A feltaláló – játékfilm egy igazi példaképről

Részt vehettünk azon a premier előtti vetítésen, amelyen a Béres csepp alkotójának életéről szóló filmet mutatták be a sajtó képviselőinek a Puskin moziban. Elképesztő és példaértékű az az erős akarat, tudás és teljesítmény, amivel a döbbenetes ellenszélben Béres József mégis megvalósította, és sikerre vitte, amiben hitt. Ha ma élne, biztos, hogy elnyerné a Gránit Oroszlán Példakép Díjat.

A vetítést követően volt alkalmunk röviden elbeszélgetni a film alkotóival.  „A filmben sok a valóságos figura, de vannak benne fiktív alakok is; és legfontosabb célunk Béres József igazság-, haza- és természetszerető személyiségének bemutatása volt”, mondta Petényi Katalin forgatókönyvíró, aki személyesen követte Béres József drámáját, így saját élményeit is beépítette a Kabay Barnával készített Béres József életútja című 2015-ös dokumentumfilmbe.

A most bemutatott játékfilmhez ezek mellett életrajzi forrásként felhasználta Béres Klára 2016-ban megjelent, Cseppben az élet című könyvét és Nagy László Kossuth-díjas költő naplóját, aki naponta feljegyezte a Béres Józseffel kapcsolatos támogató gondolatait.

„Úgy érzem, napjainkban különösen fontos, hogy felelevenítsük Béres József küzdelmeit, igazságszerető, megalkuvást nem tűrő személyiségét, elkötelezettségét, és azt a morális értékrendet, amelyet a kutató ránk hagyott”, mondta Gyöngyössy Bence rendező és társ-forgatókönyvíró, aki szerint Béres József élete játékfilmre született történet. Szerinte nagyon fontos, hogy egy rendező azonosulni tudjon főhősének életével, értékrendjével, és ez számára Béres József esetében nem volt nehéz. Mint mondta, mindig is érdekelték az elnyomottak, a menekültek és a mélyszegénységben élő kisemberek sorsa, hatalommal vívott mindennapos, úgymond Dávid és Góliát jellegű harcai.

Antal-Ferencz Ildikó

*

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk