Így találkozik a csokoládé és az opera – a Bretz házaspár a Budai Polgári Szalonban

Az év utolsó szalonestjének meghívottjai Bretz Bernadett csokoládékészítő és Bretz Gábor operaénekes, a Cocó7 Csokoládé Bolt és Látványműhely közös megálmodói voltak. Az adventi hangulatú beszélgetésen – amelyet Bátor Anna műsorvezető-szerkesztő vezetett – vidám történeteket hallhattunk összefonódó pályaválasztásokról, az építő jellegű kritika fontosságáról, a hétgyermekes házaspár családi életének a munkával való összehangolásáról, kakaóbab-pörkölésről, csokoládéversenyekről és nagycsaládi karácsonyokról.

Gábor elmesélte: bár a XII. kerületben született, az I. kerületi evangélikus templomban keresztelték, és bár a II. kerületben nőtt fel, majd újra a XII. kerületbe költöztek, csokoládéboltot az I. kerületi Hattyú utcában nyitottak. Megismerkedésükkor sokat sétáltak a Várban, a polgári és a templomi esküvőjük is ott zajlott.

Elárulta, hogy az énekprofesszora tanácsára – aki szerint az éneklés nem jelent életbiztosítást ezért a tanár építésznek is tanult – kereskedelmi főiskolát végzett, és csak utána végezte el a Zeneakadémiát, amit 30 évesen fejezett be. Utána énekversenyekre és előéneklésekre járt, ezeknek köszönhetően elkezdődtek a szerződéses fellépései, szép lassan beindult a munkafolyamat, de ezek nem voltak egyszerű évek. Amikor például a másodéves zeneakadémia év végi vizsgán kettest kapott, éneklését ugatásnak nevezték a tanárok, akkor „nézte a falat egy ideig”, és azon gondolkodott, hogy abba kellene hagynia. Ezalatt még Bernadett szüleinél laktak, ők támogatták a fiatalokat, akiknek akkor már három gyermekük volt.

Bernadett elárulta: ő nem szakmabeli, nem tanult komolyan zenét, de Gáborral együtt élve, az ő tanulását és pályafutását követve, sokat hallgatta őt és igyekezett számára támogató légkört teremteni. Gábor szerint egy énekes számára nagyon fontos, hogy aki kritikát mond róla, ismerje a hangját, állapotát és jó szándékkal kritizálja. „Bernadett és az édesanyám az első számú kritikusaim, akik tudják, mikor mit kell mondani, hogy ne kerüljek zuhanórepülésbe” – mondta mosolyogva, majd hozzátette: Bernadett mára szakmabelivé vált, de ez kölcsönös, hiszen ő is élénken követi és támogatja Bernadett hivatását. A feleség szerint idővel mindketten megtanultak úgy mondani kritikát egymásnak, hogy közben a másik érezze: jót akarnak neki.

Az opera és csokoládé összefüggéseire rákérdezve, megtudtuk, hogy Bernadett mindig is szerette az édességet, és iskolásként délutánonként egy gyerekszakácskönyvből sütögetett, így indult a pályája. A csokoládé viszont az operának köszönhetően jött az életébe, hiszen Franciaországban voltak a férje munkája miatt, amikor először részt vettek (mindketten) egy csokikészítő kurzuson. A háromórás tanfolyamot követően beleszerettek, de az akkor megszülető álma csak 5-6 évvel később vált valóra, amikor a legkisebb gyerekük is ovis lett. Közben a gyermekek nevelése mellett elkezdett tanfolyamokra járni és egyre inkább belesodródott a szakmájába. Gábor mindvégig támogatta, biztatta, hogy jó lenne, ha komolyabban csinálná. „Egyedül biztosan nem mertem volna belevágni, a családi támogatás adta az utolsó löketet. Az első év nagyon nehéz volt, a gyerekek kérték, hogy legyen vége, de aztán egyre könnyebb lett” – árulta el Bernadett, majd őszintén beszélt arról, hogy bár a gyerekek nagyobbak, nem egyszerű a családi menedzsment, a nagyszülők mindkét oldalon aktívan részt vesznek, hozzák-viszik a gyerekeket, enélkül nem tudná csinálni.

Az opera és csokoládé kapcsolatához visszatérve, Gábor bevallotta, hogy első találkozása a csokoládéval akkor történt, amikor édesanyja két unokatestvére hazalátogatott Svájcból, és a négy unokának nyolc tábla csokit hoztak, amit azonnal felfaltak, amit pedig nem bírtak, a macskának adták. Legfrissebb csokis élménye pedig az, hogy a covid alatt elkezdett kakaóbabot pörkölni, ami Bernadett szerint „egy másik szint, ami rengeteg lehetőséget rejt magában”. Ennek kapcsán Gábor elmesélte, hogy 2018-ban, amikor Palermo volt Európa kulturális fővárosa, őt pedig elhívták Kékszakállút énekelni, felfedezte a közelben a Modica nevű kisvároskát, az úgynevezett csokoládévárost, ahol mindenütt különleges, szemcsés csokoládét árultak. Amszterdamban pedig felfedezett egy kakaóbabot importáló céget, ahol két fellépés között elment kakaóbabot kóstolni. Vigyázni kell vele – figyelmeztetett –, mert felpörgeti az embert, ami az előadásnak jót tesz, de utána nehéz elaludni tőle. Ott megismert egy Costa Rica-i hölgyet, az ő tanácsára rendeltek Kubából, Guatemalából és Vietnamból nagyobb mennyiségű babot és „azóta esténként pörkölnek”. A kakaóbabot megtörik, megpucolják, keverőgépbe teszik, és attól függően, hogy mikor adják hozzá a cukrot, az extra kakaóvajat és a tejport, más lesz a folyékony alapmassza és a csokoládé minősége. Ahhoz pedig, hogy fényes legyen, a temperálást – felmelegíteni-visszahűteni és közben mozgatni egy márványasztalon – megfelelően kell végezni.

Miután Anna felolvasott egy részletet a Csokoládé című könyvből, Bernadett bevallotta, hogy számára varázslatos maga a csoki illata és anyaga, és az is, ami belőle lesz, mert gyermekkori ízeket idéz. Például a legújabb cseresznyés pipadohányos bonbon a gyermekkori cseresznyével töltött csokoládé ízére hasonlít. „A mi csokoládéink minket jellemeznek, a mi ízlésünket tükrözik. Két évig győzködtek, hogy legyen levendulás csokink, kipróbáltam, de már nincs, mert nem szeretem” – mesélte vidáman, majd elárulta: az alapkészletük 40 féle bonbonból áll, ami most bővült karácsonyi ízekkel, például maracujás vaníliás és mézes puszedlis; a járvány miatt vitamindús – homoktövises, csipkebogyós – csokikkal is próbálkoznak.

„Maximalisták vagyunk, kevés termékünkre mondjuk azt, hogy úgy jó, ahogy van, rengeteget kísérletezünk, állandóan javítani és újítani akarun” – mondta, majd nevetve hozzátette: amikor a műhelyben kísérletezés zajlik, a leeső széleket hazaviszi, és a család leteszteli. Karácsonyi újdonságként a nagy fiával narancsos-karamellás-fehér csokis süteményt készítettek nagy sikerrel. Idei újdonság még a házi adventi kalendárium, amit egy kedves csokikészítő barátnője javasolt és a vásárlók választották ki, mi legyen benne.

A karácsonyi csokikról a karácsonyi zenére áttérve, felmerült a Diótörő mellett a Bohémélet annak kapcsán, hogy egy énekesnek mennyire kell figyelni az étkezésre. Gábor elmondta, ebben a darabban a kellékesek fellelnek a finomságokért, és őt is megkérdezték, mit szeretne enni. A tanára bevallotta, ilyenkor sokan gondterheltté válnak, mert még sokat kell énekeljenek, de az ő szerepe véget ér, ezért egyen nyugodtan annyit, amennyi belefér. Elismerte, vannak ételek és praktikák, amire figyelni kell, de ez mindenkinél más. Azt is elárulta, hogy van olyan napja, amikor úgy érzi, akármelyik szerepet el tudja énekelni, akár az Éj királynőjét is, de nem akkor szokott sikerülni a legjobban. Sőt, ha előadás közben azt érzi, nagyon jól megy, és elkezdi kívülről nézni és dicsérni magát, akkor rontani szokott. De volt már olyan is, hogy rosszul állította be az órát, és másfél órával az előadás előtt ébredt, mégis nagyon jól sikerült.

Bernadett elmondta, Angliában szoktak lenni a csoki-versenyek, de megoszlanak róla a vélemények, például a korábban említett Costa Rica-i hölgy egy idő után abbahagyta a zsűrizést, mert már nem tudott objektív maradni a sok kóstolgatás után. „A komolyabb díj igazából egy jó marketing és egy jó visszajelzés” – fogalmazott, majd elárulta, hogy ők kétszer kaptak egy-egy csillagot, egy szilvás-pálinkás-diós bonbonnal és egy kakaóbabos-mogyorós csokival. Idén ősszel pedig megnyerték a budapesti desszertversenyt egy öklömnyi nagyságú, gömb alakú cseresznyés-túrós étcsokoládébombával. (A kiírás szerint háziasszonyok által otthon is, tehát viszonylag könnyen elkészíthető, meghatározott árú legyen, és előírás volt a túró és csokoládé is.)

Bernadett szerint nemzetközi viszonylatban is jó irányba alakulnak a folyamatok nálunk, a kakaóbabos új területen az a tapasztalatuk, hogy az a 6-7 személy, aki ezzel foglalkozik, nagyon segítőkész és összetart, bármikor lehet hozzájuk fordulni és szívesen megkóstolják egymás csokijait. Elmesélte azt is, hogy a belgiumi Brugge-ben egyszer végigkóstolták az összes csokit, de csak egy hely volt, ahol igazán finomnak érezték, és amikor a főnökkel tárgyaltak egy nagyobb mennyiség vásárlásáról, minden szakmai titkot elmondott nekik pár perc alatt. Gábor szerint a bécsi Canoni & Canoni cukrászda számukra visszatérő zarándokhely, mert a profitéróljuk mesébe illő, szívesen megpróbálná újraalkotni.

Bernadett szerint a jó bejgli titka a jó recept, és nagy sok apró tényezőn múlik, hogy milyen lesz, ők is nagyon sokat kísérleteztek vele. A csokimousse szerintem nem ördöngös, ahogy a jó forrócsokit is bárki el tudja készíteni – ezek receptjét nagy vonalakban ismertette is. Elismerte, hogy az idényhez alkalmazkodó, hangulatos és látványos kirakat fontos szempont, csak általában kevés idő jut erre. A Cocóban viszont a járókelők belátnak a műhelybe, amit nem is szeretnének eltakarni díszekkel, hiszen céljuk, hogy minden a járókelők szeme láttára történjen. Szokott tartani 1-2 fős workshopokat, személyre szabottan. Egy kilenc éves kislány születésnapjára kérte azt a lehetőséget, hogy együtt készítsék el a születésnapi tortáját.

Jártó Róza Az ajándék című novellájának felolvasása után szóba kerültek a családi karácsonyozások. Ezzel kapcsolatban Bretzék elismerték, hogy az elfoglaltságaik miatt nem könnyű jelen lenni, megérkezni, egymás fele fordulni, de igyekeznek. Gábornak idén december 23. és január 4. között nincs próbája, december 24-én már Bernadett sem dolgozik. Egy családi barát szokott főzni az ünnepekre, közel harminc főre, mert ekkorra az együtt ünneplő rokonság. Bernadett nem ússza meg a sütést, és csoki is mindig van az asztalon, sőt, ajándékként is előkerül. Igazi vándorkarácsony van náluk: Gábor szüleinél kezdenek, majd hozzájuk becsatlakoznak az unokatestvérek, nagybácsik, nagynénik, és onnan mennek Betti szüleihez – mindenki mindenhol kap valami ajándékot. Idén tehát ötször fognak Mennyből az angyalt énekelni, de volt már olyan is, amikor hétszer kellett, mert Gábor ragaszkodik az énekléshez és legalább három versszakhoz.

Antal-Ferencz Ildikó

 

Antal-Ferencz Ildikó újságíró, három gyermek édesanyja. Írásainak fő témája a család, de sok más is érdekli: interjúk közismert emberekkel, beszámolók kulturális eseményekről és jótékonysági ügyekről, riportok közéleti témákról (élet- és gyermekvédelem, oktatás, hit, fogyatékossággal élők). Blogot ír Ígyírokén címmel, több interjúkötetbe írt szerzőként, rádióműsorokat szerkesztett és vezetett, valamint házigazdaként kerekasztal-beszélgetéseket és konferenciákat.

*

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk