Centrál Színház: A nevem Mary Page Marlowe

Március 8-án, a koronavírus miatti lezárás egyik utolsó premierjeként mutatta be Tracy Letts, az Augusztus Oklahomában Pulitzer-díjas szerzőjének új darabját a Centrál Színház Puskás Tamás rendezésében. A darab olyan, mint egy kirakósjáték: az önállóságáért a világgal és önmagával is küzdő Mary Page életének legmeghatározóbb epizódjai 11 képben. A fiatalkori jeleneteket Borbély Alexandra, az idősebb nőket Básti Juli játssza. Mellettük olyan nagyszerű színművészeket láthatunk, mint Sztarenki Dóra, Stohl András vagy Scherer Péter.

Szeretem a nőkről szóló előadásokat, de még jobban szeretem a nő és férfi szövetségéről szólókat. Szeretem az erős nőkről szóló darabokat, de még jobban azokat, amelyekben ez a női erő bölcsességgel és ezáltal férfi erővel is párosul. Mary Page-nél sokáig kellett várni, amíg az a bizonyos bölcsesség is „megérkezik” az állandó lázadás mellé, amíg elfogadja önmagát és a férfit, a harmadik férjét már nem ellenfelének, hanem társának tudja tekinteni. De ezzel nincs egyedül, tudjuk jól. Azt is tudjuk jól, hogy a nők jogai és kötelezettségei nem egyszerre „alakultak” az idők során, és még mindig nincs igazi társadalmi egyetértés abban, jelenleg melyikből van több vagy kevesebb. Ettől függetlenül mindig is voltak, vannak és lesznek olyan erős és bölcs nők, akik nemcsak önmagukban erősek és bölcsek; akik nemcsak nőként, hanem feleségként, anyaként, szakemberként, közösségi- és magánemberként is helytálltak. Mary Page-nek csak kb. 60 évesen sikerült többé-kevésbé ide eljutni. De legalább eljutott. Hisz nem mindenkinek sikerül, tudjuk jól.

A darab 11 képe tulajdonképpen 11 esély arra, hogy megértsük, mi történt az 1946-ban, az Ohio állambeli Daytonben született nővel, miért lett élete olyan, amilyen: válás, első lánykérés visszautasítása, szülők veszekedése, szeretők, férjek, gyerekek, pszichológus, baleset, kórház. Az időben oda-vissza ugráló jelenetek mind Mary Page életének töredékei, amit a nézőnek valóban úgy összeraknia mint egy kirakós darabjait. A végére azt hiszem összeállt a kép, talán megértettem, mi miért történt Mary Page-el. De nem volt könnyű.

Ahogy Mary Page-nek sem volt könnyű a megérkezés önmagához. Nehéz lehetett pici gyerekként megélni szülei állandóan veszekedését majd elválását („ha neked nem tetszik, húzzál el innen a gyerekeddel”), fiatal lányként gyakorlatilag anyja vetélytársa lenni („ha keményen gyakorolsz, még lehetsz jó”; „fel kell vértezned magad, Mary Page, kemény világ vár rád odakint”) , egyetemistaként eldönteni, hogy ne menjen férjhez a jóképű kérőhöz („túl önállónak érzem magam a férjhezmenéshez...”), hanem hagyja ott az utált Ohiot, kollégiumi barátnőinek megrökönyödése ellenére („Párizs a mániád, Mary Page, de az élet nem egy film!”), ugyanakkor felelősséget vállalni a tetteiért, akkor és később, 50-60-70 évesen is. Elválni és időlegesen elhagyni a gyerekeket is („jó lesz nektek apátoknál, majd nyáron eljöttök hozzám”), majd pár év múlva anyaként egyik gyermekével újra jóban lenni, a („csodállak és tisztellek, Wendy, de baromira ideges leszek tőled”), a másikat végleg elveszteni („azért iszom, mert próbálok észnél maradni; azt hittem, erősebb vagyok”). Szeretőket tartani, de vigyázni, hogy senkibe ne szeressen bele („nem szokhatunk hozzá, nincs időm a rendszerességre”), pszichológushoz járni („a házasság része az életemnek, de nem tölti ki teljesen”), viselni az állandó ivás súlyos következményeit, második férjével szót nem érteni a felelősségvállalásról („ezt kell tennem, mert ezt érdemlem, bűnös vagyok”), vezekelni és boldogan megpihenni egy megértő férj mellett („már nem hívhatlak kalitkás kolibrinek”), végül egyedül meghalni egy kórházban („nem voltam valami jó anya, de szerettem, jó volt anyának lenni; ki nem csinálna 1-2 dolgot másképp, ha tehetné”).

Cikkajánló: Mai kapcsolataink alapját is keresi a Love.hu
Kattints a következő rovatcímekre, ha más cikkeket is szívesen olvasnál honlapunkonKultúrát apátólA férfi útjaAz FK Női Támogatói Köréből (női szerzőink írásai), Férfiérték történetekKörkérdés (interjúk), Férfiegészség.

Végül egy utolsó gondolat a színművészekről. Mivel Mary Page a 11 színben 11 különböző életkorban jelenik meg a színpadon (ráadásul mindig ide-oda ugrálva az időben: először 40, utána 19, aztán 63, majd csecsemőként és így tovább), Básti Julinak és Borbély Alexandrának számtalan lehetősége van arra, hogy egészen különböző életkorú és élethelyzetű nőket alakítson – és ezt a komoly kihívást mindketten meggyőzően megoldották. Ahogy Sztarenki Dóra is hiteles lázadó kamasz, majd anyjához megértőbben viszonyuló egyetemista. A férfiak viszont egyértelműen csak egy-egy jelenetre „érdemes” epizódszereplők – és emiatt annak ellenére hiányérzetem volt, hogy természetesen tudom: ez a darab A nő életéről, küzdelméről szól. De, mint már írtam, én jobban szeretem az olyan erős és bölcs nőket, akik a férfiakat partnernek akarják/tudják tekinteni, és így életük nemcsak a saját, hanem a kettejük életének közös megvalósításáról szól.

Antal-Ferencz Ildikó

Vezető kép: www.centralszinhaz.hu

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk