Olvasd el ezt, ha nem akarod a nyugdíjas éveidet szegénységben tölteni

Megtakarításokkal foglalkozó sorozatunk következő részében a nyugdíjcélú megtakarításokról lesz szó.

Többek között olyan kérdésekre fog választ kapni, hogy mekkora lesz az állami nyugdíjad, mikor érdemes elkezdeni felkészülni a nyugdíjas évekre, és mekkora megtakarításra lesz szükséged, ha nem akarod az utolsó éveidet szegénységben tölteni.

Egy férfi életében általában az első komolyabb cél a saját lakás megvásárlása, amit a családalapítás követ, és a gyerekek kerülnek középpontba. Innentől kezdve az ő jövőjüket kell megalapoznod, miután a saját életed már egyenesbe jött. Teljesen azonban magadról sem szabad megfeledkezned: 35 és 40 éves korod között el kell gondolkodnod valamilyen nyugdíjstratégia kialakításán. (Ha még 35 alatti vagy, akkor is érdemes ezekről tudnod!) A gyermekeid érdekeit is szolgálod azzal, ha gondoskodsz az időskorod megélhetéséről, és nem rájuk hárul az eltartásod problémája, miközben még ők maguk sem álltak talpra igazán.

De miért kell egyáltalán nyugdíjra spórolni, ha a bruttódból minden hónapban fizeted a nyugdíjjárulékot, és cserébe az államtól kapsz majd nyugdíjat?

Azért, mert az öregségi nyugdíj a korábbi nettó fizetésnek már most is csak a 67%-át képes pótolni egy átlagos magyar esetében (ez az ún. helyettesítési ráta). Ez persze lehet több is, kevesebb is. Aki csak a minimum szolgálati időt tudja felmutatni, vagyis 20 év bejelentett munkaviszonya volt, az a nettó átlagjövedelmének mindössze 53%-ára jogosult. Ez az érték lehet 90% is, ehhez viszont 45 év (!) munkaviszony szükséges. Vagyis ha te 25 éves korodtól 70 éves korodig folyamatosan dolgozol, akkor is elveszted a korábbi átlagfizetésed 10%-át.

Bár a nyugdíjrendszer még nagyjából működik, de a nyugdíjak már most sem magasak a fizetésekhez képest. Vannak ugyan látszólagos nyugdíjemelések, de ezek nem elég számottevőek ahhoz, hogy a reálbérek gyors ütemű emelkedését lekövessék. A nyugdíjak gyakorlatilag folyamatosan csökkennek, és a jövő ennél is borúsabb képet fest. Erről nagyban tehet a jelenlegi demográfiai krízis: a csökkenő születésszám mellett egyre tovább élnek az emberek, vagyis egyre tovább kell nekik nyugdíjat fizetni. Ma Magyarországon 1,8 millió nyugdíjasra 1,4 millió 15 év alatti gyermek jut. Az elöregedést fokozza az is, hogy nő az elvándorlás, és általában nem az idősek, hanem a fiatalok mennek külföldre, sokan aztán nem is térnek vissza, azaz nem fizetnek be több nyugdíjjárulékot itthon. (Zárójelben megjegyzem, hogy az állami egészségügy ugyanilyen válságon megy keresztül.)

Ezek miatt elkerülhetetlen, hogy tovább csökkenjen a nyugdíjak bérekhez viszonyított értéke, és ez a csökkenés a következő egy-két évtizedben radikálisan felgyorsulhat. Elemzők szerint az állami nyugdíj nem fog megszűnni, de aligha fog többet érni, mint a korábbi bér 40-50%-a – hiába dolgoztál le 40 évet.

10%-os bevételkiesést még átvészelnél valahogy, bár hozzáteszem, hogy bizonyos emberek már azt is soknak érzik, mikor azt mondjuk, hogy legalább a fizetésük 10%-át tegyék félre minden hónapban, ha többre nincs is lehetőségük. 20%-os kiesésnél már nehezebb a helyzet, ez már mindenképp lemondásokkal jár: kisebb lakásba, házba kell költöznöd, a hosszú, külföldi nyaralásokat elfelejtheted, és a boltban is jobban meg kell nézned, milyen élelmiszert teszel a kosaradba. Ezt szűkösen, de ki lehet spórolni. Viszont 50-60%-os bevételkiesésnél már akárhogy spórolsz, az aktív keresőként megszokott életszínvonaladból semmi sem fog maradni.

Na, ezért nagyon fontos kitalálnod a saját nyugdíjstratégiádat, vagyis hogy hogyan készülsz fel a várható krízisre! Erre a legáltalánosabb megoldás egy nyugdíjcélú megtakarítás elindítása. Ha időben hozzákezdesz, akkor a bevételed 10%-a is elég lehet a boldogabb idősévekhez.

Hidd el, jobb ma lemondani a fizetésed 10%-áról későbbi önmagad javára, mint nyugdíjasként lemondani a korábbi fizetésed 50-60%-áról.

Mielőtt kifogásokon kezdenél gondolkodni, leszögezem: nem tudsz dolgozni, és nem is biztos, hogy 70 fölött munkával szeretnél tölteni napi 8-10 órát ahelyett, hogy az unokáiddal töltenéd az időt. Ha minimálbérre bejelentett vállalkozó vagy, akkor főleg gondban leszel, mert szinte semmi állami nyugdíjad nem lesz (még annyi se, mint az átlagembernek), és a cégedet azzal a tudattal vezetheted, hogy amint neked bajod lesz, nem lesz, aki vezesse, és gyors ütemben anyagi csődbe kerülsz – ami nem egy egészséges tudatállapot. A családi megtakarítás, amibe néha-néha tettél csak pénzt, szintén nem jelent megoldást, mivel 15-20 évet is eltölthetsz nyugdíjasként, és ilyen hosszú időre kevés lesz egy-két millió forint.

Ne feledd: a nettó fizetésed és az állami nyugdíjad különbségét kell pótolnod 15-20 éven át, és ezt még az aktív éveid alatt kell összegyűjtened. Ez 180-240 hónapnyi megtakarítás. Ez nem kevés pénz, nem könnyű összegyűjteni, de nem is lehetetlen. Csak ésszerűen kell hozzáállni, hatékony megoldást kell találni a megtakarításra, és időben hozzá kell látni (éppen ezért mondjuk, hogy 35 éves korod körül lehetőség szerint kezdj is hozzá). Tudatos nyugdíjstratégia nélkül ez nem megy.

Milyen nyugdíjstratégiák léteznek? Valaki az ingatlanbefektetésre esküszik, valaki a befektetéseinek hozamaiból tervez élni élete végéig, valaki nemesfémet vásárol. Mindegyik működhet speciális esetben, a tapasztalat mégis inkább azt mutatja, hogy ezek elszigetelt esetek, és az általános megoldást a nyugdíjcélú megtakarítás jelenti.

Mikor nyugdíj-megtakarításról esik szó, akkor három, törvényileg is szabályozott, állami adókedvezménnyel támogatott megtakarítási formát értünk alatta: ez az önkéntes nyugdíjpénztár, a nyugdíj-előtakarékossági számla (NYESZ) és a nyugdíjbiztosítás. Mindhárom a rendszeres megtakarítás elvén alapszik, és az elindításuktól a nyugdíjkorhatár eléréséig tart a futamidejük, addig nem lehet ezeket felhasználni (ami jó, mert addig se költöd el). Mindegyik célja, hogy a megtakarított pénz befektetésre kerüljön, és ennek révén hozamot termeljen (a hozam a kamattal ellentétben nem garantált). Az éves befizetés 20%-át az állam adójóváírás formájában odaadja neked (100-150 ezer forintos éves limitig), ezzel is ösztönözve arra, hogy gondoskodj a saját időskori megélhetésedről.

Ez a három megtakarítási forma nem összekeverendő a magánnyugdíjpénztárral, ami megszűnéséig gyakorlatilag az állami nyugdíjrendszer része volt: ennél a bruttó bevételed egy bizonyos részéről dönthetted el, hova fektessék be. Az egyik legfőbb különbség tehát az, hogy a felsorolt három nyugdíj-megtakarítást a nettó bevételedből tudod fizetni, így ezeket nem tudják megszüntetni, mint ahogy a magánnyugdíjpénztárakkal tették, mivel ezek ugyanúgy a magántulajdonod részét képezik, mint az autód, a lakásod vagy a bankszámlád.

Hogy a három nyugdíj-megtakarításból melyiket válaszd, az már egy bonyolultabb kérdés. Opcióból van bőven: több mint 20 nyugdíjpénztár van, 7 bank forgalmaz NYESZ-t, és 15 biztosító foglalkozik nyugdíjbiztosítással. Hogy véletlenül se legyen egyszerű, mindenki számára más lesz a megfelelő megoldás. Nincs tehát olyan, hogy „legjobb”, mert mindenkinek az a jó, ami az ő személyes helyzetéhez leginkább passzol, és ami leginkább működik neki.

Cikkajánló: Út a felelősségteljes élet felé: így kezdj hozzá a megtakarításhoz

Mondhatnék döntési szempontokat, például hogy keresd meg a múltbéli hozamokat, nézd át a költségszerkezetet, tanulmányozd át a szerződési feltételeket (különös figyelmet fordítva a rugalmassági tényezőkre), de szerintem te is jobban jársz, ha inkább felkeresel egy, a témában járatos nyugdíj-szakértőt, aki ezeket az információkat eléd teszi (már ha tisztességes). Velük viszont jól vigyázz: kevés köztük a valóban független. Olyan pénzügyi tanácsadót keress, aki nem kizárólagos ügynöke egy adott pénzintézetnek, hanem minél több partnerrel dolgozik együtt, az objektivitásra törekszik, a tanácsait számításokkal támasztja alá, tehát nem csak a nevében független, hanem a gyakorlatban is.

Richter Ádám

A Grantis 3 tippje a nyugdíjcélú megtakarításokhoz:

1. Legyen saját nyugdíjstratégiád. Erre a legáltalánosabb megoldás egy nyugdíjcélú megtakarítás elindítása.
(Ha időben hozzákezdesz, akkor a bevételed 10%-a is elég lehet a boldogabb idősévekhez!)

2. Három nyugdíj-megtakarítási megoldás: 1. önkéntes nyugdíjpénztár; 2. nyugdíj-előtakarékossági számla (NYESZ); 3. nyugdíjbiztosítás.

3. Mindenkinek más lesz a megfelelő a fenti három közül, ezért olyan pénzügyi tanácsadót keress, aki független!

grantis.hu

Fotók: Alexas_Fotos on Pixabay.com

nattanan23 on Pixabay.com

4clients on Pixabay.com

Küldés
Hozzászólások (1)
  • ...

    Ildy0310

    2018. július 03 10:21
    "Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, mert a holnap majd aggódik magáért!... (Máté 6:34) Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és a hol a tolvajok kiássák és ellopják; Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben, a hol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és a hol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják." (Máté 6,19-20) "Mert nem tudja (ember) azt, a mi következik; mert ki mondja meg néki, mi módon lesz az?" (Préd.8,7)
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk