Ahol önmagával is találkozhat az ember – férfi önismereti túrákat szervez a Viator Egyesület

Nemrég hallottam az idén ötéves Viator Egyesületről és az általuk szervezett úgynevezett Living Hikes, azaz Éltető Túrákról, valamint a november 20-ai első, kizárólag férfiaknak szóló önismereti túrájukról. A szervezet holnapjának megfogalmazása szerint „az egyesület fontos küldetésének tekinti, hogy hidat képezzen különböző hitű, világnézetű és életállapotú emberek, valamint egyházi, civil és egyéb szervezetek között, együttműködjön hiteles lelkiséget élő közösségekkel, szerzetesrendekkel”. Kíváncsi voltam mindennek a gyakorlati oldalára, és kifejezetten a férfi önismereti túra részleteire, ezért megkerestem Molnár András József egyesületi elnököt, aki összekötött a túra ötletgazdáival, Maklári Lászlóval és Kovács Gáborral.

Molnár András elmondása szerint a Viator Egyesület mindig is kereste az innovációt, így a különböző lelki témákkal való aktív, mozgásos, természetben zajló foglalkozás régóta jelen van a programjaik között, az utóbbi időben pedig nagyon határozottan elmozdultak afelé, hogy megtartva bizonyos vallási jellegű programokat, olyan irányba nyissanak, ahol a lélekkel keresztény alapokon, de nem vallásos szempontból foglalkoznak – így programjaikat felekezettől és világnézettől függetlenül, bárki számára fel tudják kínálni.

Ennek keretében született a Living Hikes, azaz Éltető Túrák nevű változatos programsorozat, amelyben a felfedezőtől kezdve – ami egy nagyszerű együttlét és egy tájnak a megismerése – egészen a mély, önismereti túrákig sokféle program megtalálható. Felmerült az is, hogy a túráikat különböző témák mentén szervezzék, s mivel már volt női önismereti túra, adta magát, hogy legyen egy férfi önismereti túra is. „Magam is vezettem már férfi zarándoklatot Papp Miklós atyával, sokat foglalkoztam férfi lelkiséggel, vannak kedvenc könyveim is a témában, de úgy gondoltam, hogy egy ilyen túra szervezéséhez kevés vagyok, mindenképpen kellene szakmai támogatás is. Nagyon örültem, hogy Gábor és Laci elvállalták és elindították. Lacival régóta dolgozunk együtt a Viatorban és jó barátságban is vagyunk, Gábort pedig szakmailag nagyra tartom. Ez az első kis létszámú, öt plusz kétfős túra volt, amin résztvevőként voltam jelen, és nagyon jól éreztem magam, ezért nyitott vagyok arra, hogy majd folytatódjon, illetve további témákkal színesedjen és gazdagodjon.”

László informatikus, az egyesület aktív tagjaként már több Viator programon, például túrajelzések festésében és túrákon is részt vett, de ez az első túra, amit maga szervezett: „Informatikusként régóta foglalkoztat, hogy az emberekkel is szorosabbra fűzzem a kapcsolatom, a természettel pedig már régóta szoros kapcsolatban élek, így a túra szervezése olyan együttállás volt, mintha nekem találták volna ki, nagyon szívesen fektettem bele időt és energiát. Saját magam számára is nagyon fontos volt a férfi identitásom megtalálása, családon belül is, és barátokkal is beszélgetve, éreztem már magamban annyi biztonságot, hogy ötleteimet, gondolataimat másokkal is megosszam, hogy az ő épülésükre is szolgáljon.”

Gábor iskolapszichológusként dolgozik, alapvetően kamaszokkal, de pedagógus tréningeken és magánrendelésen felnőttekkel is. A túra társszervezésére András kérte fel – ismerte őt korábbi szakmai rendezvényekről –, amit örömmel vállalt el. Lacit nem ismerte, akkor találkoztak először, amikor együtt bejárták a túraútvonalat és együtt kitalálták az egész koncepciót. „Lacinak volt egy túraötlete, és azt végigjárva, gyakorlatilag akkor és ott találtuk ki az adott tematikát, a természet nyújtotta lehetőségeken és szimbólumokon keresztül. Szabad kezet kaptunk Andráséktól a téma kitalálásában is, így lett a túra címe Biztosan a bizonytalanban, de nemcsak ezzel foglalkoztunk, hanem sok más témát is érintettünk. A túrának nem volt egy tervezett íve, felfutása és lecsengése, de utólag visszatekintve kiderült: mégis volt.”

László elmondása szerint úgy építették fel a túrát, hogy az ne teljesítménytúra legyen, hanem egy mindenki számára járható olyan út, amelyben fizikai és lelki magasságok is vannak: Piliscsévről indultak reggel 9-kor, délután 3-kor érkeztek vissza, ez körülbelül 11 km, 200 m körüli szintemelkedéssel. Minden megállónál volt egy feladat, két megálló között az út során pedig vagy párban lehetett beszélgetni, vagy saját gondolataikkal elfoglalva csendben haladni. „Volt egy meredek szakasz, ami után mindenki hangosan szuszogott, és akkor azt kértem tőlük, ezt most használjuk ki egy pihenésre, és azalatt gondoljuk végig, az életünkben mik azok az események, amiben tényleg meg tudunk pihenni és fel tudunk töltődni. Amikor megosztottuk egymással, nagyon jó gondolatok jöttek elő; én időnként úgy éreztem, mintha egymás gondolataiban olvasnánk, egymás szájából vennénk ki a szót.”

A szervezők nagyon sok feladattal készültek, amiket csak részben használtak fel, mert érezték, hogy nem kell minden gyakorlatot elvégezni, időt kell hagyni, hogy egy-egy feladat dolgozzon bennük. Próbáltak olyan egyensúlyt találni, ami mindenki számára megfelelő: megmozgatja a testet-lelket, de utána szabadságot ad, hogy a gondolatok és érzések kiteljesedjenek. Laci számára nagy élmény volt, hogy a résztvevők rengeteget adtak hozzá, jóval többet, mint amire ők szervezőként számítottak, és ami mindenkinek sokat jelentett. „Volt például egy olyan csendes szakasz, amikor átgondolhattuk, hogy életünkben milyen terheket cipelünk és ehhez kellett találnunk a természetben egy ezt szimbolizáló tárgyat – levelet, ágat, követ –, amit felvehettünk és vihettünk egy darabig. A megállónál mindenki elmondhatta, számára mit jelképez az adott tárgy és azt is, van-e szabadsága abban, hogy letegye, ha szeretné. Itt éreztem leginkább, hogy mindaz, ami előjött a résztvevőkből, sokkal több, mint amit mi, szervezők a magunk erejéből ki tudtunk volna hozni a gyakorlatból.”

Gábor véleménye szerint nem feltétlenül kell egy ilyen túrára pszichológus, elég lehet egy tréner vagy egy coach, egy olyan emberekkel foglalkozó szakember, aki tanulta ennek módszertanát és van többéves csoportvezetői tapasztalata, tehát aki tudja, mit kell tenni, ha valamilyen ellenállás, feszültség, nehézség keletkezik a résztvevőkben vagy közöttük, és megfelelő kommunikációs eszközökkel és gyakorlatokkal tud a tagokra hatni. Nyilván jó, ha van két vezető, akik közül az egyik a túravezetéshez ért jobban, a másik az emberekhez, mert  a jelentkezésnél nem látják előre, ha valakinek valamilyen mentális problémája van, ami teljesen fel tudja borítani a csoportdinamikát vagy akár tönkre is tudja tenni a csoport működését, illetve ez kijöhet valakiből a túra során, valamilyen feladattól vagy másik résztvevőtől. Ezen a konkrét túrán semmi ilyesmire nem volt szükség, mert az öt, negyven fölötti férfiból három már ismerte egymást, és a másik kettőnek is voltak hasonló tapasztalataik, így hamar összehangolódtak, és nem kellett túl sokat foglalkozni sem ismerkedéssel, sem csoportdinamikával. Az első 20 perc után már úgy érezték, mintha mindenki ismerné a másikat. „Olyan értelmes, érett férfiak és személyiségek jöttek össze, akik jól meg tudták egymást hallgatni, volt bennük alázat, kedvesség, együttműködés, együttérzés, szeretetre és segítségnyújtásra való képesség, és így könnyen és jól rá tudtak egymásra hangolódni. De már többször voltam olyan helyzetben, amelyben akár beteg emberek is megjelentek, és túravezetőként értük is felelősséget kell vállalnunk, ami nem mindig könnyű.”

András hozzátette, neki is volt olyan tapasztalata, például egy húsvéti szentháromnapi túrán, melyen volt egy nehéz ember, akiről már az első percben látszott, hogy gond lesz vele. Túravezetőként elkezdett aggódni, de szakembertársa nagyon jól kezelte a helyzetet. Nyilván mindenki érzékelte a problémát, de a szakember segítségével végül nagyon jó dolgok jöttek ki belőle, mindannyian sokat tanultak belőle, nemcsak az illető – tehát az a túra így lett kerek. „Ha kitűzzük és valóban komolyan gondoljuk az önismeretet, mint célt, akkor tudnunk kell reagálni, késznek kell lennünk arra, hogy valaki közöttünk erősen megérintődik, mert például szembesül az árnyékával, hiszen ezt bizonyos gyakorlatok bátorítják is. Fontos továbbá, hogy a nehéz érzések ne csak feljöjjenek, hanem kezdeni is tudjunk vele valamit, hiszen pont az a túra célja, hogy az ember magával is találkozzon, és ez néha nem egyszerű.”

Amikor arról érdeklődtem, hogy egy önismereti férfi túra miben más, mint egy női vagy vegyes – hiszen az eddig elhangzottak mindegyikre érvényesnek tűnnek –, László megerősített, a túra fizikai része tulajdonképpen semmiben, éppen azért, mert nem teljesítménytúrát terveznek. Ugyanakkor szerinte egészen másképp válaszol egy férfi egy kérdésre, ha csak férfiak között van, mintha nők is jelen vannak: őszintébb tud lenni, mert számára a légkör biztonságosabb és elfogadóbb azáltal, hogy hozzá hasonlók között van. A gyakorlatok többsége nem férfispecifikus, de az egyik megállónál egy barlangban elhangzott kérdések kifejezetten férfias energiákat mozgattak meg.  „Ezt kétszer is megcsináltuk, a Legény-barlangban és a Leány-barlangban, ahol a bennünk lévő férfi és női minőségekkel foglalkoztunk. Komoly és mély tapasztalatok hangzottak el azzal kapcsolatban, hogy bizonyos helyzetekben milyen férfi vagy női minőségben reagálunk dolgokra.” Itt András vette át a szót, elmesélve, hogy utóbbiban nemcsak a belső női lélekrésszel, az animával foglalkoztak, hanem a külsővel is, vagyis azzal, hogy az életükben milyen a nők közvetítésével megélt nőiség – így ilyen szempontból nagyon színes és szabad értelmezést kapott ez a téma.

Andrásnak résztvevőként több szempontból nagyon tetszett a túra. Egyrészt nem volt túlterhelve, a szervezők felkészültek voltak, de volt bennük kellő rugalmasság és nagyon jól rá tudtak hangolódni a csapat tempójára, igényeire. Kedvenc pillanata volt, amikor a túra vége fele egy kilátónál úgy tudtak megállni és leülni, hogy nem érezték, tovább kellene menni, mert az idő hajtaná őket. „Spontán módon kialakult egy meghitt csend, amikor csak szemléltük a tájat. Jó volt ott lenni és megpihenni az út végén, ami ugyan összességében nem volt nehéz, de voltak benne mászósabb szakaszok és lelkileg is megmozgatott.” A másik kedves emléke, hogy bár nem volt a túra része, de utána együtt beültek egy vendéglátóhelyre, ami szintén sokat hozzátett a közös élményhez.

Másrészt, a páros beszélgetésekben pedig olyan dolgokat tudtak meg egymásról, amelyek más kontextusban nem jöttek volna elő. Végül számára tanulságos volt az is, hogy más férfiak is nagyon hasonló problémákkal, vagy akár más jellegűekkel küzdenek, de minden helyzetben tudnak egymástól tanulni. „Erős szimbólumokkal dolgoztunk – forrásvíz, kút, barlang –, amelyek mélyen meg tudnak mozgatni. Rögtön az elején volt egy olyan szakasz, amikor letérünk az útról. Nekem is mély tapasztalat volt megélni, hogy a férfi minőséghez az is hozzátartozik, hogy megyünk a magunk útján, szabadon át a mezőn, ahol kinyílik a tér, és az, hogy hova jutunk, attól függ, merre lépünk tovább” – mesélte lelkesen, megemlítve, hogy a legközelebbi férfi önismereti túrák időpontja 2020. január 22. és 29.

Antal-Ferencz Ildikó

 

Antal-Ferencz Ildikó újságíró, három gyermek édesanyja. Írásainak fő témája a család, de sok más is érdekli: interjúk közismert emberekkel, beszámolók kulturális eseményekről és jótékonysági ügyekről, riportok közéleti témákról (élet- és gyermekvédelem, oktatás, hit, fogyatékossággal élők). Blogot ír Ígyírokén címmel, több interjúkötetbe írt szerzőként, rádióműsorokat szerkesztett és vezetett, valamint házigazdaként kerekasztal-beszélgetéseket és konferenciákat.

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk