A király b-b-beszéde – egy felemelő történet az önbecsülés visszaszerzéséről és a barátságról

Az eredeti, négy Oscar-díjat nyert filmet és a két főszereplő színművészt (Mucsi Zoltán filmszínházi, Fila Balázst kőszínházi alakításaiból) ismerve, magas elvárásaim voltak a darabbal szemben. Mégsem kellett csalódnom: két csodálatosan tehetséges főszereplő, remek színpadi rendezés és tökéletes díszlet.

Mint tudjuk, a történet VI. György brit király, II. Erzsébet királynő apjáról szól. Miután botrányos életvitellel, kétes politikai ambícióval és gyenge uralkodói képességekkel bíró bátyja egy év után váratlanul lemondott, a félénksége és dadogása miatt nem túl lelkes George (a család számára csak lekezelően Bertie) foglalta el a trónt. A király nem érezte méltónak magát élete legfontosabb szerepére, hiszen képtelen volt nyilvános beszédet tartani (minél nagyobb volt rajta a nyomás, annál nehezebben formálta a szavakat) – hogyan is léphetett volna karizmatikus és kiváló szónok apja helyébe, ráadásul a II. világháború küszöbén. Számtalan szakértő sikertelen kezelése után, felesége, Elisabeth kérésére találkozott a liberális szellemiségű, nem brit, hanem „csak” ausztrál származású, az előkelő körökhöz egyáltalán nem tartozó, szókimondó, sőt, mint utólag kiderült, nem is orvos végzettségű Lionel Logue beszédtanárral. Annak rendhagyó terápiája során a visszahúzódó és beszédhibás fiatalember nemcsak a hangját, hanem az önbizalmát is visszanyerte, vagyis a király beszédtanárának (aki közben barátjává is válik) köszönhetően végül felnő feladatához.

Felemelő történet arról, hogyan nyeri vissza valaki a gyermekkori traumák sorozata nyomán elvesztett önbecsülését (és uralmát a saját teste felett), és egyben arról is, hogy az valódi szakmaiság és az őszinte barátság nem ismer osztálykülönbségeket. Remek forgatókönyv, nagyszerű és igazi angol humorú párbeszédekkel, csodálatosan játszó színészekkel (Colin Firth, Geoffrey Rush, Helena Bonham Carter), valós történelmi háttérrel. A József Attila Színház színművészei tehát nemcsak a történetből adódóan nem könnyű szerepeikkel (különösen ami a súlyos, de folyamatosan javuló beszédhibát illeti), hanem a film nyomasztóan sikeres örökségével is meg kellett küzdeniük, hiszen anno a film elhozta a legjobb filmnek, forgatókönyvért, rendezésért és a főszereplőnek járó Oscart (az utóbbit Colin Firth kapta VI. György királyként).

Azt hiszem, Mucsi Zoltánnak jóval könnyebb dolga volt, hiszen a különc beszédtanár hálás szerepében gyakorlatilag saját magát kellett alakítania (vagy legalábbis azt a karaktert, ami a filmjei alapján kialakult bennünk róla), de Fila Balázsnak valóban nagyon nehéz dolga lehetett hitelesen dadogni közel három órán keresztül, élőben a színpadon. De remekül sikerült, és nemcsak az egyéni, hanem a páros összjáték is. Olyannyira, hogy a kezdés utáni pillanatokban azonnal elfelejtettük „a nagy filmelődöt”, eszünkbe sem jutott már összehasonlítani a szereplőket; sőt, az érintettekkel (és udvari környezetükkel) együtt izgatott kíváncsisággal vártuk, vajon ezúttal sikerül-e a terapeutának a kezelés, a királynak pedig a nyilvános beszéd. És közben ugyanolyan önfeledten nevettünk emberi csetlés-botlásaikon, humoros és (vagy) vitatkozó párbeszédeiken (repülőgépmodellekről, osztálykülönbségekről, időjárásról vagy épp teáról), vagy elszorult szívvel hallgattuk Bertie gyermekkori traumáit vagy Lionel felesége (Pikali Gerda) honvágyát, mintha nem is láttuk volna a filmet, nem ismertük volna a történetet, sem a remek helyzetkomikumokat és szójátékokat.

A tehetségüket ezúttal is magasan bebizonyító színművészek mellett szót érdemel Mihályfi Balázs is az ugyancsak különc Winston Churchill, Schlanger András pedig Cosmo Lang, Carterbury feltörekvő érseke szerepében. Az ő játékuk, valamint Hargitai Iván rendezése mellett (nekem különösen a filmben nem megtapasztalható élményt nyújtó, egymást követő jelenetek egymásba olvadása, illetve váltakozása tetszett), említésre méltó még a Gundel-díjas Horesnyi Balázs remek díszlete is, amelyben a királyi palota, Lionel lakása és a koronázási helyszín gyakorlatilag egyszerre tudtak megjelenni. A valós történelmi hátteret, és így a történet hitelességét szolgálták az előadáson levetített filmrészletek (Leni Reifenstahl: Triumph of the Will, Film di propaganda nazista) és VI. György koronázásának képkockái (no meg a zászlók és a zene).

A József Attila Színházban ebben az évadban látott ötödik színdarab újra meggyőzött arról: érdemes ebbe a teátrumba eljönni, akár prózai vagy zenés darabot, komolyabb drámát vagy könnyedebb előadást, felnőttnek vagy gyerekeknek szóló, szórakoztató, de ugyanakkor tartalmas kulturális élményt szeretnénk.

Antal-Ferencz Ildikó

Cikkajánló: Nagyvárosi fények – vígjáték szavak nélkül, avagy Charlie Chaplin a Játékszínben • Akinek aranya van, mindene van? – Eldorádó a József Attila Színházban 
Ajánljuk a Kultúrát apától rovatunk további cikkeit. Ha tetszett, oszd meg! Kattints a következő rovatcímekre, ha más cikkeket is szívesen olvasnál honlapunkonA férfi útjaAz FK Női Támogatói Köréből (női szerzőink írásai), Férfiérték történetekKörkérdés (interjúk), Férfiegészség.

*

Fotók: https://jozsefattilaszinhaz.hu/performance/a-kiraly-beszede/

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk