Egy gyerek korán megtanulja, hogy van-e értelme megszólítani a világot, vagy teljesen felesleges

A korai anya-gyermek kötődés biztonsága vagy bizonytalansága jelenik meg minden ragaszkodáson alapuló emberi kapcsolatban. Ha valaki folyton hiányt szenvedett, vég nélkül sírt, bizonytalan volt, örökösen várakoznia kellett figyelemre, érzelmi és fizikai igényeinek teljesítésére, ez a bizalmatlanság és frusztráció időnként majd bekopogtat későbbi párkapcsolata ajtaján is. Egy baba korán megtanulja, hogy van-e értelme megszólítani a világot, vagy teljesen felesleges – Ranschburg Jenő is megfogalmazta ezt. Minden kötődéstől való félelmünkben ott van az elhagyatástól rettegő gyermeki énünk. Ha valaki folyamatos kontrollt, ellenőrizgetést tapasztalt meg gyerekként, ha soha nem érezhette a boldog, felszabadult kiteljesedést, és senki nem tisztelte autonóm személyiségét, akkor az ő szemében a szeretet felnőttként is egybemosódik a kontrollal, majd tévesen így próbálja meg kapcsolatait működtetni. Ha gyerekként a legfontosabb, érzelmileg legközelebb álló emberek elhagyták, eltűntek, majd feltűntek az életében, hazudtak, vagy soha nem váltották be ígéreteiket, akkor a gyanakvás, a bizalmatlanság ugyanúgy átlengi a felnőttkort, mert gyermekként azt tanulta meg, hogy még a szeretetkapcsolatainkban sem bízhatunk.

Akiknek a világot egy nagy, félelmetes, küzdelmekkel teli helyként állították be, ami nem az örömök, a boldogság megéléséről is szól, ők nehezen oldódnak fel egy kapcsolatban és sokkal jobban ragaszkodnak a bármi áron való biztonságérzethez. Ha a gyerek megerősítéssel, elfogadással találkozik, önmaga szeretetét tanulja. Már gyermekkorban éreznünk kell az értékesség, a szerethetőség, az alkalmasság érzését. Egy gyereknek éreznie kell, ő jó valamiben, befektetett energiája megtérül, támaszkodhat képességeire, és boldogan, felszabadultan kiteljesedhet valamiben. Az a gond, hogy a legtöbb felnőtt még mindig nem érzi mindezt. Ha a gyerek teljesítményét elismerő szavakkal értékelik, a megbecsülést tanulja meg. Az egészséges önbecsülés, a helyes önértékelés alapjait a gyerekkorból kell(ene) hoznunk, a dicséretek, a pozitív megerősítések, feltétel nélküli elfogadó szeretet által. Az a felnőtt, aki gyerekként nem tapasztalta meg saját értékét, abban mindig ott bujkál majd az alkalmatlanság negatív élménye, megfelelési vágy, instabil önleértékelés, párkapcsolati függőség jut neki osztályrészül.

Aki nem tud határozottan nemet mondani, valószínűleg már gyerekkorában megtanulta, hogy a nem kockázatos válasz, mert csak bűntudatot kelt, konfliktust, sértődést, veszekedést szül. Ezért a gyerek a szeretetért és látszólagos békéért, a látszatharmóniáért behódol, megtanulja, saját akarata és az önálló döntés képessége mint olyan, nem létezik. Ezt a káros beidegződést hurcoljuk tovább felnőtt lelki csomagjainkban. Pedig mennyivel szebb lenne egy cseperedő, fejlődő lelket nem megnyomorítani elvárásaink szörnyű súlyával, hanem alternatívákat ajánlani számára, és megadni neki a szabad választás lehetőségét, a döntés szépségét.

Párkapcsolatainkban ösztönösen az „ismerős érzést” keressük, olyan partnert választunk, akivel újraélhetjük azt a gyermekként megélt zaklatottságot, illetve azokat a traumákat, játszmákat, sérelmeket, amelyek oly gyakran megnyomorítottak érzelmileg. Szüleink mintája mélyen gyökerezik bennünk, beépül a zsigereinkbe, és ezt keressük felnőtt kapcsolatainkban, még akkor is, ha ezek az ismerős érzések, a vélt biztonság épp fájdalmas, és hamis. A múlt azonban megérthető és segítséggel feldolgozható. Önismerettel, önszeretettel, tudatossággal elutasíthatjuk a mérgező örökséget, és eldönthetjük, hogy mától más úton járunk, határokat húzunk, és nem aggódunk, nem szorongunk, hogy eleget nyújtunk-e. Többé nem a szüleink mintája alakítja kapcsolatainkat, és ami még fontosabb, gyermekeinket is jól, megfelelően tanítjuk a szeretetre, bármit is tanítottak mások.

Király Eszter

Köszönjük szépen a Férfiak Klubja Női Támogató Körének az aktivitását!

Király Eszter író, mentálhigiénés szakember, a Meddig tart a kapcsolatunk? sikerkönyv és A kapcsolat, amiért megéri című új könyv szerzője, három gyermek édesanyja. Írásainak, előadásainak témakörei a harmonikus és stabil párkapcsolat, a család, a kiveszőfélben lévő, hagyományos értékek megőrzése. Elhivatott segítője a pároknak, mottója: Két ember egy időre elfelejtheti az egymáshoz vezető utat, de hogy visszatalálnak-e egymáshoz, az legtöbbször döntés kérdése.”

Fotó: Dimitris Vetsikas képe a Pixabay -en. 

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk