Ha ezek a képek mesélni tudnának… és tudnak! – Kultúrmisszió

A Magyar Nemzeti Galéria most egy különleges ötlettel állt elő, amelyben a modern technológiát ötvözik a nagy mesterek alkotásaival valamint a gyerekek fantázia illetve képi világával. A honlapjukon nemrég indult Galériamese sorozat első, Áron és az aranymadár című meséjét „kifejezetten a műalkotások ihlették.

Közhely, mert már annyit ismételgettük, de ettől még igaz, hogy vizuálisan túlstimulált világban élünk. Mindenhonnan képek záporoznak ránk, az esetek túlnyomó többségében manipulatív céllal. A hatást pedig folyamatosan növelni kell, mert egyre immunisabbak leszünk a vizuális ingerekre. A gyakran sokkoló, néha bizarr, gyakorta negédes, de minden esetben profin kivitelezett képek mögött nyíltan vagy kevésbé nyíltan ideológia, politikai, gazdasági érdekek húzódnak. Az emberek ma rengeteg reklámot, filmet, rajzfilmet, képregényt stb. fogyasztanak, ami teljesen érthető, hiszen ilyen világban élünk. Ugyanakkor, ha valaki csak ilyesmit fogyaszt, az nem fogja érteni a klasszikus művészetet – hogy a mindenkori avantgarde művészetről ne is beszéljünk – mert soha nem tanulta meg, hogyan kell. A képzőművészettel ugyanis meg kell ismerkedni, meg kell tanulni értékelni. És nem csak pusztán önmagáért, hanem mert a modern képi világ is így válik értelmezhetővé. Ebben az ismerkedésben, kapcsolatelmélyítésben játszanak óriási szerepet a múzeumok. Már maga a tény, hogy létezik olyan szakma, hogy múzeumpedagógia, és vannak emberek, akik ezt művelik, elárulja, hogy az ismerkedés a képzőművészettel segítséget, közreműködést igényel, autodidakta módon nem feltétlenül fog mindenkinek sikerülni. És az is jó, ha ez az ismerkedés minél fiatalabb korban elkezdődik. A Magyar Nemzeti Galéria – egyben a járványhelyzetre is reagálva ezzel – most egy ilyen különleges ötlettel állt elő, amelyben a modern technológiát ötvözik a nagy mesterek alkotásaival valamint a gyerekek fantázia illetve képi világával. A honlapjukon nemrég indult Galériamese sorozat első, Áron és az aranymadár című meséjét „kifejezetten a műalkotások ihlették. Kísérlet, melyben szó és kép folyamatos kölcsönhatása során a kép alakítja a történetet és a szöveg illusztrációvá válik, még közelebb hozva a gyermekekhez a képzőművészet csodás világát” tudhatjuk meg a honlapon található ismertetőből. A mese szerzője Koós Nikolett, az MNG múzeumpedagógusa, aki a sokéves munkája során szerzett tapasztalatai alapján állította össze a képeket és meséli el az azok által ihletett történetet. A festmények kiegészítő grafikáit pedig Fehér Zsanett, a MNG grafikusa készítette. A mesélés során a festmények átalakulnak, megelevenednek, a gyerekfantázia beindul és kapcsolat teremtődik az egykori nagymesterek és az ifjú műértők között.

C. Kovács Gábor

*

Ajánljuk a Kultúrát apától rovatunk további cikkeit. Ha tetszett, oszd meg! Kattints a következő rovatcímekre, ha más cikkeket is szívesen olvasnál honlapunkon: A férfi útjaAz FK Női Támogatói Köréből (női szerzőink írásai), Férfiérték történetekKörkérdés (interjúk), Férfiegészség.

*

Fotó: Koós Nikolett: Áron és az Aranymadár

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk