Kicsit mindig változhatunk, anélkül, hogy elveszítenénk önmagunkat

A párkapcsolati harmónia nem járhat együtt teljes önfeladással, nem annyi, mint behódolni, szomorú kényszerkompromisszumot kötni és szemétlapátra söpörni az egyéni vágyakat, igényeket. Fejlett érzelmi intelligenciával könnyebb elfogadóvá válni, elengedve szeretni. A magas EQ valójában a beleérző képesség és a tolerancia képessége. Az érzelmi intelligencia érzelmi tekintélyt, lelki tartást is ad, vagyis aki fejlett EQ-val bír, azt érzelmileg sokkal nehezebb elnyomni...

A párkapcsolati harmónia nem járhat együtt teljes önfeladással, nem annyi, mint behódolni, szomorú kényszerkompromisszumot kötni és szemétlapátra söpörni az egyéni vágyakat, igényeket. Fejlett érzelmi intelligenciával könnyebb elfogadóvá válni, elengedve szeretni. A magas EQ valójában a beleérző képesség és a tolerancia képessége. Az érzelmi intelligencia érzelmi tekintélyt, lelki tartást is ad, vagyis aki fejlett EQ-val bír, azt érzelmileg sokkal nehezebb elnyomni. Érzelmi intelligencia kérdése az is, hogyan lesz képes valaki megfelelni a párkapcsolat adta kihívásoknak. Azt jelenti, hogy eljutok olyan önismereti szintekre, amelyeken képes vagyok önelfogadással, önismerettel szemlélni a saját gyengeségeimet, így a kapcsolatunk réseit, hibáit is, és hajlandó vagyok változtatni. Nemcsak a saját gyengeségeimet tudom elfogadással szemlélni, hanem megértem, a társam is úgy tud jobbá válni, fejlődni, visszajelzéseimre befogadóvá válni, ha előbb elfogadom annak és olyannak, aki ő. Ha valaki elfogadással találkozik, akkor nem támad védekezésből, akkor tud belehelyezkedni a másik világába, szempontrendszerébe.

Az érzelmi biztonság érzelmi védőrendszer, amiben a másik fesztelenül önmaga lehet. Ahol elfogadás van a kommunikációban, a visszajelzésekben, a kölcsönös tükörtartásban, ott otthon érezheted magad. Akkor úgy nyilvánulsz meg, és az lehetsz, aki valóban vagy. A másik ember örömét leli az egyéniségedben, a küllemedben, az élethez való hozzáállásodban, örül neked, melléd szegődik, így lesztek társak. Az irreális elvárások szorongatnak, összeroppantanak, bezúznak, és örök, boldogtalan útkeresővé tesznek. A szeretetnek nincs feltétele, de a kapcsolatoknak mégis van, ezek azonban nem a másik lényén, egyéniségén buldózerrel pusztító elvárások.

Kapcsolatainkban legtöbbször a tetteken, a gondoskodáson keresztül fejezzük ki ragaszkodásunkat. A szeretet feltétel nélküli, ezért az állandó érzelmi jelenlétet, figyelmet sem kötjük feltételekhez, mert ha ő fontos, ha számít, akkor ez nem teher, hanem boldogság. Legalábbis kezdetben. Mert a szeretetnek valóban nincs feltétele, de a kapcsolatoknak igenis van. Egy szeretetkapcsolat feltétele, hogy mindkét fél önként, önzetlenül „lepakolja” a másik ember elé azokat a kölcsönös vállalásokat, ami nélkül egyetlen emberi kapcsolat sem lehet működőképes: tisztelet, őszinteség, gondoskodás, lojalitás, együttérzés, figyelem, a szeretet kimutatásának képessége és az érzelmi válaszkészség. A válaszkészség a figyelmet, a jelenlétet, az érzelmi bevonódást jelenti, hogy érzékenyen reagálunk egymás érzelmi állapotára, igényeire, hajlandók vagyunk energiát invesztálni abba, hogy meghallgassuk egymást, hogy foglalkozzunk a problémáinkkal, mert fontos számunkra a másik jólléte. Ha ez megvan mindkettőnkben, megteremti a bizalmat és a lehetőségét annak, hogy igazán közel érezzük magunkat a másikhoz, hogy képesek legyünk együtt fejlődni, változni, emelkedni, és hogy átsegítsen minket a kapcsolati kríziseken.

Kicsit mindig változhatunk a kapcsolatunkért, anélkül, hogy elveszítenénk önmagunkat. Együtt emelkedünk, fejlődünk, kreatív energiáink szárnyalnak, vele úgy vagyok képes elköteleződni, hogy boldogan tudom összeegyeztetni saját magamat, céljaimat, és kapcsolatunk működtetését. Ha az ő jólléte, boldogulása érdekében időnként kompromisszumot kötök, ha saját vágyaimat időnként háttérbe szorítom, nem elvesz belőlem, hanem éppen hozzátesz a közös életünkhöz. Minden jól működő szövetségben kellenek azonban elvek, énhatárok, kritériumok, íratlan szabályok. A túlzott szolgálatkészség idővel teljes önfeladáshoz vezet, amelyben egyszer csak eljön az a pont, amikor valakinek a saját áldozatkészsége, önalávetése és a társa, valamint szerettei igényeinek előtérbe helyezése teher lesz, kiüresedik, elfárad, már nem tud miből adni. Ő is vágyja a kiegyenlítődést, a kölcsönösséget. Ha ez nem történik meg, ha továbbra is ő invesztál több érzelmi energiát a kapcsolatba, ha nem kapja meg a válaszkészséget, a törődést, a figyelmet és a megbecsülést, akkor kihasználtnak, zaklatottnak, és boldogtalannak érezheti magát. Sokszor nem is tudja megfogalmazni, pontosan mi okozza a diszkomfortot, ezért igyekszik még többet és többet adni, talán attól jobb lesz a közérzete. Egy énhatárait nem ismerő, nem pontosító, folyton készenlétben álló, saját szempontjait soha ki nem mondó, önfeladó partner idővel már nem vonzó, elveszíti szexepiljét.

Egy igazi kapcsolatban tényleg az lehetek, aki vagyok. Önmagam szeretete és elfogadása miatt tiszteletben tartom, és ismerem a saját lelki működésemet, így a saját határaimat is. Mert nemcsak a társamat, hanem önmagamat is tisztelem és szeretem.

Király Eszter

Köszönjük szépen a Férfiak Klubja Női Támogató Körének az aktivitását!

Király Eszter író, mentálhigiénés szakember, a Meddig tart a kapcsolatunk? sikerkönyv és A kapcsolat, amiért megéri című új könyv szerzője, három gyermek édesanyja. Írásainak, előadásainak témakörei a harmonikus és stabil párkapcsolat, a család, a kiveszőfélben lévő, hagyományos értékek megőrzése. Elhivatott segítője a pároknak, mottója: Két ember egy időre elfelejtheti az egymáshoz vezető utat, de hogy visszatalálnak-e egymáshoz, az legtöbbször döntés kérdése.”

Fotó: People love photo created by LipikStockMedia - www.freepik.com

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk