Vissza a rengetegbe – Olvassuk (újra) a klasszikust!

„Mivel a tapasztalásom olyan volt, hogy a szomorúság magától szokott elrendeződni, így mindjárt a könyvekkel akartam szót váltani. Meg is kérdeztem illedelmesen tőlük, hogy jól érzik-e magukat, de bizony nem érezték valami jól, mert a szoba közepén összebújva dideregtek. Melléjük ültem, s egyet-egyet felvettem, hogy legalább a szemem melegségéből részesüljenek.” Így fogalmaz Tamási Áron Ábel a rengetegben című regényében a főhős olvasáshoz való viszonyáról. S ha már olvasás, kevés magyarabb, eredetibb férfias fejlődésregényt ismerünk annál, amelyikből az idézet való.

Érdemes – ha diákkorunkban már találkoztunk vele, akkor akár újra is – elolvasni a művet. Szól egy tizenhatéves, a fiatal felnőttkor felé közeledő ifjú viszonyairól: a szeretteihez, a természethez, a valláshoz, az őt körülvevő világhoz, az élet kis és nagy dolgaihoz, de legfőképpen talán önmagához. Vele együtt tapasztalunk, kíváncsiskodunk, csodálkozunk és ráébredünk – már rég bennünk rejlő igazságokra. A regény nyelvezete igazi élmény, óriási érték. Azt is érdekes felismerni, hogy 88 évvel ezelőtt, amikor a művet kiadták – még egy teljesen más világban –, mennyire hasonló problémák, belső kihívások, lelki vívódások foglalkoztattak egy férfivá cseperedő fiút. Pedig a külsőségek, ha úgy tetszik, a kulisszák azóta jócskán kicserélődtek, ám az ember(iség) alapvetően nem változott.

„Balga reményemben azt hittem, hogy csak ijeszteni akar a menéssel, de bizony megátalkodva távolodott. S olyan volt, ahogy ment-haladott, mintha egy láthatatlan fonalat húzott volna, amelyiknek én tartom a tövét. Amikor úgy láttam, hogy mindjárt elszakad a fonal, én is megindultam utána, de akkor apám egy nagy borókabokorba beléakasztotta a fonalat, s az elszakadt.” Ez Ábel nézőpontja arról a pillanatról, amikor az édesapja magára hagyja a Hargitán – vagyis a rengetegben – erdőpásztorkodni. Szemléletes gondolatmenet az elengedésről. Mert Tamási Áron trilógiájának első könyve erről is szól: ahogy az akkori tinédzser elszakad a szüleitől, a saját lábára áll, megküzd a félelmeivel és a kétségeivel, és napról napra észrevétlenül, de fokozatosan önállósodik, férfivá érik.

Ha úgy véljük, hogy mindezen mi már túl vagyunk, akkor azért, ha nem, akkor meg azért: jó olvasást!

Dr. Szász Adrián

*

Cikkajánló: A VII. kerület gengszterei 
Ajánljuk a Kultúrát apától rovatunk további cikkeit. Ha tetszett, oszd meg! Kattints a következő rovatcímekre, ha más cikkeket is szívesen olvasnál honlapunkonA férfi útjaAz FK Női Támogatói Köréből (női szerzőink írásai), Férfiérték történetekKörkérdés (interjúk), Férfiegészség.

*

Fotó: portré: cultura.hu, könyvborító: moly.hu

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk