezései, hiszen az elemi iskola koedukált volt, a polgári nem, a gimnázium és a felsőoktatás ismét koedukált volt. Csak követni kellene azt, amit a természet nekünk előírt, hiszen ez segíti a fejlődésünket, előmenetelünket. Ma azonban sokan okosabbak akarnak lenni a természetnél; Istent játszani viszont nagyon veszélyes.

El tud képzelni olyan helyzetet, amikor jogos lehet az erőszak?

Attól függ, mit nevezünk erőszaknak. Nem lehet ex cathedra kijelenteni, hogy az erőszak káros. A kifejezetten más kárára, megszégyenítésére, ellehetetlenítésére, megsemmisítésére irányuló erőszak megvetendő, a Szentírásban és egyéb helyeken is megtaláljuk annak elutasítását, és a polgári jóízlés is ezt diktálja. De a rend – az egyén, a közösség, a társadalom belső és külső rendjének – fenntartására irányuló erőszak, amelyik a másik szubjektum – egyén, közösség, ország vagy társadalom – megvédését célozza vagy szolgája, az nyilvánvalóan megengedhető. Ilyenek az úgynevezett „erőszakszervezetek”, a rendőrség, a katonaság vagy maga a törvény, hiszen erőszakos eszközök alkalmazásának kilátásba helyezése mellett nem engedi meg például, hogy másokat meglopjak.

Amikor az erőszakról beszélünk manapság, akkor aránytalanul előtérbe kerül a fizikai erőszak, pedig a szellemi, a pszichés erőszak legalább olyan roncsoló tud lenni, mint a fizikai – ha más ellen irányul. Ha viszont annak hasznára van, például a tanár felemelt hanggal fegyelmez, akkor nem káros, mert bizony néha fel kell ébreszteni a gyermeket, hogy most éppen saját maga vagy a közösség ellen tesz, annak kárára cselekszik. Sőt, én arra is emlékszem, hogy nekem még egy-két pofon is jót tett a matektanárnőtől. Ez ma teljes mértékben el van tévesztve, pedig minden ideológiának a kizárólagosság teszi a legrosszabbat. Akik ma a teljes erőszakmentességet hirdetik, ugyanilyen totalitárius változatát alakítják ki a saját ideológiájuknak, mint ami ellen tiltakoznak.

Egyetért-e azzal, hogy a nehéz helyzetekben jobb, ha egy férfi nem sír, szerencsésebb, ha megőrzi a hidegvérét?

Emberek vagyunk; és attól vagyunk azok, hogy lelkünk van. És ettől vagyunk olyan nagyon sokfélék is, hiszen a lélek nagyon bonyolult szerkezet. Nem véletlen, hogy az embergyógyászatban nagyságrendekkel több gyógyszer van, mint az állatgyógyászatban; az embereknél ugyanarra a tünetegyüttesre adott gyógyszer az egyiknél használ, a másiknál nem. A sírás is egyfajta gyógyszer tud lenni – mármint egyes, bizonyos lelki beállítottságú emberek számára; másoknak viszont nem. A sírás tehát a lélek különbözőségeit figyelembe véve az egyiknek használ, a másiknak nem. De semmiképpen nincs összefüggésben a férfiassággal.

Milyen típusú munkamegosztást tart ideálisnak férj és feleség, férfi és nő között?

Ebben is van egy, az emberi evolúció által megrajzolt mintázat: a fiúk a bányában dolgoztak vagy hajtották a vadat, az asszonyok otthon foglalkoztak a még és már felügyeletre rászorulókkal. Ez a fajta – az anyatermészet vagy az Úristen által kialakított – munkamegosztás adott; és bárhogy szeretnénk, mi férfiak sosem fogunk tudni megszoptatni egy kisbabát. Egyesek szerint minden mást viszont meg tudunk csinálni, és ez lehet, hogy így van, de az is lehet, hogy a gyermekeinknek arra van nagyobb igénye, hogy ennek a „minden másnak” a jelentős részét az édesanyjuk csinálja.

Szokott-e rendszeresen házimunkát végezni, és ha igen, mit?

Imádok főzni. Rendszeresen bevásárolok. A gyerekeket is gyakran vittem, viszem iskolába. Azt a kevés időt, amit a házunkban töltök, főleg pihenésre használom, de nyilván apróbb házimunkákat én is elvégzek; nem derogál, ha ki kell takarítani. Szóval elvi ellenvetésem egyáltalán nincs, de időm nem nagyon van rá; az én életem máshogy strukturálódik.

Mennyire érzi a saját életében problémának, hogy túl sokat dolgozik?

Az én munkám olyan, ami nagyon sokak számára kedvtelés, szórakozás, szabadidőtöltés. Ezért a munkám végzése közben én nagyon gyakran tudom jól érezni magam; így gyakorlatilag nem is válik külön a munka a nem munkától. Ez persze nemcsak jó, hanem veszélyes is, mert nagyon sokat dolgozok, bőven több mint napi nyolc órát, és nem ismerem azt a fogalmat, hogy hétvége. Amikor az irodai kollégáim úgy köszönnek el: „Jó hétvégét!”, néha összeszorul a fogsorom. A két munkahelyem, ahol alkalmazottként dolgozom – a Hagyományok Háza és a Debreceni Egyetem – tevékenységeimnek kevesebb, mint a felét teszik ki. Emellett van egy önálló előadói pályám, egy zenekarom és vannak kutatásaim – nyilván az utóbbiakat a munkahelyeim is támogatják, de a nagyobbik részét, beleértve az anyagiakat is, nekem kell előteremteni. A család sokszor hiányol, de ezzel együtt elfogadják, hogy ez a világ és ez a szakma ma ilyen: egy kvázi missziós kulturális tevékenységet folytató dolgozónak túl kell vállalnia magát ahhoz, hogy a családját eltartsa.

Ön szerint mi a házasság értelme, célja?

Röviden: a család. Hosszabban: mi a ház szóból eredeztetjük ezt a fogalmat, holott ma a legtöbb fiatal, aki összeházasodik, a házról még csak álmodik. Ugyanakkor Magyarországon sokkal erősebben törekszenek az emberek arra, hogy ingatlant birtokoljanak; sokkal nagyobb arányban élünk saját tulajdonú ingatlanban, mint Nyugaton. És ha a házasságkötés mögött megnézzük a rítust, akkor azt látjuk: a házasságkötés szertartása nem a polgári vagy egyházi aktusban ölt igazán testet; számunkra nem ez a legfontosabb, hanem az, hogy azt a sok embert, rokont és barátot odahívjuk, hogy tanúja legyen a mi elköteleződésünknek. Pro forma tehát az állam vagy az egyház, illetve Isten képviselője előtt tartanánk fontosnak kimondani az igent, de az őseredeti rítus szerint a lényeg az, hogy a közösségünk színe előtt ígérjünk egymásnak valamit. A házasság lényege tehát az, hogy a közösség számára is egyértelmű legyen, mi elköteleződtünk egymás iránt.

Ha újra kezdhetné az életét, mindent ugyanúgy csinálna?

Sok mindent máshogy csinálnék, de a főbb dolgok maradnának. Nyilván ügyesebben kellene élni. Sokszor estem két szék között a pad alá; okosabb lett volna minden irányban nyitni, és csak utána mondani azt, hogy mégsem, mint előre nemet mondani. Konkrétan: egyszer igent mondtam egy zenekarnak és nemet egy másiknak, mire az első visszamondta és én építhettem magamat újra. Menjünk bele a helyzetekbe és majd akkor, ha belülről is láttuk, csak akkor döntsük el, kell-e az nekünk vagy sem, és ha majd nem bírjuk, akkor mondjunk nemet. A lényeg, hogy mi mondjuk meg, hogyan legyen másképp. Ezt úgy is lehet mondani: úgy kell ügyeskedni, hogy az ember a saját játékszabályai szerint intézhesse az életét, és nem a mások szabályai szerint éljen.

Van szükség ma hősökre, és ha igen, milyenekre?

Soha nem volt nagyobb szükség hősökre, mint most. Azok, akik ma hősök lehetnének, minél inkább reflektorfényben kerülnek, annál jobban éri őket a különféle irigységből, féltékenységből megfogalmazott vélemények zuhataga, ami nem engedi, hogy igazi hősökké váljanak. Az igazi hős ugyanis a feddhetetlen, tiszta erkölcsű ember. Ha egy ilyen megjelenik a mai információs felületeken, sajnos nem ismerek olyat, akivel szemben ne fogalmazódtak volna meg igaztalan vagy epés kritikák. Ezért lenne szükség a korábbi korokhoz képest még inkább hősökre ma. És amire még nagyon nagy szükség volna: a férfiak közösségére. Ezek régebb mintát adtak az egyénnek és összetartották a közösségeket, a társadalmakat. Ma nincsenek ilyenek, vagy nem látszanak eléggé. Nézzük meg, hogy a Beatles milyen férfiközösség volt, és mit üzent a világnak. Vagy nézzük meg, milyen volt régen egy focicsapat és milyen most; és milyen szinten tudunk velük azonosulni. Ma egyre kevesebb a zenekar, és egyre több az énekes az idolok között. Ha zenére gondolok, az én fejemben olyan nevek visszhangzanak, mint a Bee Gees, Deep Purple, Black Sabbath, Hobo Blues Band, LGT, KFT... De ha megnézzük a mai neveket, azok sokkal inkább egyének brandjei. Még a fociban is legtöbbször valamilyen csatár és nem a csapat neve köré fűződnek a mítoszok. Ez a hangsúlyeltolódás nem használ a világnak. Tehát nagy szükség van ma hősökre, de még nagyobb szükség van ma hősök közösségeire.

Van olyan gyerekkori álma, ami teljesült?

Szinte az összes. Gyerekkori álmom volt a világjárás, és mára eljutottam a világ olyan sarkaiba, amiket gyerekkoromban meg sem tudtam fogalmazni. Kamaszkori álmom volt az értékmentés, az organikus kultúra értékeinek átmentése. Ez ma nagy erőkkel zajlik, és korábbi várakozásaimon felül sikerült. Nem gondoltam volna, hogy egyszer az idoljaimmal egy koncerten szerepelhetek: Sebestyén Mártinak muzsikálok, Halmos Bélával összetegeződöm, Kallós Zoli bácsi követőjeként befogad; és azt sem, hogy a keleti rokon népek területén tudok majd kutatni – ez mind összejött.

Ha bárkivel találkozhatna – legyen szó akár élő, vagy nem élő személyről – ki lenne az?

Sokan vannak: Bartók, Kodály, Bach, Lajta László, Kossuth Lajos – utóbbival sok kitárgyalnivalónk lenne. Martin Györggyel is nagyon-nagyon szeretnék találkozni. És hát minden olyan személlyel is, akik valamilyen hatást akartak gyakorolni a környezetükre. Szeretnék találkozni dédapámmal. Apámmal sem volna rossz, ha egyet beszélgetnénk; még él, de nincs köztünk kapcsolat. S nagyon szeretnék találkozni José Ortega y Gasset filozófussal is, mert halálpontosan megírta a jövendőt.

Mit jelent önnek a „szent”?

Én istenfélő, de vallását csak érintőlegesen gyakorló ember vagyok. Ebben az értelemben a szentség erősen kapcsolódik a Megváltó útmutatásához, a Szentírásban foglalt örökérvényű törvényekhez. De számomra kapcsolódik a teremtés összes többi csodájához, a természethez és annak értékeihez is – és ebben az emberi társadalom által kialakított értékeket is beleértem; azokat a pozitív értékeket, amelyek előre vitték a világot; például olyanokat is, mint az önmérséklet. Ezeknek az erőknek a szentsége számomra nagyon fontos.

NÉVJEGY

  • Néprajzkutató, népzenész, népzenekutató; a budapesti Hagyományok Háza tudományos munkatársa; a Fonó Zenekar vezetője.
  • A Felvidéken, egészen pontosan Érsekújváron született, 1969. október 27-én.
  • Munkahelyek: 1988: Geodézia Állami Vállalat, Pozsony – geodéta; 1990-1992: NAP Független Magyar Hetilap, Pozsony – szerkesztő; 1997-2000: MTA Zenetudományi Intézet, Budapest – tudományos segédmunkatárs; 1997-2001: Honvéd Együttes, Budapest – zenész; 2001-2005: Hagyományok Háza Népművészeti Módszertani Műhely (Közművelődési Tár), Budapest – tárvezető; 2005-: Hagyományok Háza, Főigazgatóság, Budapest – tudományos munkatárs (néprajzkutató).
  • Tudományos tevékenység: 1986-tól folytat népzenei terepkutatást, elsősorban a szlovákiai magyarság tájegységein, valamint Erdély, Moldva és Magyarország magyarlakta régióiban, de a kb. 750 órányi felvételt tartalmazó gyűjteményében szerepelnek szlovák, ruszin, cigány, horvát, német, román, és gorál-lengyel népzenei felvételek is. 1999-2000 között a Fonó Budai Zeneházban végzett „Utolsó Óra” nevű népzenegyűjtési program szlovákiai részének szakmai vezetője; 2000 óta kutatja az észak-kaukázusi türk népek zenefolklórját, a karacsájok, balkárok, nogajok és kumukok körében végzett gyűjtéseinek anyaga mára több mint 2500 dallamot számlál; 2003: Hagyomány és Természet konferenciasorozat szervezője; 2006: Hagyomány és Művészet konferencia szervezője; 2008: Hagyomány és Média konferencia szervezője.
  • Előadóművészeti tevékenység: 1984-1987: Palóc néptáncegyüttes, Fülekpüspöki (táncos szólista); 1987-1988: Új Nemzedék néptáncegyüttes, Kassa (táncos); 1988-1992: Szőttes Néptáncegyüttes, Pozsony (énekes-fúvós szólista); 1997-2001: Honvéd művészegyüttes Hegedős zenekara, Budapest (énekes-fúvós szólista); 2001-: Fonó Zenekar, Budapest (énekes-fúvós szólista, zenekarvezető).
  • Társadalmi szerepvállalás: 1990: a Szlovákiai Magyar Folklórszövetség alapító tagja; 1990-1999: a Dunaszerdahelyt illetve Komáromban megrendezett Szlovákiai Táncháztalálkozók zenei rendezője; 1993-1996: a Magyar Rádió Külföldi Adások Főszerkesztősége szlovák rovatának publicistája; 1995, 1996, 1999: a Budapest Sportcsarnokban megrendeztt Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár gálaműsorának rendezője; 1991-2002: a Szlovákiai Magyar Folklórszövetség népzenei táborainak szakmai vezetője; 2002: a Visegrádi Együttműködés Országai Folklórtalálkozójának fesztiváligazgatója; az „Unghería in Primo Piano” - Olaszországi Magyar Kulturális Évad népművészeti rendezvénysorozatának szakmai koordinátora; 2007-től a Kecskeméti Népzenei Találkozó programjainak szakmai koordinátora; 2012-től a „Fölszállott a páva” televíziós népzenei és néptáncvetélkedő szakmai vezetője, a verseny zsűrijének tagja; 2012-től a Magyar Néprajzi Társaság Népzene-Néptánc szakosztályának elnöke.
  • Díjak, kitüntetések: 1993: „Népművészet Ifjú Mestere” miniszteri cím (énekes-hangszeres szólista kategória); 2003: a párizsi Le Monde de la Musique „Choc de l’année” díja (a Fonó Zenekar "Mixtura cultivalis" c. lemezéért); 2006: eMeRTon díj - a Magyar Rádió éves zenei díja „Az év folkzenekara” kategóriában (a Fonó Zenekarral); 2007: a Magyar Művészeti Akadémia Kodály Zoltán emlékdíja (a Fonó Zenekarral); 2018: Magyar Arany Érdemkereszt.
  • Nős, négy gyermek édesapja.

Az interjút készítette: Antal-Ferencz Ildikó

*

Írjátok meg, kire lennétek kíváncsiak Körkérdés rovatunkban!

Körkérdés rovatunkban ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel interjúalanyainknak, hogy lássuk és össze is tudjuk hasonlítani, miről mit gondolnak. Nem csak egyfajta véleményre vagyunk kíváncsiak, hanem éppen hogy nagyon sokfélére, ezért igyekszünk a társadalmi, politikai, kulturális élet széles spektrumáról megszólítani válaszadókat. Mivel a legkülönfélébb válaszokra számítunk, ezért a rovatban megjelenő vélemények nem feltétlenül fogják tükrözni a Férfiak Klubja álláspontját, de tulajdonosukról nagyon sokat elárulnak majd.

Írjátok meg itt hozzászólásban vagy az info@ferfiakklubja.hu e-mail címre, kire lennétek kíváncsiak új, Körkérdés című rovatunkban!

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk