Vaksötétben koncert? Ilyen különleges élményt és értéket nyújt felnőtteknek és fiataloknak

Aki volt már olyan előadáson vagy koncerten, amelyen az est nagy része teljes sötétségben zajlott, tudja mennyire különleges élmény. Az állandó ingerhez szokott, szoktatott szervezetünk először tiltakozik a folyamatos sötétség ellen, majd szép lassan megszokva azt, felenged és átadja magát az előadásnak, zenének, és közben rájön: sokkal intenzívebb (kulturális és érzékszervi) élményben van része, mint máskor. A Bodor Tibor Kulturális Egyesület szervezésében ilyen esten vettem részt nemrég, amelyen (újra) elmerülhettem Szalóki Ági, Németh Juci és Kollár-Klemencz László varázslatos hangjában és a Kardon Annamari és Helle Maximilian látássérült zenészpáros csodás zongorajátékában.

A vírushelyzet okozta kényszerpihenő utáni első, egyébként immár hetedik ilyen jellegű rendezvényét nemrég, július 22-én este tartotta a Lurdy Moziban a látássérültek támogatásával foglalkozó Bodor Tibor Kulturális Egyesület. A műsorban Karády Katalin-dalok, francia sanzonok, régi magyar slágerek és magyar nóták hangzottak el. Nem először veszek részt a Bodor Tibor unokája, Puskás Kata Szidónia által szervezett vaksötét esten, így a előzőekben leírt folyamat – kíváncsisággal vegyes belső feszültség, majd megszokás, végül (f)elengedés, átadás – pillanatok alatt lezajlott bennem, és már az első szám elejétől kezdve teljesen át tudtam magamat adni a zenének, a két látássérült zongorista – akik egyébként a magánéletben is egy párt alkotnak – erőteljes zongorajátékának és a három előadóművész csodás hangjának. Szalóki Ágit jól ismerem, és hallottam már vaksötétben is, így vele kapcsolatban tudtam, mire számíthatok, és már alig vártam az ismert Karády Katalin- és Édith Piaf-dalokat, Németh Jucit is ismertem valamelyest, Kollár-Klemencz Lászlót viszont nem, így meglepetésszerűen hatott erőteljes, férfias hangja; A vén cigány és az Erdős Virág versének megzenésített változata, az Ezt is elviszem magammal hátborzongatóan jó élmény volt, különösen így, páros zongorakísérettel.

Ahogy az előző vaksötét előadások esetén, agyam és más érzékszerveim ezúttal is gyorsan pótolták a hiányzó látványt: nagyon erőteljesen hallottam a zenét, a moziterem óriásivá tágult és – akárcsak a mellettem ülők – azon kaptam magam, hogy mozgok rá a (jótékony) sötétben, és közben magam előtt láttam Édith Piafot, Karády Katalint, tisztán láttam az énekesnőt hallgató katonákat, a hamvadó cigarettavéget, sőt, még a füstöt is érezni véltem. És ugyanígy jártam A vén cigánnyal is, magam előtt láttam a szomorú történet minden részletét és szereplőjét vagy az összes, Erdős Virág-versben felsorolt „elvinnivalót”. Megtapasztaltam tehát újra, a mi felnőtt, túlterhelt, túlingerelt agyunk is ugyanúgy tud működni, mint a gyermekeké, a mi fantáziánk is tud úgy szárnyalni, mint az övék, amikor mesét mondunk vagy olvasunk nekik vagy hangoskönyvet hallgatunk velük együtt.

A fényhatások és egyéb ingerek nélkül, csak a tiszta zenére és énekhangra épülő élményt most leginkább ahhoz tudtam hasonlítani, amikor édesanyám énekelt nekem lefekvéskor, vagy amikor nagyszüleink az esti sötétben rádión zenét hallgattak – ez utóbbi képzethez még a dalok többsége is stimmelt, nem véletlen, hogy ezek az élethelyzetek jutottak eszembe a koncert közben. És persze az is eszembe jutott, hogy a látássérültek mindig így hallgatnak zenét, éneket. A koncert alatt megtapasztalhattuk, milyen az ő, a miénknél jóval bonyolultabb és nehézkesebb világuk.  De még ez is elég ahhoz – ahogy a korábbi koncertek vagy a nemrég látott Láthatatlan kiállítás is –, hogy azóta sokkal gyakrabban gondoljak rájuk, a mindennapi életem során: amikor olvasok vagy írok, amikor főzök, mosok, takarítok vagy a gyerekeimet vagy a természet szépségeit csodálom.

A koncert utáni beszélgetésen ezúttal is elhangzott néhány alapvető információ a  Bodor Tibor Kulturális Egyesületről. Kata elmesélte, hogy nagyapja nettó 9000 órát, összesen 514 hangoskönyvet olvasott felvételre, a világirodalom legnagyobbjaitól – Homérosztól Rejtő Jenőn át Jókai Mórig – azzal a céllal, hogy másoknak örömöt szerezzen. A hatvanas években, mikor ezt tette, még csak éppen elindult a hangoskönyvtár, amely ma már az ő nevét viseli. A „nettó” kilencezer óra mögött közel két évnyi erre szánt idő van. Vajon hányan vannak, akik ennyi időt szánnának saját életükből mások boldogítására? – tette fel a költői kérdést a színművész unokája, aki három éve önkéntes felolvasók segítségével folytatja ezt a hagyományt, tovább gazdagítva nagyapja örökségét. Az egyesület két és fél év alatt már kilencszáz (!) hangoskönyvet adott ki. Magyarországon évente nagyjából 8000 könyv jelenik meg, a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének könyvtárában viszont csak 4000 könyv van – hívta fel a figyelmet a még létező deficitre a látássérültek számára emberi hangon elérhető könyvek terén és az előttük álló további tennivalókra.


Bodor Tibor


Puskás Kata Szidónia

Az egyesület ezért továbbra is várja az önkéntes felolvasókat, ezzel kapcsolatos részletek elérhetők a szervezet Facebook oldalán. Én minden koncert után fellelkesültem, de aztán elsodortak a mindennapi teendőim, most viszont elhatároztam: jelentkezni fogok. Elsősorban természetesen a segítés szándékával, másodsorban viszont azzal a boldogító tudattal, hogy akkor egy (vagy több) könyv az én hangomon fog megnyílni azok felé, akik másként nem tudják azt elolvasni. Kata így beszélt erről: „Amikor elolvasunk egy könyvet, az olyan, mint amikor egy szerelmi viszony elindul. Amikor felolvasunk egy könyvet, az olyan, mint amikor ez a szerelem elmélyül. Nagyon különleges érzés, amikor a hangunkat adjuk egy-egy könyvhöz, amikor életre keltjük azoknak, akik hiába vennének le könyvet a könyvespolcról, számukra nem jelentenek semmit.” Ezután idézett egy látássérültet, aki szerint neki olyan a hangoskönyv, mint másnak a kávé, függ tőle; és minden új könyv egy új világot nyit meg számára. Szülőként pontosan tudjuk, milyen csodás érzés, hisz mindannyian mondunk vagy olvasunk meséket, könyveket olvasni még nem tudó gyerekeink számára, látjuk csillogó szemeiket, amint elmerülnek a hallottak alapján az általuk elképzelt világba.

A koncert bevétele is természetesen az egyesület célját szolgálja, így tehát aki részt vesz rajta – legközelebb augusztus 13-án lesz Kökény Attilával  –  annak nemcsak egy csodálatos élményben lesz része, hanem támogatja az egyesület munkája révén a látássérülteket. Ajánlom tehát a Férfiak Klubja olvasóinak a következő Vaksötét koncertet, mint közös családi kulturális élményt és mint lehetőséget a látássérült embertársaink támogatására, és buzdítom őket arra, hogy támogassák az alapítványt akár anyagilag, akár saját hangjukkal, önkéntes felolvasást vállalva az egyesületnél – követendő példát mutatva ezáltal saját gyermekeik számára, a kultúrafogyasztás (koncert, olvasás) fontossága mellett a fogyatékkal élők iránti együttérzésről, gondoskodásról, és persze arról is, miért fontos értékes nyomot hagyni magunk után ebben a világban. Az közös zenei élmény és az önkéntes munka továbbá jó lehetőség arra is, hogy ezekről az értékekről beszélgessenek gyermekeikkel. Az enyémek például megkértek, hogy legközelebb vigyem el őket is, és kérdezzem meg Katát: hány éves kortól várnak önkénteseket felolvasni.

Antal-Ferencz Ildikó

*

Cikkajánló: A zene, az kell – búcsúzik a Valahol Európában • Így varázsoltak el a nők minket bámulatos tündértáncukkal – újra megnyitott a Fővárosi Nagycirkusz!
 Ajánljuk a Kultúrát apától rovatunk további cikkeit. Ha tetszett, oszd meg! Kattints a következő rovatcímekre, ha más cikkeket is szívesen olvasnál honlapunkonA férfi útjaAz FK Női Támogatói Köréből (női szerzőink írásai), Férfiérték történetekKörkérdés (interjúk), Férfiegészség.

*

Fotók: Music photo created by wirestock - www.freepik.com

www.facebook.com/Bodor.Tibor.Kulturalis.Egyesulet

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk