Ez a zseniális mesefilm megkönnyíti, hogy az olyan nehéz és kényes témákról, mint a halál és a családi titkok, hitelesen beszéljünk a legkisebbekkel is – nézd meg a Cocót, bátran ajánljuk!

Két évvel ezelőtt láttuk először a 2017-ben bemutatott, két Oscar-díjat nyert Coco című animációs filmet, és családi sikerét mi sem igazolja jobban, hogy amikor nemrég rákérdeztem a gyerekeknél, megnézzük-e újra, mindenki lelkesen bólogatott. Pedig a halottak napi magyar kultúrától távol álló történetről van szó, mi pedig egy olyan család vagyunk, akik „világítani” mennek a temetőbe, és nem szoktak például maskarába öltözve Halloween partikra járni – sem a felnőttek, sem pedig a gyerekek. A nyolcéves kislányunk idén ugyan eljutott ilyenre és örült az ott kapott sok csokinak, de még ő is érezte: ez nem az ő bulija. Miért lett mégis ennyire népszerű Coco nálunk? Biztos vagyok benne, hogy legkésőbb két év múlva újra meg fogjuk nézni.

A mesefilm főhőse Miguel Rivera tizenkét éves kisfiú, aki családjával a mexikói Santa Cecillia városkában lakik, ahol éppen a halottak napjára készülnek. A kisfiú szenvedélyes zenerajongó, ám a suszterségből élő családja azóta gyűlöli a zenét, amióta Miguel zenész ükapja a világhírnévért elhagyta őket. A kisfiútól is azt várják, hogy a családi hagyományt folytatva cipésznek álljon, ő azonban a lakás padlásán elbújva titokban gitározik, és a bálványként imádott Ernesto de la Cruz, a leghíresebb mexikói zenész útját szeretné követni.  A családfőnek számító erős akaratú nagymama tiltása ellenére be akar nevezni egy zenei tehetségkutató versenyre, ám ehhez szüksége volna egy gitárra, de mivel az övét nagyanyja mérgében eltörte, azt tervezi, hogy kölcsönveszi a híresség emlékhelyéről az ő gitárját. Ám, amint ellopja és megpengeti a hangszert, Miguel láthatatlanná válik a halandó emberek számára, viszont képes meglátni az elhunyt emberek csontvázalakú szellemét, akik halottak napján meglátogatják élő szeretteiket. Miguel így megismerkedik elhunyt családtagjai szellemével, és az ő meghívásukra meglátogatja a holtak világát, ahol mindenféle izgalmas és fordulatos „földönkívüli” kalandokban lesz része. Megtudja, hogy a holtak világában azok, akikre élő szeretteik még emlékeznek, és a halottak napján kiteszik a fényképüket a tiszteletükre felállított oltárra, évente egyszer átmehetnek az élők világába; akikről viszont senki nem emlékezik meg, azok végleg a holtak földjén maradnak, és ha már nincs senki az élők közt, aki emlékezne rájuk, akkor végleg eltávoznak abból a világból. A kisfiú pedig csak akkor juthat vissza az élőkhöz, ha valamelyik elhunyt családtagja az áldását adja rá. De az elhunyt rokonok szintén nem támogatnák zenei ambícióit, ezért Miguel megszökik halott rokonai társaságából is, hogy megtalálja a híres Ernesto de la Cruzt, és az ő áldását kérje. Útján vele tart a holtak földjén megismert Hector is, egy bajkeverőnek tűnő alak, aki állítása szerint jól ismeri a híres zenészt, és felajánlja, hogy segít a kisfiúnak megtalálni őt, ha ő viszont cserébe eljuttatja a fényképét az élők világába, s kiteszi egy oltárra, hogy újra emlékezzenek rá élő szerettei. Az idő azonban vészesen fogy, mert Hector folyamatosan sorvadozik, ahogy az élők elfelejtik őt, Miguel pedig egyre inkább csontvázzá válik, minél többet tartózkodik a holtak között, és ha napkeltéig nem tér vissza az élők földjére, akkor végleg ottmarad. Talán nem baj, ha eláruljuk: a címszereplő Coco Miguel még élő idős dédmamája, aki a családból kitagadott, még a családi fényképről is hiányzó zenész papája után vágyakozva válik a történet kulcsszereplőjévé azáltal, hogy segít dédunokájának az élőkhöz és saját családjához való visszatérésben.

Aki egy kicsit is ismeri a mexikóiak halotti kultúráját, tudja, hogy nagyon más felfogásuk van a halálról (és így magáról az életről is), a túlvilágról és az elhunytakra való emlékezésről, mint nekünk. De miközben az ősi kelta kultúrából származó, a mai angolszász kultúrában újra felfedezett Halloweent a magyar keresztény kultúrától távolinak, sőt sokan azzal kifejezetten ellentétesnek tartják, elsőre akár ugyanezt gondolhatnánk a mexikóiakéról is, ez mégsincs így. Miközben előbbitől kiráz a hideg, utóbbiban egyre több hasonlóságot fedezek fel, vagy legalábbis megfontolásra érdemes megközelítésmódot találok. Ezért miközben minden évben átbeszéljük gyermekeinkkel, miért fontos és miről szól a temetőlátogatás, és miért is nem veszünk részt Halloween partikon, e film ugyan e témában egészen más jellegű beszélgetésekre is lehetőséget ad.

Mert miről is szól ez a mese? Nem a csúnya és ijesztő halálról és az élők számára véglegesen elvesztett távoli halott rokonokról, nem kötelezően letudandó (vagy már meg sem ejtett, vagy még rosszabb: a gyerekeket „feleslegesen” nem terhelő) temetőlátogatásokról, hanem arról, hogy a halál az élet szerves része, és csak annak lehet békés élete (a halála után is), akikre emlékezni fognak az élők – vagyis az élők és a halottak, a családok különböző élő és már nem élő generációjának szoros kapcsolatáról és kölcsönös tiszteletéről. És szól még valami egészen másról is: a manapság is aktuális karrier és, vagy család, vagy más szemszögből: az egyéni álmok és, vagy a közösségi szempontok, azaz az egyéni szabadság és, vagy a közös felelősség közötti dilemmáról. És persze szól arról is, hogy a családi titkok előbb-utóbb úgyis kiderülnek, ezért még mindig jobb a gyógyuláshoz vezető fájdalmas szembenézés a múlttal, mint a generációkon átívelő rejtegetés, mert az még hetedíziglen is visszaüthet. Vagyis csupa olyan nehéz és, vagy kényes témákról, amelyekről felnőtt szakemberek hosszas és bonyolult szakmai cikkeket, könyveket tudnak írni; mégis, e mesefilm kapcsán, a lehető legegyszerűbben és leghitelesebben el lehet beszélgetni róluk a család legkisebb (6+) tagjaival is.

Persze ebben sokat segít az is, hogy nemcsak egy csodálatos, de esetleg üresen látványos fantáziavilágról van szó, hanem egy logikusan felépített, egyértelmű és követhető szabályok szerinti másvilágról, amelyről fokozatosan derül ki, hogyan is működik, és bár a történet rejteget meglepő fordulatokat, maga a másvilág szabályai nem változnak, így hiteles marad. Az izgalmas történet, az érzelmes, de nem érzelgős jelenetek, a szerethető figurák, az egyes emberi és állati jellemeket is jól visszatükröző gazdag látványvilág mellett a zene, és a felnőtteknek (például Frida Kahlo művészetének kifigurázásával) és a gyerekeknek (például a csontvázak vicces mozgásával) egyaránt szóló humor az, ami nem engedi el a nézőt a képernyő mellől. Vagy akár évente visszahívja, hogy miközben egyik szeme sír november elsején, a másik tudjon mosolyogni. 

A legszimpatikusabb számomra pedig maga a film fő üzenete: hogy a korábban említett, bizony sokszor nehéz és fájdalmas döntésnek a kulcsa (is) az egymás iránti megbocsájtásban és a generációk közötti együttműködésben rejlik. Szokatlan, mégis a mexikói kultúrát tekintve nagyon is hiteles üzenet ez egy amerikai (mese)filmtől, hiszen azokban általában vagy felszínes már maga a dilemma s így annak a családot támogató (illetve a család által támogatott) megoldása is, vagy inkább az egyéni érdekek, a szabadság korlátlan érvényesítése mellett teszik le a voksukat a rendezők. És szokatlanul szimpatikus és hiteles ez a film abban az értelemben is, hogy a család itt valóban a hagyományos értelemben vett család: azon emberek fizikailag, érzelmileg és szellemileg is szorosan összekapcsolódó összessége, akiknek személyiségéből alakul ki a következő generáció személyisége; vagyis akiket legelőször megismerünk, akiktől legelőször tanulunk, akik legelőször inspirálnak, akiket legjobban szeretünk, és akiket nem felejtünk el földi haláluk után sem.

Antal-Ferencz Ildikó

 

Antal-Ferencz Ildikó újságíró, három gyermek édesanyja. Írásainak fő témája a család, de sok más is érdekli: interjúk közismert emberekkel, beszámolók kulturális eseményekről és jótékonysági ügyekről, riportok közéleti témákról (élet- és gyermekvédelem, oktatás, hit, fogyatékossággal élők). Blogot ír Ígyírokén címmel, több interjúkötetbe írt szerzőként, rádióműsorokat szerkesztett és vezetett, valamint házigazdaként kerekasztal-beszélgetéseket és konferenciákat.

*

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk