Bárcsak több időt töltöttem volna az irodában!

Ez az a mondat, amit soha senki nem mondott még ki a halálos ágyán. Az ellenkezője viszont annál gyakrabban hangzik el. Sam Walton, az amerikai Walmart áruházlánc alapítója, 65 milliárd dollárjával több alkalommal is a világ leggazdagabb embere, utolsó mondata a halálos ágyán az volt, hogy „Ezt elszúrtam.”

De vajon miért mondta ezt? Hiszen kétség kívül a világ egyik legsikeresebb üzletembere volt, aki élt-halt a cégeiért, és mindent megtett, hogy a vállalkozásait fejlessze. És ez nem csak üres álmodozás maradt nála, hanem sikert sikerre halmozott, gazdag lett és híres. Nem is ezzel volt a probléma, hanem az élete másik részével, egészen pontosan a magánéletével. A családja iránt sosem volt annyira elkötelezett, mint a vállalkozásai iránt. A felesége, a gyerekei, a barátai számára nagyon ritkán volt jelen. Ezt ismerte fel a halálos ágyán, és ezért mondta azt, hogy elszúrta.


Sam Walton

Pénzimádat és/vagy munkamánia

A mai ember még mindig abban a hitben él, hogy a sikernek egyetlen mércéje van, mégpedig a pénz. Ma már egyre inkább szalonképtelennek számít csak úgy pőrén, önmagáért „szeretni a pénzt”, de kimondva vagy kimondatlanul még sokan vannak, akik az anyagiaktól várják a biztonságuk, boldogságuk, elégedettségük elérését. A dolgok azonban változóban vannak. A pénzhívő emberek értetlenül is állnak az Y generáció tagjai előtt, akiknek a munkahelyük kiválasztásánál nem feltétlenül a fizetés a legfontosabb szempont. A most munkába lépő nemzedéknek még a pénznél is fontosabbnak tartja, hogy kiteljesülhessen a munkájában. Hogy a mai ifjú munkavállalók számára ez ilyen fontos lett, abban nem kis része van a pozitív pszichológia divatjának, nevezetesen Csíkszentmihályi Mihálynak és a flow elméletnek, nevezetesen hogy az ember olyankor igazán boldog, amikor annyira bele tud feledkezni abba, amit csinál, hogy megszűnik körülötte tér és idő. A korszak másik mitikus alakja, Steve Jobs a nagyhírű Stanford Egyetem végzős hallgatói előtt tartott, legendássá vált beszédében arra bíztatja a pályakezdőket, hogy ne érjék be félmegoldásokkal, csak olyan munkát válasszanak, amit teljes szívükből tudnak szeretni, mert csak abban tudnak majd kiteljesedni és nagyot alkotni. Ha valaki nagyon jó abban, amit csinál, akkor a pénz magától meg fog érkezni hozzá. Úgy válasszanak maguknak munkát, ahogy szerelmet választanának.

Jobsról köztudott, hogy nem bort ivott, és közben vizet prédikált, hanem élte is, amiről beszélt. A cége, a márkái iránti elkötelezettsége, munkabírása, perfekcionizmusa legendás volt. Jobs nem volt pénzéhes, őt más hajtotta. Mégis, élete végén teljesen elzárkózott a nyilvánosság elől és minden idejét a családjával töltötte. Megkérdezték, hogy miért, mire azt mondta, hogy „Szeretném, ha megismernének a gyerekeim.”

Nem tudjuk, hogy boldog emberként lépett-e ki ebből a világból, vagy azzal az érzéssel, ahogy Sam Walton, hogy elszúrta.

Jobs stanfordi beszédének van egy másik nagyon fontos üzenete, amit nem nagyon szoktak idézni, mert némileg ünneprontónak találják, pedig érdemes megfontolni: „Nagyon valószínű, hogy a halál az élet egyetlen legjobb találmánya.” Jobs ezzel mindössze annyit akart mondani, ha a halál perspektívájából szemléljük az életünket, akkor minden átrendeződik. Márpedig, és ezek megint Jobs szavai, „a halál mindannyiunk elkerülhetetlen sorsa, aminek így is kell lennie”.

A stanfordi beszédekor (2005) Jobs már túl volt egy rákbetegségen és úgy tervezte – szavai tanúsága szerint –, hogy még hosszú évtizedekig fog élni. Nem így történt. Azt, hogy a stanfordi végzősöknek adott jó tanácsait maga mennyire fogadta meg, nem tudhatjuk, de tény, mint ahogy azt már írtuk, hogy az a munkamániás ember, aki több céget is világsikerre vitt, élete utolsó szakaszában kizárólag a családjával volt együtt. Néhány fontos következtetést azonban levonhatunk.

„Happy is the new rich”

Az ember, aki gazdagon hal meg, két szempontból is szánalomra méltó. Egyrészt, mert a pénzével nem tudott mit kezdeni, felhalmozta, és nem fordította semmi jóra, ott maradt a bankszámláján. Másrészt meg mert csalódnia kellett, az a dolog, amibe egész életében a bizalmát fektette, cserbenhagyta, nem tudta megmenteni őt például a haláltól.

Cikkajánló: Aki sokat kapott, annak sokat is kell visszaadnia

A mai ember számára az értékmérő egyre kevésbé a pénz, hanem sokkal inkább az idő. Az idő pénz, szól a mondás, ami megfordítva így hangzik: a pénz idő – azaz a pénz előállítása időt vesz el mástól. Rászánhatja valaki erre az egész életét, de akkor ne csodálkozzon, ha úgy jár, ahogy Sam Walton. De nem kell ahhoz pénzimádónak lenni, hogy valaki elvétse a célt. A munkamánia, a perfekcionizmus ugyanúgy időigényes dolgok.

Boldog az az ember, aki elég időt tud eltölteni a szeretteivel. Mert ez egyrészt azt jelenti, hogy van kit szeretnie és van, aki őt szereti, másrészt pedig képes rájuk szánni az időt, azaz rendben vannak a prioritásai az életben. Mert igazán csak az boldog, aki otthon boldog.

C. Kovács Gábor

Fotók: Thomas Skirde képe a Pixabay -en. 

A Sam Waltonról készült kép forrása: medium.com

A Steve Jobsról készült kép forrása: Matthew Yohe [CC BY-SA 3.0], via Wikimedia Commons

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk