Ilyent még nem láttál! Képek, videó és élménybeszámoló egy majdnem meghiúsult show-ról – a MITEM legkülönlegesebb produkcióján jártunk

A nemrég lezárult Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) egyik legkülönlegesebb és legizgalmasabb alkotása a Vietnamból érkező, a Fővárosi Nagycirkusz mellett felépített hatalmas sátorban bemutatásra került világhírű A O Show. A 2012-ben létrehozott látványos és innovatív előadás zsánere az akrobata; érdekessége pedig, hogy a kellékek a vietnámi mindennapokban használt bambuszból és rattanból készültek. A produkció a városi és a falusi élet hasonlóságait és különbségeit mutatja be az akrobatika, a kortársművészet, a színházi látványművészet és egy új irányzat, a bambusz cirkusz egyedi ötvözetével, a közönséggel interaktív módon.

Az előadást még különlegesebbé és még izgalmasabbá tette az a tény, hogy csaknem meghiúsult. Amint arról maga az Fővárosi Nagycirkusz beszámolt nemrég, április végén jött a hír, hogy a hamburgi kikötőben ragadt az előadás kellékeit, díszleteit és hangszereit szállító hajó. A közel 120 kilométeres sor, amiben a kérdéses hajó is vesztegelt akkor még nem esett át a vámvizsgálaton sem, így nem sok esély maradt arra, hogy a májusi premierre partra kerülhessen értékes terhe. A mintegy harminc művész időközben megérkezett Vietnámból, ám a kellékek és hangszerek csak egy részét tudták pótlólag magukkal hozni repülőn. A hír hallatán összeült egy válságstáb, amelynek tagja volt többek között Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, Nguyen Thi Bich Thao magyarországi vietnámi nagykövetasszony, valamint a magyar és vietnámi főszervezők, akik az esemény közös elemzését követően döntést hoztak: az előadás nem maradhat el, össze kell szedni a szükséges vietnámi kellékeket az összes, Európában fellelhető helyszínről. Ezt követően, a példaértékű összefogásnak köszönhetően a Fővárosi Nagycirkusz stábja hetvenkét óra alatt megoldotta a megoldhatatlannak tűnő feladatot: a párizsi Theatre-Sénartból vietnámi bambuszcsónakok érkeztek, Pécsről hat méter hosszú bambuszrudakat, Dorogról és Tatabányáról szőnyegeket, Mátészalkáról sminkasztalokat, ezen kívül például pingpongasztalokat, bukósisakokat, bicikliket, székeket, kazettás magnót szereztek be.

A stáb egy hetes éjt nappallá tévő munkájának köszönhetően a világhírű műsor teljes minőségében megtarthatóvá vált, és a terveknek megfelelően május 5. és 8. között hat alkalommal került először megrendezésre Magyarországon. A produkció létrehozója, Tuan Le Berlinben ismerkedett meg az európai cirkuszművészettel, zsonglőrként kezdte pályafutását, majd hazatérve az ott szerzett tapasztalatokat és szülőhazájának cirkuszi kultúráját ötvözte. Így született meg az A O Show a bambusz cirkusz, az akrobatika, a kortársművészet és a színházi látványművészet egyedi ötvözeteként. A különleges atmoszférájú, élőzenés, látványos és kreatív megoldásokkal teli, a néző minden érzékszervére hatással bíró és a végén őt is aktív szereplővé tevő produkció, egymást sűrűn váltó álló és dinamikus életképek révén mutatja be és állítja szembe egymással a vietnámi vidéki élet békességét és szépségeit a gyorsan növekvő, elkerülhetetlen urbanizációval. Némi melankóliával, félelmekkel, ugyanakkor életvidám humorral (vidám zenével, hangjátékokkal, helyzetkomikumokkal), átszőtt, de egyértelműen éles kontrasztot láthatunk a régi hagyományok, kulturális létforma meg az új kor jellemzői (más zene, új közlekedési eszközök, lakóházakra jellemző életstílus) között, és végignézhetjük, sőt átélhetjük ezek izgalmas átalakulását és összeolvadását.

Az előadásban a bambuszrudak és a rattanból készült eszközök kreatív felhasználásával és a különböző művészeti ágak kombinálásával megjelenő életképeket egyértelmű üzeneteket hordoznak, még a nagyobb gyermekek számára is érthető és követhető módon. (Számukra csak a sátor fizikai adottságaiból adódtak problémák, az egyszintes részeken sajnos nem mindig lehetett jól látni.) Az előadás után sokáig beszélgettünk a gyerekeinkkel a produkció egyetemes elemeiről, üzeneteiről, a vidéki és a városi élet különbözőségeiről. Egyetértettünk abban is, hogy a kreativitása mellett az előadás legnagyobb érdeme az volt, hogy a rengeteg szereplő eleinte teljesen egyformának tűnő arca és megjelenése, elég gyorsan egyedivé vált, egy idő után már egyértelműen meg tudtuk őket különböztetni egymástól, sőt, mindenkinek lett egy „saját” kedvence.

Amikor utánaolvastam az előadásnak, kiderült: nem véletlenül éreztük így. A rendező Tuan Le ugyanis így válaszolt egy interjúban a szereplők kiválasztásával kapcsolatos kérdésre: „Talán ez volt a projektünk legérdekesebb része. Összeültünk a kreatív csapattal, felépítettünk egy koncepciót és egy struktúrát a lehetséges irányvonalhoz. A casting során az volt a legfontosabb szempont, hogy ne a legjobb akrobatákat találjuk meg, hanem azokat a művészeket, akiket érdekel a projekt, nyitottak a munkára és valami újat akarnak létrehozni. Rendezőként számomra kiemelten fontos, hogy kihozzam a személyiségüket, amit aztán felhasználok az előadás vázlatába, így az egyéni karakterekre szabtam a műsort. Ezért nehéz lecserélni a show szereplőit, de ha mégis megtörténik, az új előadóhoz illő karaktert kell beépítenünk. A művészek nagyon érdekes és játékos személyiséggel rendelkeznek, mindannyian nagyon egyediek, de csapatban mégis tökéletesen összedolgoznak, ezáltal a műsorból egyfajta természetesség is árad. Általában vevő vagyok az általuk hozott ötletekre, például eleinte nem volt hip-hop vagy beatbox rész az előadásban, de mivel ők szeretik ezeket a stílusokat, azt mondtam, rendben, ha nektek ennyire tetszik, tegyük bele.”

Ugyanebben az interjúban olvastam arról is, hogy a rendező szerint a premier előadás első húsz percében nehezebben vették fel a kapcsolatot a közönséggel, mint máskor, később viszont sikerült teljesen egymásra hangolódnia a közönségnek és a művészeknek. Mi a hatodik, legutolsó előadást láttuk, és állítom: már az első percekben egymásra hangolódtunk a számunkra szokatlan formavilágú, mégis teljesen érthető üzeneteket hordozó előadás szereplőivel, amikor pedig az egyik akrobata kijött a nézők közé és vidám vásári árusként osztogatott valami apróságot a nézőknek, a közönség alig akarta visszaengedni a színpadra. Ahogy az előadás végén a taps is sokáig nem akart szűnni...

Antal-Ferencz Ildikó

 

Antal-Ferencz Ildikó újságíró, három gyermek édesanyja. Írásainak fő témája a család, de sok más is érdekli: interjúk közismert emberekkel, beszámolók kulturális eseményekről és jótékonysági ügyekről, riportok közéleti témákról (élet- és gyermekvédelem, oktatás, hit, fogyatékossággal élők). Blogot ír Ígyírokén címmel, több interjúkötetbe írt szerzőként, rádióműsorokat szerkesztett és vezetett, valamint házigazdaként kerekasztal-beszélgetéseket és konferenciákat.

*

Fotók: mitem.hu 

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk