Férfitörvény, úgy hívják: becsület – bemutatták A kassai polgárokat a Nemzetiben

A Nemzeti Színház Márai Sándor A kassai polgárok című, XIV. században játszódó regénye nyomán készült előadás fotóspróbáját láttam nemrég a Kaszás Attila Teremben. A darab rendezője Szabó K. István, főbb szereplői Rátóti Zoltán, Tóth Auguszta és Barta Ágnes. Bár jó pár nap telt el amióta megnéztem, az ott felvetett, igazán Márais, örök érvényű szimbólumokon és kérdéseken gondolkodom azóta is...

A történet bár a 14. századi Kassán játszódik, tele van ma is érvényes szimbólumokkal, nyitva hagyott, megválaszolandó kérdésekkel. A város élete már akkor is a különböző nemzetiségek együttélésének szimbóluma volt, ahogy ma is az. A főszereplő kőfaragó-szobrász, János mester (Rátóti Zoltán) munkája, a templomépítés és a Mária-szobor faragása pedig a hit és a művészet kapcsolatának szimbóluma. A férfi kettős (vagy inkább hármas) vergődése egyrészt a művészet szenvedélyességének, szabad(os)ságának és a polgári értékrend által előírt házastársi hűség (illetve felelős apai szerep) viaskodásának; másrészt a művész alkotásvágya és a király által eladott, a nádor hadaitól megtámadott város polgárának kötelességtudata harcának szimbóluma.

Feleségének, Ágnes asszonynak (Tóth Auguszta) már a neve szimbolikus (nemes, egyszerű, tiszta); figurája pedig az önfeláldozó, alázatos, de nem megalázkodó, mégis a férjéért akár a saját nevelt lányával halálig is harcolni képes szerelmes, hűséges, erős jellemű, becsületes nő szimbóluma. Genovéva (Barta Ágnes) ennek éppen az ellenpontja: János testvérének vér szerinti, a házaspár által örökbefogadott tizenöt éves lány ártatlan szépség és csábító múzsa, angyal és ördög egyszerre, vagyis egyszerre mennyország és a pokol szimbóluma (Bűbáj és igézet vagy szépség és irgalom? – vitatkozik a róla mintázott Mária-szobor felett János és Ágnes.)

Bár a Kassát védők harca ma már antagonisztikusnak tűnhet, a hit és a művészet, nő és a férfi, a művészet és a hűség kapcsolata örök kérdések, ebből a szempontból a történet akár egy izgalmas mai regény vagy színdarab témája is lehetne. Az előbb említett kérdések egy részére választ kapunk az előadás során. János mester a városvédők élére áll, sőt, az ő vésőjétől hal meg a nádor. Hűséges marad feleségéhez, az őt elcsábítani kész Genovévát elutasítja, elküldi az Orsolyákhoz, hogy ott várja meg külföldre küldött, ugyancsak általa elcsábított szerelmes fiát (Berettyán Nándor). A lány nem kér az apácákból és elmegy gazdag kérőjével, Jakab polgárral (Schnell Ádám) Veronába, a saját szülőföldjére. A kassaiak megvédik a várost és megvédik János mestert is, a nádor gyilkosát, akit végül István püspök (Rubold Ödön) is felment.

Ugyanakkor sok kérdésre nem kapunk választ. Hogyan döntött volna János mester; hogyan választott volna a két nő között, ha közben Kassát nem érte volna támadás és nem kellett volna kimennie az utcára? (Vagy fordítva: kiment volna-e az utcára harcolni Kassáért, ha otthonról nem hajtja el nyugtalansága?) Elhagyta volna feleségét, aki annyira szerette, hogy elengedte? És ha nem, akkor mi maradt volna a művészből a múzsája nélkül? És mi lesz vele azután, hogy mindkét nő elhagyja, avagy mit ér a férfi és a művész élete a szenvedélyes szerelem vagy a hűséges szerelem nélkül? És ha ő úgymond meg is bűnhődik bűnös gondolatai miatt, a hűséges és tiszta Ágnesnek miért kell meghalnia? Csak azért, hogy János mindent elveszítsen?

Ez utóbbira az Ágnest játszó Tóth Auguszta ad választ, a színház holnapján olvasható interjúban: „Márai ősi, tiszta tulajdonságokkal ruházta fel a két szereplőt, akik valahol tökéletesen egyek, talán még egyformák is – de olyan érzésem volt a darabot elemezve, mintha mindegyik szereplő maga Márai lenne. Mintha Márai önmagával viaskodna valamennyi karaktere által a művében… Ami számomra fájdalmas ebben az írásában, hogy a tiszta értékekért küzdő szereplők – annak ellenére, hogy látszólag minden megoldódik a maga módján, külső-belső küzdelmek árán – mégis vesztesek maradnak. Ágnesnek, aki hű, bölcs, tiszta és tisztességes, a végén mégis halnia kell... akár saját maga által? János mindent elveszít.”

A színdarab erőssége – maradandó üzenetein túl – az egyszerűsége, letisztultsága. Márai nem könnyű, rendkívül intellektuális nyelvezetét a rendező megszabadította a márais túlzásoktól, lényegi mondanivalóját meghagyva leegyszerűsítette, így a mai ember számára is élvezhető – mármint azok számára is, akik Márait nem feltétlenül szeretik, olvassák. Így a lényeg, a legfontosabb üzenetek még erősebbé váltak.

Például amikor János mester útjára bocsájtja fiát: „Mindig Nyugatra tarts, fiam, de sose feledd, hogy Keletről jöttél.” És itt következik egy hosszabb, ma is aktuális leírás Európa keleti és nyugati felének különbözőségéről, amire fia később így reagál: „Két Európa él egymás mellett. Ezek előbb-utóbb egymásnak fognak esni. A béke karanténideje arra volt jó, hogy harci dalokat tanuljunk és kiköszörüljük késeinket.”

Egy másik emlékezetes jelenet, amikor János mester Gergely páterrel (Blaskó Péter) beszélget: „Vannak órák, amikor Isten magára hagyja az embert. De akit Isten magára hagy, annak dolga van.” Vagy amikor János mester nemet mond nevelt lánya csábításra, aki feldühödve számon kéri őt, mi alapján döntött így a művész, akinek köve múzsája nélkül bizonyára halott marad: „Erősebb törvény, mint a tied. Férfitörvény, úgy hívják: becsület. Az Orsolyáknál megvárod a fiamat.”

Sokatmondó beszélgetések, amikor Ágnes a dajkával (Nagy Mari), majd Genovévával vált szót, a másiknak bizonygatva miért rá van jobban szüksége Jánosnak: „Genovéva a tűz és a szél. Én vagyok a víz és a föld. Én adom neki a békét és nyugalmat; ez kell a munkájához”, mire a lány: „Én viszont a szenvedélyt, ez kell a munkájához.” És ekkor Ágnes kimond valamit a férfi szerepről, ami engem azóta is foglalkoztat: „Kint harcol, egyikünké sem. A férfi soha nem lehet a mienk egészen. Neki van egy küldetése.” Vagyis a férfinek van egy küldetése, ami nem a nőkről, a szerelemről szól. Vajon így van ez ma is, s ha igen, most mi az a küldetés?

És végül ilyen a magára maradt János mester és Gergely páter záró beszélgetése: „Nem az a dolgunk, hogy megértsük (Istent vagy az életet?), hanem hogy elviseljük. Mit akarsz?”– kérdezi a kőfaragót, aki így válaszol: „Elviselni. És megérteni”– elárulva az örökös emberi igyekezetet a megismerhetetlen megértésére.

Antal-Ferencz Ildikó

*

Cikkajánló: Mindenki bűnös, mégsem felelős semmiért – Forró mezők a Nemzeti színpadán
 Ajánljuk a Kultúrát apától rovatunk további cikkeit. Ha tetszett, oszd meg! Kattints a következő rovatcímekre, ha más cikkeket is szívesen olvasnál honlapunkonA férfi útjaAz FK Női Támogatói Köréből (női szerzőink írásai), Férfiérték történetekKörkérdés (interjúk), Férfiegészség.

*

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk