Miért nehéz olyan embert szeretni, aki nem szereti önmagát?

Eljuthat-e mások szeretete, szerelme azokhoz, akik önmagukat nem szeretik? Lehet-e szeretni azokat, akik folyton leértékelik önmagukat, ráadásul engedik is, hogy ez a negatív, fullasztó energiamező rájuk és társukra nehezedjen? Miért annyira nehéz olyan embert szeretni, aki nem szereti önmagát? Az önmagukkal rossz viszonyban élők valóban nem értik, miért szeressék önmagukat, miközben mindennél erősebben szomjaznak a figyelemre, az elfogadásra, a dicséretre és a szeretetre. Egy sérült, alacsony önbecsülésű társsal nehéz harmonikus, közös életet építeni, mert folyamatosan mások szeretetére és elismerésére vágyik, vagyis arra, amit gyerekként nem kaphatott meg. A negatív kritikára túlérzékeny, és hajlamos felnőttként is bántást látni mindenben, még akkor is, ha azt nem is szánták bírálatnak. Az egészséges önbecsülés hiánya együtt jár a magabiztosság, az önbizalom hiányával, és a megfelelési kényszer mindennél erősebb, a külvilág véleménye pillanatok alatt romba döntheti önértékelését.

Egy önleértékelő embert tehát nehéz szeretni, egy ilyen kötelékben talán csak pillanatnyi harmónia jut. Minden apróbb kudarc önigazolást ad számára: lám, „tényleg egy senki, szerencsétlen”, aki nem érdemel semmit, nem méltó a szeretetre. A támogató másik pedig ott van, szeret, figyel, gondoskodik, folyamatosan csak ad, invesztál, és pozitívan megerősítő érzelmi jelenlétben, készenlétben áll. Jogosan fárad el, jogosan érezheti úgy, hogy egyedül van ebben a kapcsolatban, mert vele senki nem törődik, mindig a támogatásra vágyó társának a problémája van előtérben. Ez hosszú távon iszonyú fárasztó, mert elkezdhet beleragadni a másik érzelmi terhét is cipelő támogató, terelgető, megmentő szerepbe. Bár ő maga tisztában van saját értékeivel, és helyén van az önbecsülése, mégis, ha állandó negatív hozzáállással szembesül, akkor önmagába vetett hite is meginoghat. Sajnos ilyenkor nem az önleértékelő ember lelke gyógyul, hanem támogató társát húzza lefelé magához. A sok hiábavaló erőfeszítés felőröli az energiákat, ami alattomosan elszívja a másik erejét, és talán lassan ő is elfelejti, mi az egészséges önszeretet. Érzelmi igényei nem tudnak kielégülni tartósan, ezért idővel amellett is dönthet, hogy kilép a kapcsolatból, hiszen bármennyire szereti a társát, nem tud ekkora felelősséget cipelni a hátán. Nem tudja annak terhét cipelni, hogy a másik ember nem szereti önmagát.

„Szeretném, hogyha szeretnének, s lennék valakié, lennék valakié”, mondta ki Ady Endre mindannyiunk legmélyebb, legszebb, egyben legfájdalmasabb vágyát. Egyik kapcsolatból a másikba sodródunk, sóváran és szeretetéhesen újabb megerősítő, pozitív visszajelzésekre várva: értékes ember vagyok, megérdemlem, hogy valaki a karjaiba zárjon, és megossza velem a mindennapjait. A szerethetőség érzése elengedhetetlen ahhoz, hogy magabiztosan és kiegyensúlyozottan járjak a világban, a lelki egészségemhez szorosan kapcsolódik az alkalmasság érzése, hogy elfogadva, szeretve létezhetek valaki mellett. Vannak, akik súlyos önbecsülési krízist élnek meg, és az induló párkapcsolatokba terápiát várva érkeznek, ami majd helyrebillenti, majd szinten tartja megingott önbecsülésüket, izmosítja önbizalmukat, és megadja az anyagi, érzelmi és szexuális komfortérzetet, amire olyan régóta vágynak. A párkapcsolat nem gyógyító eljárás önértékelési zavarok leküzdésére, nem önbizalomtréning, és nem orvosság az elszenvedett traumák feldolgozására. Mindenkinek úgy kellene készen állnia egy új kapcsolódásra, hogy az egyedüllétben vált éretté, és szerezte meg a megfelelő szintű önismeretet és önbecsülést.

Minden gyermek az anyával és az apával alkotott háromszögben tanulja meg és tapasztalja meg a külvilágban való helyét: miért várhat megerősítést, vagy dicséretet, és miért kritikát. A családban sajátítja el, hogyan viselkedjen, hogyan bánjon másokkal. A családi háromszögben tapasztaltakat a gyerek elraktározza, és amikor kilép ebből a remélhetőleg biztonságos közegéből, útravalóul magával viszi a magabiztosságát, de ugyanígy a bizonytalanságát, félszegségét. Az önbecsülés alapjait tehát a gyermekkorból kellene hoznunk, és így az élet színtereire kellene magunkkal vinni a gyermekként megtapasztalt értékesség érzését, a dicséretek, a pozitív megerősítés, az elfogadó, feltétel nélküli, elengedő szeretet által. Azok a gyermekek, akik korán megtanulják, hogy szerethető és értékes emberek, felnőttként is jobban fognak bízni önmagukban. Kevésbé lesz szükségük mások elismerésére ahhoz, hogy jól érezzék magukat a bőrükben, könnyebben tudnak majd inspiráló, egyenrangú kapcsolatokat kialakítani. Már gyermekkorban éreznünk kell az értékesség, a szerethetőség, az alkalmasság érzését. Egy gyereknek éreznie kell, hogy ő jó valamiben, hogy befektetett energiája megtérül, hogy támaszkodhat képességeire, és boldogan, felszabadultan kiteljesedhet valamiben. A legtöbb felnőtt sajnos még mindig nem érzi ezt, túl sokan szenvedünk az alkalmatlanság érzésétől.

Egy önleértékelő embert nehéz kiragadni az állandó önostorozás állapotából; odaforduló, őszinte szeretettel, elfogadással, akár terápiás beszélgetésekkel, és ami a legfontosabb, az ő saját, megegyező akaratával, együttműködő szándékával mégsem lehetetlen. Nem teljesíthet senki mindig mindenben ezer százalékon, és ha éppen kudarc érte, vagy egyszerűen csak éli a „szürke” hétköznapjait, akkor is lehet elég jó, sőt szerethető. Nem változnia, vagy javulnia kellene, hanem csak megismerni, és elfogadni önmagát. Az önszeretetnek semmi köze a tökéletességhez, ezt kellene megtanulni mindannyiunknak.

Király Eszter

Köszönjük szépen a Férfiak Klubja Női Támogató Körének az aktivitását!

Király Eszter író, mentálhigiénés szakember, a Meddig tart a kapcsolatunk? sikerkönyv és A kapcsolat, amiért megéri című új könyv szerzője, három gyermek édesanyja. Írásainak, előadásainak témakörei a harmonikus és stabil párkapcsolat, a család, a kiveszőfélben lévő, hagyományos értékek megőrzése. Elhivatott segítője a pároknak, mottója: Két ember egy időre elfelejtheti az egymáshoz vezető utat, de hogy visszatalálnak-e egymáshoz, az legtöbbször döntés kérdése.”

Fotó: Milan Popovic on Unsplash

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk