Elkötelezettség

VITAINDÍTÓ GONDOLATOK
Az elkötelezettség egy döntés melletti kitartást takar.
A kötéllel mi, saját magunkat kötjük meg, és mi tartjuk fenn tudatosan ezt a kötést!
Az elköteleződéssel olyan ügy mellé kötjük magunkat, amelyikről eleve tudjuk, hogy nehéz lesz.
Az elköteleződéssel olyan ügy mellé kötjük magunkat, amelyikről eleve tudjuk, hogy nehéz lesz.
Elköteleződünk: a célig vezető út nehézségeinek átvészelésére kötelékkel erősítjük vállalásunkat.
Az elköteleződés önmagunk gyengeségének, megbillenéseinek leküzdésére szolgáló eszköz.
Az elköteleződés a cél elérésének egy eszköze.
Az elkötelezettség nem magától értetődő! Állandóan fenntartani, táplálni kell!
Az erőfeszítés nélküli – elkötelezettségnek tűnő – tulajdonság vagy viselkedés más: elhivatottság.
Elkötelezettnek lenni mások által is nagyra értékelt tulajdonság!
Pénzért rövid távon elkötelezettebbnek tűnhetünk, de a hosszú táv tudatosság és belső erő kérdése.
Az elkötelezettség értékként kezelésével az azt fenntartó belső értékeket jutalmazza a környezet!
Elhivatottság: átütő belső késztetés valami értelmes, nehéz, kétséges kimenetelű megvalósítására.
Az elhivatottság az életnek olyan fókusza, amely egyértelmű és elkerülhetetlen.
Az elhivatott emberek szerencsések, mert megtalálták az elhivatottságuk célját.
Az elhivatott emberek élete nem könnyű, környezetük élete sem az!
Az elhivatottság az elhivatott részéről nem nagy áldozat, de támogatása a környezete részéről az!
Az elhivatottság elnyomása nagyon nehéz, és megnyomorítja az elhivatott embert.
Elkötelezettnek hosszú távon és tudatosan kell lenni! Egyébként valami másról beszélünk!
Az elköteleződés elvi kérdés! Fenntartása folyamatos erőfeszítést igényel!
Az elköteleződés a cél elérésének egy eszköze.
Elköteleződünk: az eredményekhez vezető hullámvölgyek esetére kötéllel biztosítjuk magunkat.
Az elköteleződéssel olyan ügy mellé kötjük magunkat, amiről tudjuk, hogy kétséges a kimenetele.
Küldés
Hozzászólások (1)
  • ...

    IpyApa

    2015. december 31 11:40
    ELKÖTELEZŐDÉS Amikor szembejött velem ez a téma, az elköteleződés ügye, kritikaként találkoztam vele. Szinte általános véleményként tapasztaltam azt a nézetet, hogy a mai – főleg a fiatal és középkorú – férfiak nem akarnak, nem képesek elköteleződni. Leginkább párkapcsolati téren, de más vonatkozásokban is megfogalmaztak ilyen véleményeket, mintha a mostani férfiak nem mernének felelősséget vállalni. Igen a két dolog az elköteleződés és a felelősségvállalás szerintem is szorosan összefüggő kérdések. Nem vagyok személyiség fejlődéssel foglalkozó szakember, ezért nem tudom megmondani, melyik bontakozik ki előbb bennünk, az elköteleződés képessége, avagy a felelősségvállalásé? Abban azonban biztos vagyok, hogy mindkettő a személyiség fejlődésünk során automatikusan, a minden emberben meglévő, emberi minőségünket adó „program” alapján kibontódik. Erre nem kell nevelni, pláne nem kell rászorítani senkit, mert ez mindannyiunk benső minőségeként belénk van kódolva. Olyan ez, mint a bennünk lévő tudásvágy vagy a szeretet utáni vágyunk. Csupán a belső megérzésemre hagyatkozom, mikor azt mondom, elköteleződésre van szükségem ahhoz, hogy felelősséget tudjak vállalni. Hogyan is vállalhatnék felelősséget valamiért vagy valakiért, ha nem vagyok elköteleződve számára? Tehát szerintem előbb az elköteleződés, utána a felelősségvállalás. Ilyen sorrendben is Úgy vélem nem az elköteleződés képességének hiánya lapul e jelenség mögött, hanem annak akadályozottsága. Igen, amikor már ilyen nagy számban előforduló dologról van szó, mint amik a kritikákban megfogalmazódtak, akkor az már jelenség. Sőt kórtünet, de szerintem még inkább kor tünet. Gondolj bele a gyermekek helyzetébe! Abban a korban, amikor még ki sem alakulhatott az elköteleződés képessége, számos kötelezettséget, kötelességet akasztunk rájuk. Kezdjük onnan, hogy kötelező engedelmeskedniük szüleik parancsainak. Kötelező óvodába járniuk, kötelező iskolába járniuk. Kötelező az óvó néniknek, tanár bácsiknak/néniknek engedelmeskedniük. Kötelező tanulniuk, azt és úgy, amit és ahogy megkövetelik tőlük, és amibe semmi beleszólásuk nincsen. Legtöbbször nem is érdekli őket, hogy csak a leg sarkalatosabbakat említsem. Abban az összefüggésben, amire szeretnék rávilágítani teljesen mindegy, hogy mi felnőttek úgy gondoljuk, az ő érdekükben kényszerítjük rájuk az akaratunkat, a lényeg a kényszeren, a külső elváráson van. Az elköteleződés ugyanis benső minőség, kívülről nem lehet és nem is kell létrehozni. Elköteleződés hiányában érthető, ha csak immel-ámmal végzik el a kiszabott feladatokat. Ez viszont felelősségre vonást von maga után, ami a szintén belső igényükből fakadó felelősségvállalásuk kialakulását gátolja, nehezíti. Míg felnőnek szinte kizárólag olyan elvárásokkal és kötelezettségekkel találkoznak, amiket a társadalom kívülről kényszerít rájuk. Ez megakadályozza az egyetlen és valós elköteleződésük kialakulását, amely az önmaguk iránti belső elköteleződést jelentené. Minden más egészséges elköteleződés ebből fakadhatna. Látszik ez a pályaválasztás elé kerülő fiatalok mérhetetlen bizonytalanságán, tanácstalanságán is. A hatalom arcpirító cinizmusát látom abban, ahogy ezt a helyzetet létrehozza. Látszólag a gyerekeknek fel van kínálva a szabad választás lehetősége, de valójában ismét egy kötelezettséget kapnak csupán. Egy választási, döntési kötelezettséget, a rendszer által meghatározott időpontban és feltételekkel. Mindezt úgy, hogy egyáltalán nem lettek felkészítve erre, sőt a hatalmi struktúra, úgy építette fel a gyermekeket felnevelő környezetet, hogy a legkevésbé sem ismerhessék meg valódi önmagukat. Képzeld csak el! Mit kezdene ez a társadalom, önmaguk szuverén (önálló, fenséges), isteni mivoltának elköteleződött egyéniségekkel? Az egész oktatási rendszerünk úgy van kitalálva, hogy engedelmes alattvalókat, jó fogyasztókat termeljen a hatalom számára. A hatalmi elit pontosan tudja, hogy velünk születetten bennünk van az elköteleződés igénye és képessége. Számára az a legfélelmetesebb és ezért tűzzel, vassal vagy képmutatással, megtévesztéssel küzd is ellene, hogy nem akármilyen elköteleződés az, amit emberként megélni vagyunk hivatottak. Ez az elköteleződés a bennünk élő Isten iránti elköteleződést jelenti. Én azt a felfogásban osztozom, amely szerint Isten azért teremtette meg a világot és benne az embert is, hogy Önmagát megtapasztalja. Nem tudom mi lehetett az alapmotivációja? Talán kalandra vágyott? Komolyabbra fordítva, azzal értek egyet, aki úgy gondolja, hogy Isten tökéletessége abban is megnyilvánul, hogyha van teremtő képessége, akkor ezt meg is nyilvánítja, tehát teremt. Mivel rajta kívül semmi nem létezett, ezért mindent önmagából teremtett meg. Ez azt jelenti, hogy Isten a Teremtő és Isten a Teremtmény is. Ebből következik, hogy mi emberek is isteniek vagyunk, sőt a magunk szintjén Istenek vagyunk, hiszen Istenhez méltatlan lenne, ha nem Önmagához méltót teremtett volna. El tudod képzelni, mivé lenne ez a hatalom, ha mindenki isteni tudatosságának fényében ragyogna? Nem lehetne többé senkit engedelmességre kényszeríteni vagy kizsákmányolni, megfélemlíteni. Mindenki csak a saját lelkiismeretére, a benne lévő legmagasztosabb gondolatára, a legtisztább érzésére hallgatna. Csak azt tenné, mondaná, ami szívében békét eredményezne. Azzal ijesztgetnek minket, így próbálva meg elfogadtatni és igazolni hatalmi fölényüket, arroganciájukat, hogy anarchia, káosz keletkezne, ha mindenki szabadon a lelkiismeretére hallgatna. Hová jutna ez a világ? Mondják. Senki sem dolgozna, senki nem tartaná be a szabályokat, senki nem teljesítené a kötelességét. Elszabadulnának alantas vágyaink! Így is alig lehet féken tartani a bűnözést, tele vannak a börtönök,… és sorolhatnám még a sok hamis okfejtést. Persze azon a tudatossági szinten, ahol a jelenlegi hatalmi struktúra létezik ezek az érvek valójában igazak. Viszont azon a tudatossági szinten, ahol igaz valónknak elkötelezetten élnénk, már elképzelhetetlenek, sőt érthetetlen lenne az is, hogy ilyesmi egyáltalán eszébe juthatott valakinek. Nem történne más, mint hogy elkezdene működni a Szeretet rendje és ez nem káoszt, hanem harmóniát hozna az életünkbe. Az igazi elköteleződésnek van egy olyan sajátossága, amit fontosnak tartok elmondani. Az igazi elköteleződés azt jelenti, hogy Istent teszem az abszolút első helyre az életemben. Az abszolút első hely pedig azt jelenti, hogy nincs második, nincs harmadik, de még tizenharmadik sincsen. Azért nincsen, merthogy mi kerüljön a második vagy a harmadik helyre, azt majd az fogja megmondani, aki az abszolút első helyen van. Még részletesebben: Nem akkor teszem Istent az abszolút első helyre, ha azt mondom, hogy: Rendben van, legyen Isten az első, a második a családom, a harmadik a hivatásom, a negyedik a … Ez még nem az! Amikor nincs második, harmadik stb. prioritásom, hanem hagyom, hogy mindezt a bennem élő Isten a lelkiismeretemen keresztül mondja meg, akkor tettem Őt az abszolút első helyre. Ez természetesen azt is jelenti, hogy a sorrend, a prioritás bármikor megváltozhat. Lehet, hogy tegnap még minden erőmmel küzdöttem egy karrier lehetőség megszerzéséért, de mára ez már nem fontos számomra. Ma már inkább önmagam jobb megismerése a fontosabb. Időközben lehet, olyan útmutatást kaptam, akár intuíciók, gondolatok vagy kialakuló helyzetek formájában, amik jelek voltak számomra, amik arra bíztattak, hogy új irányt szabjak az életemnek és lehet, ez sem lesz a végleges irány. Nekem tehát az a feladatom és felelősségem is egyben, hogy fenntartsam nyitottságom és alázatosságom ahhoz, hogy észrevegyem és meg is tegyem a lelkem által megkívánt változásokat.
Interjú ajánló
Boldizsár Ildikómeseterapeuta
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk