Szelídíteni egymást...

Szeretünk más veséjébe látni, megismerni a legtitkosabb gondolatait, megpillantani igazi arcát, lemeztelenített valóját, de félünk láttatni mindezt önmagunkban, szorongunk, hogy valódi énünk, amit fel tudunk ajánlani, nem elég.

Gyakran azt képzeljük, valami ijesztőt, kompromittálót rejtegetünk, és sehogyan sem illünk majd konvencionális, elvárt párkapcsolati sablonba. Ha tiszta érzelmekre vágyunk mégis a sebezhetőség, a fedetlen, igazi arcunk, és a kipakolt múltcsomagunk az egyetlen út. Mindannyian csomaggal érkezünk. Olyan embert keress, és olyat láss meg, aki szeretettel segít kicsomagolni, kipakolni a felejteni valót, a csalódást, szívfájdalmat. És vele a sokadik együtt ébredésünkkor egyszer csak rádöbbenünk, hogy könnyű lett a szívünk. A múlt emlékei mind ott vannak kiértékelve, helyükre kerülve, elrendezve, így már egyáltalán nem is olyan ijesztők, amikor elővesszük őket.

Nem jön el a társ, ha úgy próbálunk meghitt kapcsolatokban létezni, hogy nem adjuk át egészen önmagunkat. Nem jön el, amíg nem tudjuk igazán az életünkbe engedni. Nem lehet társ az, aki hetente néhányszor szabadidőpartner, és mire jön a hajnal, a ruháit kapkodva, sietve távoznia kell, mert onnan újra indul a mi privát, mindent egyedül is kézben tartó, egyszemélyes életünk. Nem jön el, nem érkezik el a férfi, ameddig a nő nem engedi. Neki férfiként kell megnyilvánulnia, muszáj, hogy kapcsolódási pontot találjon a nő rendszerében, amelyben férfiként viselkedhet, amelyben elismerik igyekezetét. A nőnek szüksége van a férfijelenlétre, a gondoskodására, a támogató, inspiráló  szerelmére, és nem azért, hogy támaszkodjon rá, hanem hogy vele kiteljesedjen.

Szelídítenünk kell egymást. Ott áll előttünk egy gondoskodó, megbízható, szerető férfi, mi mégis az apróbetűs részt keressük ebben a történetben. Hol van a csillaggal jelölt rész, hol vannak a csapdák, ellenérvek, gyenge láncszemek? Pedig csak annyi kellene, hogy merjük átadni és megadni magunkat, legyen bátorságunk érzelmeket, női energiákat invesztálni. A férfi megadást követel, azt hogy a nő végre engedje, hogy megfogja a kezét, hogy tisztelje a döntéseit, hogy higgyen a hűségében, hogy el tudja engedni a kételyeit, hogy végre ráébredjen, nem kell mindig erősnek lennie, az élet úgyis rendben van, ha nem ő irányít. Nőként azt kell éreznem, hogy az egyetlen vagyok, ahogyan vele is éreztetnem kell ugyanezt. Akarnom kell, hogy valóban lásson engem, hogy lefejtse az álarcomat, mert pajzsom van, és különféle hatékony védekezési technikáim. Feltartott kezekkel kell megadnom magam, és engedni, hogy ő kivegyen a kezemből minden önvédelmi fegyvert, és nem forgatni tovább a bizalmatlanság, az arrogancia, a gyanakvás kardjait. Engednem kell, hogy férfi legyen, és gondoskodjon, hogy teremtsen, összeillesszen, kivegye a kezemből az oda nem illő dolgokat, szelídebbé tegye a vonásaimat, lágyabbá a mozdulataimat, finomabbá a hangomat, és kihozza belőlem a nőt, az ízig-vérig feminin jegyeket – aki valójában vagyok. A nőnek férfira van szüksége. Persze, hogy védekezésből magára ölti a sebezhetetlen amazon nő szerepét, de a szíve mélyén tudja, ha olyan férfi áll mellette, aki valóban támasz, akkor a félelem, ez az ösztönös, megriadt „vadállati védekezés” eltűnik belőle.

És nem jön el a nő sem, amíg a férfi nem tudja igazán az életébe engedni. Amíg a nő csupán kellemes társaság, látogatható szépség, amíg egy a sok közül, amíg csupán szexre, főzésre, vagy kulturális eseményekre van programozva, addig nem érkezik el a Nő.

 
Cikkajánló: Jól választottál párt magadnak, ha visszanézve ezt elmondhatod...
További cikkekért kattints rovatcímeinkre: A férfi útjaAz FK Női Támogatói Köréből (női szerzőink írásai), Férfiérték történetekKörkérdés (interjúk), Férfiegészség.

Egy majdnem kapcsolatban a felek mindig érzelmileg elérhetetlenek maradnak. A „töltelékkapcsolatokban” úgy gondoljuk, kihúzzuk, kiböjtöljük az időt, amíg el nem jön az igazi, nagy érzés. De telik az idő és ott rekedünk bennük, pedig ezekben a kötelékekben csak „intimitásmorzsákat” élhetünk meg, sosem nyújtanak érzelmi biztonságot. Az élet természetes rendje, hogy a Férfi, a teremtő, a logikusan gondolkodó, az irányító, a védelmező, a biztonságot nyújtó tegye a dolgát, hogy megvívja csatáit, hogy „csomókat oldjon”, és „késeket fenjen”, felfelé haladjon, alkothasson, és nyomot hagyjon, ami bizonyíték arra, hogy teremtett, létrehozott valamit. Ők is vágynak valakire, akinek az ölelésében révbe érhetnének már. Ők is otthont, családot, támogató hátországot akarnak, egy nőt, aki állandó kikötő. Ehhez valóban fel kell nőnie érzelmileg, hogy társ és apa tudjon lenni. Ehhez az érési folyamathoz kellenek fájdalmak az életben – hogy el tudja sajátítani a megbocsátás képességét –, kudarcok – hogy újra és újra erőre kapjon, és fel tudjon állni –, valamint kellenek szerelmek, szívleckék – melyekből megtanul szeretni, rajongani és tisztelni a nőt. Kiből lesz a jó társ? Aki bármit képes megtenni a szeretett nőért, és amennyiben ez a nő férfiként bánik vele, ezt ő messzemenően értékelni fogja.

Van hely a szívedben egy társ számára? Ő már készen áll, mindent érted tenne. Addig nem fogad maga mellé, amíg te nem vagy kész, amíg még az út elején jársz.

Király Eszter

Köszönjük szépen a Férfiak Klubja Női Támogató Körének az aktivitását!

Király Eszter író, a Meddig tart a kapcsolatunk? című könyv szerzője, három gyermek édesanyja. Írásainak, előadásainak témakörei a harmonikus és stabil párkapcsolat, a család, a kiveszőfélben lévő, hagyományos értékek megőrzése. Elhivatott segítője a pároknak, mottója: Két ember egy időre elfelejtheti az egymáshoz vezető utat, de hogy visszatalálnak-e egymáshoz, az legtöbbször döntés kérdése.”

Fotók: Alex Bocharov on Unsplash

Jonathan Borba on Unsplash

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk