Így tanítom meg a gyerekeimnek, mit jelent magyarnak lenni – a személyes élmény ereje

Történelmünk ismeretének, nemzeti hagyományaink őrzésének, a nemzeti összetartozás kifejezésének fontossága olyan fogalmak, amelyek óvodás vagy kisiskolás gyermekek számára csak akkor lesznek érthetőek, kézzelfoghatóak, ha valamilyen személyes tapasztalat is kapcsolódik hozzájuk…

Ezért tartjuk fontosnak elvinni őket olyan helyszínekre, akár nyaralás alatt vagy közben is – tavaly például a pákozdi csata helyszínére látogattunk el a Velencei tótól, idén pedig a Gyimesekben töltöttünk pár napot erdélyi utazásunk során – és olyan jellegű eseményekre, amelyeken ezekről az értékekről nemcsak szó esik, hanem ahol fizikailag is átélhetik, átérezhetik, és utána beszélgetni is tudunk róla. Nagyobbik fiunk olyan gimnáziumba jár, ahol erre külön hangsúlyt fektetnek, ők például kirándultak már Pákozdon, de szülőként azt vallom: a gyermeknevelés, így az előbb említett értékekre való (hazafias) nevelés felelőssége is elsősorban a mienk, az iskola csak legfeljebb kiegészítheti mindazt, amit tőlünk, szülőktől hallanak, látnak és örökül kapnak.

Az alkalmat megragadva idén is végigvittük nemzeti zászlónkat az Andrássy úton.

Az Országgyűlés 2014-ben a magyar zászló és címer napjává nyilvánította március 16-át. Ennek tiszteletére 2017-ben útnak indították a Nemzet Zászlója rendezvényt, melynek keretében egy 1848 méter hosszú, két méter széles, nemzeti színű zászlót 1848 ember segítségével végigvisznek az Andrássy úton. Az 1848 méteres út az Operától a Hősök teréig tart, ahol egy élő kokárdát alkot az óriás zászló, majd kezdetét veszi az ünnepi műsor. Idén a járvány kitörése miatt az eseményt elhalasztották a második bécsi döntés, Észak-Erdély és Székelyföld visszacsatolásának 80. évfordulójára, augusztus 30-ra. A műsor fellépői között volt Dévai Nagy Kamilla, Pataky Attila, Varga Miklós, Pap Lajos, Rékasi Károly, Nagy Feró és Tolcsvay Béla.

Szilágyi Ákosnak, a rendezvény ötletgazdájának és főszervezőjének nem ez az első, hazafias jellegű kezdeményezése, a 2007-ben először elkészült Magyar Trikolór 12 hónapja című naptár is az ő ötlete, amely a három nemzeti színt is tartalmazó, fotópályázatok díjnyertes képeiből készül immár tizenhárom éve. Ő járta ki azt is, hogy az Országgyűlés 2014-ben a magyar zászló és címer napjává nyilvánította március 16-át.

Cikkajánló: Mit jelent ma egy fiatal magyar férfinak az aradi vértanúk áldozata?
Olvasd el a Kultúrát apától rovatunk további cikkeit. Ha tetszett, oszd meg! Kattints a következő rovatcímekre, ha más cikkeket is szívesen olvasnál honlapunkonA férfi útjaAz FK Női Támogatói Köréből (női szerzőink írásai), Férfiérték történetekKörkérdés (interjúk), Férfiegészség.

Az esemény idén ugyanolyan felemelő volt, mint tavaly tavasszal, amikor először vittük végig az Andrássy úton az 1848 méter hosszú zászló ránk eső részét. Az erős napsütés ellenére is lelkes három gyermekünk látványa akkor is, idén is sok résztvevőt és nézelődő járókelőt mosolyra fakasztott. Büszkék vagyunk rájuk, hogy már ilyen fiatalon értik és érzik az esemény üzenetét, a magyar zászló, a nemzeti hősök és a nemzeti összetartozás fontosságát. Az eseményen résztvevők ugyanis nemcsak Magyarországról, hanem határon túlról is érkeztek – egy nagy székely zászló idén is kikerült a Hősök terére, sőt korábbi években Amerikából is jöttek. Minden résztvevő kap egy emlékkönyvet és egy métert az (előző évben vitt) zászlóból; mi is megkaptuk azokat a tavalyi részvételünkért s a gyerekeink a szobájuk falán őrzik őket.

Antal-Ferencz Ildikó

*

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk