Ilyen új ismereteket és élményeket adhat egy nemzetközi kutyakiállítás – nem csak a gyerekeinknek

Az őszi Nemzetközi Vadászkiállításon a gyerekeink kaptak három jópofa, kutyafej alakú szóróanyagot kilenc magyar kutyafajtáról és egy-egy ingyenes belépőt az év végi FCI Európa Kutyakiállításra, így az év utolsó napján elmentünk a Hungexpora.

Gyermekkoromban mindig tömbházban laktunk és sosem volt semmilyen háziállatom, a kedvesem viszont kertes házban nőtt fel, így amikor a gyerekeinkben fellángolt a szokásos „háziállatláz”, ő mindig meggyőzött engem arról, hogy én nem tudom mivel jár egy háziállat és inkább ne akarjam kipróbálni. Gyakorlatilag együtt beszéltük le a gyerekeinket is róla éveken át sikerrel, de aztán csak kénytelenek voltunk beadni a derekunkat. Így lett először akváriumunk halakkal, majd két nősténymacskánk, amelyek a szomszéd kandúrnak hála szépen megkölykeztek, és amikor hét kiscicát kellett elajándékoznom, akkor már én is bántam, hogy belefogtunk. Végül a nagyokat is elajándékoztuk, mert a gyerekek már ki sem jártak hozzájuk az udvarra (lakásba nem jöhettek be). Nemrég viszont lett egy cuki kis törpesünink. Az állatok kiválasztásban sok szempont közrejátszott, mint például nagyobbik fiunk erős porallergiája, lakásunk helyzete (lakópark), és az a körülmény, hogy mindketten dolgozunk, a gyerekek pedig reggeltől estig alig vannak itthon (suli után edzések), ezért sem engedhettük meg nekik azt, amit leginkább szerettek volna: kutyát. Így a kutyakiállításra sem túl lelkesen kísértem el őket, mert azt hittem, csak arról fog szólni az ottlétünk, hogy szokás szerint azért nyaggatnak, vigyünk haza legalább egyet. De szerencsére nem így alakult: a karácsonyra kapott törpesün most betöltötte a „háziállatűrt”, és a kiállításon is láttak olyasmit, ami elgondolkodtatta őket, így a részvételünk valóban arról szólt, amiről szerettem volna: nézelődni, ismerkedni, tanulni a magyar kutyákról.

Időszűkében végül semmilyen kutyaszépségversenyen vagy díjazáson nem vettünk részt hosszabban, csak végigsétáltunk a pavilonokon, ahol rengeteg állatot láttunk a legkülönbözőbb ketrecekben, hordozókban vagy gazdáik mellett türelmesen vagy kevésbé türelmesen várakozva. Miközben a kislányunk egyik ketrectől a másikig szaladva lelkendezett róluk, milyen cukik, kamaszfiaink csak csendben figyeltek, majd kifakadtak: nem értik, mi értelme az egésznek, miért kell akár távoli országokból ideutazva, majd vélhetően tovább újabb versenyekre cipelni szegény állatokat, majd a zsűri előtt parádézva futtatni, felvonultatni. Nem tudtam neki válaszolni, mert én sem értettem, így egy idő után elhagytuk a helyszínt.

A főpavilonban is volt amin hüledeztünk: elképesztő üzletnek tűnik a különböző állatkiegészítők – takarók, plüssök, műcsontok, méregdrága kutyás díszek, például kutyamintás Tiffany üvegek – piaca, így itt is csak a kislányunk lelkesedett hol ezért, hol azért. Ami viszont nagyon tetszett, és végül úgy éreztük, ezért megérte kilátogatni a messzi Hungexpora az három előadás volt kutyákkal foglalkozó egyesületekről.

Elsőként a hat éve alapított Mantrailing Akadémia mutatkozott be, amelynél úgynevezett civil (vagyis nem szolgálati) kutyákkal folytatnak megkeresésre egyéni szagkövetéses nyomkeresést. Az előadó felhívta a figyelmet: míg a nyomkövető kutyák esetében megkövetelik az egyén talajon vagy felületen hagyott szagának felszínhez közeli követését, addig a mantrailing során az eb feladata végrehajtása érdekében a leghatékonyabb testtartást, környezeti feltételeket használva érheti el célját. Vagyis engedik a kutyának úgy követni a keresett személyt, a „prédát”, ahogyan azt évezredek óta sikeresen teszi. A kutya ugyanis ragadozó állat, és így fennmaradásához a préda lekövetésében különböző stratégiákat kellett felépítenie, s azt folyamatosan fejlesztenie. E stratégia egyik fő eleme a gyorsaság, hiszen az állat túlélését biztosította, ha mielőbb megtalálta a „prédáját”. A mantrailinges kutya tehát nem szigorúan követi a keresett személy nyomvonalát, hanem – ahol a környezeti feltételek ezt lehetővé teszik – levágja, lerövidíti azt, céljának, a „préda” elérésének mielőbbi elérése érdekében. Így a mantrailing kiválóan alkalmas elveszett, eltűnt személyek felkutatására, ahol az eltűnés körülményei jó közelítéssel meghatározhatók és az eltűnt személyről megfelelő szagminta áll rendelkezésre. Mivel erősen a kutya ösztöneire hagyatkozik, a mantrailing alkalmazása viszonylag egyszerű és gyors lehet, és talán ez az oka annak, hogy világszerte egyre népszerűbb.

A Distance Directing nevű kutyasportot nemrég találták ki; lényege, hogy a kutyákkal gazdáik távolról irányított – különböző szintű és bonyolultságú (mely fokozható a távolság és a hangzavar szerint is) – feladatokat végeztetnek el. A vidám hangulatúra sikerült bemutató során kiderült, egy feladatsorozat során milyen nehéz is elmenni egy eszköz, vagy feladat mellett, ha éppen nem az van soron, például elmenni a sámli mellett a tégláig, mert most az következik, vagy hátrafordulni, az alagút mellett végigsétálni és nem az elején, hanem a végén bebújni, stb. Az ötletgazda szerint a képzés legnagyobb kihívása folyamatosan fenntartani az érdeklődést és a figyelmet; mert ha túl nehéz vagy ellenkezőleg, nem elég izgalmas a feladat, akkor a kutyák hamar megunják és feladják. A számunkra megfelelő bonyolultságú feladatot viszont nagy örömmel végzik el jutalomfalatért vagy játékért cserébe, és közben alaposan elfáradnak. A bemutató után a párommal megállapítottuk: az ötlet valahol a gyermeknevelés és a cirkuszi mutatványozás között húzódik...

A 2007-ben alakult Mancs a kézben Alapítvány szószólója sok eredményes vizsgáról és sikeres bevetésről számolt be, amelyek során nem konkrét személyeket keresnek, hanem magatehetetlen, földön vagy romok alatt fekvő embereket, akikről nem áll rendelkezésre szagminta. A kutyák hosszas ugatással jelzik, ha megtalálták, amit kerestek, de erre – bármilyen furcsán hangzik – meg kell őket tanítani, vagyis tudatossá tenni számukra az ugatást. A szakember felhívta a figyelmet arra is, hogy minél kisebb korban érdemes elkezdeni az edzést, így – mint az a bemutató során be is bizonyosodott – már a fiatal állatok is sok feladatot végre tudnak hajtani. Apró lépésekben kell őket fejleszteni, a hibákat folyamatosan korrigálni, és minden sikeres feladat után jutalmazni kell őket. Az előadó szerint legfontosabb a kutyák motiválhatósága, vagyis az, hogy az állat jutalomfalatért vagy játékért cserébe bármit megtegyen a gazdája kérésére. Szerinte ha ez megvan, akkor az eb mindenre megtanítható. Emellett fontos még az alkat is; e feladathoz általában középtermetű kutyára van szükség, leginkább a belga juhászok, és még a border collie-k és a retrieverek alkalmasak erre. (A szervezetnél dolgozik a Nova névre hallgató, egyetlen cane corso mentőkutya.) A kutyák a gazdájukkal élnek, és bár otthon ugyanolyanok, mint más ebek, de a munkában elvárják tőlük a fegyelmezettséget.

A másik szervezethez hasonlóan ők is együttműködnek a rendőrséggel és a katasztrófavédelmesekkel. Jellemzően mentálisan sérült vagy öngyilkossági szándékkal eltűnt személyt keresnek, aminél elsődleges cél nem a megtalálás, hanem egy terület felkutatása, kizárása a keresésből, amivel már nem kell foglalkoznia a hivatalos szerveknek. Előfordult olyan is, hogy egy gázrobbanáshoz hívták őket, mert nem tudták, van-e ember az összedőlt épület alatt. A Mancsosok bemutatót is tartottak, melynél a különböző „emelt szintű terület- és romkutató, rom szakágban nemzetközi bevethetőségű” kutyák különböző fából épített akadályokon mentek keresztül, illetve kerestek meg dobozokban elbújt személyeket. Gyerekeink rettentően élvezték a keresést, és felfigyeltek arra, hogy a mentőkutyák mennyire fegyelmezetten végzik a feladataikat. Mindegyik bemutató során érezhető volt az állatok és gazdáik közötti szoros kapcsolat és kölcsönös tisztelet.

Antal-Ferencz Ildikó

 

Antal-Ferencz Ildikó újságíró, három gyermek édesanyja. Írásainak fő témája a család, de sok más is érdekli: interjúk közismert emberekkel, beszámolók kulturális eseményekről és jótékonysági ügyekről, riportok közéleti témákról (élet- és gyermekvédelem, oktatás, hit, fogyatékossággal élők). Blogot ír Ígyírokén címmel, több interjúkötetbe írt szerzőként, rádióműsorokat szerkesztett és vezetett, valamint házigazdaként kerekasztal-beszélgetéseket és konferenciákat.

*

Fotók: Antal-Ferencz Ildikó

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk