Kapcsolataink valódivá és bensőségessé válhatnának, ha végre őszinték tudnánk lenni önmagunkkal és másokkal

Már az induló kapcsolatokban is az őszinte, tiszta, világos szavak hiányoznak leginkább Félünk megnyílni, óvatos közeledéseinket átjárja a bizonytalanság. Pedig ideje lenne végre álarcok nélkül, szelíden, de határozottan kimondani, amire vágyunk, amit keresünk, és nem azon aggódni, hogy a másik majd hanyatt-homlok menekül az „érzelemlavina” elől.

Aki ugyanazt akarja, aki elkötelezettségre, társra, otthonra vágyik, az soha nem fog megriadni az őszinteségtől. Aki pedig nem akart maradni, annak inkább hálával tartozunk, hiszen lehetővé tette az utat azok számára, akik felé végre szívet nyithatunk. Mégis, a rengeteg időhúzó felszínességgel, ahelyett, hogy meggyógyítanánk, még sérültebbé tesszük egymást. Ne bújjon meg a kétség, minden egyes találkozásban. Ne legyünk egymásnak sebgyógyító, időrabló, vagy önbizalom-izmosító megállóhelyek, ahonnan bármikor tovább léphetünk egy másik, ígéretesebb lehetőség kedvéért.

Sokkal egyszerűbb őszintének lenni, mint terelni, elhallgatni, hazudni. Nem könnyebb, de egyszerűbb. Így nem szükséges taktikázni, kegyes hazugságokon agyalni, az őszinteség nyugalmat, tiszta lelkiismeretet ad, így bátran, nyíltan bele lehet nézni bárki szemébe. Az őszinteség ugyanakkor bátorságot is jelent, nyílt konfrontációt, ami letisztázott helyzeteket teremt.

Melyik az a pillanat, amikor valakiben bízni, hinni kezdünk? Amikor szavaival nem csak meggyőz, de meg is szelídít. Amikor már nem vitatkozunk, nem hozunk fel ellenérveket, és nem akarunk felállni, otthagyni őt. Amikor valaki személyiségén átragyog az erényes magatartás, a tiszta, következetes értékrend, és ennek megfelelően cselekszik. Mindez arra inspirálja a körülötte lévőket is, hogy szívesen kövessék őt. Egy hiteles ember megszeretteti önmagát, és ahhoz, hogy szerethető legyen, elsődleges szempont az önmagáról alkotott helyes énkép kialakítása, etikus magatartás, és ami talán a legfontosabb: alázat. A világról alkotott képe, értékrendje, beszédstílusa, viselkedése mind ezt sugallja. Minden őt közvetíti, és ily módon, mindazt közvetíti, amit ő képvisel, és amiben hisz.

A leghitelesebb emberek nem az eszükkel, hanem a szívükkel kommunikálnak. Képesek empatikus és mély emberi kapcsolatok kialakítására és sorsközösség érzésére azáltal, hogy bevonják és beszéltetik beszédpartnerüket. Mi lehetne a hitelesség definíciója? A hiteles ember azt teszi, amit mond. És azt mondja, amiben valóban hisz. Egy hiteles személy érzései, gondolatai, viselkedése összhangban állnak egymással, és mindezeket képes önmaga és mások előtt is őszintén felvállalni, kinyilatkoztatni. Ennek egyik feltétele, hogy el tudjuk fogadni saját gyengeségeinket, hiányosságainkat, félelmeinket vagy éppen erősségeinket. Ha erre képesek vagyunk, mások irányába is elfogadóvá tudunk válni.

A magánéletben ugyanilyen fontos a hiteles, önbizalmat és önelfogadást sugárzó, meggyőző magatartás. Ugyanezt a belső harmónián és helyes önértékelésen alapuló hozzáállást kell sugároznom a társam felé is, ellenkező esetben vélt hitelességem és meggyőző erőm csak hamis imitáció, silány utánzat. A megtévesztéssel, hazugsággal, csalással kapcsolatunk megreked, nem fejlődik, a bizalom sérül, majd teljesen eltörik.

Az őszinteség azt jelenti, hogy kezdettől fogva és mindvégig van bátorságunk vállalni önmagunkat. A megtévesztéssel, hazugsággal, csalással kapcsolatunk megreked, nem fejlődik, a bizalom sérül, majd teljesen eltörik. Sok esetben csak párterápiás beszélgetések segítenek abban, hogy elinduljanak a gyógyító, bizalmat helyreállító folyamatok.

A sérült bizalom helyreállításában az alábbi lépések segíthetnek:

Mindkét fél lássa át a saját részét a kapcsolat megromlásában. Ingadozó érzelmek, hegyek és hullámvölgyek jellemzik a bizalomvesztést követő időszakot. A megbántott félnek joga van szomorúnak, dühösnek, csalódottnak lenni, kérdezni, és megfelelő, őszinte, együttműködő válaszokat várnia. Ne maradjanak titkok, megválaszolatlan kérdések, ez csak újra befeszülést, érzelmi bezárkózást eredményez. Ugyanakkor tükröt kell állítania önmagának, és fel kell tennie a kérdést: vajon miért történt ez? Mivel járult ő hozzá a másik eltávolodásához, „másfelé álmodásához”?

Fokozott megbízhatóság, kiszámíthatóság. A vétkes fél legyen fokozottan megbízható, legyen nyitott könyv, nyújtson hiteles kiszámíthatóságot az élet legapróbb dolgaiban is. Lépjen ki a tagadásból, ne bagatellizálja el a másik fájdalmát, és ismerje el a tettét, vállaljon teljes felelősséget, csak ez segítheti elő a kapcsolat gyógyulási folyamatát.

Beszélgessünk róla, ameddig szükséges. Milyen hibákat kellene felszámolni ahhoz, hogy elkerüljük a kapcsolatunk gyengülését és az újbóli bizalomvesztést? Mire van szükség a megerősödéséhez? Mi az, ami fájón hiányzik a hétköznapokból? A kölcsönös sértettség csökkentéséért mindent meg kell tenni, hogy új jövőkép épülhessen, és a két egymást szerető ember elkötelezettséget tudjon vállalni egymás iránt, bízva abban, hogy csalás, hazugság nem fog többé megtörténni.

A fogadalom megújítása. A bizalom megtörik, a szeretet soha. Nagyon fontos az elkötelezettség döntésének kinyilvánítása egymás felé. Súlyos krízisekből is fel tudunk állni együtt, ha a szeretet valódi, ha egymás mellett a döntést valóban meghoztuk, és végül nincs más út számunkra, mint az, amelyen együtt haladunk.

Király Eszter

Köszönjük szépen a Férfiak Klubja Női Támogató Körének az aktivitását!

Király Eszter író, mentálhigiénés szakember, a Meddig tart a kapcsolatunk? sikerkönyv és A kapcsolat, amiért megéri című új könyv szerzője, három gyermek édesanyja. Írásainak, előadásainak témakörei a harmonikus és stabil párkapcsolat, a család, a kiveszőfélben lévő, hagyományos értékek megőrzése. Elhivatott segítője a pároknak, mottója: Két ember egy időre elfelejtheti az egymáshoz vezető utat, de hogy visszatalálnak-e egymáshoz, az legtöbbször döntés kérdése.”

Fotó: Tom The Photographer on Unsplash

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk