„A házasság egy örök szövetség és eskü, melyben két ember vállvetve segíti egymást, otthont teremtenek, családot alapítanak” – interjú Kő Boldizsárral

Kő Boldizsár szobrászművésszel beszélgettünk Körkérdés című rovatunkban, melyben ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel interjúalanyainknak, hogy lássuk és össze is tudjuk hasonlítani, miről mit gondolnak.

Mi volt a legnagyobb gyerekkori butaság, amit csinált?

Több kedves unokatestvéremet is elkalauzoltam a balatonkenesei mocsárba, hogy elfogjuk a „Békakirályt”. Ezeknek az expedícióknak „köszönhetően” közel kerültünk a vízbefúláshoz; csak felnőtt beavatkozás mentette meg a helyzetet.

Mi a legfontosabb életbölcsesség, amit az édesapjától tanult?

Édesapa, Kő Pál tanított meg arra, hogy a türelem a legfőbb erény, amit úgy lehet gyakorolni, hogy időt szánunk a dolgokra.

Mi a legfontosabb üzenet, amit mindenképpen szeretne átadni a fiának vagy a lányának, a jövő generációnak?

A szeretet gyakorlatát próbálom négy gyermekemnek átadni, aminek persze alapja a türelem.

Ön szerint jó a koedukáció vagy érdemes lenne bizonyos életkorban a lányokat és a fiúkat külön oktatni?

Szerintem nem kell külön nevelni leányt és fiút. Úgy gondolom, jó, ha ők elkezdenek minél előbb összeszokni, megismerni a másikat. Nekem húgom van, együtt nőttünk fel, egymást sokat alakítottuk, neveltük.

El tud képzelni olyan helyzetet, amikor jogos lehet az erőszak?

Életmentő helyzetekben szükséges lehet az erőszak, de a hátköznapi helyzetekben kerülni kell, a nevelésben nem szabad alkalmazni.

Egyetért-e azzal, hogy a nehéz helyzetekben jobb, ha egy férfi nem sír, szerencsésebb, ha megőrzi a hidegvérét?

Én szoktam sírni és megölelni a másikat. Jó, ha tudunk uralkodni az érzelmeken, de sokszor nagyon fontos kimutatni.

Milyen típusú munkamegosztást tart ideálisnak férj és feleség, férfi és nő között?

Szerintem mindenki egyenlő mértékben ki kell vegye a részét a közös életből. Hogy ezt hogyan osztjuk meg, azt érdemes mindegyre átbeszélni, egyeztetni. Mások az adottságaink, a hozott mintáink, ezeket is érdemes figyelembe venni. Az az optimális, ha senki nem érzi magát áldozatnak a közös teherviselésben.

Szokott-e rendszeresen házimunkát végezni, és ha igen, mit?

Takarítani, főzni, mosogatni szeretek, és rendszeresen végzem ezeket. Készítünk erről egy táblázatot, amibe mindenki bele van írva, annak alapján működünk.

Mennyire érzi a saját életében problémának, hogy túl sokat dolgozik?

Szeretem a hivatásomat, minden időmet alkotó munkával tölthetem, hajlamos lennék túlzásba is vinni, de ez öröm, nem áldozat. Fontos, hogy a munka ne menjen a család és a barátok rovására.

Ön szerint mi a házasság értelme, célja?

A házasság szerintem egy örök szövetség és eskü, melyben két ember vállvetve segíti egymást, otthont teremtenek, családot alapítanak. Nekünk Annával közös úton járás, alkotás is, melyben a legfontosabb Isten keresése.

Ha újra kezdhetné az életét, mindent ugyanúgy csinálna?

Igen, szeretnék mindent ugyanúgy csinálni, még az értelmetlennek látszó kanyarokat is, mint a kaposvári mezőgazdasági főiskolára járás.

Van szükség ma hősökre, és ha igen, milyenekre?

Igen, hősökre nagy szükség van ma is. De ők a csatamező helyett a béke hírnökei kell legyenek, közöttünk élő szentek. Nekem ilyen hős Böjte Csaba és az édesapám, Kő Pál is.

Van olyan gyerekkori álma, ami teljesült?

Gyermekkorom nagy álma volt, hogy Land Roverral száguldozzak Afrikában, és oroszlánokat mentsek meg – ez elmaradt. Helyette szüleim művész hivatását folytathattam, benne maradva ezáltal az álomban, amelyben felnőttem. Gyermekeimmel pedig együtt neveltünk fel fészekből kiesett kismadarakat.

Ha bárkivel találkozhatna – legyen szó akár élő, vagy nem élő személyről – ki lenne az?

Attenborough-nak szívesen megszorítanám a kezét.

Mit jelent az ön számára az, hogy „szent”?

Reformátusként mosolyoghatnék is a szenteken, de nem teszem. Nagyon fontos emberi példának tartom őket, akiknek életét átjárta a szentlélek. Rájuk tekintve láthatjuk, miként támadt fel Jézus és hogyan él köztünk.

NÉVJEGY – szobrászművész

  • Budapesten született 1964. április 29-én.
  • Tanulmányok: Magyar Képzőművészeti Főiskola, képgrafika-vizuális nevelés tanári szak (1998)
  • Már fiatalon önálló műfajt teremtett: a szobor játszóterekét. Egyedi képzőművészeti játszóparkjai közül a legfontosabbak: Méhek élete mesekert, Kispesti Családsegítő Központ – Balla Gáborral (1999); Zöld Péter népmesejátszótér, Millenáris Park – Balla Gáborral (2000); Szélkerék tér, Kelenföld – Balla Gáborral (2001); Évkerék tér, Farkasrét (2003); Kék tó krokodilok Kelenvölgy (2004); Mátyás király vadászaton, Zsámbék (2005); Csillagmadarak, Villány, Wunderlich Magyar Borok Háza (2007); Forrás játszóház, Feneketlen tó, Budapest (2008); Mátyás Király Játszótér, Erdőkertes (2008); Angyalhinta, Cseppkő u-i Árvaház (2009); János Vitéz játszó-liget, Hódmezővásárhely (2009); Patkó Bandi Játszótér, Pécs (2009); Mátyás Király Reneszánsz Játszókert, Visegrád (2010); Zöld Péter Gelsén Játszótér (2010); Tücsök-Tanya Játszóház, Angyalföldi Gyermek-és Ifjúsági Ház, (2010); Szigligeti vár-játszószerek (2011); Mesélő Európa mobil kalandjáték (2011); Nagycenk – Vasúti Játszópark (2011), Aquincum – Mitológiai Játszótér (2012); Nagycenk – Széchenyi Játszótér (2012).
  • Legfontosabb díjai: Könyvhét Nagydíj: Bella István Hú-Péri-Hú Öreg című műve, Kő Boldizsár illusztrációival (2001), Ipari és Formatervezési Nívódíj: Zöld Péter Népmese Játszótér (2001), Europa Nostra díj: Millenáris Park - Zöld Péter Népmese Játszótérrel (2001); Az üveghegyen is túl... XVIII. Kerületi Önkormányzat pályázata, I. díj (2005); MAOE és Magyar formatervezési Tanács Gyermek-Játék pályázatán II. díj (2006); Pro Novo Könyvkiadó országos meseillusztráció pályázatán grafikai díj (2007); A lánghordozó lovag – A kolozsvári bábfesztivál díja (2008); Magyar Művészetért díj (2020).

Antal-Ferencz Ildikó

 

Antal-Ferencz Ildikó újságíró, három gyermek édesanyja. Írásainak fő témája a család, de sok más is érdekli: interjúk közismert emberekkel, beszámolók kulturális eseményekről és jótékonysági ügyekről, riportok közéleti témákról (élet- és gyermekvédelem, oktatás, hit, fogyatékossággal élők). Blogot ír Ígyírokén címmel, több interjúkötetbe írt szerzőként, rádióműsorokat szerkesztett és vezetett, valamint házigazdaként kerekasztal-beszélgetéseket és konferenciákat.

*

Írjátok meg, kire lennétek kíváncsiak Körkérdés rovatunkban!

Körkérdés rovatunkban ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel interjúalanyainknak, hogy lássuk és össze is tudjuk hasonlítani, miről mit gondolnak. Nem csak egyfajta véleményre vagyunk kíváncsiak, hanem éppen hogy nagyon sokfélére, ezért igyekszünk a társadalmi, politikai, kulturális élet széles spektrumáról megszólítani válaszadókat. Mivel a legkülönfélébb válaszokra számítunk, ezért a rovatban megjelenő vélemények nem feltétlenül fogják tükrözni a Férfiak Klubja álláspontját, de tulajdonosukról nagyon sokat elárulnak majd.

Írjátok meg itt hozzászólásban vagy az info@ferfiakklubja.hu e-mail címre, kire lennétek kíváncsiak új, Körkérdés című rovatunkban!

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk