Elköteleződés, intimitás, szenvedély – a beteljesült szerelem

A kapcsolatunk is egy rendszer, működéséhez energia és kommunikáció szükséges. Természetes folyamatként kell elfogadnunk, hogy a szerelem néhány év alatt átalakul, de ez nem jelenti azt, hogy a szenvedélynek már nem marad hely…

A kapcsolatunk is egy rendszer, működéséhez energia és kommunikáció szükséges. Természetes folyamatként kell elfogadnunk, hogy a szerelem néhány év alatt átalakul, de ez nem jelenti azt, hogy a szenvedélynek már nem marad hely. Ha nem is minden percben, de olyan bensőséges pillanatokban, amelyekben meg tudjuk élni az intimitást, a szenvedélyes együttléteket. Tévhit, mely szerint a szexuális vágy és szenvedély magától jön létre, és nem kell bele energiát, időt, figyelmet fektetni. Mert a párkapcsolat is egy olyan rendszer, ami belefektetett idő és energia nélkül nem működik, és ha nem vigyázunk, lassan megszűnnek az érintések, a szenvedély valóban elpárolog, mint a testünkre szórt feromonpermet. Tudatosítsuk magunkban, hogy melyik párkapcsolati szakaszban járunk, és azt milyen „hevület” jellemzi szenvedély szempontjából. Így sokkal könnyebben megértjük és elfogadjuk, miért nem reális, ha folyton a kezdeti szimbiózist, az eufórikus szenvedélyszerelmet várjuk a kapcsolattól.

Intimitás, szenvedély és elköteleződés

Sternberg amerikai pszichológus 1986-ban kidolgozott szerelem háromszög elmélete szerint a létrejövő és fejlődő párkapcsolatok három fontos pilléren nyugszanak. Az első az intimitás, ami nem a testek, hanem inkább a lelkek egymásba fonódása. A fizikai közelségen túl mély, bensőséges érzelmi kapcsolódás, bizalom és meghittség. Azt jelenti, hogy átadom és megadom magam, mert van bátorságom szeretni és megmutatni a sebezhető énemet. A második pillér a szenvedély, erős fizikai és szexuális vonzódás, intenzív kapcsolódás, ami újra és újra élettel, energiával, fűszerrel tölti meg kapcsolatunkat. Az elkötelezett kapcsolatokban az érzelmi biztonság és szenvedély dinamikájának egyensúlyára kellene törekednünk. Az egyensúly nem terem magától, és nehéz folytonosan megújulni, új oldalunkat mutatni, mégis ez fontos ahhoz, hogy ébren tartsuk a szeretetteljes kötődést és a szenvedélyt.

Végül a harmadik pillér az elköteleződés, ami olyan döntés, amelyet nap mint nap meghozok a társam jólléte, kapcsolatunk fejlődése, gazdagodása érdekében. Döntés arról, hogy befektetek, invesztálok, időt, energiát, figyelmet, jelenlétet rakok bele, és nem sajnálom, mert a kapcsolatunknak eszmei értéke van, bármit megadok érte, hogy működtessem. Nem valódi az a szeretet, amiből hiányzik ez az odaadó önkéntesség, amellyel minden rezdülésemmel a társam mellett állok, mert a kapcsolatunk odaadás, együtt tervezgetés, fejlődés, és annak az átnyújtása, amik vagyunk, és mindenünk, amink van.

Létezik elköteleződés intimitás és szenvedély nélkül, ezt üres szerelemnek hívja Sternberg, illetve elköteleződés és szenvedély intimitás nélkül, ami a vak szerelem típusa. A beteljesült szerelemben létezik egyedül mindhárom összetevő magas szinten, azonban a szenvedély idővel csillapodik, és a hosszú távú, meghitt együttélés sokkal inkább társszerelem, melyben az elköteleződés és az intimitás mértéke magas. A szenvedély, az intimitás és az elköteleződés mértéke és aránya a párkapcsolat fejlődési szakaszaiban folyamatosan változik.

Az elköteleződés döntés

Döntés arról, hogy befektetek, invesztálok, időt, energiát, figyelmet, jelenlétet rakok bele, és nem sajnálom, mert a kapcsolatunknak eszmei értéke van, bármit megadok érte, hogy működtessem. Nem valódi az a szeretet, amiből hiányzik ez az odaadó önkéntesség, amellyel minden rezdülésemmel a társam mellett állok, mert a kapcsolatunk odaadás, együtt tervezgetés, fejlődés, és annak az átnyújtása, amik vagyunk, és mindenünk, amink van.

Az elköteleződés kizárólagos

Az ember alapvetően olyan, hogy igényli az intimitást, a meghitt, szoros és mély szeretetkapcsolatokat, amelyeket nem lehet megosztani senki mással. Egészséges lelkületű ember nem létezik kötődések nélkül. Hosszú távon nem opciók akarunk lenni, hanem az egyetlen lehetséges út egy társ számára, akihez jó hazamenni, és akivel lelki szinten is hazaérkezünk egymásban...

Egy véd- és dacszövetség kell, melyben szükségünk van arra, hogy kölcsönösen az Egyetlen szintjére emeljük fel egymást; mindannyiunk számára fontos ez a biztonságos védvonal. Nem lehet minden emberi kapcsolatunk tökéletesen harmonikus, de arra törekedhetünk, hogy legyen egy igazi kapcsolatunk, melyben megélhetjük a teljes elfogadást és lelki intimitást, és amelyben nem kell félnünk, hogy megbántanak, vagy megszégyenítenek.

Az elköteleződés végleges

Azok, akik a házasságukat visszafordíthatatlan elkötelezettségnek tekintik, több lélektani munkát végeznek, vagyis több lelki energiát invesztálnak kapcsolatuk minden terepén azért, hogy elégedettségük és érdeklődésük fennmaradjon egymás iránt. Ellenben azok, akiknek a kötelékekkel kapcsolatos hozzállásuk lazább, vagyis szívük mélyén visszafordíthatónak definiálják, nagyobb eséllyel süllyednek bele a passzívitásba, amelyet a másik ember, vagy a körülmények folytonos hibáztatásával tűzdelnek meg. A visszafordítható szó egy ideiglenes állapotot sugall, mintha csak úgy elég volna ellenni benne, kivenni belőle a jót, és az első krízis idején csomagolni, fejvesztve menekülni, vagy másfelé fordulni. Sokszor éppen a „visszafordítható” hozzáállás az oka kapcsolataink működésképtelenségének és meghiúsulásának. Akik úgynevezett visszafordíthatatlan kapcsolatban élnek mélyebb, meghittebb kötődésről és lelki intimitásról számolnak be, elégedettebbek, mint azok, akik egy visszafordítható kötelékben a döntést valójában meg sem hozták egymás mellett.


Cikkajánló: Aki lelkileg életképes, az kötődések nélkül sem veszít talajt
További cikkekért kattints rovatcímeinkre: A férfi útjaAz FK Női Támogatói Köréből (női szerzőink írásai), Férfiérték történetekKörkérdés (interjúk), Férfiegészség.

Az elköteleződés jövőkép

Nem mindegy, hogy van-e a szerelmünkről pecsétes papír. Akik igazi társak, azok valóban csapattársak. A házasság egyik csodás tulajdonsága, hogy valaki más szintén ott van veled az élet hadszínterén, és meg is védelmez. Aki valóban el akar köteleződni, annak nem lehet B terve. Nem töri a fejét szökési terveken, menekülési útvonalakon, és nem félelemből, gyávaságból, vagy kényelemből marad benne a kapcsolatban. „Egészségben, betegségben, jóban, rosszban...” Valami mégis lehet ezekben a házasságkötéskor felvállalt szavakban, és akár Isten, akár ember előtt tesszük, valódi erejük van a szertartás gyertyafényében, ha eldöntöttük, ha hiszünk benne.

Király Eszter

Köszönjük szépen a Férfiak Klubja Női Támogató Körének az aktivitását!

Király Eszter író, a Meddig tart a kapcsolatunk? című könyv szerzője, három gyermek édesanyja. Írásainak, előadásainak témakörei a harmonikus és stabil párkapcsolat, a család, a kiveszőfélben lévő, hagyományos értékek megőrzése. Elhivatott segítője a pároknak, mottója: Két ember egy időre elfelejtheti az egymáshoz vezető utat, de hogy visszatalálnak-e egymáshoz, az legtöbbször döntés kérdése.”

Fotók: Family photo created by drobotdean - www.freepik.com

People photo created by Racool_studio - www.freepik.com

Nature photo created by gpointstudio - www.freepik.com

Tai's Captures on Unsplash

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk