„Vannak problémák, amiket csak hősök tudnak képviselni” – interjú Bagi Ivánnal

Bagi Iván előadóművésszel, műsorvezetővel, Kamera Hungária-díjas és Karinthy-gyűrűs humoristával beszélgettünk Körkérdés című rovatunkban, amelyben ugyanazt a 15 kérdést tesszük fel interjúalanyainknak, hogy lássuk és össze is tudjuk hasonlítani, miről mit gondolnak.

Mi volt a legnagyobb gyerekkori butaság, amit csinált?

Nem voltam jó tanuló. Az egyetemet sem végeztem el, ami végül is érthető, mert korán el kellett kezdenem dolgozni, és így amit elkezdtem, azt nem tudtam befejezni, s olyat sem tudtam elkezdeni, ami igazán érdekelt volna. Ha komolyan veszem ezt a kérdést, akkor tényleg az zavar a legjobban, hogy elsinkófáltam a tanulást.

Mi a legfontosabb életbölcsesség, amit az édesapjától tanult?

Apám konfliktuskerülő ember volt. Talán az tanultam tőle, hogy egzaltált és érzékeny ember lévén kerülöm a nagy stresszel járó balhés helyzeteket. A mai világban és a mai közéletben ez nem könnyű hozzáállás, de azért lehet erre figyelni, meg lehet spórolni a felesleges stresszt. Végig kell gondolni, hogy amit akar az ember, annak milyen következményei vannak, és azok alapján dönteni. De nekem ez nem mindig sikerül.

Mi a legfontosabb üzenet, amit mindenképpen szeretne átadni a jövő generációnak?

Figyeljenek jobban egymásra és önmagukra. Van Szent Pál apostolnak az a mondása: „Vigyázz nagyon magadra, mert mindannyian itt vagyunk.” Én ezt kiegészíteném így: „Vigyázz nagyon magadra, vigyázz nagyon a másikra, mert mindannyian itt vagyunk.”

Ön szerint jó a koedukáció vagy érdemes lenne bizonyos életkorban a lányokat és a fiúkat külön oktatni?

Szerintem nem rossz, szociológiai előnyei van annak, hogy megismerik egymást, különben folyamatos probléma lehet később, ha ez nem történik meg, például nem fogják egymást megérteni. Ha együtt járnak iskolába, akkor legalább van valami tapasztalatuk a másikról.

El tud képzelni olyan helyzetet, amikor jogos lehet az erőszak?

Nem, semmilyen körülmények között. Ha a szeretteinket támadják meg, akkor őket nyilván megvédjük, de rossz ilyesmin gondolkodni.

Egyetért-e azzal, hogy a nehéz helyzetekben jobb, ha egy férfi nem sír, szerencsésebb, ha megőrzi a hidegvérét?

Nehéz helyzetben természetesen lehet sírni, de nyilván jobb, ha a megőrzi lélekjelenlétét.

Milyen típusú munkamegosztást tart ideálisnak férj és feleség, férfi és nő között?

A férfias feladatokat a férfi végezze, a nőies feladatokat a nő. Persze vannak átfedések, és fontos, hogy mindenben segítsék egymást, egyszóval a válasz az élethelyzettől függ.

Szokott-e rendszeresen házimunkát végezni, és ha igen, mit?

Igen, mosogatás, porszívózás, ilyesmik.

Mennyire érzi a saját életében problémának, hogy túl sokat dolgozik?

Munkamániás vagyok, de annyira nem érzem problémának.

Ön szerint mi a házasság értelme, célja?

Az, hogy szentesítse két ember kapcsolatát. Így teljesül ki a szerelem és a fizikai és lelki összetartozás. Egy súlyos, de gyönyörű döntés.

Ha újra kezdhetné az életét, mindent ugyanúgy csinálna?

Valószínűleg igen. Néhány dolgot persze lehetne másképp csinálni, de a legtöbb döntésünk a személyiségünkből jön.

Van szükség ma hősökre, és ha igen, milyenekre?

Igen, vannak olyan megoldatlan problémák, amiket csak hősök tudnak képviselni és előrehaladni bennük. Jó ügyek hőseire szükség van, ilyenek például az orvosok, tanárok.

Van olyan gyerekkori álma, ami teljesült?

Sok gyerekkori és későbbi is. Közismert lettem, televízió műsorom lett, könyveim jelentek meg, amelyek között van regény, önéletrajzi és verseskötet is.

Ha bárkivel találkozhatna – legyen szó akár élő, vagy nem élő személyről – ki lenne az?

Anna Frank nagyon szimpatikus a naplója alapján, rá tudtam hangolódni a lelkivilágára, ezért kíváncsi lennék rá. És érdekelne Lev Tolsztoj és Jean-Jacques Rousseau is, ők hasonlóan gondolkodtak és alkottak, mint én, lelki rokonságot érzek velük.

Mit jelent önnek a „szent”?

Ahogy Thomas Mann írja: „Hinni kell abban, hogy nem csak szubjektív értékek vannak (...), és amíg hiszünk ebben, addig nem tudunk elkallódni.” Számomra a szent az örök értékek birodalmát jelenti, olyat, ami objektíve is létezik és felette áll mindennek, mindenféle érdekeknek, amit nagy bűn megszentségteleníteni, magunkhoz alacsonyítani. Ilyen szerintem a kereszténység is.

NÉVJEGY

  • Előadóművész, műsorvezető, humorista, író, költő.
  • Budapesten született, 1976. szeptember 6-án.
  • A Budapesti Média Intézetben tanult. 1998-ban Nacsa Olivérrel megnyerte a Magyar Rádió Humorfesztiválját. 2003-tól Banánhéj címmel indult műsoruk. 2009 őszén új műsorral jelentkezett a Bagi–Nacsa duó. 2011-2015 között az m1 Poén Péntek című műsorában havonta szerepeltek a Szálka, avagy Bagi és Nacsa megakad a torkán című műsorbetéttel.  2016-2018 között A Bagi-Nacsa show műsorvezetője. 2019-től a Duna csatornán futó Bagi-Nacsa orfeuma című műsor egyik házigazdája.
  • Könyvei: Egy zsugorodás története (Arteregó, 2005); A megkerült boldogság. Albert Györgyi interjújával (Duna, 2006); Mindenki megvan (4S, 2006); A jó (Hanga, 2007); Akik összetartoznak (Puedlo, 2008); Kiszorított élet (Masszi, 2008); Csak szeretet legyen! Életem igazi története (Jaffa, 2014); A hűség árvája (Jaffa, 2015); A törődés eredete (Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft., 2019).
  • Díjai: Kamera Hungária-díj (2007), Karinthy-gyűrű (2019).

Az interjút készítette: Antal-Ferencz Ildikó

*

Írjátok meg, kire lennétek kíváncsiak Körkérdés rovatunkban!

Körkérdés rovatunkban ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel interjúalanyainknak, hogy lássuk és össze is tudjuk hasonlítani, miről mit gondolnak. Nem csak egyfajta véleményre vagyunk kíváncsiak, hanem éppen hogy nagyon sokfélére, ezért igyekszünk a társadalmi, politikai, kulturális élet széles spektrumáról megszólítani válaszadókat. Mivel a legkülönfélébb válaszokra számítunk, ezért a rovatban megjelenő vélemények nem feltétlenül fogják tükrözni a Férfiak Klubja álláspontját, de tulajdonosukról nagyon sokat elárulnak majd.

Írjátok meg itt hozzászólásban vagy az info@ferfiakklubja.hu e-mail címre, kire lennétek kíváncsiak új, Körkérdés című rovatunkban!

Fotók: Bagi Iván hivatalos Facebook-oldala

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk