Az érzelmi biztonság nem az állandó összepréselődött közelségben, és nem a birtoklásban rejlik, hanem az elengedő szeretetben

Egy jó kapcsolat olyan, mint a tánc. Ha nem kapaszkodunk össze, ha nem préselődünk össze túlságosan, akkor elegendő terünk, és levegőnk marad, akkor tudunk igazán felszabadultan együtt mozogni. Ha ő túl erősen szorít, akkor az életterembe hatol, a privát zónámba csörtet, akkor felszabadult, örömteli lépéseimben akadályoz, egymás lábára taposunk majd, és suta, erőltetett, görcsös megfelelésbe csap át az egymást szabadon engedő, mégis egy ütemre mozduló, gyönyörű táncunk. Tudnunk kell, hogy csak az együtt fejlődésben találunk érzelmi biztonságot. Az igazi biztonság nem az állandó összepréselődött közelségben, nem a túl erős, és intenzív érintésekben, nem az elvárásokban, nem a számonkérésekben, nem az örökös nyughatatlan ellenőrizgetésekben, és nem a birtoklásban rejlik. Hanem az elengedő szeretetben. De egyedül is kell tudni táncolni. A választásunk kell, hogy legyen ő, és nem az utolsó lehetőségünk.

Annyit adni, amennyit a másik még képes visszaadni, ezt az életszabályt kellene mindannyiunknak elsajátítanunk. Aki keveset ad bele, az nem adja át igazán önmagát, az nem vágyik szövetségre, fejlődésre, egyensúlyra, harmóniára, nem vágyik tartalmas kapcsolatra.

Egy boldog, stabil kapcsolatban megtaláljuk az egyensúlyt, egymás testi és lelki komfortját önként, feltételek nélkül, örömmel biztosítjuk, nem élünk meg zavarokat a kötődésben, nincs hiányérzet. Amikor azt mondom, az övé vagyok, kinyilatkoztatom, hogy elköteleztem magam a társam felé. Mindez nem azt jelenti, hogy a tulajdona lettem, és a kezébe ajánlom magam, hanem azt, hogy szövetségünk erős és eltéphetetlen, egymáshoz tartozunk, ragaszkodunk egymáshoz. Az egymáshoz való ragaszkodás pedig nem örök szimbiózist jelent, hanem egy bensőséges egységet: a ragaszkodás a kulcs ahhoz, hogy kapcsolatunk a vészterhes időket, a kríziseket is kiállja. Idő kell, míg megtanulsz jól szeretni. Van, aki alárendelődik, behódol, megalkuszik, és mindenféle megalázó, életidegen helyzetekbe sodródik, csak hogy megtartsa a szerelme szeretetét és figyelmét. Van, aki bántalmazóvá válik, kontrollál, követelőzik, elvár, drámázik, és fura nevelési szándékkal, csenddel, kivonódással büntet, vagy éppen szeretetéhes polipkarokkal fonódik a másikra, szintén azért, hogy megtarthassa szerelme figyelmét. Az erőszak, a féltékenység, az örökös kontroll is szeretethiányt tükröz, az önszeretet hiányát. Ha önmagammal elfogadásba kerülök, akkor úgy leszek képes szeretni, hogy nem kell folyton bizonygatnom a világnak, mennyit érek. Idő kell, amíg megtanulunk egymás érzelmi húrjain jól játszani.

Fejlett érzelmi intelligenciával könnyebb elengedve szeretni. A magas EQ valójában a beleérző képesség és a tolerancia képessége, amelyhez hozzátartozik a frusztráció tűrése, és az érzelmek késleltetésének képessége. Az érzelmi intelligencia érzelmi tekintélyt, lelki tartást is ad, vagyis aki fejlett EQ-val bír, azt érzelmileg sokkal nehezebb elnyomni. Érzelmi intelligencia kérdése az is, hogyan lesz képes valaki megfelelni a párkapcsolat adta kihívásoknak. Azt jelenti, hogy eljutok olyan önismereti szintekre, amelyeken képes vagyok önkritikával, önismerettel szemlélni a saját gyengeségeimet, így a kapcsolatunk réseit, hibáit is, és hajlandó vagyok változtatni. Az érzelmi intelligencia lényege, hogy fel tudjuk ismerni, ki merjük mutatni, meg tudjuk élni a bennünk zajló érzelmi folyamatokat, és ezekért felelősséget tudunk vállalni.

Aki elengedve szeret, az nem csupán a társam, barátom, szerelmem és szeretőm, hanem minden szerettem és jóakaróm egy személyben. Benne bízhatok, mert tudom hogy véradó ő, vérátömlesztő, és nem lop el tőlem semmit, nem birtokol, nem veszi el a díszeimet, sem hitet, sem méltóságot, sem önbecsülést. Inkább szépséggel, kisugárzással, ragyogással tölti meg az életemet. Megérzi, mikor van szükségem egy másmilyen csend pihentető periódusára, mert van olyan csend, amiben erősödünk, töltődünk és megpihenünk. Anélkül szeret, hogy uralkodna, és úgy ad nekem szabadságot, hogy ne túl messzire távolodjak, találjunk haza egymáshoz. Ismeri az összes arcomat, mégis tudja melyik az igazi, és ha ezt mégis elfelejteném, emlékeztet, és segít, hogy újra önmagamra találjak.

Tudja, hogy nélküle is életben maradok, felszínen maradok, nem csúszom le és nem húzom le magamhoz a mélybe. Nélküle is lélegzem, nem szívom el az erejét, nem kapaszkodom a gyökereibe, nem fojtom meg, hanem élni, kiteljesedni engedem. Akivel évek múltán is ragyoghatok, aki fejlődni, haladni és felemelkedni akar velem, nem elszürkülni, elhidegülni, szívet bezárni. Akinek engedem lehámozni a lelkem rétegeit, ismeri a hibáimat, gyengeségeimet, de soha nem céloz rájuk szándékosan, mérgező, pusztító szavai fegyverével. Aki nem tekint tulajdonnak, nem ír elő önkényesen számomra mindhalálig betartandó életszabályokat. Nem korlátoz, nem zár szerelemketrecbe, és nem enged érzelmileg kiéhezetté válni. Szelíd határozottsággal kirángat a jól bejáratott komfortzónámból, teret ad nekem, fejlődni enged, és meglátja bennem a csillogó kincset.

Király Eszter

Köszönjük szépen a Férfiak Klubja Női Támogató Körének az aktivitását!

Király Eszter író, mentálhigiénés szakember, a Meddig tart a kapcsolatunk? sikerkönyv és A kapcsolat, amiért megéri című új könyv szerzője, három gyermek édesanyja. Írásainak, előadásainak témakörei a harmonikus és stabil párkapcsolat, a család, a kiveszőfélben lévő, hagyományos értékek megőrzése. Elhivatott segítője a pároknak, mottója: Két ember egy időre elfelejtheti az egymáshoz vezető utat, de hogy visszatalálnak-e egymáshoz, az legtöbbször döntés kérdése.”

Fotó: Tango photo created by ArthurHidden - www.freepik.com

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk