Ki a felelős azért, ha egy férfi elfelejt udvarolni?

A szenvedély szereti az újdonságot, az ismeretlen, járatlan utakat, és időnként bizonyos eltávolodást preferál. Az egyforma keretek idővel elfáradnak, színeket vesztik, monotonná válnak. Az újító, frissítő energiákat csak úgy tudjuk beengedni a szerelmi életünkbe, ha elég bátrak vagyunk szót emelni a saját vágyainkért, igényeinkért. Nem látja bennem a nőt, és nem látom benne a férfit, ha nincs örömöt hozó saját életterünk, ha lélegezni sem hagyjuk egymást, ha energiarablóvá válunk, és csakis egymástól várjuk el testi-lelki komfortérzetünk biztosítását. Nem látja bennem a nőt, és nem látom benne a férfit, ha már nem akarunk megújulni, új energiákkal feltöltődni, új oldalról megmutatkozni, ha a másiknak úgyis mindegy. Nem látja bennem a nőt, már nem erősít meg nőiességemben, nem udvarol, és nem dicsér meg, ha betokosodott a rutinba, a biztonságos állóvíz kapcsolatunk komfortzónájába. Tanuljunk meg újra és újra vágyakozni „azután, ami a miénk”.

Sokan eleresztjük magunkat, mindenféle értelemben, és egyre kevésbé leszünk az a valaha vágyott, titokzatos és megszerzendő csodalény a társunk szemében, akik valaha voltunk. Már nem fordítunk elég energiát a kapcsolatra, és csodálkozunk, hogy a másik sem teszi. Már minden magától értetődő, és eljutunk az érzelmi biztonság puha, komfortos fázisába, amikor félszavakból, egyetlen nézésből tudjuk, mit gondol a másik, és hajlamosak vagyunk beledermedni, bele is tokosodni ebbe az állapotba. A kíváncsiság fenntartásán áll vagy bukik minden párkapcsolat működőképessége és sikere. A kíváncsiság, az éhség, a rácsodálkozás, folyamatos felfedező vágy szűnik meg ilyenkor egymás iránt, mert azt gondoljuk, a másik ember úgyis ott marad, mindig elérhető, mindig kiszámítható, és mindig jelen van.

Hogyan adjak is, meg nem is? Hogyan maradjak titokzatos, és nyílt egyszerre? Hogyan biztosítsam őt a ragaszkodásomról, hogyan adjak tartósan érzelmi komfortérzetet, vibráló izgalmat, közben elég bizonytalanságot, hogy érdekes, misztikus, vágyott maradjak, és ő harcoljon értem? Ki a felelős azért, ha egy férfi elfelejt udvarolni?

Nőként számomra addig él a kapcsolatunk, amíg női kisugárzásom ráragyog és megrészegíti őt. Ameddig meglepem, megnevettetem, rámcsodálkozik, és megilletődik. Ameddig fenntartom kíváncsiságát, mert a kíváncsiság fenntartásán áll vagy bukik minden párkapcsolat működőképessége és sikere. Akkor valódi és igaz a kapcsolódásunk, ha nem szűnik meg a kíváncsiság, az éhség, a rácsodálkozás, a figyelem, a folyamatos felfedező vágy egymás iránt, nem érezzük úgy, hogy az a másik ember úgyis ott marad, mindig elérhető, mindig kiszámítható, mindig jelen van. Olyan könnyű mindent a férfiakra fogni. Mert amikor kijelentjük, hogy a férfiak nem tudnak udvarolni, legtöbbször esélyt sem adunk arra, hogy ezt megtegyék értünk.

A boldog, elkötelezett kapcsolatok titka a biztonságérzet és a szenvedély egyensúlya. A vágyakozás, a szenvedély kiszámíthatatlan, spontán és zabolátlan, nem ismeri a megszokást, a komfortot, a folytonos ismétlést, a monotóniát. A vágy legnagyobb ellensége pedig éppen az, ami egy tartós kapcsolatban biztonságot hoz, és amire annyira vágyunk: a stabilitás. A tartós párkapcsolat megbízhatóság, biztonság és közelség, de a vágy, a kíváncsiság és a szenvedély féktelen, nem bírja a kontrollt, szereti az újdonságot, az ismeretlen, járatlan utakat, és bizonyos távolságot preferál. Minél inkább benne vagyunk a kapcsolat biztonságos komfortzónájában, annál jobban vigyázunk a bevált mozdulatokra, a közösen bejáratott forgatókönyvre, vagyis arra ügyelünk, hogy benne maradjunk a komfortzónában. Az egyforma keretek azonban idővel elfáradnak, színeket vesztik, unalmassá válnak. Az újító, friss energiákat csak úgy tudjuk beengedni, ha elég bátrak vagyunk szót emelni igényeinkért, szükségleteinkért, vágyainkért. „Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk” – írta Simone Weil. Egy állandó összepréselődött, fojtó, vállainkba markoló, lépéseket ránk kényszerítő tánc sem kényelmes, vágyjuk a távolságot, a szabad levegőt, és az érzést, hogy időnként mi léphessünk közelebb, szabad akaratból, vágyból, önálló döntéstől vezérelve. A külön töltött időre nagyon is szükség van, ettől még megmaradunk egymásnak, feltöltődve, egymástól függetlenül szerzett élményekkel érkezünk haza egymáshoz. Egyszer én, másszor a társam a befogadó, élvezi mindazt, amivel elárasztom, és én megtanulok elfogadni, kedvemet lelem abban, amit nyújt.

Teremtsünk hiányérzetet, járjunk időnként saját utunkon, és hozzon megelégedettséget privát kis birodalmunk, hogy újra és újra megtanuljunk vágyakozni egymás iránt.

Király Eszter

Köszönjük szépen a Férfiak Klubja Női Támogató Körének az aktivitását!

Király Eszter író, mentálhigiénés szakember, a Meddig tart a kapcsolatunk? sikerkönyv és A kapcsolat, amiért megéri című új könyv szerzője, három gyermek édesanyja. Írásainak, előadásainak témakörei a harmonikus és stabil párkapcsolat, a család, a kiveszőfélben lévő, hagyományos értékek megőrzése. Elhivatott segítője a pároknak, mottója: Két ember egy időre elfelejtheti az egymáshoz vezető utat, de hogy visszatalálnak-e egymáshoz, az legtöbbször döntés kérdése.”

Fotó: Rudy and Peter Skitterians képe a Pixabay -en. 

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk