Néző nélkül, nélkületek nem színház a színház – rendhagyó évadismertető, werkfilm és fotóspróba a Nemzetiben

Rendhagyó, közel egész napos programot szervezett a sajtó számára pár nappal ezelőtt a Nemzeti Színház. Először egy szabadtéri sajtótájékoztató keretében megtudhattuk, hogy tíz (kilenc saját és egy vendégelőadás) bemutatóval – többek között Bulgakov, Szabó Magda, Hobo és Euripidész darabjaival – készül a 2021/2022-es évadra a Nemzeti Színház. Az évadismertető után Vidnyánszky Attila vezérigazgató és tizenegy Nemzetis színművész osztotta meg gondolatait ezekről az előadásokról. Ezt követően a Szerelem a pandémia idején című werkfilmet tekinthettük meg a (három elmaradt premier után) június 10-én bemutatásra került Rómeó és Júlia próbáiról, végül az előadás első szünetig tartó fotóspróbáján vehettünk részt.

A teátrum nehéz és bonyolult másfél éven van túl –  idézte fel Vidnyánszky Attila az elmúlt időszakot, hozzátéve, hogy a Nemzeti Színház azon teátrumok közé tartozik, ahol úgy döntöttek, végig dolgoznak a pandémia időszakában is, így csupán két hét volt, amikor a színészek és a dolgozók szabadságon voltak a járvány legnehezebb napjaiban. Az igazgató megköszönte a színészeknek és a háttérmunkásoknak, hogy fegyelmezetten dolgoztak ebben az időszakban is, amely alatt két bemutatót is előkészítettek: A mester és Margaritát (amelynek már volt egy zártkörű bemutatója) és a Rómeó és Júliát. Emellett elkészítették a Hé, magyar Joe, a Woyzeck és az Isten ostora című előadások tévéfilmváltozatát; valamint filmet forgattak a Déryné Társulattal is, amelynek eredményét, a Déryné ifjasszonyt a televízióban láthatják majd a nézők.

A járvány alatt mindig azt hangsúlyoztam, hogy néző nélkül nem színház a színház. Jó az online próba, de amit most megéltünk az elmúlt hét péntekén, amikor a nemzeti összetartozás napja alkalmából megtelt a színház, az óriási élmény volt – emelte ki a Nemzeti Színház vezérigazgatója, akinek több, sajtótájékoztatón elhangzott gondolata visszaköszönt a werkfilmben is és a Nemzeti Színház Magazinja legfrissebb számában is. Például amikor arról beszélt, hogy igazgatóként arra törekedett, hogy minden alkalmat megragadjanak a munkára, amely során nagyon figyeltek egymás – különösen az idősebb színművészek és munkatársak – egészségére; s ennek oka, hogy „formában kell tartani a színészt, mert ő nem csupán érzékeny lélek, de sportolói természet is, akinek szüksége van igénybevételre, hogy edzésben legyen és készségei ne kopjanak el”. A Nemzetis színészek így nem estek ki teljesen a gyakorlatból, bár így is van, aki több évtizedes tapasztalata ellenére szorong a színpadtól.

A 2019-es országszinten nyolcmilliós jegyeladás egyelőre távoli cél – hívta fel a figyelmet az igazgató, de mutatja, hogy Magyarországon az emberek szeretik a színházat, és bár azzal kapcsolatban óvatos, hogy a színházak ugyanolyan telítettséggel fognak játszani, mint korábban, de a Nemzetivel kapcsolatban mégis optimista, hiszen a színháznak immár van egy hűséges közönsége, melynek köszönhetően például a Rómeó és Júlia című előadásra már elfogytak a jegyek. Olyan további gondolatokat olvashatunk tőle, amelyek megerősítették egy másik színház idei első bemutatója kapcsán nemrég lejegyzett saját elmélkedéseimet: „Ahogyan elvesztettük az életünk meghatározó részét, a színházat, és most újra visszanyerjük, talán jobban megbecsüljük majd. Talán nagyobb alázattal és hálával fordulhatunk a munkánkhoz. Mert alighanem mindannyian elbizonytalanodtunk. Mi végre is játszunk? Mi a művészetek, a színház szerepe közösségünk életében? Ezért most a legfontosabb, hogy újra kell építenünk a bizalmat a nézőinkben. (…)  A színház helyzetének újraértékelésével, az évtizedes szokások megtörésével és a nézői aggodalmakkal kalkulálnunk kell. Mindezeket a mentális, kulturális gátakat nem tudjuk majd »bemondásra« lebontani. Szerintem hosszú lábadozás elé néz a kulturális életünk, és különösen érzékenyen érinti majd az egész előadó-művészeti szakmát.”

És végül néhány gondolat az első bemutatóról, a Rómeó és Júliáról. Az első, ami mindenkinek eszébe juthat erről a darabról, az a pandémiás párhuzam, hiszen a veronai szerelmi dráma a pestis idején játszódik, és ez nemcsak háttérutalások révén jelenik meg az előadásban, hanem a cselekményt is befolyásolja, hiszen a járvány akadályozza meg a futárt abban, hogy Júlia felébredésének hírét eljuttassa Rómeóhoz Mantovába. Másrészt, éppen erről szól a werkfilm is: hogy a pandémia mennyire „megrángatta” a próbafolyamatot, ami így rendkívül kimerítő volt minden munkatárs számára, ahogy a háromszor elmaradt bemutató sem tett jót az előadásnak. Ugyanakkor én azokkal értek egyet, akik szerint ez a párhuzam nem önmagában érdekes, hanem azért, mert a szerelem, ahogy az emberi jóság, önzetlenség is, a nehézségek idején mutatkozik meg a legszebben és, vagy a legfájdalmasabban. A darab időszerűségét így szerintem nem is annyira a járvány, mint annak örök üzenete adja: minden emberi gyarlóságnál, irigységnél, rosszindulatnál, kisszerűségnél erősebb és fényesebb a szerelem – amelyről tudjuk, hogy nemcsak szép, hanem súlyos is lehet, és amire annak ellenére vágyunk mindannyian, hogy sokszor fájdalommal, lemondással, és minden esetben komoly jellemfejlődéssel jár (lásd: a léha, könnyen szerelmesedő Rómeó felelős férfivá átalakulása). A rendező szavait idézve: „Szeretjük ezt a letaglózó állapotot, talán mert megérezzük benne, hogy a teher valóban lehet könnyű és édes, az iga pedig gyönyörűséges. Rómeó és Júlia tragédiája tehát nemcsak attól aktuális, hogy itt is egy járvány dúlja fel a társadalmat, hanem attól, hogy képesek vagyunk-e a színházi előadás idejére megszabadulni lelki pestiseinkről: cinizmusunktól, gőgünktől, szinte kielégíthetetlen információéhségünktől. Túl tudunk-e lépni a mindennapossá vált karneváli hangulaton? Shakespeare – és remélhetőleg a mi előadásunk is – ezt kínálja: elidőzni a szerelem mellett.”

Az előadás első felének megtekintése után megerősíthetem: ezt kínálja. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy nemcsak egy sokszor látott, közkedvelt darabnak, hanem minden színházi előadásnak ez a lényege, titka (vagy legalábbis ennek kellene lennie). Hiszen messze nem ugyanaz egy történetet ismerni, mint megélni, átélni – ez utóbbit pedig a művészet, különösen a színművészet tudja igazán lehetővé tenni (a valós életen kívül, természetesen). Viszonylag gyakori színházba járóként jómagam el is várom, hogy egy előadás teljesen kiragadjon a hétköznapjaimból és egy más világba repítsen, szórakoztasson és, vagy elgondolkodtasson nemcsak a darab alakjairól és történéseiről, hanem a saját életemről, döntéseimről is. Úgy érzem, ez rajtam nem múlik, hiszen én ezzel a nyitottsággal közelítek minden színházi előadáshoz, és mindig nagy élményként élem meg, amikor nézőként meg is kapom, amire várok és vágyom. Így történt ez a Rómeó és Júlia első felvonása esetén is, ahol a kiragadáshoz, repítéshez alapvetően hozzájárult a két fiatal és tehetséges színész (Szász Júlia és Herczegh Péter), az egyáltalán nem mellékes és nem kevésbé tehetséges mellékszereplők (Blaskó Péter, mint Lőrinc barát, Nagy Mari, mint dajka, Bordás Roland, mint Tybalt, Berettyán Nándor, mint Mercutio és Szabó Sebestyén László, mint Benvolio, valamint a két mesélő, Rácz József és Szép Domán) meggyőző játéka. Nekik, a korabelivel ízlésesen keveredő kortárs díszleteknek, hatásos jelmezeknek és ütős zenének, valamint a rendezésnek köszönhető, hogy kifejezetten sajnáltam, amiért véget ért a fotóspróba, nagyon szívesen végignéztem volna a második felvonást is. Annyira, hogy el is határoztam, a férjemmel és a nagyfiammal együtt hamarosan visszatérek emiatt (is) a Nemzeti Színházba.

A 2021/22-es, az igazgató szavaival „méltó, dús és kompromisszummentes” évad bemutatói:

Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita (rendező: Alekszandar Popovszki) – 2021. szeptember, Nagyszínpad.

Szabó Magda: Az ajtó (rendező: Szabó K. István) – az évad első premierje: 2021. augusztus 16., Gyula, Várszínház; 2021. szeptember, Gobbi Hilda Színpad.

Földes László: Hobo Vadászat (rendező: Vidnyánszky Attila) – 2021. szeptember, Nagyszínpad.

Fjodor Dosztojevszkij: Ördögök (rendező: Nyikolaj Roscsin)  –  2021. december, Nagyszínpad.

Tennessee Williams: Üvegfigurák (rendező Erik Stubo)  –  2021. december, Gobbi Hilda Színpad.

Csiky Gergely: Buborékok (rendező: Vidnyánszky Attila; a Kaposvári Csiky Gergely Színház vendégjátéka) – 2022. január, Nagyszínpad.

Hubay Miklós: Ők tudják, mi a szerelem (rendező: Rátóti Zoltán), – 2022. január, Kaszás Attila Terem.

Józsa Péter Pál: Agon (rendező: Vidnyánszky Attila) – 2022. február, Nagyszínpad.

Lope de Vega: A kertész kutyája (rendező: Ignacio García) –  2022. tavasz, Nagyszínpad.

Euripidész: Bakkhánsnők (rendező: Theodorosz Terzopulosz) –  2022. tavasz, Nagyszínpad.

Vidnyánszky Attila közölte azt is, hogy terveik szerint szeptemberben ismét megrendezik a Madách Nemzetközi Színházi Találkozót (MITEM), a várható utazási nehézségek ellenére is, melynek keretében Törőcsik Mari kérésének megfelelően szeptember 21-én emlékestet szerveznek a Nemzeti Színházban, de nem ez lesz az egyetlen program, ami az ő munkásságához kötődik majd.

Antal-Ferencz Ildikó

 

Antal-Ferencz Ildikó újságíró, három gyermek édesanyja. Írásainak fő témája a család, de sok más is érdekli: interjúk közismert emberekkel, beszámolók kulturális eseményekről és jótékonysági ügyekről, riportok közéleti témákról (élet- és gyermekvédelem, oktatás, hit, fogyatékossággal élők). Blogot ír Ígyírokén címmel, több interjúkötetbe írt szerzőként, rádióműsorokat szerkesztett és vezetett, valamint házigazdaként kerekasztal-beszélgetéseket és konferenciákat.

*

Fotók: Antal-Ferencz Ildikó

Küldés
Hozzászólások (0)
Nincsenek hozzászólások
A weblap bizonyos funkcióinak működéséhez (cookie-kal) gyűjt információkat. Ha nem engedélyezi őket, számítógépe böngészőjében bármikor beállíthatja a tiltásukat / eltávolításukat. További információk