Ha valakinek nincs semmije, akkor nincs mit veszítenie? – Megnéztük A tehetséges Mr. Ripley-t a 6színben

Gyerekkoromban, ha láttam a szegénységet magam körül vagy csak egyszerűen rosszkedvű voltam, gyakran eljátszottam a gondolattal: mi lett volna, ha máshova születek? Egyetemistaként, két ország között ingázva és sokáig inkább hontalannak érezve magam, ugyancsak többször előjött ez a kérdés. Sőt, felnőttként is időnként rajtakaptam magamat, de ilyenkor inkább intellektuális utazás volt, mintsem elvágyódásnak, és mindig gyorsan véget ér a kalandozás, amint ránéztem a gyerekeimre, hiszen tudom: miattuk semmi pénzért nem cserélnék senkivel. És persze a kedvesemről és kettőnk munkája által elért életszínvonalról sem szeretnék lemondani. De a kérdés a mai napig izgat, csak kicsit másképp: mi van azzal, akinek nincs miről lemondania? Ha valakinek nincs semmije, akkor nincs is mit veszítenie?

Mivel erről szól A tehetséges Mr. Ripley című film, a Patricia Highsmith regényéből készült, 22 évvel ezelőtt megjelent thriller, nekem elvileg nagyon kellett volna, hogy tetsszen, különösen amiatt, hogy a végén – bár a főszereplő sok-sok izgalmas fordulat után eléri célját, mégsem lesz boldog. Mert nem lehet. Szóval az üzenet rendben, a film tele van tehetséges színészekkel és csodaszép olasz tájakkal, de a film összességében mégsem tetszett, és sokáig nem értettem miért. A nemrég látott színházi adaptáció végre megadta a választ.

De először jöjjön maga a történet, amit azért mesélek végig, mert fontosnak tartom egyben látni a főszereplő jellemfejlődését (és nem hiszem, hogy bárki is ebből tudná meg a csavarokat). Tom Ripley egy szegény, éles eszű fiatalember, aki bármit megtesz, hogy meg tudjon élni New Yorkban az '50-es években. Amikor összeismerkedik Herbert Greenleaf hajózási mágnással, akinek azt hazudja, ismeri fiát, Dickie-t az egyetemről, az apa nem kevés pénzért felkéri, hogy menjen Olaszországba, és győzze meg tékozló fiát: térjen vissza az Egyesült Államokba, és lépjen be a családi üzletbe. Miközben a simulékony Ripley gyorsan Dickie kegyeibe férkőzik, annak barátnője, Marge érthető módon nem kedveli a semmiből felbukkant és barátjára piócaként rátapadó ismeretlent. Egyre határozottabban szóvá teszi, hogy mellőzik, Dickie pedig ráébred, hogy akár el is veszítheti barátnőjét, ezért elkezd újra jobban rá figyelni és ezzel párhuzamosan kezd elege lenni Ripley-ből, különösen amikor észreveszi, hogy a barátja már az ő ruháit is felpróbálgatja.

Merthogy Ripley szép lassan Dickie megszállottja lesz, és  mindent megtesz, hogy megtarthassa új barátja vagyona által biztosított, saját pozíciójából és erejéből elérhetetlennek tűnő életstílusát. Amikor ez veszélybe kerül, akkor végzetes döntésre jut: elcsalja barátját egy hajózásra és végez vele, majd felveszi személyazonosságát, az ő vagyonából él, a lánnyal pedig tudatja, hogy Dickie dobta őt. Az első porszem akkor kerül a gépezetbe, amikor Freddie Miles, Dickie régi barátja, elkezd kutatni eltűnt barátja után, és találkozva Ripley-vel egy római lakásban, rájön, hogy valami nincs rendben. Erre Ripley őt is megöli, majd megpróbálja úgy beállítani az esetet, mintha rablók végeztek volna vele. Ezek után macska-egér játékba kerül az olasz rendőrséggel, de végül sikerül megszöknie: felveszi saját identitását és Velencébe költözik. Marge és Dickie apja Velencébe érkezve kérdőre vonják Ripleyt, aki megpróbálja elhitetni velük, hogy Dickie depressziós volt, és valószínűleg öngyilkos lett. Amikor Marge megtalálja Dickie gyűrűit Ripley-nél, nagyon közel kerül az igazság felismeréséhez, amitől Ripley bepánikol, és meg akarja ölni Marge-ot is, aki végül arra jut: ha Dickie Ripley-nek adta a gyűrűit, akkor valószínűleg megölte magát. Ripley végül Görögországba utazik, ott tudja meg, hogy ördögi terve teljes sikerrel járt: a Greenleaf-család nemcsak halottnak hiszi fiát, hanem a Ripley által hamisított végrendelet szerint ő örököli Dickie vagyonát. Ripley tehát megmenekül és dúsgazdag, mégsem boldog – hogy is lehetne az? A múlt és a lelkiismerete nyilván (?) örökre kísérteni fogja.

Amikor 20 évvel ezelőtt megnéztem a filmet, egyszerre vonzott és borzongatott. Határozottan emlékszem, hogy nem szerettem. De akkor még nem tudtam, miért. Húsz évvel később nagyjából ugyanezt a kettős érzést éreztem, amikor megnéztem a 6szín teátrumban bemutatott előadást, viszont eltűnt a korábbi kellemetlen alapérzés, hogy nem szeretem, amit látok, és végre rájöttem, miért. A főszereplő annyira esendően emberi, hogy sokáig jobban szimpatizáltam vele, mint későbbi áldozataival. Az első gyilkosság annyira meglepő, hogy el akartam hitetni magammal: csak véletlen volt, nem is akarta, pláné nem tervezte... A későbbi tettei pedig már sokkal inkább kényszerhelyzetben hozott döntések voltak, a saját életét védte. Sokáig sajnáltam őt az örvény miatt, amibe belesodorta magát, miközben végig tudtam, hogy tulajdonképpen semmi nem kényszerítette erre, a saját rögeszméin kívül. A szimpatikus szegény fickó éles elméje lassan megbomlott...

Ezt persze eddig is összeraktam, de csak most, a színdarabot megnézve jöttem rá, hogy miért nem szerettem a filmet: kényelmetlen, felkavaró érzés volt szembesülni azzal, hogy képes vagyok, ha csak pillanatokra is, együtt érezni egy többszörös gyilkossal. Egyszerre elítélni és sajnálni. Ez a hozzáállásom azóta sem változott, viszont a kellemetlen kísérőérzés megszűnt. És nem azért, mert nem sikerült volna az adaptáció, nagyon is jól sikerült, ugyanúgy beszippantott, mint anno a film, pedig egy színpadi rendezőnek nyilván sokkal nehezebb a dolga, korlátozottabb lehetőségei vannak, mint egy filmrendezőnek, de ezt Csiby Gergely maximálisan ki tudta használni, különböző tárgyi eszközök, a hangtechnika és a fergeteges szarkasztikus humor révén. Szántó Balázs pedig cseppet sem volt kevésbé lehengerlő, mint Matt Damon, és a többiek is mind – Jerger Balázs, mint Dickie, Antóci Dorottya mint Marge, Király Dániel mint Freddie, Bajor Lili mint Meredith, illetve a rendőrt játszó Dino Benjámin – nagyon ütősek voltak, ahogy Ember Márk zenéje is.

Tehát nem a zömében Vígszínházból érkező fiatal alkotócsapat miatt szűnt meg a korábbi kellemetlen érzésem a filmmel és Mr Ripley-vel kapcsolatban. (A Vígszínházas-feelinget emelte, hogy a bemutatón épp Rudolf Péter színigazgató mellett kaptam helyet.) Hanem azért, mert míg huszonévesen láthatóan nem tudtam mit kezdeni ezzel a történettel, 45 évesen már úgy tűnik, igen. Ellentétes és kényelmetlen érzéseim ott nyertek feloldást, amikor rájöttem: sajnálhatom a fickót, a kezdettől a legvégéig, a szándékát még akár el is fogadhatom, akkor is ha teljes tévedésnek tartom, de az eszközeit nem. Még egy jó cél sem szentesítheti az eszközt, hát egy kevésbé igaz cél hogyan tehetné? Ugyanis az alapkérdésre – ha valakinek nincs semmije, akkor nincs mit veszítenie? – már tudom a választ. (Valószínűleg huszonévesen is tudtam, csak nem jártam utána eléggé magamban.) És ha most, 45 évesen nem lenne férjem és családom, akkor is tudnám. Mindig van mit veszíteni. Akkor is, ha valaki azt hiszi, hogy semmije sincs. Mert az embernek mindig van valamije, amit elveszíthet. A lelke, a szelleme, a hite, az embersége, méltósága, vagyis önmaga. Ha Mr. Ripley ezt anno átgondolta volna, nem lenne egy ilyen nagyszerű (mert mégiscsak az) könyvünk, filmünk, színdarabunk. Így van mindhárom és mi átgondolhatjuk Mr. Ripley helyett is, hogy mi mindenünk van, és hogyan vigyázhatunk rájuk. Köszönjük, Mr. Ripley! És köszönjük a fiatal színészcsapatnak, a rendezőnek és a zeneszerzőnek is!

Antal-Ferencz Ildikó

 

Antal-Ferencz Ildikó újságíró, három gyermek édesanyja. Írásainak fő témája a család, de sok más is érdekli: interjúk közismert emberekkel, beszámolók kulturális eseményekről és jótékonysági ügyekről, riportok közéleti témákról (élet- és gyermekvédelem, oktatás, hit, fogyatékossággal élők). Blogot ír Ígyírokén címmel, több interjúkötetbe írt szerzőként, rádióműsorokat szerkesztett és vezetett, valamint házigazdaként kerekasztal-beszélgetéseket és konferenciákat.

*

Fotók: Dohi Gabi

Juhász Éva

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk