„Verekedős gyerek voltam” – interjú Semsei Rudolffal

Semsei Rudolf étterem-tulajdonossal, mesterrel és oktatóval beszélgettünk Körkérdés című új rovatunkban, amelyben ugyanazt a 15 kérdést tesszük fel interjúalanyainknak, hogy lássuk és össze is tudjuk hasonlítani, miről mit gondolnak.

Mi volt a legnagyobb gyerekkori butaság, amit csinált?

Bummm, bele is vágunk a közepébe egy ilyen nehéz kérdéssel… Biztos, hogy találok olyan dolgot az életemben, amit ma felnőtt fejjel már nem csinálnék meg. De hiszem, hogy a személyiségünk fejlődéséhez hosszú utat kell bejárjunk. Van, hogy kicsit rögösebbre, van, hogy teljesen tévútra kavarodunk. A legfontosabb, hogy tanuljunk belőlük, és egy következő alkalommal lehetőleg kerüljük el ezeket a buktatókat. Egyedül vagy társakkal elemezzük ki, és dolgozzuk fel ezeket a hibákat, butaságokat.  Közben óvakodjunk attól, hogy egy életen keresztül kísértsenek lelkünkben ezek a hibák, tévedések. Katolikus emberként csodálatos adomány a gyónás szentsége. Jó átbeszélni, értékelni egy lelki vezetővel ezeket a terheket, aki akaratlanul is amolyan külső „kontrollerként” segíti az életünket.

Mi a legfontosabb életbölcsesség, amit az édesapjától tanult?

Nehezen tudok konkrét életbölcsességet idézni tőle. Inkább példaként áll előttem. Emlékszem, amikor valamit nem tudtam megoldani, elvégezni, és érdeklődtem, hogy ezt miként sikerült neki, akkor mindig csak annyit mondott: „csiribú-csiribá”. Nem kezdte magát tömjénezni, nem kezdett velünk versenyezni, egyszerűen elvégezte azt, amit egy édesapának meg kell tennie. Szótlanul, mosolyogva, szeretettel. Különösen szerettem, hogy miközben mindent józan paraszti logikával átlátott, megoldott, hihetetlen empátiával és szeretettel nevelt bennünket. Sosem fogom elfelejteni, hogy egy alkalommal könnyes szemmel beszélgetett velem, amikor csúnyán megbántottam az egyik húgomat.

Mi a legfontosabb üzenet, amit mindenképpen szeretne átadni a gyerekeinek?

Örök mondásom, hogy a Jóisten csak diót ad a kezünkbe, de azt nekünk kell feltörni. Legyenek céljaink, kérjük ezek felfedezéséhez a Gondviselés segítségét, de tudnunk kell, ezek a célok a mi tetteink, munkánk nélkül nem elérhetők! Legyen szó nemcsak a hivatásunkról, hanem a családi életünkről, házasságunkról, gyermeknevelésről.

Ön szerint jó a koedukáció vagy érdemes lenne bizonyos életkorban a lányokat és a fiúkat külön oktatni?

Nagy valószínűséggel megvannak az előnyeik a nemek szerinti külön oktatásnak is, de én személy szerint koedukált osztályban jártam és nagyon szerettem. Szerintem egy egészséges fejlődéshez hozzátartozik, hogy együtt legyünk a másik nemmel. Megismerjük és elfogadjuk egymást, megtanuljuk a másikat tisztelni, megtalálni az értékeit, vagy egyszerűen megszokjuk, hogy mellettünk vannak. Sokat segít ez később a párválasztásban is. És nem utolsósorban szórakoztatóbb, mintha csak az azonos neműekkel vagyunk együtt. Persze a mi fiús Ökörkörünk – baráti körünk – kivétel ez alól.

El tud képzelni olyan helyzetet, amikor jogos lehet az erőszak?

Verekedős gyerek voltam, így hazudnék, ha pár pillanat erejéig néha nem érezném, hogy egy-két borzalmas idiótát jól el kéne agyabugyálni. Valószínűleg a végtelen tehetetlenség hozza ki belőlünk ezt a kósza gondolatot, amikor valakiben megváltoztathatatlannak tűnő rosszindulattal, gonoszsággal, butasággal találkozunk. Természetesen tisztában vagyok vele, az égvilágon semmi értelme nincs az erőszaknak, arról nem beszélve, hogy az erőszak csak további agresszivitást szül. Szüleim sem ütöttek meg soha, én sem vertem – még popsira sem – egyik gyermekemet sem. Lehet, hogy szerencsés vagyok velük, de úgy érzem, a születésüktől tartó következetes nevelés segített ennek elkerülésében. Nem hiszem, hogy az erőszak bármit megoldana, akkor pedig inkább fogjak egy bokszzsákot, és azon vezessem le a dühömet.

Sajnos az erőszak nem csak fizikai bántalmazásban testesülhet meg. Elkeserítő, hogy mennyi ember gyakorol verbálisan vagy mentálisan erőszakot a munkahelyén vagy éppen a családjában. Bizonyos helyzetekben szükséges a határozottság, de az, hogy az ember erőszakkal adjon érvényt az érdekeinek vagy akaratának, nem lehet jogos semmilyen körülmény között.

Egyetért-e azzal, hogy a nehéz helyzetekben jobb, ha egy férfi nem sír, szerencsésebb, ha megőrzi a hidegvérét?

Nem tudom, mit értünk nehéz helyzet alatt. Én egy rajzfilmen vagy egy romantikus filmen akkorákat tudok sírni, hogy a gyermekeim mindig megmosolyognak. A moziban utolsóként megyek ki ilyenkor a teremből, hogy felszáradjanak a könnyeim. Viszont vannak olyan nehéz helyzetek, amikor az önsajnálat nem segíthet, azzal legfeljebb időt és esetleg szánalmat „nyerhetünk”. Helyesebb ilyenkor megráznunk magunkat és józanul végiggondolni, miként lehetünk túl ezeken a megpróbáltatásokon, feladatokon.

Milyen típusú munkamegosztást tart ideálisnak férj és feleség, férfi és nő között?

Nálunk a munkamegosztás nem működik tervezetten, kőbe vésve. Fontosabb, hogy vegyük észre a feladatokat és mindenki csináljon meg belőlük valamit. Nem súlyozunk, nem méregetünk, nincs szigorú rend. Egyszer az egyikünk, következő alkalommal a másikunk végzi el a feladatot, legyen szó mosogatásról, fürdetésről, terítésről, vagy bármiről. Természetesen egy nő nem vág füvet és a szekrényt sem ő rakja odébb, ezek férfifeladatok.

Szokott-e rendszeresen házimunkát végezni, és ha igen, mit?

Persze. Ezt láttam édesapámtól, és számomra teljesen természetes, hogy minden házkörüli feladatot elvégzek. Az viszont máig fáj, hogy feleségem nem engedi át nekem a teregetést. Szerintem tökéletesen csinálom, de ő…

Mennyire érzi a saját életében problémának, hogy túl sokat dolgozik?

Saját vállalkozásom van. Nem félek attól, hogy egyes feladatokat nem tudnak elvégezni a kollegáim; sőt, merem állítani, hogy több szempontból is sokkal jobbak nálam. Tudom, hogy butaság, de lelkiismeret-furdalásom van, amikor magukra hagyom őket. Hiszem, hogy érezniük kell a csapatkapitány támogatását, hogy mögöttük van, segíti őket, ha kell. Ők a második családom. Elkeserítő lenne, ha nem szeretnék velük dolgozni, ha nem lennék nagyon büszke rájuk. De természetesen ott van a sokkal fontosabb, az igazi családom is. Nagyon meg kell találnom az egyensúlyt a családdal, a feleségemmel és a barátaimmal is. Kellenek a kihagyhatatlan, szigorúan közösen töltött idők. Az egyik ilyen például a közös családi vacsora. Nagy segítség ebben, ha mégsem érek haza időben, a feleségem akkor sem szemrehányó, hanem igazán megértő, és csúsztatja a kezdést egy kicsit. Szükség van a vele töltött időre is. Gyakran járunk színházakba, koncertekre vagy baráti összejövetelekre. Sőt évente többször utazunk kettesben is. Számomra fontosak a barátok. És végül amitől még elveszi az időt a sok munka, az a saját, önálló életünk: hobbi, sport vagy éppen további tanulás. Sajnos itt vagyunk a leginkább engedékenyek.

Ön szerint mi a házasság értelme, célja?

A közös út, az öröm, a folyamatos szeretet, a támogatás. A közös életünk egyik csodálatos ajándéka a gyerekek és a család öröme. Viszont azt is tudnunk kell, hogy a házasság nagyon sok munkát, feladatot jelent. A házasság által nem cselédünk lett, hanem egy olyan embert kaptunk, aki kiegészít bennünket, akivel ketten együtt leszünk eggyé. Márai Sándor olyan tökéletesen megírta: „Az ember kétszer szeret bele egy nőbe: először, amikor megismeri, és aztán másodszor huszonöt évvel később...” Dolgoznunk kell azon, hogy ne csak huszonöt év múlva, hanem 50-80 évig folyamatosan szeressük a másikat, megtalálva benne az értékeket. Ez egyik félnek sem könnyű.

Ha újra kezdhetné az életét, mindent ugyanúgy csinálna?

Igen. Hálát adok a Jóistennek az eddigi életemért, lehetőségekért, családomért, barátaimért, kollegáimért, és a sok erőért, hogy kitartóan tudtam és tudok máig tenni a céljaimért.

Van szükség ma hősökre, és ha igen, milyenekre?

Hősökre? Inkább példákra. Olyan személyekre, akik valamilyen szempontból követésre méltók. Én sosem egy emberre néztem fel. Hiszem, hogy minden emberben van olyan talentum, amiből tanulni lehet. Ezekből a példákból kell összeállítanunk a saját személyiségünknek és értékrendünknek megfelelő portfóliónkat.

Van olyan gyerekkori álma, ami teljesült?

Szeretnék egyszer egy saját budapesti szállodát. Félre a tréfával, nincs, sőt messze az álmaimat túlszárnyalva sikerült már eddig is az életem. De persze a legfontosabb, úgy éljünk, hogy bármikor magához szólíthat bennünket a Teremtő.

Ha bárkivel találkozhatna – legyen szó akár élő, vagy nem élő személyről – ki lenne az?

Apostolokkal. Annyi kérdést tennék fel nekik, olyan szívesen beszélgetnék velük...

Mit jelent ön számára az, hogy „szent”?

Természetesen vannak a pápák által felavatott szentjeink. Emberi gondolkodással mégis nehéz felfognom, mindegyik szentünk igazán szent volt-e, különösen, hogy pontosan nem is tudjuk hányat avattak azzá, és sajnos ismerünk olyan korszakokat, amikor az egyház sem volt teljesen „szent”. Ellenben jó megtapasztalni, hogy körülöttünk mennyi szent él valójában. Olyan kiválasztott emberekre gondolok, akik igazán önzetlenül szeretik embertársaikat, akik saját áldozatot hozva, munkát, fáradtságot nem kímélve tesznek a másikért. Ezekből az Istennek is tetsző példákból kellene meríteni mai világunknak.

NÉVJEGY

  • Budapesten született, 1974. január 22-én.
  • 1996-ban szerzett diplomát a Vendéglátó és szálloda szakon a Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karán.
  • A VakVarjú Éttermek, a Budapest Party Service, a Mákvirág Étterem, a Bodza Bistro tulajdonosa.
  • Legfontosabb munkák, díjak: 2012 – Az Év Rendezvényszolgáltatója; 2013 – Éttermi mestervizsga; 2014 – Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók MaReSz díja; 2016 – Év Vendéglőse; Magyar Vendéglátó Ipartestület – alelnök; Magyarországi Rendezvényszervezők és Szolgáltatók Szövetsége – tagozatvezető; Éttermi Mesterek Egyesülete – elnökségi tag; 2017 – Újbuda vállalkozója; 2018 – Gránit Oroszlán Példakép Díj döntőse.
  • Házas, négy gyermek édesapja.

Az interjút készítette: Antal-Ferencz Ildikó

*

Írjátok meg, kire lennétek kíváncsiak Körkérdés rovatunkban!

Körkérdés rovatunkban ugyanazt a 15 kérdést tesszük fel interjúalanyainknak, hogy lássuk és össze is tudjuk hasonlítani, miről mit gondolnak. Nem csak egyfajta véleményre vagyunk kíváncsiak, hanem éppen hogy nagyon sokfélére, ezért igyekszünk a társadalmi, politikai, kulturális élet széles spektrumáról megszólítani válaszadókat. Mivel a legkülönfélébb válaszokra számítunk, ezért a rovatban megjelenő vélemények nem feltétlenül fogják tükrözni a Férfiak Klubja álláspontját, de tulajdonosukról nagyon sokat elárulnak majd.

Írjátok meg itt hozzászólásban vagy az info@ferfiakklubja.hu e-mail címre, kire lennétek kíváncsiak új, Körkérdés című rovatunkban!

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk