Életrevalók – a színpadi adaptációja nagyobb hatással volt ránk, mint a film

Néhány napja láttuk az Életrevalók című film színpadi adaptációját a Városmajori Szabadtéri Színpadon a Játékszín vendégelőadásában. A nehezítő körülmények ellenére – aznap végig esett az eső, a párom nem érezte jól magát, majdnem lemondtuk az előadást, néhány kutya folyamatosan ugatott a parkban, előadás közben megszólalt egy néző telefonja – minden pillanatát élvezni tudtuk az előadásnak, ami ránk talán még nagyobb hatással volt, mint a film, pedig utóbbit láttuk először.

Mint köztudott, az Életrevalók című film megtörtént eseményt dolgoz föl. 1993-ban a híres Pommery Pezsgőgyár ügyvezető igazgatója, a módos Philippe Pozzo di Borgo 42 évesen, egy siklóernyős balesetben nyaktól lefelé megbénult. Helyzete a tehetetlenség és a kirekesztettség szempontjából hasonló a teljesen már társadalmi, anyagi és kulturális háttérrel rendelkező, külvárosi szegény negyedből való, börtönviselt Abdelhez, akit viszont származása és szociális helyzete miatt vetett ki a társadalom magából. Abdel csak egy segélyhez szükséges münkaügyi igazolásért jelentkezik, nem érdekli őt, sem a középkorú, gazdag, fogyatékos ember, sem maga a munka, Philippe mégis őt választja a számos jelentkező közül ápolójának, vagy ahogy később nevezi: ördögi őrzőjének, akiben nincs kímélet, viszont sajnálat sem iránta. Abdelben eleinte valóban nincs semmilyen együttérzés, csak az anyagiak tartják ott, később viszont, ahogy megismerik egymást és fölfedezik a látszólag teljesen ellentétes világuk és helyzetük közötti párhuzamokat, valamint azt a közös pontot, ami a közös tehetetlenség érzéséből ki tudja mozdítani őket, a humort, őszinte és mély barátság alakul ki köztük, melynek révén mindkettő új értelmet talál az életének. A korábban depressziós hajlamú Philippe egyre inkább élni, sőt szeretni akar, Abdel pedig a segélyen élés és a saját maga sorsa és környezete iránti korábbi közömbössége helyett a munkát és a méltó életet választva hivatás- és kötelességtudó fiatalemberré válik, aki végül nemcsak önmagához, hanem saját családjához is visszatalál.

A Horgas Ádám adaptációjában és rendezésében zajló magyar színpadi változatban Philippe-t Hirtling István játssza fantasztikusan, gyakorlatilag kizárólag csak az arcával – mégis úgy, hogy még a huszadik sorban is érezni és látni tudtuk szívének és arcának minden rezdülését. A Vadász Gábor által ugyancsak elsöprő erővel eljátszott Abdel itt cigány, így a filmhez képest újdonság az érzelmekre erősen ható cigányzene, színpadi háttérként szolgáló és történéseket követő, élénk színű gyermekrajzok, valamint Adbel és húga gyönyörű, szívhez szóló cigányénekei is.

A humor, amely a film erőssége, a színdarabban talán még jobban „üt”, hat a magyar nyelv gazdag  szójátékai és az abból adódó helyzetkomikumok, valamint a színészek tehetséges játéka révén. Ugyanis bár a történet elsősorban a két – látszólag különböző, mégis sok mindenben hasonló sorsú – férfi önmagára és baráti egymásra találásáról szól, megismerhetjük az ő szűkebb környezetüket is:  Philippe örökbefogadott lányát és aktuális barátját, a titkárnőt és a gyógytornászt, az ügyvédet és néhány régi „barátot”, valamint Abdel húgát, édesanyját és néhány, a környezetükben élő utcai alakot. Ezek a mellékszereplők is mind nagyon fontosak, mert segítenek valós kontextusban tartani a főszereplők viszonyát és a kiváló színészek – Zsurzs Kati, Szőlőskei Tímea, Kovács Dézi, Szirtes Balázs és Petyi János – ezt a lehetőséget és felelősséget tökéletesen és élvezetesen ki is használják.

Mind a fim, mind az előadás legnagyobb erénye a szomorú, a megható, a (tragi)komikus jelenetek és hangulatok tökéletes egyensúlya. A fogyatékkal élők, illetve a szociálisan hátrányosan élők kényszerhelyzetéből fakadó tehetetlenség és az ellene való küzdés bemutatása sosem giccses vagy érzelgős, netán nevetséges vagy szánalmas, hanem mélyen elgondolkodtató, megindító vagy éppen megnevettető, és a finom humorral igenis túlélhető – úgy, hogy közben még élhető jövőt mutató is.

Ajánlom ezt az előadást a Férfiak Klubja olvasói számára, kamaszgyermekeikkel való megtekintésre, hiszen a közös színvonalas kulturális élményen túl számtalan lehetőséget nyújt az abban érintett, fontos témákról és értékekről – elfogadás-kirekesztés, tehetetlenség-küzdés, barátság, gondoskodás, tisztelet, őszinteség, hivatástudat, munkamorál –  való utólagos apa-fia, apa-lánya beszélgetésekre.

Antal-Ferencz Ildikó

*

Cikkajánló: Vaksötétben koncert? Ilyen különleges élményt és értéket nyújt felnőtteknek és fiataloknak • Így varázsoltak el a nők minket bámulatos tündértáncukkal – újra megnyitott a Fővárosi Nagycirkusz! 
 Ajánljuk a Kultúrát apától rovatunk további cikkeit. Ha tetszett, oszd meg! Kattints a következő rovatcímekre, ha más cikkeket is szívesen olvasnál honlapunkonA férfi útjaAz FK Női Támogatói Köréből (női szerzőink írásai), Férfiérték történetekKörkérdés (interjúk), Férfiegészség.

*

Fotók: www.jatekszin.hu

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk