Akinek aranya van, mindene van? – Eldorádó a József Attila Színházban

Sokadik filmadaptációt nézem színpadon, és magam is csodálkozom, hogy még mindig nem unom. Mivel szeptember óta rengetegszer voltam színházban, már nem tudom a járvány okozta akut kultúrhiányra fogni, hogy tetszenek, úgyhogy valószínűleg tényleg jók. Ilyen a legutóbb látott Eldorádó is a József Attila Színházban, ahol Bereményi Géza kultfilmjének színpadi változatát a Franciaországban élő Funtek Frigyes rendezi és az Eperjes Károllyal teljesen összeforrt filmbéli Monori figuráját Csankó Zoltán játssza remekül.

Február elején mutatták be az Eldorádót, Bereményi Géza 1988-as filmjének legújabb színpadi változatát a József Attila Színházban, de a járvány kitörése miatt nem sokáig játszhatták azt (sem). Sajnos a járvány második hulláma miatt az október végi előadás is csak félházas volt, pedig a színdarab nem ezt érdemelné; ez kiderült a februári bemutató sikeréből és a mostani kis létszámú közönség zajos tetszésnyilvánításából is.

A magyar kultúra részévé vált Eldorádó a Teleki téri piac, egy kereskedőcsalád története, amely a második világháború után kezdődik, és az 1950-es évek első felében fejeződik be. A Teleki téri piacon '45-ben indul újra a kereskedés, és a zöldséges Monori lesz a piac királya. Életelve: akinek aranya van, annak mindene van. Monoriné viszont mélyen hívő, és időnként újra és újra elborzasztja férje hitetlensége, a férfi viszont kineveti felesége imádságos buzgóságát. Amikor lányuk, Mariska hazatér Bécsből egy újszülött kisfiúval, Monori egy marék ékszer árán megszabadul vejétől, és kisajátítja unokáját, mintha neki született volna „végre” fia. Korábban Monorit csak a pénz érdekelte, ezután már az unoka felnevelése lesz számára a legfontosabb, és onnantól kezdve már nem magának, hanem neki gyűjti az aranyat, amivel még a diftéria miatt halottnak hitt gyermek életét is sikerül egy kikényszerített operációval megmentenie.

A Bereményi Géza saját élete által ihletett történet alapjaiban ugyanaz a színdarabban, mint a filmen, ám a szerző jelentősen átdolgozta, a színpad követelményeihez igazította; például az előadásban hosszabbak, színpadiasabbak a párbeszédek és drámaibbak, kiélezettebbek a személyes viszonyok, és a darab kiegészül új karakterekkel, jelenetekkel is. A szerző maga is elismerte: a színdarab nem a filmforgatókönyvnek, hanem a témának a színpadi változata, azaz egy önálló színmű, s bár Az arany ára címmel korábban már készült színházi adaptáció az 1988-as filmből, de az Eldorádó címen futó darab lesz a történet legautentikusabb színpadi változata. Erről mi is meggyőződhettünk: a filmből sugárzó piaci életérzést Funtek Frigyes rendező is teljes mértékben átérzi és átadja a színészeknek, azok pedig nekünk, nézőknek. Csík György tervező díszleteinek és jelmezeinek köszönhetően pedig fizikailag is élethűen megelevenedik a régi Teleki téri piac.

Funtek Frigyes a bemutató előtt, a Teleki téri piac Retró büféjénél tartott sajtótájékoztatón elmondta: azért tartja fontosnak a darab rendezését, mert a világháború és az azt követő időszak olyan mély nyomott hagyott több generációban, hogy az Eldorádó története, karakterei sokakban ismerős érzéseket keltenek még akkor is, ha a korszakról sokan már csak a szülőktől, nagyszülőktől hallottak. Hordozunk magunkban fantasztikus terheket, súlyokat, emberi viszonyokat, szerelmeket, csalódásokat, bánatokat, kapzsiságot; ezek mind benne vannak ebben a történetben, amelyhez mindannyiunknak nagyon sok köze van – hangsúlyozta.

Bizonyára ezért szeretem, szeretik a középkorúak és a náluk idősebbek annyira ezt a filmet: mert közünk van hozzá. S talán azért is, mert bár egy teljesen más világban játszódik, témája ma is aktuális, hiszek azok a lelki problémák, amelyekkel a film és a színdarab is foglalkozik (hit és hitetlenség, élet és halál, családi, baráti és érdekkapcsolatok, stb.), ma is jelen vannak az életünkben. Ahogy a pénzen mindenkit megvásároló, illetve a megvesztegethető, a hatalomhoz dörgölődző és hatalmukkal visszaélő figurák napjainkban is felismerhetők.

Cikkajánló: Nagyvárosi fények – vígjáték szavak nélkül, avagy Charlie Chaplin a Játékszínben 
Ajánljuk a Kultúrát apától rovatunk további cikkeit. Ha tetszett, oszd meg! Kattints a következő rovatcímekre, ha más cikkeket is szívesen olvasnál honlapunkonA férfi útjaAz FK Női Támogatói Köréből (női szerzőink írásai), Férfiérték történetekKörkérdés (interjúk), Férfiegészség.

Az előadás megtekintéséig Eperjes Monoriját egyszerűen nem tudtam más arcával és játékával elképzelni, ezért – bár persze tudtam Csankó Zoltán tehetségéről – nem voltak nagy elvárásaim és így kellemesen csalódtam. Ugyanúgy jártam vele is, mint Eperjessel: Monorit nem lehetett nem megvetni és mégis, néha megérteni, sőt időnként pillanatokra akár megszeretni is. A színpadi adaptációban (piaci játékban) Csankó tehát méltó „utódja” Eperjesnek; annyira, hogy mellette elhalványul mindenki más: Monorinét Pikali Gerda, Bercit Chajnóczki Balázs, Gombacsikot Fila Balázs, Csöpit Molnár Zsuzsanna játssza; Marikát Kovalik Ágnes, Tibort Előd Álmos, Tulipánt Újvári Zoltán, Skultétit Kiss Gábor, Tarzant Galkó Balázs kelti életre.

Az előadás egyik különlegessége Mátyássy Szabolcs zenéje, amely érezhetően segít abban, hogy még jobban ki tudjon teljesedni a történet, és egy sok komikus helyzettel tarkított  komoly és mély előadás születhessen. A zeneszerző szerint alapvetően nem kísérőzenéről van szó és nem is egy melodramatikus leképződése a történetnek; a szöveg, a történet és a zene egyensúlyát próbálta megtalálni, hogy azok egymást emelni, tartani és kiegészíteni tudják úgy, hogy egyik sem tolakodik a másik elé. Sikerült.

Antal-Ferencz Ildikó

*

Fotók: https://jozsefattilaszinhaz.hu/performance/eldorado/

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk