„Egy életelv csakis a viselkedésen, a mintán keresztül mehet át” – interjú Buza Domonkossal

Buza Domonkos Pro Familliis és Pannon Példakép díjas pszichológussal, szupervízorral, a lelki elsősegély telefonszolgálatok (LESZ) egyik alapítójával beszélgettünk Körkérdés című rovatunkban, melyben ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel interjúalanyainknak, hogy lássuk és össze is tudjuk hasonlítani, miről mit gondolnak.

Mi volt a legnagyobb gyerekkori butaság, amit csinált?

A legemlékezetesebb, amikor hat-hétéves koromban egyszer megpróbáltam két boton kézen állni. Nagy butaság volt, jól pofára estem. Később általános iskolásként órák után Pisti barátommal elmentünk a Kőbánya-Kispest melletti kiserdőbe a bombatölcsérekhez, ahol a gőtétől a bolharákokig mindenféle izgalmas állat megélt. Mikor este hazaértem, két hatalmas pofont kaptam anyámtól.

Mi a legfontosabb életbölcsesség, amit az édesapjától tanult?

Ez nem úgy volt, hogy apám ült a széken, én meg ott ültem a lábánál és hallgattam a bölcsességeit. Az ilyesmi, egy életelv, egy üzenet, egy hozzáállás, akár egy „életbölcsesség” csakis a viselkedésen, a mintán keresztül mehet át. Apám szerint nem igaz a mondás, hogy az ember annyit ér, ahány nyelvet tud, hanem: annyival gazdagodik, ahány ember beszél azon a nyelven. Ezt nem ítéletként mondta a „kis” nyelvekre; ha akarta, két hónap–fél év alatt megtanult bármilyen „kis” vagy „nagy” nyelvet. Tíz-tizenkettőt tudott. Legnagyobb fiunk is ilyen: beleköltözik a nyelv, már most ott tart, mint édesapám idős korára. Apám rengeteg helyen megfordult a világon – ebben a világ dolgai iránti „éhségben”, az élet, az emberek, a kultúra, a történelem iránti kíváncsiságban nagyon hasonlítok rá.

Mi a legfontosabb üzenet, amit mindenképpen szeretne átadni a gyermekeinek?

Nagyon nehéz megfogalmaznom ezt. Talán olyan maximákat mint: úgy élj, hogy ha bármelyik pillanatban meghalnál, teljes lenne az életed. Vagy a másik az aktivitás. És a világról alkotott véleményemet adnám át a jövő generációnak: élni jó, vigyázzunk egymásra és a világunkra!

Ön szerint jó a koedukáció vagy érdemes lenne bizonyos életkorban a lányokat és a fiúkat külön oktatni?

Jó lett volna, de hát ezt már elszúrtuk, és lassan felesleges is. Mivel nem ugyanabban az érettségi szakaszban vannak összerakva – a biológiai, érésbeli különbség mellett szellemi különbség is van az egykorú fiúk és lányok között –, az nem használ nekik, egyikőjüknek sem. A külön edukáció a fiúknak és a lányoknak is jó – lenne –, hiszen az egy olyan keret – lenne –, amelyben a saját nemük szerinti szerepekre, perspektívákra nevelődnek, szocializálódnak. Jó lenne ezt pótolni, olyan kezdeményezésekkel is, mint a Férfiak Klubja vagy a Férfisátor, bár amit gondolok, az ennél több, hiszen nevelést ígér.

El tud képzelni olyan helyzetet, amikor jogos lehet az erőszak?

Életvédelem céljából, egyébként nem.

Egyetért-e azzal, hogy a nehéz helyzetekben jobb, ha egy férfi nem sír, szerencsésebb, ha megőrzi a hidegvérét?

Magában sírhat, meg a nehéz helyzetek után, de nem benne a helyzetben. Viszont a hidegvér sem jó. Az a jó, ha a férfi – meg a nő is – nem dermedten, hanem ösztöneire hagyatkozva állja a sarat – akkor nem ér rá sírni sem.

Milyen típusú munkamegosztást tart ideálisnak férj és feleség, férfi és nő között?

Olyat, amiben megegyeztek, és amit élethelyzetüktől függően időnként módosítanak.

Szokott-e rendszeresen házimunkát végezni, és ha igen, mit?

Egyedül vagyok, és csak annyi házimunkát végzek, amennyit kénytelen vagyok. Bevásárlok, néha főzök is, de inkább a közeli éttermekben eszek, vagy onnan hozok meleg ételt. Évente egyszer elkérem legkisebb fiaméktól Brendát, a kínai takarítógépet, de előtte – sajnos – rendet kell raknom, hogy dolgozni tudjon. Amikor a gyerekeink kicsik voltak természetesen én is részt vettem az életükben, a feladatokban, a nevelésükben. Házasságunk ebben a tekintetben is jó egyensúlyban volt, mindent magunk, együtt csináltunk.

Mennyire érzi a saját életében problémának, hogy túl sokat dolgozik?

Volt, aki azt mondta, hogy Anna halála után munkamániás lettem. Szerintem most többet dolgozok, mint akkor. Talán a járvány okán, de nem érzem problémának, egyensúlyban vagyok.

Ön szerint mi a házasság értelme, célja?

Hogy a világ másik felét elérjed a párodon keresztül. Ő közvetíti számomra mindazt, amit én nem érek el és viszont. Egyébként meg persze szeretetkapcsolat, a jövő ígérete, a kölcsönösség. Egy jó csere, egy egyensúlyban lévő mérleg, amelyben nem a fejünkben, hanem a szívünkben van benne, hogy a másiknak mire van szüksége.

Ha újra kezdhetné az életét, mindent ugyanúgy csinálna?

Nagyjából igen. Amikor a misében a bűnbánatnál mondjuk, hogy „gondolatattal, szóval, cselekedettel és mulasztással”… na, nekem a legutolsóból van a legtöbb. De ezeket már nem lehet bepótolni, meg nem történtté tenni.

Van szükség ma hősökre, és ha igen, milyenekre?

Csak hétköznapiakra. Átélhető közelségűekre, akikről azt ember azt gondolhatja: velem is megeshetne. Kis lépésekről van szó, nem várható több. Persze van olyan is, hogy az ember egész életével „ráhúzódik” egy csillagra, de ez azért ritka. Az elmúlt járványos évben viszont nagyon sok lehetőségünk volt mindennapi hősökké válni.

Van olyan gyerekkori álma, ami teljesült?

Majdnem minden, ami meg nem, az nem baj. Édesapámra visszautalva: én is szerettem volna sokat utazni, elmenni például a Kaukázusba vagy Annával terveztük Írországba. Most megtehetem az interneten keresztül.

Ha bárkivel találkozhatna – legyen szó akár élő, vagy nem élő személyről – ki lenne az?

A jobbik felemmel. Szoktam kérni az Urat, hogy együtt legyek Annával az ő örökkévalóságában. De hogy a mulasztásaim ezt megengedik-e majd, nem tudom...

Mit jelent az ön számára az, hogy „szent”?

Hősies fokon erényt gyakorolni. Nem bármit, hanem amire hívva van, és amit tud. És olyan mértékig mint például Oszlopos Simeon, Szimeon Sztülitész, a IV-V század környéki öreg szíriai remete, aki semmi mást nem tett, mint felállt egy oszlopra és egész nap, míg csak élt, dicsérte az Urat.

NÉVJEGY – Pro Familliis és Pannon Példakép díjas pszichológus, szupervízor, a lelki elsősegély telefonszolgálatok (LESZ) egyik alapítója.

  • Kispesten született, 1944. október 27-én.
  • Tanulmányok: könyvtáros és orosz nyelv és irodalom szakos tanár (ELTE Bölcsészettudományi Kar, 1969); munkapszichológus és klinikai pszichológus (ELTE Pszichológia szak, 1974); klinikai szakpszichológus (Orvostovábbképző Intézet,1996); diplomás szupervízor (Hajnal Imre Egészségtudományi Egyetem,1998); logoterapeuta (Bécsi Viktor Frankl Intézet és a Német Logoterápiai és Egzisztenciaanalízis Társaság, 2003); módszerspecifikus pszichoterápiás képzések.
  • Ötven éve (jelenleg is) dolgozik a lelki elsősegély telefonszolgálatok mozgalmában, különböző tisztségekben. Számos szolgálat elindításában, a stábok kiképzésében és karbantartásában, szupervíziójában vett részt. Dolgozott, képzéseket vezetett és szervezett a szociális munka és a mentálhigiéné különböző területein (nevelési tanácsadók, családsegítők, gyermekjóléti szolgálatok – Budapesten és vidéken), szupervíziós tevékenységet folytat ; részt vett/vesz különböző felsőoktatási intézmények (ELTE, SE, OTKI, Bárczi Gusztáv GYPTKF; ZSKTKF; EVJTKF; PPKE, KGE, stb.) oktató munkájában.
  • 1986-1989 között részt vett – az OMFB -TRANSZINNOV/ kockázat munkacsoport keretében – a rendszerváltozást megelőző társadalombiztosítási reform kidolgozásában. 1992-1997 között a ZSKTF kihelyezett tagozataként működő három éves posztgraduális karitász szociális képzést elindította, irányította, szervezte és tanított. 1997-2006 között a (Szociális és Munkaügyi Minisztérium mellett működő) Szociális Tanács, majd a Szociálpolitikai Tanács tagja.
  • 2004 óta a Magyar Szövetség a Depresszió Ellen – az European Alliance Against Depression tagja – koordinátora. A Magyar Mentálhigiénés Szövetség (MAMESZ) és a Végeken Alapítvány elnöke; tagja a Magyar Katolikus Családfórumnak, ; Keresztény Vezetők és Üzletemberek Társaságának (KEVE), a Magyar Pszichofiziológia és Egészséglélektani Társaságnak; a Magyar Csoportpszichoterápiás Egyesületnek, a Logoterápiás és Egzisztenciálanalitikus Egyesületnek (LEA).
  • Legfontosabb díjak: Pannon Példakép (életmű) díj (2006); Pro Familiis díj (2005).
  • Özvegy, három felnőtt fia és négy fiúunokája van.

Antal-Ferencz Ildikó

 

Antal-Ferencz Ildikó újságíró, három gyermek édesanyja. Írásainak fő témája a család, de sok más is érdekli: interjúk közismert emberekkel, beszámolók kulturális eseményekről és jótékonysági ügyekről, riportok közéleti témákról (élet- és gyermekvédelem, oktatás, hit, fogyatékossággal élők). Blogot ír Ígyírokén címmel, több interjúkötetbe írt szerzőként, rádióműsorokat szerkesztett és vezetett, valamint házigazdaként kerekasztal-beszélgetéseket és konferenciákat.

*

Írjátok meg, kire lennétek kíváncsiak Körkérdés rovatunkban!

Körkérdés rovatunkban ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel interjúalanyainknak, hogy lássuk és össze is tudjuk hasonlítani, miről mit gondolnak. Nem csak egyfajta véleményre vagyunk kíváncsiak, hanem éppen hogy nagyon sokfélére, ezért igyekszünk a társadalmi, politikai, kulturális élet széles spektrumáról megszólítani válaszadókat. Mivel a legkülönfélébb válaszokra számítunk, ezért a rovatban megjelenő vélemények nem feltétlenül fogják tükrözni a Férfiak Klubja álláspontját, de tulajdonosukról nagyon sokat elárulnak majd.

Írjátok meg itt hozzászólásban vagy az info@ferfiakklubja.hu e-mail címre, kire lennétek kíváncsiak új, Körkérdés című rovatunkban!

Fotók: Máté Péter, hvg.hu 

valasz.hu 

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk