„Fegyelmezettségre szükség van, hidegvérre nem” – interjú Steinbach Józseffel

Steinbach Józseffel, a Magyarországi Református Egyház Dunántúli Református Egyházkerületének püspökével beszélgettünk Körkérdés című rovatunkban, melyben ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel interjúalanyainknak, hogy lássuk és össze is tudjuk hasonlítani, miről mit gondolnak.

Mi volt a legnagyobb gyerekkori butaság, amit csinált?

Kellemetlen a kérdés, éppen azért, mert ilyenkor valami izgalmasat kellene mondani, de semmi rendkívüliről nem tudok beszámolni. Gondolkodtam a kérdésen, de annyira szabálykövető voltam, hogy csak apró és jelentéktelen dolgokat tudnék felsorolni. Igazából a viharos kamaszkor is elkerült.

Mi a legfontosabb életbölcsesség, amit az édesapjától tanult?

Édesapám szorgalmas, kétkezi munkát végző ember volt, aki testvéremmel együtt bennünket is szeretettel teli szigorral nevelt, kiskorunktól kezdve részt kellett vennünk a ház körüli napi munkákban is, aztán tanulás. Elénken élt életében, tevékenységében volt az az életbölcsesség, ami meghatározóvá vált számomra.

Mi a legfontosabb üzenet, amit mindenképpen szeretne átadni a jövő generációnak?

Én református lelkész vagyok. Hiszek abban a Biblia által ígért örök életben, amely egyedül képes ezt a földi életet is megváltoztatni, egyébként mindent visz az önzés, az érdek és a részigazságok. Hit nélkül elemésztjük egymást, akár vallásosak vagyunk, akár vallástalanok. Hiszek a krisztusi szeretet kockázatában, az isteni rend életet kiteljesítő örömében, amelynek keretei között lehetünk igazán szabadok. Szeretem azt a kultúrát és értékrendszert, amely keresztyén talajon jött létre, ebben vagyok boldog, ez az „életelemem”, mint a halnak a víz, fának a talaj, embernek a levegő. Hiszek a feltámadott Jézus Krisztusban. Hitem azonban krisztusi szeretettel teli hit, amely soha nem a másik ellenében határozza meg önmagát.

Ön szerint jó a koedukáció vagy érdemes lenne bizonyos életkorban a lányokat és a fiúkat külön oktatni?

Bizonyos, speciális képzéseknél lehet indokoltsága, egy ideig és határig, egyébként minden tekintetben jónak tartom a koedukált oktatást. Nincs szebb, mint a férfi és nő találkozása, amelyben mindegyik saját maga speciális feladatában erősödik, miközben nélkülözhetetlenül kiegészítik és formálják egymást.

El tud képzelni olyan helyzetet, amikor jogos lehet az erőszak?

Nem. Jézus Krisztusba vetett hitemből is ez következik. A következetességből fakadó rend, adott esetben szigorúan betartva és betartatva, szükséges, sőt a rend életfeltétel; de az erőszaknak nem találhatunk indokot és jogot, soha, semmilyen körülmények között. Nincs az az evilági igazság, amire hivatkozva egyik ember kezet emelhet a másikra.

Egyetért-e azzal, hogy a nehéz helyzetekben jobb, ha egy férfi nem sír, szerencsésebb, ha megőrzi a hidegvérét?

Ez nehéz és összetett kérdés. Csak árnyaltan tudok felelni. Érzelmeink megélése fontos, a lelki-, érzelmi intelligencia része. Ugyanakkor a mélységek megélése az intimitáshoz tartozik, ennek kimutatása véleményem szerint a család, szeretteink körében lehetséges. Érzelmeink és életünk egy szűk körön kívül igazából senkit sem érdekelnek, ne is fárasszunk ezzel másokat. Tehát fontos a szerepek betartása, ezek „eljátszása” nem képmutatás, hanem az életes rendhez tartozik. Ennek ellenére, bizony a sírás „hasadt” emberi természetünk része, kiáltás a végleges megoldásért. Boldogok, akik sírnak, boldogok, akik megszomorodnak, márpedig ebben a világban sok minden miatt szomorodhatunk meg. Sokféleképpen lehet sírni. A látványos sírás viszont könnyen lehet színpadias és nem hiteles. Ugyanakkor a hidegvér egy ponton túl félelmetes és embertelen. A hidegvérű férfi mindenre képes. Ez a durvaság egy fajtája, amitől mindig is iszonyodtam. Fegyelmezettségre szükség van, hidegvérre nem. Tehát a férfi legyen férfi, de igenis, a kellő időben és módon tudjon sírni is. Nagy tisztelője vagyok a nőknek, finomságuk, érzékenységük és erejük páratlan. Erősebbek a férfiaknál.

Milyen típusú munkamegosztást tart ideálisnak férj és feleség, férfi és nő között?

Kölcsönös, megbeszélésen alapuló, egymás munkáját megbecsülő munkamegosztásra van szükség. Nyilván vannak hagyományon alapuló feladatok, de az adottságok, tehetség, teherbírás is befolyásolhatják, hogy ki milyen munkát végez. Ebben mesterkéltnek és életidegennek tartanék bármiféle sablont.

Szokott-e rendszeresen házimunkát végezni, és ha igen, mit?

Igen. Nálunk nincsen kizárólagosság, szükség szerint mindenben tudunk egymásnak segíteni.

Mennyire érzi a saját életében problémának, hogy túl sokat dolgozik?

Nagyon sokat kell dolgozni – nem csak nekem… aki talpon akar maradni, és még jutni is akar valamire, annak sokat kell dolgoznia. De a munka áldás, életértelmet ad, ha közben pihenni is lehetséges, azaz a munkánk nem lesz embertelen gürcöléssé. Fenyeget a gürcölés veszélye, sokakért tartozom felelősséggel – egyelőre. A szorgalmas munkát fontosnak tartom, a gürcölés ellen testem-lelkem tiltakozik, de bizony bele vagyok kényszerülve. Hiszem, a túlfeszített időszakban az Úr ad erőt, és talán lesznek majd nyugodtabb időszakok is, bár ez kérdéses számomra. Munkámat, szolgálatomat a szó legszentebb értelmében hivatásnak gondolom. Minden reggel hálaadással kezdem a napomat, és így örömmel tudom végezni a rám bízott feladatokat! Örülök, hogy még tudok valamit tenni és adni. Ennek nem mond ellent, hogy hálás vagyok azokért az időkért is, amikor egy kicsit lelassulnak körülöttem a dolgok, és a munkán túli élet is nagyobb teret kaphat, amikor megállhatok, gyönyörködhetek, lehetek, „semmit tehetek”, a „nyugalom napját” élhetem meg. Félelemmel tekintek azokra az emberekre, akik munka- és tevékenység alkoholizmusban szenvednek, miközben másokat is kiszipolyoznak, mert ők nem tudnak leállni. Ez számomra rettenetes. Boldog vagyok, hogy hitem szerint, minden ajándék, és a létünk igazolt, még mielőtt valamit is tennénk és kiérdemelnénk, hiszen az Isten minket megelőző szeretete éltet mindnyájunkat. Ez a bizonyosság azonban hálás és szorgalmas élettel ajándékoz meg minket: élni Isten dicsőségére, a ránk bízottak és sokak javára, magunkat is szeretve…

Ön szerint mi a házasság értelme, célja?

Boldog házasságban élek, feleségemnek nyolc évig udvaroltam, 32 éve élünk házasságban, valóban eggyé lettünk, képtelenség lenne egymás nélkül. Számomra a házasság, a családdal együtt olyan alapvető, isteni életrend, amiben teljessé lehet az emberi élet. Ugyanakkor nagyon vigyázni kell és alázatosnak kell lenni. A házasság kegyelmi állapot, ezért aki áll, vigyázzon, hogy el ne essen – mondja a Biblia. Olyan döbbenetes dolgokat tapasztaltam ezen a területen, még idősebb korban is, hogy csak alázattal tudok nyilatkozni. Minden területen a kegyelem tart meg, Isten munkál hűséget, szilárdságot, megmaradást az ő üdvösséges rendjében, minden gyarlóságunk ellenére.

Ha újra kezdhetné az életét, mindent ugyanúgy csinálna?

A főbb döntéseimben igen, hiszen hálával tekinthetek vissza eddigi életemre, részletekben azonban bizony sok tekintetben tennék dolgokat másként. Sok a mulasztásom, sok terület kimaradt az életemből, amit jó lett volna elsajátítani. Igyekeztem mindent megtenni, ennyire jutottam. Sajnálom, hogy egyre inkább csak szubkultúrák léteznek, és mindenki csak a maga területén jártas; ha azt hiszi, hogy ért máshoz is, és lát összefüggéseket, tud mások fejével is gondolkozni, ez valójában nincs így, vagy csak nagyon ritkán. Életem az idő hiánya miatt „belterjes”, mint valójában mindenkié. Persze nagyon boldog vagyok a saját területemen, de ez az élet beszűkülését jelenti. Ez egyébként trend a világban, és nagyon veszélyes lehet egy ponton. Meg kell becsülni a magunkét, értékelni, őrizni, de látni kell mást is. Azt is vallom, hogy egy határon túl semmiben nem szabad merészkedni, mert létünk gátja vesztett folyóként pusztíthat, miközben életre vagyunk teremtve. Ezt a határt velem a hit láttatja.

Van szükség ma hősökre, és ha igen, milyenekre?

„Hétköznapi hősökre” szükség van, akik állhatatosak, hűségesek hitükben, munkájukban, azon a helyen, ahol feladatuk van, azt hivatásnak tekintve élnek Isten dicsőségére és mások javára. A hősök egy ponton számomra mitikusak, akár félelmetesek is lehetnek. A rendíthetetlenség bizonyos történelmi helyzetekben elhívott embereknél fontos. Az igaz áldozathozatal szeretetből fakad, és ezekből élünk, de ez senkit nem tesz hőssé, csak azt tettük, ami a feladatunk. Jézus Krisztus egyszeri, tökéletes áldozata után az lenne az áldás, ha úgy tudnánk élni, hogy ne kelljen egymást beáldoznunk semmiféle ügyért. Az igaz hősök „csak” szolgáltak egy ügyet, nem akartak hősök lenni, de egy adott helyzetben vállalták azt, amit tenniük kellett. Ez számomra egy bonyolult kérdés. Sokan hősködnek és többnyire sehol nincsenek, amikor baj van. Nagyon sok a névtelen hős.

Van olyan gyerekkori álma, ami teljesült?

Igen, több is. Sőt, több adatott, mint amit legmerészebb álmaimban elgondoltam volna. Beteltem Hálás vagyok és elégedett… Persze vannak céljaim, amelyek előre visznek ma is, de ezek nem látványos célok, viszont annál fontosabbak.

Ha bárkivel találkozhatna – legyen szó akár élő, vagy nem élő személyről – ki lenne az?

Az emberlét közösség. Nagy ajándék számomra minden találkozás, még akkor is, ha minden találkozás áldott feladat is egyben. Imádkozom, hogy a nehéz találkozásokat is áldásként éljem meg, és ne teherként, bölcsen és szeretetben, türelemben tudjam azokat kezelni. Azokon a találkozásokon túl, amelyeket folyamatosan átélek, nem kellenek más találkozások. Boldog vagyok, ha szűk körben, és néha magam lehetek. Valójában zárkózott ember vagyok. Nyilvánosság-igényem sokszorosát kell átélnem, ezt a rám bízott ügy érdekében hordozom.

Mit jelent önnek az, hogy „szent”?

„Szent” bibliai értelemben nem tökéletességet jelent. Ebben a világban, emberi értelemben nincs tökéletes. Egyedül Isten szent. Éppen az a kegyelem, hogy Isten megbocsátja tévesztéseinket, ha azokat belátjuk, és életünket folyamatosan megtisztítja. A hívő élet egyre inkább „feltisztuló” élet. Isten, egyszülött Fia, Jézus Krisztus tisztaságára tekintve néz ránk, rajta keresztül néz minket, és szentnek tart bennünket, noha nem vagyunk azok. Ez a kegyelem az, ami egyre inkább megtisztít. „Isten annak vesz minket, amivé tesz”. Ez a szentség lényege.

NÉVJEGY – a Magyarországi Református Egyház Dunántúli Református Egyházkerületének püspöke

  • Veszprémben született 1964. június 21-én.
  • Kovách Attila, akkori dunántúli püspök 1990. augusztus 1-én rendelte ki segédlelkészi szolgálatra a Balatonalmádi-Balatonfűzfői Református Társegyházközségbe, ahol azóta is szolgál.
  • 1999-től a mai napig óraadó tanár a Pápai Református Teológiai Akadémián, a Gyakorlati Teológiai Tanszéken, amelyen főként homiletikát oktat. Rendszeresen ad elő az egyházkerületi gondnoki konferenciákon és Kárpát-medence szerte gyülekezetekben, intézményekben. Gyakran végez evangelizációs szolgálatokat; évente többször ad elő a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán. Részt vesz a Doktorok Kollégiuma Gyakorlati Teológiai szekciójának munkájában is, ahol 2002 óta évente tart szakmai előadásokat.
  • A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán 1990-ben középiskolai református vallástanári oklevelet szerzett, majd a Veszprémi Egyetem (ma Pannon Egyetem) Bölcsészettudományi Karán, antropológia-etika-társadalomismereti szakon 2008-ban diplomázott.
  • Az évek során több tisztséget is betöltött: 1996–2000 között egyházmegyei missziói előadó volt a Veszprémi Egyházmegyében, majd egyházmegyei tanácsosként (1996-tól), és egyházkerületi tanácsosként (1998-tól), később egyházmegyei lelkészi jegyzőként (2002-től), utóbb egyházmegyei lelkészi főjegyzőként (2006-tól) és egyházkerületi lelkészi főjegyzőként (2007-től) szolgál; 2009-től a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke; 2012-től a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke; 2019-től a Károli Gáspár Református Egyetem tiszteletbeli doktora (Dr. h.c.). 2009-től vezeti a Reformátusok Lapja hasábjain az Ige mellett rovatot.
  • Legfontosabb díjai, elismerései: Balatonfűzfő díszpolgára (2010); „Balatonalmádi Városért” Érdemrend (2014); Magyar Érdemrend középkeresztje (2018); „Balatonfűzfő Városért” Érdemrend (2020).
  • Házas, két gyermeke van.

Antal-Ferencz Ildikó

 

Antal-Ferencz Ildikó újságíró, három gyermek édesanyja. Írásainak fő témája a család, de sok más is érdekli: interjúk közismert emberekkel, beszámolók kulturális eseményekről és jótékonysági ügyekről, riportok közéleti témákról (élet- és gyermekvédelem, oktatás, hit, fogyatékossággal élők). Blogot ír Ígyírokén címmel, több interjúkötetbe írt szerzőként, rádióműsorokat szerkesztett és vezetett, valamint házigazdaként kerekasztal-beszélgetéseket és konferenciákat.

*

Írjátok meg, kire lennétek kíváncsiak Körkérdés rovatunkban!

Körkérdés rovatunkban ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel interjúalanyainknak, hogy lássuk és össze is tudjuk hasonlítani, miről mit gondolnak. Nem csak egyfajta véleményre vagyunk kíváncsiak, hanem éppen hogy nagyon sokfélére, ezért igyekszünk a társadalmi, politikai, kulturális élet széles spektrumáról megszólítani válaszadókat. Mivel a legkülönfélébb válaszokra számítunk, ezért a rovatban megjelenő vélemények nem feltétlenül fogják tükrözni a Férfiak Klubja álláspontját, de tulajdonosukról nagyon sokat elárulnak majd.

Írjátok meg itt hozzászólásban vagy az info@ferfiakklubja.hu e-mail címre, kire lennétek kíváncsiak új, Körkérdés című rovatunkban!

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk