A nemzeti értékeink csak akkor válhatnak érthetővé a gyermekeink számára, ha személyes élmény is kapcsolódik hozzájuk – családdal a 16. Magyar Trikolór Gálán

Amint már a Nemzet Zászlója rendezvény kapcsán írtam, Szilágyi Ákos ötlete a Magyar Trikolór 12 hónapja című naptár, amely a három nemzeti színt is tartalmazó, fotópályázatok díjnyertes képeiből készül immár tizenhatodik éve. Rövid beszámoló a járvány miatt elmaradt tavalyi eseményt is bepótolni vágyó, két évnyi fotópályázatot díjazó fergeteges Magyar Trikolór gáláról, ahol családostól vettünk részt.

Mint írtam, Szilágyi Ákos járta ki, hogy az Országgyűlés 2014-ben a magyar zászló és címer napjává nyilvánította március 16-át, és ő volt az, aki 2017-ben útnak indította a Nemzet Zászlója rendezvényt, amelynek keretében egy 1848 méter hosszú nemzeti színű zászlót 1848 ember segítségével végigvisznek az Andrássy úton. Mivel Ákos férjem jó barátja, hazaköltözése után a mi lakásunkban készítette el az első trikolórnaptárt, így nekünk baráti kötelességünk is részt venni az ünnepélyes díjátadókon. A legtöbbön meg is jelentünk, mindegyik tetszett a maga nemében (a mi ízlésünk számára általában kissé túlságosan pátoszosra sikerült, ám a 70 feletti közönség mindig vastapssal díjazza), de ez a legutóbbi messze felülmúlta mindegyiket. Nem a pátosz miatt, hanem új, izgalmas produkciókat is tartalmazó művészi színvonal tekintetében.

A házigazda személye évek óta változatlan, Kovács P. József mindig ugyanolyan kedvesen és elegánsan vezeti a műsort, nem őmiatta volt hát rendhagyó a mostani, bár az ő kifogástalan modora és szívhez szóló versidézetei kétségkívül mindig emelik az est hangulatát, ezt is. A különlegességeket most elsősorban az új meghívottak jelentették: elsőként Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere beszélt arról, mit jelent számára a magyar zászló, és szólt arról a küzdelemről is, amit polgármesterként folytat azért, hogy a magyar zászlót kitehessék a város középületeire. Erdélyi magyarként természetesen büszkeséggel töltöttek el szavai, és örültem, hogy a gyermekeim is figyelmesen hallgatják. Amikor rákérdeztem, kiderült, hogy nekik is leginkább az utolsó mondat maradt meg – nem tudom szó szerint idézni, a lényeg: akinek az arca úgy tud ragyogni egy hely láttán, ahogy egy erdélyi magyaré a Hargita láttán, az tudhatja, hogy van hazája. Én sokfelé utaztam már, rengeteg csodálatos helyet láttam szerte a világban, és minden túlzás és pátosz nélkül állítom, hogy egyik sem jelenti azt nekem, mint a fenyvesek és három kereszt a Hargita tetején – nem azért, mert azoknál nincs szebb, zöldebb, látványosabb, hanem mert ezek jelentik a gyermekkoromat. Ezért viszem a gyermekeimet is minden évben Erdélybe és egy hétig hordozom őket egyik helyről a másikra, hogy kialakuljon bennük az a kötődés, ami nem veszik el, sőt felnőttkorukban is meghatározó lehet számukra.

Pregitzer Fruzsina Jászai Mari-díjas színművésznő, a nyíregyházi Móricz Zsigmond színház tagja, kétszer lépett fel, egy Reményik-verset követően Wass Albert Patkányok honfoglalása című meséjével, amely például a kislányom számára az egész este egyik legemlékezetesebb műsorszámát jelentette. Neki még mást jelent, mint nekünk, felnőtteknek, de így is erős nyomot hagyott benne a tanulságos, hátborzongató és mégis felemelő történet a házba betelepülő, majd azt eluraló és tönkretevő patkányokról, amelyek fellázadnak még az őket beengedő ember ellen is, de miután mindent pusztítanak, kénytelenek maguk is elhagyni az épületet, ahová az ember végül visszaköltözik, s immár óvatosabban fogadja a kártékony állatokat.

Sasvári Sándor Jászai Mari-díjas és eMeRTon-díjas színművész két dallal kápráztatta el a közönséget: Kinizsi, a nép fia című musicalből egy bordalt és a zalaegerszegi Hevesi Sándor színházban most készülő A fejedelem című musicalből egy Bercsényi-dalt.

Látványos előadást mutatott be a Csepeli Öregtáncosok Egyesülete; jó érzés volt nézni a lelkes amatőr csapatot, akik fiatalkoruk óta hetente gyakorolnak és járják műsoraikkal az országot.

Felszólalt még az idei gála fővédnöke, Földi László (felesége, Földi-Kovács Andrea, munka miatt később érkezett), aki a hagyományos értékek és a normalitás védelmének fontosságáról beszélt, megemlítve a nemrég alapított Védett Társadalom Alapítványt, amely örömmel várja az együttműködő partnereket.

A műsor legparádésabb részeként a Magyar Légtornász Egyesület mutatványát csodálhattuk meg, amelyet külön erre az alkalomra készítettek. A három nemzeti színű szalagon, a Lobogó dal zenéjére nyaktörő mutatványokat bemutató két hölgy és egy fiatalembert vastaps köszöntötte.

Bár gyermekeim nem voltak túl lelkesek a hétköznap esti program kapcsán, jó volt látni, ahogy elkapta őket a „show”, és a végén egyikük sem panaszkodott, hogy késő van. Úgy tűnik, hogy értik és érzik, miről szólt az egész műsor – nemcsak apa barátjáról és a naptárról, ami minden évben ott lóg a folyosónkon. Én pedig örömmel nyugtáztam ezt, mert újra megerősödött bennem az a meggyőződés, hogy a számunkra fontos nemzeti értékek a kisiskolás korú gyermekek számára csak akkor lesznek érthetők, kézzelfoghatók, ha valamilyen személyes tapasztalat is kapcsolódik hozzájuk – ezeket biztosítani pedig szülői felelősségünk.

Antal-Ferencz Ildikó

 

Antal-Ferencz Ildikó újságíró, három gyermek édesanyja. Írásainak fő témája a család, de sok más is érdekli: interjúk közismert emberekkel, beszámolók kulturális eseményekről és jótékonysági ügyekről, riportok közéleti témákról (élet- és gyermekvédelem, oktatás, hit, fogyatékossággal élők). Blogot ír Ígyírokén címmel, több interjúkötetbe írt szerzőként, rádióműsorokat szerkesztett és vezetett, valamint házigazdaként kerekasztal-beszélgetéseket és konferenciákat.

*

Fotók: Antal-Ferencz Ildikó

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk