Az önvédelem nem verekedést jelent, hanem annak elkerülését – interjú Fürtös János önvédelmi szakértővel

A férfiak többsége azt gondolja, nem kell önvédelmet tanulnia, mert azt hiszi, elég erős ahhoz, hogy meg tudja magát védeni, mert gyermekkorában is verekedett vagy járt valamilyen sportra. Ez egy nagy tévedés, ugyanis bár a küzdősportok és harcművészetek gyakorlása nagyon fontos, ahogyan bármilyen sport űzése is az, de nem egyenlő az önvédelemmel – állítja Fürtös János önvédelmi szakértő.

Mi a különbség a küzdősportok, a harcművészetek és az önvédelem között?

A leglényegesebb különbség az, hogy bármelyiket is vesszük a küzdősportok vagy a harcművészeti stílusok közül – én mindegyik nagy tisztelője vagyok, magam is sokfélét gyakoroltam és gyakorlok most is, párhuzamosan az önvédelmi oktatással –, mindegyiknek vannak korlátai, határai. Például a bokszban nincs rúgástechnika vagy földharc, ezért ha egy bokszoló lekerül a földre, akkor nehezen tud mit kezdeni a helyzettel, mert azt nem tanulta. Ugyanígy, ha egy birkózót megütnek, nem tud mit kezdeni vele, mert az nem része annak a sportágnak. Hasonló korlátok vannak az egyes harcművészeti stílusoknál is, mert mindegyik bizonyos repertoárral dolgozik, és ezért nem foglalkozhat mindennel. Mindegyiknek megvan a fő csapásiránya, amit több száz évvel ezelőtt meghatároztak az alapítómesterek, és azóta is azon az úton jár. Az önvédelem abban különbözik ezektől, hogy sokrétű, életszerű, és nincsenek benne szabályok.

Ahogy az utcán sem?

Pontosan. Egy támadási helyzetben nem mondhatom azt: „Bocsánat, én bokszoltam, engem hátulról ne üssél, mert nem tudom kivédeni, téged pedig leléptet a bíró.” Mi többféle harcművészeti stílust és küzdősportot ismerünk és gyakorlunk, ezekből válogattuk össze és oktatjuk az önvédelemre leginkább alkalmas technikákat. Egy adott támadási helyzetben nem azt nézzük, hogy az a technika, amivel megoldjuk a helyzetet, amivel védekezünk vagy megvédünk másokat, milyen harcművészeti stílusból vagy küzdősportból ered, hanem azt, hogy az adott helyzetben mennyire eredményesen tudjuk alkalmazni. Például, ha falhoz szorítanak egy negyven-ötven kilós nőt a diszkó folyosóján, akkor nem fogom arra biztatni, hogy dzsúdó dobással vigye a földre a száz kilós támadóját; neki egy olyan taktikai megoldást mutatok neki, amivel alkatának, erejének és állóképességének megfelelően tud védekezni. Senki nem fogja megkérdezni tőle, milyen harcművészeti technikával keveredett ki a helyzetből, hanem azt, hogy megúszta-e vagy sem. Éppen ezért mi nem is szeretünk név szerint említeni harcművészeti stílusokat, nem szeretnénk, ha szakmai körökben bárki megsértődne.

Ugyanakkor a küzdősportok és harcművészetek is tanítanak önvédelmet...

Bármelyik küzdősport vagy harcművészeti stílus jó lehet önvédelemre, ha az adott szituációban az adott technika az adott embernél működik. A mi megközelítésünk azonban nem a technika, hanem a szituáció irányából történik. Azt nézzük, hogy egy támadási helyzet milyen, hogyan alakul ki, milyen lehetőségeink vannak, és abból a leghatékonyabb, legegyszerűbben kivitelezhető technikát alkalmazzuk, és ezt igyekszünk megtanítani. Az életből vett helyszínek és szituációk sokkal változatosabbak, mint amelyek a küzdősportok vagy harcművészetek során szóba jöhetnek: érhet minket támadás az utcán, autóban, tömegközlekedési eszközön, munkahelyen, lakásban, kertben, liftben, lépcsőházban...

Tehát az önvédelmet ilyen életszerű helyzetekből kiindulva oktatjuk. Például, a fiúknak azt mondjuk: képzeld azt, hogy most falhoz szorítva fojtogatnak, elölről, hátulról, oldalról. Ebből kiindulva tanítjuk meg, hogyan lehet kiszabadulni, illetve hogyan lehet megelőzni, ha a támadó erre készül. Vagy: négy ember körbe áll egy ötödiket és megtámadják – vannak ütőpárnáink, így a foglalkozásaink teljesen biztonságosak. Ilyenkor a feladat az, hogy megtanuljunk kijönni a sokemberes gyűrűből: hogyan teremtünk távolságot, hogyan nyerünk időt, hogyan ne kerüljünk le a földre, mire figyeljünk, milyen elvek alapján hozzunk döntést, meneküljünk vagy támadjunk, kit támadjunk meg először, milyen technikát alkalmazzunk, hogyan vegyük az egyik támadót magunk elé pajzsnak, hogyan zavarjuk össze az egyik támadót a másikkal, stb. Lányoknál tipikus helyzet például a táskarablás: hogyan fogja a táskáját, hova tegye, miből veszi észre a támadó szándékot, hogyan reagáljon támadáskor. Egy másik gyakori helyzet a földre teperés, az erőszakkísérlet: itt is meg kell tanulni, hogyan mozogjon a földön, hogyan védekezzen, mit mondjon.

És ha valakinek egy adott technika egyszerűen nem megy?

Akkor keresünk másikat. Annyiféle merítési lehetőségünk van a különböző harcművészeti ágakból és küzdősportokból, hogy mindenkinek találunk megfelelőt, a kétévestől a nyolcvanévesig. És éppen ezért nincs szükség előképzettségre, nincsenek elvárások a kondíciót illetően sem, hozzánk tényleg bárki jöhet. És bármikor: harminc éve folyamatosan vannak foglalkozásaink, bármikor lehet csatlakozni. Ugyanakkor az önvédelem sokkal többet jelent egy adott támadási helyzet kezelésénél.

Konkrétan mire gondolsz?

Egy csomó minden hozzátartozik az önvédelemhez, amiről az emberek nem is gondolják: előrelátó gondolkodás, magabiztos fellépés, kommunikáció, pszichológia, testtudatosság, anatómiai ismeretek, taktikai kérdések. A prevenció nem azt jelenti, ha például valaki arra készül, hogy egyedül jön haza a diszkóból, akkor előtte átolvas egy-két karatekönyvet, vagy megnéz ilyen videókat, hanem átgondolja például az útvonalát: mikor, merre és hogyan jut haza, vannak-e az útvonalon veszélyes pontok, ha támadás éri, hol tud segítséget kérni, stb.

A verbális és nonverbális kommunikáció, azaz a testbeszéd is nagyon fontos az önvédelem szempontjából. Ha egy konfliktushelyzetben magabiztosan lépsz föl, akár el is kerülheted a verekedést – és ez a legjobb önvédelem, nem a verekedés. Nem kell verekedni mindenáron. Van olyan konfliktushelyzet, amikor jobb, ha nem mész oda, hanem felhívod a rendőrséget, és így nyújtasz segítséget másoknak – ez is önvédelem.

Hogyan éritek el, hogy a „barátságos környezetben” tanultakat éles helyzetben is tudják használni?

A kifejezés arra utal, hogy itt barátságok, sőt időnként még házasságok is szövődnek; mindenki segít mindenkit, ha valaki elakad. Nyitott, elfogadó közösség vagyunk. Sok tanítványunk visszajelezte már, hogy sikeresen tudta alkalmazni a nálunk tanultakat, köztük néhányan egészen kemény szituációba kerültek és anélkül tudták megoldani, hogy bárkinek bármilyen bántódása esett volna.

Annak, hogy éles helyzetben is eszükbe jussanak a tanultak, van néhány feltétele: egyszerű technikákat, taktikai elemeket tanítunk, amiket meg lehet érteni és könnyen be lehet gyakorolni. Olyan sokszor igyekszünk begyakoroltatni ezeket, hogy már gondolkodás nélkül is menjenek – ehhez idő kell, de működik. Végül pedig olyan helyzeteket teremtünk, amikor emelkedett adrenalinszint mellett kell elvégezni a gyakorlatokat, így az illető meg tudja tapasztalni, hogyan hat rá a stressz, hozzászokik, és megtanulja azt kezelni. Javul a döntéshozatali és helyzetfelismerési képességük, a gyors gondolkodást gyors cselekvés követi, nem fagynak le. Sokan mesélték, hogy nem is tudták, az adott helyzetben pontosan hogyan reagáltak, utólag gondolták végig, hogy amit tettek, éppen az volt, amit nálunk tanultak.

*

Fürtös János (1968) önvédelmi szakértő. Több mint negyven éve foglalkozik harcművészetekkel és önvédelemmel. Harminc éves oktatói, edzői tapasztalattal rendelkezik, amelyet sikeresen alkalmaz önvédelmi oktatóközpontjuk vezetésében. Tevékenysége során a civileken kívül segíti a fegyveres erők, testületek és speciális egységeik kiképzését. Több könyv és harcművészeti kiadvány elkészítésében és megjelenésében működött közre. Az önvédelem és az egyéni biztonság témáját komplex módon közelíti meg. Folyamatosan fejleszti tudását és kutatja a harcművészetekkel és önvédelemmel kapcsolatos elméleti és gyakorlati forrásanyagokat. Nem egy harcművészeti stílust oktat önvédelemként, hanem az önvédelmet oktatja harcművészetként.

*

Milyen céllal jelentkeznek hozzátok a férfiak?

Van, aki úgy gondolja, illik megvédenie magát és a családját; van, akit már ért valamilyen atrocitás és erre akar megfelelő választ, hogy többet ne forduljon vele elő; és van, aki azért jön, mert sportolni szeretne. Aki ugyanis az önvédelmi alapoknál mélyebben meg akar ismerkedni egyes harcművészeti stílusokkal vagy technikákkal, nálunk arra is van lehetőség, negyven éve foglalkozom ezzel. Egész testet megmozgató, dinamikus és statikus edzéseink vannak, egyénileg, párban és csoportosan dolgozunk – tehát van lehetőség arra is, hogy sportként művelje valaki. Csoportbontás a gyerekeknél kor, a felnőtteknél nem szerint történik, de van vegyes csoport is. A csoporton belül is tudunk differenciálni és megfelelő partnert adni a gyakorláshoz. Az egyéni edzéseken pedig értelemszerűen csak az adott személyre figyelünk.

Milyen értékekre tanít az önvédelem?

Ugyanazok az alapértékrendek működnek itt is, mint egy hagyományos harcművészeti edzésen: egymás iránti tisztelet, alázatosság. Enélkül nem is lehet gyakorolni: be kell állni a sor végére, és csinálni a gyakorlatokat, mert csak akkor jön a tudás. Itt azt is megtanulja mindenki, ahhoz, hogy eredményes legyen, bele kell fektetni pénzt, időt, energiát. A hozzánk járók – különösen a hosszú ideje hozzánk járók – tudják, hogy csak alapos, mély tudással jutnak előbbre, ez viszont csak akkor szerezhető meg, ha beleteszik magukat és vállalják a nehézségeket is. Egy utcai szituációban is vállalni kell a nehézségeket. Mi állandóan földhöz vágjuk egymást, így szó szerint és képletesen is megtanuljuk: ha földre kerülsz, pattanj fel, és csináld tovább. Az önvédelem tehát kitartásra, állóképességre, türelemre és koncentrációra tanít többek között – és ezek kivetíthetők az élet minden területére.

 „A gyerekek harci játékainak nincs köze a felnőttkori agresszióhoz. Éppen fordítva. Felnőttkorban az agressziót a félelem és a frusztráció szüli. Ha nem engedjük megtapasztalni a saját maguk és mások erejét, illetve nem adunk lehetőséget arra, hogy megtanulják uralni azt, akkor fiainkból gyenge, frusztrált és elkeseredetten agresszív embert válhat. A belső gyengeség és az uralatlan erő egyaránt férfiatlan” – írta Bedő Imre, a Férfiak Klubja alapítója. Mit gondolsz erről?

Teljesen egyetértek vele. A belső gyengeséget és az uralatlan erőt én erősebb kifejezéssel szoktam illetni: az ilyen férfiak vagy puha pöcsök, vagy agresszív barmok lesznek. Egyik sem jó. Az a tévhit, hogy az önvédelem, vagy akár a küzdősportok, harcművészetek agresszióhoz vezetnek, sajnos még mindig nem kopott ki a köztudatból. Pedig egyáltalán nem igaz, sőt én azt szoktam mondani, önmagában az agresszió sem rossz, sőt, szükséges; mindig is az volt, és mindig is az lesz – ahhoz, hogy életben maradjunk. Az ősember is éhen pusztult volna, ha nem támadja meg az állatot, vagy kipusztult volna, ha nem védi meg magát az ellenségtől. Mai példával: ha állsz az autóval egy útkereszteződésben, és nem tolod ki az autód orrát mindig egy kicsit előrébb, akkor soha az életben nem fogsz tudni kikanyarodni. Akiben ez a fajta minimális agresszió – ami tulajdonképpen határozott fellépés – nincs meg, életképtelen. Az agresszió tehát legyen kontrollált, igen, és legyen irányított. A céltalan és a kontrollálatlan agresszió rossz, és nem az önvédelem meg a küzdősportok.

Nálunk egyébként sem az agresszió növelése, hanem ellenkezőleg: annak kezelése és csökkentése történik. Nálunk kiélheti magát az, akiben felgyűlt a frusztráció: vannak fejvédőink, kesztyűink, ütőpárnáink, így test-test elleni küzdelmet is tudunk gyakorolni mindenféle veszély nélkül. A feszültség egyébként is oldódik a két óra intenzív mozgástól. Nálunk a félelmekkel is lehet találkozni és a többiek segítségével leküzdeni azt – így lesznek egyre magabiztosabbak és erősebbek, fizikailag és lelkileg is azok, akik hozzánk járnak. És ami nagyon fontos: akik ide járnak soha nem kezdeményeznek verekedést, hanem ellenkezőleg: megtanulnak megnyugtatni másokat, mert pontosan tudják, az irányítatlan és kontrollálatlan agresszió milyen veszélyes és hova vezethet.

Van különbség e tekintetben a fiúk és a lányok között?

Nincs! Ha egy megtámadott vagy bántalmazó kapcsolatban élő lány lejön hozzánk, eleinte úgy néz ki, mint egy szürke kisegér: nem mer a szemünkbe nézni, úgy köszön, hogy alig hallani. Amíg ide jár hozzánk, folyamatos megerősítést kap tőlünk, hogy ügyes, erős, még egy százkilós férfit is földhöz tud csapni – és a lány szép lassan elkezdi visszanyerni az önbizalmát, önbecsülését, megváltozik az énképe, magabiztosabbá válik és három hónap már múlva mosolyogva jön le, hangosan köszön, barátnői vannak, teljesen megváltozik az egész kiállása. A „szürke kisegérből” lesz egy határozott, magabiztos nő.

És ugyanez igaz a fiúkra is. Nekik is szükségük van arra, hogy visszacsatolást kapjanak arról, mire képesek és mire nem. Az önvédelem ugyanis egy nagyon őszinte műfaj: lejöhet ide valaki nagy arccal is, de hamar kiderül, mit tud, és akkor vissza kell vennie; vagy ha felületesen csinál valamit, arról is hamar kiderül, hogy nem működik. Fel kell szépen építeni az egészet az alapokról, kitartóan dolgozni és pár hónap múlva lesz eredmény. Aki ide jár, előbb-utóbb megismeri a korlátait, reális énképet kap magáról, önértékelése a helyére kerül – és ebben nincs különbség fiúk és lányok között.

Akkor miért vannak külön férfi és női csoportok?

Több okból is. Egyrészt azért, mert önvédelem szempontjából a nőket másfajta támadások érik: náluk ritkább egy kocsmai verekedés, ahogy egy férfi is ritkábban kerül erőszakkísérleti helyzetbe. A másik oka az, ha valakit valamilyen trauma ért – itt bármire lehet gondolni –, és látni rajta, hogy történt vele valami, de nem mondja el, akkor nem állíthatom egy százkilós férfi elé egy erőszakkísérleti helyzetet gyakorolni. Először a közelébe sem megyünk annak a szituációnak, amit átélt, amíg lelkileg, fizikailag meg nem erősödött annyira, hogy azt vállalni tudja. De amikor már megerősödött, és kíváncsi lesz, milyen is egy ilyen igazi helyzet, akkor áthívjuk a fiúk edzésére – ami hosszabb, keményebb, megterhelőbb –, és kipróbálhatja magát ott is. Ilyenkor újabb szintet lép: hozzáállásban is változik, még ügyesebb és erősebb lesz, és a megszerzett tudását minden helyzetben tudja alkalmazni.

A nők megvédik magukat vagy elvárják a férfiaktól, hogy megvédjék őket?

Ha együtt vannak egy támadási helyzetben, akkor mindenképpen elvárják, hiszen a férfi jelenti a biztonságot a nő számára. És ezt nemcsak én, hanem a női önvédelmi oktatónk, Kovács Ildikó is határozottan állítja. A mai modern világban szeretünk megfeledkezni sok mindenről, de a férfinak van egy ősi szerepe, rendeltetése – ahogy a nőnek is –, amitől nem lenne jó teljesen elszakadni: a férfi dolga az, hogy megvédje a nőt, és megteremtse a család biztonságát. És ez nincs ellentmondásban azzal, hogy a nők is tanulnak önvédelmet, mert nem azért teszik, hogy a férfiak helyett megvédjék magukat, hanem azért, hogy akkor is meg tudják védeni magukat, ha – vagy amikor – nincs mellettük férfi, hiszen ez sem ritka helyzet. És egyébként az is egy tévhit, hogy az önvédelem nőietlenné tesz – ahogy a honlapunkon is látszik, hozzánk elég dekoratív lányok járnak... Az önvédelem tehát nem elveszi, hanem kiegészíti, kiemeli a nőiességet, magabiztossá, határozottá teszi a nőket, hogy ki tudjanak állni magukért, és meg tudják védeni a határaikat.

Ahogy a férfiakat is magabiztossá, határozottá teszi...

Igen. Az önvédelemtől a nő olyan nővé, a férfi pedig olyan férfivá válik, akire a mai modern világban szükség van. De ettől még az ősi szerepek nem változnak, a kettőt nem szabad összekeverni és túlzásokba esni. Mi azon vagyunk, hogy a korábban említett értékeket védjük, a különböző tévhiteket pedig eloszlassuk – a táborainkban vagy a céges előadásaink alkalmával nagyon sokat szoktunk erről beszélgetni.

Antal-Ferencz Ildikó

 

Antal-Ferencz Ildikó újságíró, három gyermek édesanyja. Írásainak fő témája a család, de sok más is érdekli: interjúk közismert emberekkel, beszámolók kulturális eseményekről és jótékonysági ügyekről, riportok közéleti témákról (élet- és gyermekvédelem, oktatás, hit, fogyatékossággal élők). Blogot ír Ígyírokén címmel, több interjúkötetbe írt szerzőként, rádióműsorokat szerkesztett és vezetett, valamint házigazdaként kerekasztal-beszélgetéseket és konferenciákat.

Fotók: Fürtös János, onvedelemoktatas.hu

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk