Mindenképpen a kapcsolat rovására megy, ha a nő a munkájában sikeresebb?

Egy sikeres nő keményen megharcol az eredményeiért, így túl gyakran a párkapcsolatok terepén is csatákat akar nyerni, így lesz lassan egy szépnek, ígéretesnek induló kapcsolatból dominanciát érvényesítő játszmák, hatalmi harcok színtere. Tudatosság és fejlett önismeret szükséges ahhoz, hogy egy férfi megfelelően tudja kezelni, ha a mellette álló nő munkájában elismertebb, és többet keres nála, főleg, ha a háztartásban és a gyereknevelésben is az övé a munka nagyobb hányada. A nő hozzáállásán nagyon sok múlik. Le tudja-e vetni a domináns amazonszerepet, ahogyan átlépi a családi otthon küszöbét? Mennyi lágyságot, finomságot, női energiát menekít ki a férfiakhoz uniformizálódó karriervilágból? Hogyan tudja a férfit mindezek ellenére önbecsülésében erősíteni, férfiszerepének megtartásában segíteni? Egy életét nőies prioritások alapján vezető sikeres nő számára a siker mindig és elsősorban a boldog magánéletet jelenti.

Az erős nőt egy még erősebb férfi tudja megtartani. A sikeres nő egy biztonságot nyújtó támaszon előre tudja engedni gyengéd, biztonságra vágyó árnyékszemélyiségét, így válhat érzelmi családfenntartóvá. Bárki csak olyan társ mellett lehet tartósan boldog, aki nem harcol örökösen hatalomért. Aki mellett „csak úgy meg lehet melegedni”, ilyen társ hozhat harmóniát. A férfiak nem félnek a sikeres nőktől, inkább büszkék arra, ha egy csillogó intelligenciájú nő oldalán lehetnek igazi férfiak. Itt természetesen olyan érzelmileg érett férfiakról beszélek, akik maguk is meg vannak áldva szürkeállománnyal, és nem csak alkalmi szórakozást keresnek.

Egy érett gondolkodású férfi számára soha nem a nő karrierje, ambíciója, eredményei jelentenek problémát, hanem inkább a kommunikációja: a férfias kisugárzás, a küzdőszellem, férfivirtus, a férfias önérvényesítés.

A nők kommunikációja vált férfiassá, a modern, örökké harcolni vágyó, „szupernő” image-t hirdető világrend készteti őket arra, hogy férfi módon önérvényesítsenek. Ez a világ ma arra neveli a nőket, hogy küzdjenek, mégis ez a folytonos készenlétben lévő, önérvényesítő harc lohasztja leginkább a vágyat a férfiaknál. A férfi csak azt a nőt imádja, akivel ő potens maradhat, hamar az ellenkezője történik, ha nem érezheti férfinak magát, ha nem talál kapcsolódási pontot a nő rendszerében, amelyben ő férfiként viselkedhet.

Méltón és lelkileg egészségesen csak úgy tudunk egymás mellett állni, ha egyenrangú társak vagyunk, akik önmagukban is életképesek

Ha én nőként rálegyintek, ha nem bízom az erejében, ha lemondok róla, ha szavaimmal dominálom, ha kapcsolatunk létjogosultságát folyamatosan megkérdőjelezem, akkor már régen nem tartom őt hiteles férfinak, és úgy érzem, semmi dolgunk egymással. „Nem látom benne a férfit. Nem látja bennem a nőt.” Ezek a mondatok a párkapcsolati tanácsadásokon legtöbbször elhangzó, úgynevezett sérelemmantrák. Miért nem látom benne a férfit? Mert valahol félúton kioperáltam belőle a férfiasság alapvető jegyeit, mert arrogáns voltam, mert elkezdtem anyáskodni felette, mert fikarcnyit sem tiszteltem, mert macsót akartam, de megtanítottam mosogatni, és onnantól ő már nem volt ugyanaz, és ilyen formájában már nem is volt olyan vonzó. Mert folyamatosan hangsúlyoztam, hogy a munkámban sikeresebb vagyok, hogy többet rakok a családi kasszához, és őt rendre elszámoltattam, így adtam meg neki a kegyelemdöfést.  Férfias férfi kell? Akkor kezeljük őket férfiként. Ne csodálkozzunk, ha „dől a libidó”, egy kapcsolatban mindig domináns nőnek ne legyenek fölös elvárásai, ne kérje a férfitól, hogy határozott, erős, magabiztos, és karakán legyen.

Ha azonban egy férfi passzívvá válik a párkapcsolatban, akkor a nőnek nincs más választása, mint erősnek lenni, dominánssá válni. Ha egy férfi nem foglal állást, nincs saját véleménye, éppen ezért mindig mindenben a nő hozza meg a döntéseket, az ő vállát nyomja az anyagi felelősség súlya, az fárasztóvá válik, egy ilyen kapcsolatban jogosan érzi a nő, hogy egyedül van, nincs mellette férfi. Megváltozik a kapcsolat dinamikája, mintha lenne még egy gyereke, a férfi pedig nagyra nőt gyerekként kezd létezni, és ezzel a viselkedéssel a szexuális életben is megjelennek a problémák, hiszen nem két egyenrangú, autonóm személyiség él együtt párkapcsolati kötelékben. A nő egy ilyen kapcsolatban egyre inkább megerősödik, miközben rendkívül kényelmetlenül érzi magát: hiányzik mellőle a férfienergia.

Legyünk egymással őszinték, beszéljünk a pénzügyekről

Az anyagiak is megölik a szerelmet. A pénz gyakran erősebb tabu, mint a szex. Az anyagi helyzet előbb-utóbb terítékre kerül egy kapcsolatban, de még mindig nagyon ritkán tudunk erről nyíltan, őszintén beszélgetni. Gyakran ha a párok nem anyagi kérdéseken vitáznak, akkor is azon vitáznak, csak nincs bátorságuk kimondani, vagy maguk sem látják, pontosan mi is a téma. Fontos, hogy megosszuk egymással aggodalmainkat, akkor is, ha pénzkérdésről van szó. Ne hallgassunk el előléptetést, fizetésemelést, nagyobb beruházást.

Mindkettőnk nézőpontja legyen ugyanolyan fontos

A családot, vagy a párkapcsolatot érintő döntésekben mindkettőnk véleménye számít. Függetlenül attól, ki mennyit keres! A közös döntésekkel erősödik a szövetség érzése, a közös a felelősség, ez pedig elhozza a vágyott biztonságérzetet, erősíti a kötődést és a bizalmat, ami a kapcsolat fejlődéséhez szükséges. A közös döntések hiánya pénzügyi hűtlenséghez és komoly konfliktusokhoz vezet. A házasság nem csak érzelmi, hanem gazdasági szövetség is.

A pénzügyi közösség mellett maradjon meg a függetlenségünk

Mindketten, persze ésszerű keretek között maradva, bűntudat nélkül tudjuk elkölteni azt a pénzt, amit magunkra szánunk.

Ne legyünk egymásnak riválisai

Egymás rajongói és ne riválisai legyünk, együtt örüljünk minden sikernek, mérföldkőnek, ne tekintsük a másikat versenytársnak, ne akarjuk legyőzni, az igazunkat hajtogatni, minden áron dominálni.

Király Eszter

Köszönjük szépen a Férfiak Klubja Női Támogató Körének az aktivitását!

Király Eszter író, mentálhigiénés szakember, a Meddig tart a kapcsolatunk? sikerkönyv és A kapcsolat, amiért megéri című új könyv szerzője, három gyermek édesanyja. Írásainak, előadásainak témakörei a harmonikus és stabil párkapcsolat, a család, a kiveszőfélben lévő, hagyományos értékek megőrzése. Elhivatott segítője a pároknak, mottója: Két ember egy időre elfelejtheti az egymáshoz vezető utat, de hogy visszatalálnak-e egymáshoz, az legtöbbször döntés kérdése.”

Fotó: Woman photo created by freepik - www.freepik.com

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk